Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for :

  • Author or Editor: Gábor Skaliczki x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes felszínpótló térdprotézis beültetése az ortopédsebészet egyik legsikeresebb és legbiztonságosabb beavatkozásává vált. A számos eltérő feltárásmód közül a leginkább elterjedt, úgynevezett medialis parapatellaris (MP-) feltárás során a musculus quadriceps ina átvágásra kerül, károsítva az extensor funkciókat. Ezzel szemben a subvastus (S-) feltárás – megkímélve az extensor apparátust – kevesebb fájdalommal járó, gyorsabb rehabilitációt ígérhet. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végzett prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az MP- és az S-feltárás közvetlen posztoperatív időszakra való hatásának összehasonlítása. Módszer: A bevont 60 beteg a beavatkozás típusa szerint random módon két eltérő csoportba került. A vizsgálat során homogén betegcsoportokon mértük a két eltérő feltárásmód hatásait a korai posztoperatív időszakban a nemzetközi szakirodalom és az általunk meghatározott paraméterek alapján. Eredmények: Vizuális analóg skála (VAS) segítségével nyugalmi és aktív fájdalomszintet mértünk az első 10 napon, ami alapján az aktív VAS-értékek esetén szembetűnőbb a különbség az S-csoport javára. Az aktív VAS esetében az S-csoportban a 2., 3., 10. napon is szignifikánsan kisebb fájdalmat jeleztek a betegek, mint az MP-csoportban. A többi nap eredményeit is figyelembe véve, ez amellett szól, hogy az extensor apparátus integritásának megőrzése jobb posztoperatív funkcionalitást tesz lehetővé. Megmértük a betegek térdízületi mozgástartományát is. Az 1. napon az S-csoportba tartozóké szignifikánsan nagyobb. A napok előrehaladtával az MP-csoport tagjai a rehabilitációjuk során utolérik az S-csoportot. Az S-csoportba tartozók átlagosan 1,944 nappal, azaz közel két nappal korábban képesek nyújtva lábat emelni, szemben az MP-csoporttal (p<0,0001). Következtetések: Az adatok statisztikai elemzése után elmondható, hogy a subvastus feltárás előnyösebbnek látszik a közvetlen posztoperatív időszak rehabilitációja tekintetében. Evidencia felállításához azonban további nagy elemszámú, multicentrikus, obszervációs vizsgálatokra van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1208–1214.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A rotátorköpeny-szakadás következménye az izom atrófiája és zsíros degenerációja. Ezek mértéke befolyásolja az ín rekonstruálhatóságát és a műtét utáni funkciót. Célkitűzés: Degeneratív szakadások rekonstrukciója után vizsgáltuk az izomállomány változását és ennek összefüggését a posztoperatív funkcióval 65 év feletti betegeknél. Módszer: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján artroszkópos rotátorköpeny rekonstrukciók utánkövetését végeztük. A vizsgálatba tizenegy, 65 év feletti beteg került bevonásra; az átlagos utánkövetési idő 39,9 hónap, a betegek átlagéletkora 71,9 év volt. A szakadás mérete szerint 3 C1, 3 C2, 4 C3 és 1 C4 volt. Minden betegnél műtét előtti és műtét utáni mágnesesrezonancia-vizsgálat elemzése, vizuális analóg skála és Constant-pontszám meghatározása történt. Eredmények: A posztoperatív átlagos Constant-érték 75 pont volt. Az izomatrófiára utaló értékek és a zsíros degeneráció nem mutattak szignifikáns javulást. Következtetés: A vizsgálat szerint a rotátorköpeny-szakadás 65 év felett végzett rekonstrukciója után az izomállomány zsíros degenerációja és atrófiája progrediál, az eredmények alapján ugyanakkor jó funkciót biztosít az ín rekonstrukciója. Orv Hetil. 2019; 160(14): 533–539.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szatmári, Ákos Menyhárt, Imre Antal, Imre Sallai, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

