Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for :

  • Author or Editor: Erna Halász x
  • Behavioral Sciences x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Az emlékfelidézés serkentésére kisgyermekek körében gyakran alkalmazott módszer a rajzoltatás, holott kevéssé feltárt még a rajzolás eseményfelidézésre gyakorolt hatása: több emléket nyerhetünk-e a rajzolás segítségével, és vajon növekszik-e a téves emlékek keletkezésének valószínűsége? Vizsgálatunk középpontjában az a kérdés áll, hogy az eseményt követő azonnali eseményfelidézés (verbális vagy rajzos) hogyan hat a későbbi emlékezésre és a félrevezető kérdésekkel szembeni ellenállásra (befolyásolhatóság mértékére) óvodáskorú gyermekeknél. Továbbá az eseményt felépítő történetelemek jellege (szorosan a cselekményszálba illeszkedő vagy esetleges elem, illetve cselekvéses vagy perceptuális tartalmú) szerepet játszik-e az emlékfelidézés pontosságában? A kapott eredmények fényében látható, hogy a csoportok közötti árnyaltabb különbségek az irányított felidézésben érhetők tetten. Úgy tűnik, hogy a rajzi támpontok inkább a fiatalabb, 3–4 éves gyerekeknek jelentenek segítséget a történet perceptuális összetevőinek irányított felidézésében. A cselekményszálba illeszkedő (tematikus) információk általában erőteljesebbek és biztosabban előhívhatók rajzolással és szóbeli felidézéssel is, a gyerekek mégis meglehetősen befolyásolhatók ezekben, különösen az idősebb, 5–6 éves korosztály. A gyerekek feltehetően csak kevés történetelemet őriznek meg (ha megőriznek egyáltalán) a nem tematikus kategóriák mentén, ezért a sugalmazott információ idegennek tűnik számukra, és könnyebben utasítják el, mint azt a sugalmazást, amelyhez hasonlót őriznek, és amely ezáltal elbizonytalanodáshoz, a források keveredéséhez vezethet. További érdekes eredmény, hogy a gyerekek befolyásolhatóbbak a cselekvéses, semmint az azt kiegészítő perceptuális történetelemek tekintetében.

Restricted access

A traumatikus eseményekre való emlékezés központi kérdése, hogy kisgyermekek képesek-e pontos emlékbeszámolókat adni az általuk átélt kora gyermekkori traumatikus eseményekről. Jelen tanulmány e problémakörrel foglalkozik. E probléma vonatkozásai két kérdés közelebbi tárgyalásán keresztül közelíthetőek meg. Az első kérdés az, hogy a fejlődő, kibontakozásban lévő emlékező rendszer adott jellemzői (a felnőtt emlékezettől való eltérése) miként hatnak, hogyan alakítják a fennmaradó emlékeket, különös tekintettel, ha azok mélyebb érzelmeket tartalmaznak. A terület kutatási eredményei arra világítanak rá, hogy a fejlődésben lévő emlékezeti rendszer alapvető sajátosságai rányomják a bélyegüket a korai emlékek, így a traumatikus emlékek jellegére is: kisgyerekek emlékmegőrzése az általánosítás irányában torzít, a szokatlan, egyedi eseményeket pontosabban őrzik meg, mint az ismétlődőeket. Ugyanakkor mindkét esetben az esemény célszerkezetébe illő lépésekre koncentrálnak, és az ebbe nem illőeket elhagyják. A kisgyermekkori traumatikus emlékek előhívásának megbízhatóságához kapcsolódó másik kérdés pedig az, hogy az előhívás kontextusa mennyire befolyásolja a kisgyermekeket az emlékformálásban. E kérdés tanulmányozása arra az általános eredményre vezet, hogy kisgyermekek, amiatt, hogy kevésbé képesek az emlékeik tudatos szervezésére, jobban befolyásolhatóak a kikérdezés által.

