Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • Author or Editor: Emese Mezősi x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search
Authors: Emese Mezősi and Orsolya Nemes

Az agyalapi mirigy térfoglaló folyamatainak prevalenciája epidemiológiai vizsgálatok alapján 16,5%, túlnyomó többségük „incidentaloma”. A hypophysisbetegségek klinikai tünetei gyakran nem specifikusak, felismerésük a hypophysis hormontermelésének zavara, kompressziós tünetek, hypophysisapoplexia kapcsán vagy véletlen leletként történik. A laboratóriumi diagnosztika eltér a perifériás endokrin szerv betegségeiben megszokott algoritmustól. A prolactinomák ellátásában a dopaminagonista kezelés jelenti az első vonalbeli terápiát, a kezelés célja a prolaktinszint normalizálása, reproduktív korban a fertilitás visszaállítása, a tumortömeg megkisebbítése, a reziduális hypophysisműködés megőrzése vagy javítása és a betegség kiújulásának gátlása. A dopaminagonista készítmények közül hazánkban a bromocriptin és a quinagolid érhető el. A kezelésre jól reagáló tumoroknál 3–5 év múlva a gyógyszer elhagyható, ezen betegek kétharmadánál recidívára nem kell számítani. A GH-, ACTH- és TSH-termelő, valamint hormonálisan inaktív tumoroknál prioritása van az idegsebészeti megoldásnak. Az idegsebészeti technikák jelentősen fejlődtek az elmúlt évtizedekben, a műtéti mortalitás csökkent. A műtéttel nem gyógyítható acromegaliás betegek kezelésében lényeges haladást hoztak a szomatosztatinanalógok, és kezdeti tapasztalatok vannak a GH-receptor-antagonista pegvisomant alkalmazásával. A Cushing-kór gyógyszeres kezelése továbbra is a mellékvese-működés gátlásán alapszik, klinikai vizsgálat fázisában van egy új szomatosztatinanalóg, a pasireotid. A ritka TSH-termelő adenomák dopaminagonista és szomatosztatinanalóg kezelésre egyaránt reagálhatnak. A hypophysistumorok hagyományos irradiációs kezelése háttérbe szorult, invazív, inoperábilis vagy malignus tumoroknál jön szóba. A sugársebészet és a frakcionált stereotaxiás sugárkezelés helye a hypophysistumorok ellátásában még további vizsgálatokat igényel.

Restricted access

Az acromegalia ritka, jellegzetes klinikai képpel járó kórkép, amely hosszú távon 2–4-szeres mortalitásnövekedést okoz. Kezelésének célja kettős: az úgynevezett biokémiai kontroll elérése (IGF-1-szint a nemnek, kornak megfelelő normális tartományban, GH-szint OGTT során 1 ng/ml alatt, random GH 2,5 ng/ml alatt) és a tumormassza csökkentése/eliminációja. A kezelés jelenlegi lehetőségei az idegsebészeti beavatkozás, a gyógyszeres kezelés és a radioterápia, valamint ezek kombinációi. A gyógyszeres kezelés sarokkövét acromegaliában a szomatosztatinreceptor-ligandok jelentik, mivel a növekedésihormon-szekréciót a betegek 60–70%-ában kontrollálják, és a hypophysis tumorméretére is jótékony hatással bírnak. Legtöbbször műtét után, adjuváns kezelésként alkalmazzák, de szelektált beteganyagon egyre több bizonyíték támogatja a primer szomatosztatinanalóg-terápiát. Tartós alkalmazásuk biztonságos, mellékhatásprofiljuk alapján jól tolerálható készítmények. A jövő gyógyszeres kezelési lehetőségei közé tartozik a pasireotid, egy új, univerzális szomatosztatinreceptor-agonista, illetve egy új gyógyszercsoport, az úgynevezett dopastatinok. Az irodalomban kiméramolekuláknak nevezett utóbbi szerek egyszerre hatnak a dopamin- és szomatosztatinreceptorokon, ezáltal az előzetes adatok szerint erőteljesebben csökkentik a GH-szekréciót. A közleményben a szerzők az acromegalia korszerű gyógyszeres kezelési lehetőségeit tekintik át, kiemelve a szomatosztatinreceptor-ligandok szerepét. Orv. Hetil., 2011, 152, 715–721.