Bevezetés: Az egyre nagyobb számban végzett nagyízületi arthroplasticák miatt előtérbe került a posztoperatív kórházi napok számának csökkentése, valamint a rehabilitáció gyorsítása. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő, hatékony, biztonságos posztoperatív fájdalomcsillapítás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk a hagyományos és az újfajta multimodális fájdalomcsillapító kezelésben részesült betegek posztoperatív funkcionális eredményeit, a műtétet követő fájdalomszintjüket és opioidfájdalomcsillapító-igényeiket. Módszer: Prospektív vizsgálatunkba 81 beteget vontunk be, akiknél 2017. február és 2018. január között intézetünkben primer csípőprotézis-implantációt végeztünk. A randomizált módon csoportosított betegek közül a kontrollcsoportban 38 fő, a multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegek csoportjában 43 fő szerepelt. Vizuális analóg skála (VAS) segítségével ellenőriztük a betegek szubjektív fájdalomszintjét, valamint rögzítettük fájdalomcsillapító-igényüket. Eredmények: Multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegeinknél az opioidtartalmú fájdalomcsillapítók iránti szignifikánsan alacsonyabb igényt, valamint szignifikánsan alacsonyabb VAS-értéket tapasztaltunk a posztoperatív 6. órában, 3. és 4. napon. Továbbá e csoport betegei szignifikánsan rövidebb ideig tartózkodtak a kórházban a műtétet követően. Következtetések: Tapasztalataink alapján a multimodális fájdalomcsillapítás egyoldali primer csípőízületi arthroplastica esetén szignifikánsan csökkentette a betegek posztoperatív szubjektív fájdalomérzetét és fájdalomcsillapító-igényét. Orv Hetil. 2019; 160(52): 2054–2060.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szatmári, Balázs Benedek, Tamás Perlaky, Krisztián Szalay, Imre Sallai, Gábor Skaliczki, Miklós Szendrői and Imre Antal

Absztrakt:

Bevezetés: A válltáji primer és áttéti csonttumorok miatt végzett humerus proximalis vég reszekciókat követő rekonstrukcióra több módszer (csontgraft, endoprotézisek) is használatos. Az új eljárások egyike az ízületi felszínek és az eltávolított, különböző hosszúságú humerus proximalis vég reverz vállprotézissel, adott esetben csontbeültetéssel kiegészített (kompozit eljárás) pótlása, az elérhető jobb vállfunkció reményében. Célkitűzés: A fenti eljárással általunk operált betegcsoport vállfunkciójának összevetése azon betegekkel, akiknél a reverz protézis indikációját degeneratív vállbetegség (rotátorköpeny-arthropathia) képezte. Továbbá annak vizsgálata, hogy a két csoport között mekkora különbséget találunk a vállfunkciót, stabilitást, a protézis megbízhatóságát illetően, azokat nem onkológiai jellegű értékelőrendszerekkel vizsgálva. Módszer: A vizsgálatban 23 beteg vett részt (13 férfi, 10 nő), akiket 2012 és 2016 között operáltunk intézményünkben. Közülük 15-nél rotátorköpeny-arthropathia volt a reverz protézis indikációja, míg 8 esetben tumoros elváltozás miatt végeztük a humerus vállközeli reszekcióját, illetve a protetizálást. Betegeink átlagéletkora 62,5 év volt (17–82), az átlagos utánkövetés időtartama pedig 23,5 hónap (5–57). Betegeinknél fizikális vizsgálatot végeztünk, az operált karjukról röntgenfelvételek készültek, valamint funkcionális pontrendszerek alapján rögzítettük és elemeztük az adatokat. Eredmények: A betegek által jelzett posztoperatív fájdalom mértéke csaknem megegyezett a két csoportban, azonban csak a rotátorköpeny-arthropathiás csoportban voltak olyan betegek, akik gyógyszeres fájdalomcsillapításra szorultak. Várakozásunkkal összhangban tumoros betegeink esetén mindhárom pontrendszerben valamelyest alacsonyabb értékeket kaptunk. A tumoros betegek az elért eredménnyel elégedettek voltak. Következtetések: A humerus proximalis vég reszekciókat követően a reverzprotézis-beültetés esetenként csontallografttal kiegészítve a rekonstrukció megbízható módszere, mely az elérhető funkciókat és a megbízhatóságot illetően megközelíti a nem tumoros indikációval vállprotetizált betegeknél tapasztalhatókat. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1838–1843.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Major, András Bikov, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek, Bernadett Bakos, Miklós Szendrői and Gábor Skaliczki

