Search Results

You are looking at 1 - 10 of 28 items for

  • Author or Editor: Gábor Simonyi x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A hypertonia a fejtett országokban az egyik leggyakoribb krónikus betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás célértékre történő kezelésével jelentősen csökkenthető a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulásának a kockázata, illetve a mortalitás. A vérnyomáskontroll különösen a nagy kockázatú betegségekben játszik alapvető szerepet. A hypertonia kezelésében az életmódkezelésen kívül a gyógyszeres terápia játszik meghatározó szerepet. Az antihipertenzív terápia során is meghatározó jelentőségű a betegadherencia. A vérnyomáscsökkentő kezelés során a gyógyszer-perzisztencia csak mintegy 50%-os a kezelés első évére. A rezisztens hypertonia egyik fontos oka a nonadherencia. Az adherenciát befolyásoló tényezők között szerepet játszik a gyógyszerek száma, ezek napi adagolási gyakorisága, az alkalmazott gyógyszercsoportok tulajdonságai, az életkor és a nem is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1587–1591.

Restricted access

A hypertonia hazánkban is az egyik leggyakoribb krónikus betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás célértékre történő kezelésével jelentősen csökkenthető a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulásának a kockázata, illetve a mortalitás. A vérnyomáskontroll különösen a nagy kockázatú betegségekben játszik alapvető szerepet. A hypertonia kezelésében az életmódkezelésen kívül a gyógyszeres terápia játszik meghatározó szerepet. A gyógyszer választásánál fontos, hogy a választott antihipertenzívum-kombináció – igazolt hatása mellett – metabolikusan semleges legyen és cardiovascularis protektív hatással is rendelkezzen. A ramipril/amlodipin fix kombináció e szempontoknak megfelel, és mindezeken túlmenően a betegadherencia szempontjából is kedvező. Orv. Hetil., 2013, 154, 1658–1664.

Open access

A cardiovascularis halálozás csökkentésében nagy szerepet játszanak a statinok, amelyek mind a primer, mind a szekunder prevencióban hatásosak. Az utóbbi években merült fel, hogy diabetogén hatással is rendelkezhetnek, mivel a megfigyelések szerint kisfokban növelhetik az újonnan kialakult diabetes mellitus kockázatát. A statinok e hatása csoporthatás, de dózisfüggő is. Mindenesetre a statinok cardiovascularis kockázatot csökkentő hatása többszörösen ellensúlyozza az esetleg kialakuló diabetes miatt jelentkező többletkockázatot, ezért első vonalbeli szerként adandók az LDL-koleszterin-célértékek elérésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1691–1695.

Restricted access

A nátrium-glükóz kotranszporterek (SGLT-k) alapvető szerepet játszanak a vesében zajló glükózreabszorpcióban. Az SGLT gátlása új terápiás lehetőséget nyújthat a diabetes mellitus kezelésében. Az SGLT2-gátlás – a glükózreabszorpció csökkenése miatt – fokozza a vese glükózkiválasztását, amely következményesen csökkenti a vércukorszintet és emellett testtömegcsökkenést is eredményezhet. Az SGLT2-gátlók hatása nem függ az inzulintól, ugyanakkor javítják az inzulinérzékenységet. Számos SGLT2-gátlót fejlesztenek jelenleg is, ezek közül néhány eljutott a fázis III. klinikai vizsgálatokig. Ezekben a vizsgálatokban meg kell állapítani, hogy mennyire biztonságos hosszú távú alkalmazásuk. Az eddigi adatok szerint az SGLT2-gátlók súlyos mellékhatások nélkül fejtik ki jótékony hatásukat. Orv. Hetil., 2012, 153, 695–701.

