Search Results

You are looking at 1 - 10 of 19 items for :

  • Author or Editor: Barna Vásárhelyi x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A diabeteses betegek gondozása, állapotuk monitorozása napjainkban nem képzelhető el hemoglobin-A-1c-szint rendszeres meghatározása nélkül. A hemoglobin-A-1c ezenkívül bizonyos feltételek mellett a diabetes diagnosztikájában is segíthet. Az áttekintő közlemény röviden ismerteti a hemoglobin-A-1c-szint meghatározására használt módszerek főbb típusait és az ezekkel nyert eredményeket befolyásoló állapotokat. Bemutatja a terápiás döntéshozatalhoz fontos hemoglobin-A-1c-szint vágóértékeit is. A különböző eszközökkel különböző laboratóriumokban mért eredmények napjainkban, a standardizációs törekvéseknek köszönhetően, összehasonlíthatók, klinikai döntéshozatalra használhatók. A hemoglobin-A-1c-szintet különösen kritikusan kell értékelni haemoglobinopathiában szenvedő betegeknél, illetve azoknál, akiknél a vörösvérsejtek átlagos életideje megváltozik. Orv. Hetil., 2016, 157(19), 753–757.

Open access
Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A D-dimer-teszt legfőbb indikációs területe a vénás thromboemboliás betegségek kizárása. A kereskedelemben elérhető különböző D-dimer-tesztek tulajdonságai viszont jelentősen különbözhetnek egymástól, és a velük kapott eredmények is nehezen hasonlíthatók össze. Célkitűzés: Célunk az volt, hogy összehasonlítsunk három, kereskedelmi forgalomban lévő D-dimer-tesztet, vizsgáljuk az ugyanazon mintán kapott eredmények korrelációját, illetve a vágóértékek optimalizálásával összehangoljuk a tesztek szenzitivitását és specificitását. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 158, vénás thromboembolia gyanújával vizsgált beteg plazmamintájában határoztuk meg a D-dimer-szintet három különböző reagenssel. Az egyik tesztet (INNOVANCE D-Dimer) referensnek választottuk, és a másik két teszt (STA-Liatest D-Di; Dia-D-DIMER) esetében vizsgáltuk a teszt eredménye alapján pozitív/negatív betegeket, a vágóérték 0,2–1 µg/ml (fibrinogénekvivalens egység – FEU) közötti változtatása mellett. Khi-négyzet-próbával, illetve a diagnosztikai tesztet jellemző paraméterek számolásával megbecsültük az optimális vágóértéket e tesztek esetében. A D-dimer-szintek korrelációját regressziós analízissel vizsgáltuk. Eredmények: A khi-négyzet-statisztika alapján a STA-Liatest D-Di teszt 0,3 és 1 µg/ml (FEU) között változtatott vágóértékei mellett nincs szignifikáns különbség az INNOVANCE D-Dimer-hez képest. A Dia-D-DIMER esetében, 0,2–0,3 µg/ml (FEU) vágóértékeknél szignifikáns a különbség, 0,4 µg/ml (FEU)-nál határeset, és 0,5–1 µg/ml (FEU) értékeknél nincs egyértelmű különbség a tesztekkel kapott eredmények között. A STA-Liatest D-Di szenzitivitásának értéke 82,7 és 100% között mozgott 0,2–1 µg/ml (FEU) közötti vágóértékek esetében, míg a Dia-D-DIMER-nél 92,3 és 100% közöttiek az értékek. A specificitásértékek 50–96,3%, illetve 35,2–87% között mozogtak. Az optimális vágóérték becslésekor a STA-Liatest D-Di tesztnél a 0,5–0,6, míg a Dia-D-DIMER tesztnél a 0,7 µg/ml (FEU) vágóértéket állapítottuk meg. Következtetés: Minden diagnosztikus laboratóriumnak meg kell határoznia, hogy a vizsgált populációban az általa használt D-dimer-tesztnél mekkora az optimális vágóérték. Orv Hetil. 2019; 160(15): 585–592.