Absztrakt

Bevezetés: Az utóbbi időben több tanulmány látott napvilágot, amelyek megkérdőjelezték a szívódrén használatának szükségességét elektív csípőprotézis-beültetés során. Célkitűzés: Prospektív tanulmányban azt vizsgálták, hogy a perioperatív vérveszteséget és a vérzéssel kapcsolatos szövődményeket a szívódrén használata hogyan befolyásolja. Módszer: 86, csípőprotézis-beültetésre érkező beteget két csoportra osztottak. A „dréncsoportban” (54 beteg) a műtétet követően szívódrént helyeztek be, míg a „drén nélküli (kontroll)csoportban” (32 beteg) nem használtak szívódrént. Perioperatív vérveszteséget számoltak és feljegyezték a tranexámsav használatát, a trombózisprofilaxis módját, a transzfúzióigényt, az esetlegesen kialakuló posztoperatív vérzéseket, szeptikus komplikációkat, illetve minden egyéb posztoperatív szövődményt. Eredmények: A perioperatív vérvesztést a tranexámsav használata igen, míg a drénhasználat nem befolyásolta szignifikánsan (p = 0,94). A drén nélküli csoportban ugyanakkor tendenciózusan kisebb volt a transzfúzióigény (p = 0,08). A műtétek kapcsán kialakult szövődmények nem mutattak összefüggést a drénválasztással. Következtetés: Az irodalomban közölt eredményekkel összhangban, az elektív csípőprotézis-beültetés során a szívódrén rutinszerű alkalmazása nem feltétlenül szükséges. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1171–1176.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Sallai, Nóra Péterfy, Mohammad Sanatkhani, Zoltán Bejek, Imre Antal, Gyula Prinz, Katalin Kristóf and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

A Rhodococcus equi ritka patogén, amely főként gyengült immunrendszerű vagy immunszupprimált betegekben okoz fertőzést. Esetbemutatásunkban Rhodococcus equi által okozott nagyízületi endoprotézis körül kialakult fertőzést mutatunk be, amelynek leírására még nem volt példa a nemzetközi irodalomban. A 88 éves férfi beteget láz és jobb oldali csípőfájdalom miatt vettük fel klinikánkra. A beteg anamnézisében több, mindkét oldalt érintő csípőműtét szerepelt, és a jobb oldalon aszeptikus lazulás miatt korábban revíziós arthroplastica is történt. Ismert betegségei között szerepelt cukorbetegség, diabeteses nephropathia, valamint korábbi stroke miatt bal oldali hemiplegia, azonban kifejezett immunszuppresszió nem. A képalkotó vizsgálatok a jobb oldali csípőprotézis komponenseit stabilnak mutatták, az ízületi punkcióból pedig Rhodococcus equi tenyészett ki. A betegnek azonnali feltárást és a protézis körüli terület tisztítását javasoltuk, amit visszautasított. Konzervatív kezelést, parenteralis antibiotikum-terápiát kezdtünk. A beteg gyulladásos paraméterei csökkentek, fájdalma megszűnt. Esettanulmányunk célja, hogy a nagyízületi protézisek szeptikus komplikációi kapcsán felhívjuk a figyelmet a ritka patogének növekvő szerepére. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1071–1074.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Sallai, Eszter Kővári, Ádám Koteczki, Balázs Kovács, Péter Magyar, Balázs Futácsi, Imre Antal and Gábor Skaliczki

Bevezetés:A rotátorköpeny rekonstrukciója után kialakuló posztoperatív funkciót rendkívül sok tényező befolyásolja, közülük kiemelten fontos az esetlegesen kialakuló reruptura. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az artroszkópos rotátorköpeny-rekonstrukción átesett betegek műtét előtti és utáni állapotának összehasonlítását. Módszer: 2008 és 2012 júliusa között operált 22 beteg 23 vállát vizsgálták prospektíven. Minden esetben fizikális vizsgálat, röntgen és ultrahang történt. Az életminőséget és a funkcionális eredményeket Constant Score és Vizuális Analóg Skála segítségével határozták meg. Eredmények: A rekonstrukció a használt pontrendszerek alapján a betegek több mint 80%-ánál kiváló vagy jó eredményt hozott, a Constant Score 45-ről 79-re emelkedett, a Vizuális Analóg Skálán mért fájdalom szintje 6,6-ről 2,5-re csökkent. Teljes vastagságú szakadást nem, részleges szakadást 7 esetben (30%) észleltek. Az operált oldalon az acromiohumeralis távolság átlagosan 8,5 mm volt az ép oldalon mért 9,5 mm-rel szemben. Következtetések: Az artroszkópos rotátorköpeny-rekonstrukcióval a nyílt műtéthez hasonló jó eredmények érhetőek el. Orv. Hetil., 2014, 155(16), 620–626.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Kővári, Ádám Koteczki, Balázs Kovács, Péter Magyar, Imre Antal and Gábor Skaliczki