Restricted access
Authors: Emese Mezősi, László Bajnok and Kálmán Tóth

A szív hormontermelő funkciójának felfedezése gyökeresen megváltoztatta a szív szerepének megítélését, amely mechanikus pumpa helyett a szervezet folyadék-elektrolit és hemodinamikai homeosztázisát meghatározó, más szervrendszerekkel együttműködő tényezővé vált. A szív által termelt legfontosabb hormonok a natriureticus peptidek, amelyek elsődleges feladata a volumenterhelés kivédése; ezt szolgálja a natriureticus, diuretikus, vasodilatator és antiproliferatív hatás. Úgy is tekintik őket, mint a cardialis, vascularis és renalis hatások integratív markereit, azaz a cardiorenalis distressz jelzőit. Szerepük ma már messze túlterjed a patofiziológiai jelentőségen, a brain natriureticus peptid és prohormonjának N-terminális része a szívelégtelenség elfogadott plazmamarkerévé vált, amelyek a diagnózis, a prognózis megítélése és a terápia vezetése szempontjából egyaránt hasznosak, s terápiás alkalmazásukra is lehetőség nyílt. Az extraadrenalis aldoszterontermelés kimutatása az elmúlt évek izgalmas felfedezése, de az intracardialis aldoszterontermelés emberben nem tekinthető jelentősnek. Az intracardialis pajzsmirigyhormon-termelést a dejodinázok aktivitásváltozása szabályozza. Az emelkedett trijód-tironin-szint szerepe felmerült a szívizom-hypertrophia kialakulásában, a csökkent trijód-tironin-termelésnek pedig valószínűleg az oxigénhiányhoz való alkalmazkodásban van jelentősége. Az epicardialis zsírszövet és a coronariasclerosis között korábban nem sejtett, sokoldalú kapcsolat mutatható ki, a zsírsejtek citokin- és adipokintermelése része lehet az atherosclerosis önerősítő folyamatának. Orv. Hetil., 2012, 153, 2041–2047.

Restricted access
Authors: Szabina Szujó, László Bajnok, Beáta Bódis, Orsolya Nemes, Károly Rucz and Emese Mezősi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az elmúlt néhány évtizedben a differenciált pajzsmirigyrákot (DTC) világszerte jelentősen növekvő incidencia jellemezte. A betegek kezelésének alapelvei a nemzetközi irányelveknek megfelelően átalakulóban vannak. Munkánk célja a betegek jelenlegi gyógyulási esélyeinek felmérése volt. Módszer: Retrospektíven elemeztük a Pécsi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikáján 2005. január 1-je és 2016. május 1-je között kezelt 380, DTC-ben szenvedő beteg adatait. A nő/férfi arány 306/74 volt. A betegek medián életkora a diagnózis idején 46 év (13–86 év), míg a medián követési idő 55 hónap (0–144 hónap) volt. A terápiás válasz 337 beteg esetében volt értékelhető. A statisztikai feldolgozást az SPSS 22.0 verziójában végeztük. Eredmények: A papillaris (PTC) és a follicularis (FTC) carcinomák előfordulási aránya (79/21%) alapján a régió továbbra is mérsékelten jódhiányosnak tekintendő. A PTC-ben szenvedő betegek szignifikánsan fiatalabbak voltak FTC-ben szenvedő társaiknál, és korábbi tumorstádiumban kerültek felismerésre. A diagnózis idején PTC-ben 35%-ban nyirokcsomó-, 4%-ban távoli áttétet találtunk, FTC-ben ez az arány 15% (N1), illetve 14% (M1) volt. Radiojódkezelésre összesen 542 alkalommal került sor. PTC-ben a követett (n = 264) betegek 59%-a volt tumormentes, 20%-ban bizonytalan választ, 7%-ban inkomplett biokémiai választ és 14%-ban inkomplett strukturális választ diagnosztizáltunk, 6 beteg hunyt el. A FTC-ben szenvedő betegek (n = 73) 59%-a volt tumormentes, 10%-ban bizonytalan választ, 31%-ban residualis betegséget találtunk, a betegek 10%-át elveszítettük. Következtetések: Összefoglalva, bár a DTC jó prognózisú betegség, FTC-ben a betegek 31%-a, míg PTC-ben a betegek 14%-a nem volt tumormentessé tehető. A medián 55 hónapos követési idő alatt a betegségspecifikus halálozás FTC-ben 10%, PTC-ben pedig 2% volt. Orv Hetil. 2018; 159(22): 878–887.