Open access

A trombin a véralvadási kaszkád egyik kulcsenzime, amely mind pro-, mind antikoaguláns funkcióval rendelkezik. Központi szerepe folytán a trombin képződése a véralvadási folyamat egyik legfontosabb lépése, amely az úgynevezett trombingenerációs vizsgálattal jellemezhető. A trombingeneráció globális véralvadási teszt, amely átfogó képet ad a haemostasis állapotáról. Karakterisztikáját egyaránt befolyásolják a pro- és az antikoaguláns folyamatok, ezáltal alkalmas a fokozott trombóziskészség és a vérzékenység kimutatására is. Klinikai vizsgálatok igazolják a trombingeneráció fokozódását vénás és artériás trombózishajlam esetében. Segíthet az antikoaguláns terápia monitorozásában, faktorinhibitorokkal történő antikoaguláns kezelés esetében is. A trombingenerációs vizsgálatok eredményei hemofília esetén jól tükrözik a vérzés súlyosságát, és monitorozható a faktorkészítményekkel történő terápia. Információt adhat azokban az esetekben is, amikor a hemofíliás betegnél inhibitorok jelennek meg, és emiatt speciális kezelésre van szükség. A klinikai gyakorlatban történő alkalmazáshoz elengedhetetlen a módszer standardizálása és a klinikai döntéshozatalhoz szükséges küszöbértékek meghatározása. Orv. Hetil., 2014, 155(22), 851–857.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Korábbi kísérletek és klinikai megfigyelések alapján a pajzsmirigyhormonok szerepet játszhatnak a prosztatarák kialakulásában. Célkitűzés: Retrospektív adatelemzésünk során a pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) és a prosztataspecifikus antigén (PSA) vérszintjei közötti kapcsolatot értékeltük a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében az elmúlt 12 évben mért TSH- és PSA-szintek alapján. Módszer: A laboratóriumi informatikai rendszerből lekértük azon, 40 és 75 éves kor közötti férfi betegek TSH- és PSA-értékeit, akiknél a két mérés között legfeljebb 14 nap telt el (n = 7279). A logaritmizált TSH- és PSA-szintek közti kapcsolatot többszörös regresszióval értékeltük, és a betegek életkorára korrigáltuk. Eredmények: Az lnPSA és lnTSH, valamint az lnPSA és az életkor között szignifikáns kapcsolatot találtunk (r = 0,297, illetve 0,472). A hyperthyreoticus (TSH<0,35 mU/ml) (n = 405) és euthyreoticus (TSH 0,35–4,95 mU/ml) (n = 6698) betegek PSA-szintjei szignifikánsan különböztek, alacsonyabb TSH esetén magasabb volt a PSA-szint (1,118 [0,639–2,338] vs. 0,920 [0,508–1,826] ng/ml, p<0,016). A regressziós elemzés alapján a TSH 10%-os csökkenése esetén a vizsgált populációban 0,42%-kal nő a PSA-szint. Ez azt jelenti, hogy ha egy betegnél a 2,0 mU/ml TSH-szint 0,2 mU/ml-re csökken, akkor a PSA-értéke 42%-kal emelkedne. Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy a PSA-szint egészséges referenciatartománya hyperthyreoticus és euthyreoticus betegek között eltér. Javasolt, hogy a PSA klinikai vágóértékét a laboratóriumok a beteg pajzsmirigystatusa alapján módosítsák. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1376–1379.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztián Kovács, Barna Vásárhelyi, Béla Gyarmati and Gellért Karvaly

Absztrakt:

Az ösztrogénhormonok metabolizmusa során oxidált formák, szerkezeti izomerek és konjugált termékek jelennek meg számos szövetben lokálisan, emellett a szisztémás keringésben. A metabolizmus megváltozása feltételezhetően számos kórfolyamattal összefügg. A célzott ösztrogénmetabolomikai kutatásokra idáig jórészt postmenopausalis, illetve malignitásokkal és adverz immunrendszeri folyamatokkal összefüggésben került sor. Noha az ösztriol gestatiót fenntartó szerepe és az ösztrogénmetabolitok biológiai aktivitása ismert, viszonylag kis számú közleményben foglalkoztak e vegyületek várandósság alatti keletkezésével és átalakulásaival. Áttekintő közleményünkben bemutatjuk az ösztrogénmetabolitok terhesség alatt történő képződését, illetve összefoglaljuk az ismereteket a gestatiós komplikációkban azonosított szerepükre vonatkozóan. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1007–1014.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztián Kovács, Barna Vásárhelyi, Katalin Mészáros, Attila Patócs and Gellért Karvaly