Restricted access

Absztrakt

Tanulmányunkban azt a filozófusokat és pszichológusokat egyaránt foglalkoztató kérdést járjuk körül, hogyan fejlődik a gyermekek időfogalma a korai életévekben, feltárva, milyen képességek kibontakozásán nyugszik önmagunk megértése a múló idő tükrében. Kiindulásként a gyermekkori amnézia jelenségén keresztül szemléltetjük, hogyan bontakozik ki az a képességünk megközelítőleg 4–5 éves kor környéken, hogy képessé válunk egyedi és megismételhetetlen események felidézésére a múlt egy-egy megkülönböztetett időpillanatából. E gondolatmenetben kitérünk az emlékezetfejlődés kutatásában egymással szemben álló két nagy megközelítésre, amelyek vagy folyamatos fejlődést vagy minőségi váltást feltételeznek a 4 éves kor körüli időszakban. Célunk, hogy rámutassunk az ezen megközelítések hátterében húzódó fogalmi különbségekre, valamint az ezeket támogató, illetve megkérdőjelező empirikus kutatási eredményekre és értelmezési lehetőségeikre.

Restricted access

Absztrakt

Tanulmányunk második részében, folytatva a korábbiakban elkezdett gondolatmenetet az idő fogalmának fejlődési kérdéseiről, olyan jelenségeken keresztül szemléltetjük a kora gyermekkori emlékezeti működés sérülékeny voltát és annak feltételezhető hátterét, mint a forrásemlékezet, a realitásmonitorozás vagy a befolyásolhatóság. Önmagunk elhelyezése az események láncolatában, az időben kiterjesztett szelf megértése azonban nem kizárólag a múltbeli események személyes tapasztalatként való megőrzésében szükséges, ugyanígy a jövőbeli események tervezése, tapasztalást előrevetítő elképzelése során is, így e képességek összefonódásának a fejlődés folyamatában külön figyelmet szentelünk. Végül a perspektívaváltás képességének korai kibontakozásával foglalkozunk, hiszen az átélt eseményekre személyesen megtapasztaltként, első személyű perspektívából emlékezni, úgy véljük, önmagában egy fejlődési folyamat eredménye (és nem kiinduló állapot), amely az autonoetikus emlékezésmód elérhetővé válásán keresztül hozzájárul az emlékek egyedi, megkülönböztető jegyekkel való gazdagításához és az idő szubjektív élményének megértéséhez.

Restricted access

Absztrakt

Vizsgálatunk újdonsága, hogy a narratív nyelvi közeg támogató hatását egy esemény cselekvéses felidézése során olyan fiatal gyermekek körében igazoltuk, akik maguk még csak alig vagy nem magabiztosan beszélnek. Törekedtünk megragadni és kitölteni azt a rést a kora gyermekkori emlékezetkutatásokban, amely a nyelvi címkék és a narratívumok emlékfelidézést serkentő hatásának vizsgálatai között húzódik. Számos utánzásos módszert alkalmazó kutatást ismerünk (Herbert és Hayne, 2000; Simcock és Hayne, 2002; 2003), amelyek ritkán lépnek túl pusztán a tárgyak vagy célok megnevezése hatásainak vizsgálatán (kivételt jelent: Hayne és Herbert, 2004). A narratívumok emlékfelidézést serkentő hatásának gazdag irodalma (pl. Reese, Haden és Fivush, 1993; Leichtman és mtsai, 2000; McGuigan és Salmon, 2004) ezzel szemben már a gyerekek korai szóbeli emlékfelidézésén keresztül vizsgálódik, eltekintve az utánzásban, a megtapasztalt esemény visszajátszásában rejlő lehetőségektől. Kutatásunkban e két megközelítési mód összekapcsolására vállalkoztunk. Olyan kísérletet terveztünk, amely egy esemény megtapasztalását kísérő nyelvi környezet, valamint az abban részt vevő másik személy, társ szerepét utánzásos módszerrel vizsgálja a 2–3 éves korosztályban.

Restricted access