Restricted access
Authors: Tamás Hussein, Emese Mezősi, Beáta Bódis, Orsolya Nemes, Károly Rucz and László Bajnok

Absztrakt

Bevezetés: A primer aldosteronismus diagnosztikája bizonytalanságokkal terhelt; legújabban az is felvetődött, hogy a szűrésként alkalmazott aldoszteron/renin hányados érzékenysége – a szuppressziós aldoszteron alapján – valójában alacsony. Célkitűzés: A szerzők elsődleges célja az aldoszteron/renin hányados pontosságának vizsgálata volt. Módszer: A retrospektív elemzésben 309 hypertoniás beteg vett részt, akiknél a fekvés és járás után mért aldoszteronszint egymástól függetlenül rendelkezésre állt. Eredmények: Kilencvenkilenc betegnél volt emelkedett az aldoszteron/renin hányados, akik közül 31-nél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron is emelkedett volt. Harmincnégy betegnél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron úgy volt magasabb, hogy az aldoszteron/renin hányados nem; akik közül azonban csak 3 esetben volt alacsony a renin, és így a primer aldosteronismus nem volt elvethető. Kóros reninemelkedés 69 betegnél fordult elő, de csak ezek 59%-ánál társult magas aldoszteronszinttel. Következtetések: Az aldoszteron/renin hányados érzékenysége magas (91%), ha csak indokolt esetekben alkalmazzák. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 830–835.

Restricted access
Authors: László Mangel, Zoltán László, Zsuzsanna Varga, Zsolt Sebestyén, Szabolcs Szappanos, Zoltán Lőcsei, Emese Mezősi, Örs Péter Horváth, István Battyáni, Antal Zemplényi, István Földi and Lajos Kollár

Absztrakt

Az elmúlt évtizedekben a daganatgyógyítás fejlődésének és eredményességének jeleként a lokális terápiás modalitások szerepe az áttétes betegségek ellátása során felértékelődött. A szerzők tudomása szerint a hazánkban első eredményes, koponyán kívüli sugársebészeti beavatkozást ismertetik. Az 58 éves férfi gyomoradenocarcinoma miatt műtéten, kemoterápián és mellékveseáttétek miatt metastatectomián esett át. Az első műtét után 4 évvel a követési komputertomográfiás vizsgálat kétgócú és inoperábilisnak véleményezett peritonealis áttétképződést mutatott, a májszél, illetve a bal vese alatt, 2 cm-es átmérőkkel. Definitív ellátásként, egy ülésben 12 Gy dózisú stereotaxiás hasi sugársebészeti beavatkozást végeztek, cone-beam komputertomográfiás ellenőrzés mellett, dinamikus ívbesugárzást, illetve 2-2 ívet alkalmazva. A kezelés 25 percig tartott, sem akut, sem késői mellékhatást nem észleltek. A kezelés után 3, illetve 7 hónappal elvégzett kontroll-komputertomográfia teljes tumorregressziót igazolt. A szerzők megállapítják, hogy megfelelő technológia és gyakorlottság birtokában, nem gyorsan növekvő oligometasztázisok esetében a koponyán kívüli stereotaxiás sugársebészeti ellátás biztonságos és hatékony alternatívája lehet a műtéti beavatkozásnak. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1593–1599.

Restricted access