Absztrakt:

Az ösztrogénhormonok fiziológiai szerepe sok tekintetben ismert. Meglehetősen kevés információ áll azonban rendelkezésre az ösztron és az ösztradiol lebontása során képződő vegyületek szerepéről a különböző, ösztrogénhatással összefüggésbe hozott kórképekben. A kutatások intenzív érdeklődésének középpontjában jelenleg a két ösztrogénhormon mellett tizenhárom extragonadális metabolit áll. A képződő metabolitok protektív vagy éppen proinflammatorikus és/vagy proonkogén hatással rendelkeznek. A szisztémás keringésben mért metabolitszintek nem mutatnak összefüggést a lokálisan megjelenő metabolitokéval, ennek a jövőben diagnosztikai jelentősége lehet. A jelen tanulmány célja a perifériás szövetekben az extragonadális metabolommal kapcsolatos irodalmi források átfogó áttekintése, valamint felhívni a figyelmet a perifériás szövetek ösztrogénhomeosztázisának szerepére, az ösztrogénmetabolom igazolt, valamint a klasszikus hormonhatásoktól eltérő biológiai aktivitására, egyes kórfolyamatokban azonosított klinikai jelentőségére. Ezek az ismeretek a lokálisan determinált kórfolyamatok megértését, korai diagnosztikáját a későbbiekben a metabolomika eszköztárával jelentősen segíthetik. Orv Hetil. 2017; 158(24): 929–937.

Open access

Absztrakt

Az ösztrogének modulálják az immunválaszt és az autoimmun betegségek kialakulását, lefolyását. Hatásaikat magreceptorok (azaz ösztrogénreceptor-alfa és ösztrogénreceptor-béta) mellett membránreceptorok közvetítik, illetve egyéb hormonokkal való kölcsönhatásaik befolyásolják. A szöveti homeosztázis fenntartásában a lokálisan képződő hormonoknak van elsődleges szerepe. Az immunrendszer a szervezetünk egyik legdinamikusabban változó rendszere. Citokintermelésük révén hatásuk a szervezet minden sejtjét érinti. Ugyanakkor az immunsejtek is szabályozás alatt állnak, a kiváltott hatást az immunsejtek fejlődési stádiuma is meghatározza. Klinikai megfigyelések bizonyítják, hogy a nemi hormonok közül az ösztrogéneknek szerepe lehet a különböző típusú autoimmun betegségekben. A B-sejt-mediált kórképek lefolyását az ösztrogének súlyosbítják. T-sejt-mediált kórképekben a hatás a Th1- vagy Th2-dominanciától függ: az ösztrogén az immunválasz Th2 jellegét erősíti, ezért azok a betegségek, amelyekre Th2-dominancia a jellemző, ösztrogén hatására súlyosbodnak, míg a Th1-domináns betegségek enyhülnek. A gyulladás önmagában is befolyásolhatja az ösztrogének immunsejtekre kifejtett hatásait. A gyulladásos citokinek megváltoztathatják az ösztrogénreceptorok expresszióját, funkcióját, de a perifériás ösztrogénmetabolizmuson keresztül a ligand elérhetősége is fontos tényező. A helyi, szöveti rendszer monitorozása, a rendszerben részt vevő molekulák felismerése, mennyiségük meghatározása döntő jelentőségű a mechanizmusok megismerésében és új diagnosztikai, illetve terápiás eljárások kidolgozásában. Jelenleg a napi, laboratóriumi gyakorlatban mért molekulák korlátozottan alkalmasak az ösztrogének szövetspecifikus hatásainak monitorozására. Jelen összefoglalóban a szerzők áttekintik az ösztrogének immunválaszban betöltött szerepét és összefoglalják azokat az új laboratóriumi módszereket, amelyek segítséget jelentenek a lokális hatások nyomon követésében. Orv. Hetil., 2015, 156(51), 2070–2076.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A COVID–19 kórlefolyásában újabban több szerző felvetette a D-dimer-pozitivitás és a D-dimer-emelkedés prediktív értékét a betegség súlyosbodásában, illetve az eseti halálozásban. Célkitűzés: Magyar betegek értékeinek összehasonlítása a nemzetközi adatokkal, ennek részeként a D-dimer prediktív értéke a 2 héten belüli eseti halálozásra. Módszerek: A szerzők 51, RT-PCR-rel igazolt SARS-CoV-2-fertőzött beteg D-dimer-eredményeit dolgozták fel retrospektív módon. Megvizsgáltuk, hogy ha a D-dimer eléri vagy meghaladja a vágóérték 4-szeresét, akkor ez milyen kockázatot (odds ratio) jelent a halálozásra. Logisztikus regresszióval meghatároztuk, hogy a 2 héten belüli halálozás esélyhányadosa a konvencionális vágóérték hányszorosa mellett lesz szignifikáns. Eredmények: Az 51 betegből 13 halt meg a kórházba kerülést követően 2 héten belül. Megállapítottuk, hogy a tradicionális, 0,5 µg/ml FEU vágóérték mellett meghatározott D-dimer-pozitivitásnak alacsony a prediktív értéke a halálozásra. Ha azt vizsgáltuk, hogy a D-dimer eléri vagy meghaladja a vágóérték 4-szeresét, és ez milyen kockázatot jelent a halálozás szempontjából, akkor a logisztikus regresszió paraméterei 1,64-szeres emelkedést mutattak (p = 0,00183), és az esélyhányados (odds ratio) értéke 5,17 (CI 95% = 1,32–20,22) volt. A D-dimer prediktív értéke a halálozásra az életkor függvényében változik. A 13 elhunyt közül 12 idősebb volt 80 évesnél, így a 80 év feletti életkor a magas D-dimer-szintnél nagyobb kockázatot jelentett a halálozásra, odds ratio: 20,7 (CI 95% = 2,41–175,5). Következtetés: A több mint négyszeres vágóértékre emelkedett D-dimer-szint az életkor mellett COVID–19-ben előre jelezheti a 2 héten belüli halálozást. Orv Hetil. 2020; 161(41): 1739–1743.