A rotátorköpeny-szakadás a leggyakoribb degeneratív vállbetegség, amelynek kezelése a vállsebészet fontos területe. A szakadás patológiája, valamint a laesio mérete és a funkció között nem mindig van szoros összefüggés, így a rekonstrukció időzítése és módja továbbra is élénk vita tárgyát képezi a szakirodalomban. Célkitűzés: Jelen munkában a szerzők elemezték a rotátorköpeny-szakadás miatt rekonstrukción átesett betegeik középtávú eredményeit, valamint ezek összefüggését a műtéti technikával és a posztoperatív radiológiai elváltozásokkal. Módszer: A vizsgálatban 27 beteg vett részt, akiknél teljes vastagságú szakadás miatt történt rekonstrukció. Tizennégy betegnél artroszkópos technikával, 13 betegnél nyitottan történt a műtét. A vállízület állapotát fizikális tesztekkel határozták meg, továbbá ultrahangos vizsgálatot is végeztek. A saját eredmények bemutatásán kívül a szerzők áttekintik a nemzetközi vállsebészetben jelenleg aktuális irodalmat és ajánlásokat a rotátorköpeny korszerű ellátásával kapcsolatban. Eredmények: Műtét után az átlagos constant score 73, a DASH (disabilities of the arm, shoulder and hand score) átlagértéke 14 volt. Artroszkópos technikával a constant score 80, nyílt műtéteknél 70 értéket adott. Ultrahanggal az esetek 40%-ában részleges vagy teljes rerupturát találtak. Következtetések: A rotátorköpeny-szakadás rekonstrukciója két évvel a műtét után a betegek több mint 70%-ánál kiváló vagy jó eredményt hozott. Az acromiohumeralis távolság változása és az ultrahanggal diagnosztizált részleges szakadás nem volt érdemi befolyással az eredményekre, a teljes vastagságú reruptura azonban szignifikánsan rontotta azokat. Orv. Hetil., 2012, 153, 655–661.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Sallai, Ádám Nagy, Attila Szatmári, György Kocsis, Andor Huszár, Dániel Tamás Kovács, Ildikó Kalina, Görgy Zsiga, Imre Antal and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

Bevezetés: A vállsebészeti képalkotó diagnosztika „arany standardja” a mágnesesrezonancia-képalkotás (MRI). A konvencionális MRI szenzitivitása teljes vastagságú szakadások esetében 85% fölötti, a részleges rotátorköpeny-szakadás esetében ennek csupán a fele. Hasonlóan alacsony a diagnosztikai pontossága az elülső labrumlaesio különböző variációinak detektálásában, továbbá a glenohumeralis szalagok sérülésekor is. Az ízületbe adott direkt kontrasztanyag ezeket a diagnosztikai pontatlanságokat javítani tudja. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 2018 februárjában végeztük el az első vállízületi MR-artrográfiát. A vizsgált időszak 17 hónap volt, mely idő alatt huszonkilenc (n = 29) vizsgálat történt. Az ízület feltöltése röntgenátvilágító kontrollja alatt, perkután technikával történt. A feltöltéshez gadolíniumalapú kontrasztanyagot használtunk. Eredmények: A vizsgált 29 betegnél a beadott kontrasztanyag 26 esetben (89,9%) jó pozíciót, valamint jó distensiót mutatott. Az összes vállízületi vizsgálat közül 9 esetben (31%) végeztünk műtéti beavatkozást; a műtéti kép alapján felállított diagnózisok 8 esetben (88,9%) megegyeztek a radiológiai véleménnyel. Következtetés: Az intraarticularis térbe adott kontrasztanyag az ízületben lévő struktúrák láthatóságát és megítélhetőségét jelentősen javítja; beadása röntgenátvilágító kontroll segítségével biztonságos, az ízületből rövid idő múlva felszívódik, eddigi tapasztalataink szerint problémát utólag nem okoz. A natív MR-vizsgálattal nehezen megítélhető sérülések felismerését jelentősen javítja, a műtét előtti tervezést segíti. Orv Hetil. 2020; 161(36): 1514–1521.

Open access