Restricted access

Bevezetés: A dyslipidaemia ismert cardiovascularis kockázati tényező. A lipidterápiában a célértékek elérésének fontos tényezője a megfelelő betegadherencia. Célkitűzés: A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem) 2013-as vizsgálatban atheroscleroticus betegségben szenvedő betegek esetében a statinterápia adherenciájának és perzisztenciájának felmérése, amely részben a vizsgálatban részt vevő orvosok becslésén, illetve 319, a megelőző évben elvégzett MULTI GAP vizsgálatban részt vett beteg esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adatbázisán alapult. Módszer: A MULTI GAP 2013 vizsgálatban standard, strukturált kérdőívek segítségével 1519 beteg adatai kerültek feldolgozásra. Az elemzésben kiértékelésre kerültek az egyes ellátási szinteken elért lipidértékek, a kezelőorvos által vélt betegadherencia, a 319 beteg Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adataira támaszkodó valós adherencia, a kezelőorvosok elégedettsége a statinterápia eredményeivel, illetve az adherencia és a lipideredmények összevetése. Eredmények: Az elmúlt 7 év felméréseinek adatait is figyelembe véve előtérbe kerültek a hatékonyabb statinok; az atorvastatin és rozuvastatin alkalmazásának összesített aránya 49%-ról 83%-ra, azaz mintegy 70%-kal nőtt. A betegadherencia vonatkozásában kimutatták, hogy a 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket elért betegeknél az 1 év alatt kiváltott receptek száma mintegy nyolc gyógyszertári beváltást jelentett. Ehhez képest a 2,5 mmol/l feletti LDL-koleszterin-értékű csoportban a gyógyszerkiváltás lényegesen alacsonyabb volt (5,3 és 6,3 közötti). Éves szinten a 10–12 és a 7–9 gyógyszerkiváltás szignifikánsan alacsonyabb LDL-koleszterin-szintet jelentett a semennyit (0), illetve az 1–3 receptet éves szinten kiváltók csoportjaihoz képest. A kezelőorvosok által 100%-os perzisztenciájúnak értékelt betegek valódi perzisztenciája 74%-os volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint, amely mintegy 25%-kal alacsonyabb, mint a valóság. A kezelőorvosok a lipidcsökkentő terápia adherenciáját a betegek mintegy felében ítélték 100%-nak, ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai 36%-ot mutattak. A jobb adherenciájú betegek (90–100%) nagyobb arányban (59,5%) értek el 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket, mint az alacsonyabb adherenciájúnak tartott betegek. A kezelőorvosok elégedettsége a lipidértékekkel a 4,5–6 mmol/l közötti összkoleszterin-értékű csoportban 69–80%-ig terjedt, azonban igen magas, 53–54%-os elégedettséget mutattak a 7 feletti összkoleszterin-szintű betegek csoportjában. Következtetések: A vizsgálat eredményei szerint a vélt adherencia lényegesen magasabb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatain alapuló elemzéshez viszonyítva. Ugyanakkor a magas lipidértékű betegekkel szemben a kezelőorvosok megelégedettsége is igen magasnak bizonyult. Mindezek arra utalnak, hogy nemcsak a betegek, hanem az orvosok adherenciáját is javítani kell a lipidcsökkentő irányelvekhez. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 669–675.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Simonyi
and
Réka Kollár