Open access

Világszerte gyakori a szuboptimális D-vitamin-ellátottság. Cél: A szerzők egyéves időszakra vonatkozó retrospektív adatértékelésének a célja az volt, hogy jellemezzék a Semmelweis Egyetemen a járó vagy fekvő betegektől kért D-vitamin-szint-meghatározások eredménye alapján a súlyos (<15 ng/ml) és mérsékelt (15–30 ng/ml) D-vitamin-hiány gyakoriságát, illetve az ismételt mérések alapján a D-vitamin-szintek változását. Módszer és eredmények: Az elemzés során 5808 személy (3936 nő és 1872 férfi) esetében az átlagos D-vitamin-szint 25,5±10,9 ng/ml volt. A mérsékelt D-vitamin-hiány előfordulási gyakorisága a teljes populációban 72%, a súlyos D-vitamin-hiányé 12% volt. A referens tartományt meghaladó D-vitamin-szintet a betegek 0,8%-ában mértek. Az alacsony D-vitamin-szint tekintetében a női nem, az időskor, illetve a téli hónapok független kockázati tényezőnek bizonyultak. 1307 személynél ismételten sor került D-vitamin-szint meghatározásra. A második mérés kapcsán az átlagos D-vitamin-szint alacsonyabb volt (27,07±13,2 vs. 25,9±9,11 ng/ml, p <0,001). A súlyos és a közepes D-vitamin-hiány gyakorisága az ismételt mérés kapcsán is 8,1, illetve 71,5% volt. A súlyos D-vitamin-hiányban szenvedő 110 beteg ismételt vizsgálatakor csak 11 esetében normalizálódott a második alkalomra a D-vitamin-szint. Következtetések: Ezek az eredmények jelzik, hogy a súlyos, illetve a mérsékelt D-vitamin-hiány gyakori jelenség a Semmelweis Egyetemen kezelt betegek körében. Az ismételt D-vitamin-szint-mérések felvetik, hogy a D-vitamin-hiány korrekciójára alkalmazott szupplementáció hatékonysága elmarad az ideálistól. Orv. Hetil., 2011, 152, 1272–1277.

Open access