A hypertonia és az elhízás gyakorisága fokozatosan nő hazánkban. Magyarországon a hypertoniás férfiak 68,52%-a, míg a nők 78%-a elhízott. A magas vérnyomás és az elhízás külön-külön is a cardiovascularis morbiditás és mortalitás fontos kockázati tényezői. A fokozott szimpatikus aktivitás és a hypertonia kapcsolata jól ismert, ugyanakkor a haskörfogat és a test zsírtömege szignifikáns, pozitív korrelációban áll a szimpatikus aktivitással, amelyben a hyperleptinaemia is szerepet játszik. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer fokozott aktivitása vascularis és renalis hatásai útján szintén vérnyomás-emelkedést okoznak. A fokozott szimpatikus aktivitással és a csökkent vagustónussal kísért autonóm idegrendszer egyensúlyzavara független és meghatározó kockázati tényezője a cardiovascularis eseményeknek, beleértve a hirtelen szívhalált is. Orv. Hetil., 2013, 154, 1736–1742.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A hypertonia kezelése során a kedvezőtlen cardiovascularis szövődmények elkerülése érdekében a vérnyomáscélérték elérése alapvető fontosságú. A megfelelő gyógyszerválasztás, a kombinációs terápiára időben történő továbblépés mellett fontos a betegek terápiahűsége, amelyet a hatóanyagok fix kombinációja is segíthet. Célkitűzés: A ramipril és a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciájának vizsgálata hypertoniás betegekben. Módszer: Hypertonia indikációban 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril, illetve ramipril/amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki a szerzők az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adatainak felhasználásával, akik a bevonás előtti egy évben hasonló készítményeket nem szedtek. Minden beteget 14 hónapig követtek. Az elemzésben a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták a perzisztencia modellezésére. A „túlélési” idő a gyógyszer szedésének kezdetétől annak abbahagyásáig eltelt idő volt. Mint diszkrét túléléselemzési modell, komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 92 546 beteg felelt meg. A betegek közül 82 251 kezdett ramiprilterápiát, míg 10 295 beteg ramipril/amlodipin fix kombinációt. A ramiprilterápia egyéves perzisztenciája 30%, míg a ramipril/amlodipin fix kombinációé 54% volt. A ramiprilszedés átlagos perzisztenciája 189,9 nap, a ramipril/amlodipin fix kombinációé 270,6 nap volt. A ramiprilterápia elhagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest több mint kétszeres volt (HR = 2,11 [95% CI: 2,05–2,17], p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a ramiprilterápia, illetve a ramipril/amlodipin fix kombináció között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy amennyiben szükségessé válik továbblépni az antihipertenzív terápia során, akkor a betegek terápiahűsége szempontjából is előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombináció. Orv Hetil. 2017; 158(42): 1669–1673.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A hypertonia kezelése során nagy jelentőségű a jó terápiahűség, mivel a célvérnyomás elérésének egyik hangsúlyos eleme. A vérnyomáscélértékek elérésével csökkenthető a cardiovascularis szövődmények kockázata. Célkitűzés: A hypertonia indikációban indított ramipril/amlodipin és a lisinopril/amlodipin fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertonia indikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a ramipril/amlodipin, illetve a lisinopril/amlodipin fix kombinációk receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló hatóanyagokkal végzett antihypertensiv terápiában nem részesültek. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak, mint diszkrét túléléselemzési modellt. Eredmények: A vizsgált időszakban 10 449 beteg kezdett ramipril/amlodipin, míg 20 276 beteg kapott lisinopril/amlodipin fix kombinációt hypertonia indikációban. A megfigyelési időszakban a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 54%, míg a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőké 36% volt. Az átlagos perzisztencia időtartama 271 nap volt a ramipril/amlodipin, míg 211 nap a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőknél. A lisinopril/amlodipin fix kombináció abbahagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest majdnem kétszeres volt (HR = 1,79, p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy hypertonia indikációban alkalmazott ramipril/amlodipin, illetve lisinopril/amlodipin fix kombinációk között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek terápiahűsége szempontjából előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombinációt alkalmazni. Orv. Hetil., 2016, 157(1), 30–34.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A hypertonia és a dyslipidaemia módosítható cardiovascularis kockázati tényezők. Hazánkban a hypertonia és a dyslipidaemia egyaránt népbetegségnek számítanak. A célértékek elérésében a hatékony vegyületek alkalmazásán túlmenően a betegek terápiahűsége alapvető fontosságú. Célkitűzés: Az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciájának összehasonlítása az atorvastatinterápiához képest. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban első alkalommal atorvastatin/amlodipin fix kombináció, illetve az atorvastatin hatóanyagú készítmények bármely dózisának receptjét kiváltó betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló terápiában nem részesültek. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak mint diszkrét túléléselemzési modellt. Eredmények: A vizsgált időszakban 24 433 beteg kezdett atorvastatin/amlodipin fix kombinációt, míg 192 579 beteg atorvastatinterápiát. A megfigyelési időszakban az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 43%, míg az atorvastatinterápiáé 21% volt. Az atorvastatin/amlodipin fix kombináció átlagos perzisztencia-időtartama 221,4 (SE: 0,894) napnak bizonyult, míg az atorvastatinterápiáé 153,0 nap (SE: 0,297) volt a vizsgált időszakban. Az atorvastatinterápia abbahagyásának kockázata az atorvastatin/amlodipin fix kombinációhoz képest majdnem kétszeresen nagyobbnak bizonyult (HR = 1,85, 95% CI 1,82–1,89, p<0,0001). Következtetések: A szerzők megállapították, hogy az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája lényegesen magasabb (mintegy kétszerese) az atorvastatin-monoterápiához képest, ezért a kettős célérték elérése szempontjából különösen kedvező az atorvastatin/amlodipin fix kombináció alkalmazása. Orv. Hetil., 2016, 157(11), 425–429.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében fontos a glykaemiás célok elérése. Ennek fontos tényezője a diéta mellett a gyógyszeres kezelés terápiahűsége. Célkitűzés: A metformin-monoterápia és a szitagliptin/metformin fix kombináció egyéves perzisztenciájának összehasonlítása 2-es típusú cukorbetegekben. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adataira alapozva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal metformin, illetve szitagliptin/metformin fix kombináció receptjeit kiváltó betegeket választottak ki. E betegek a bevonás előtti egy év során hasonló készítményeket nem szedtek. A túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták a perzisztencia modellezésére. A „túlélési idő” a gyógyszer szedésének kezdetétől annak abbahagyásáig eltelt idő volt. Mint diszkrét túléléselemzési modell, komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak a vizsgálatban. Eredmények: A vizsgált időszakban 63 386 beteg kezdett metformin-monoterápiát, illetve 10 039 beteg kapott szitagliptin/metformin fix kombinációt. A betegek követése során a metformin-monoterápia egyéves perzisztenciája 30%, míg a szitagliptin/metformin kombinációt szedőkben ez 58%-nak bizonyult. A metforminszedés átlagos perzisztenciájának időtartama 173,4 nap volt, a szitagliptin/metformin fix kombinációt szedőké 261,9 nap. A metformin-monoterápia elhagyásának kockázata a szitagliptin/metformin fix kombinációhoz képest több mint kétszeres volt (HR = 2,267, p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a metformin-monoterápia, illetve a szitagliptin/metformin fix kombináció között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek terápiahűsége szempontjából előnyösebb a szitagliptin/metformin fix kombináció. Orv. Hetil., 2016, 157(16), 618–622.

Restricted access