Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for :

  • Author or Editor: Hussain Alizadeh x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Az immunthrombocytopenia (ITP) változatos vérzéses tünetekkel jelentkezik, incidenciája felnőtteknél 3,4/100 000 fő/év, prevalenciája pedig 9,5/100 000 felnőtt. Az elmúlt évtizedben árnyaltabb lett a betegség patofiziológiájáról alkotott képünk, így új irányelvek mentén diagnosztizáljuk és kezeljük az ITP-s betegeket, illetve megújult a kórképpel kapcsolatos terminológia is. A jelenlegi bizonyítékok alapján van létjogosultsága a lépeltávolításon kívüli egyéb kezelési lehetőségeknek a tartósan alacsony vérlemezkeszámmal és vérzéssel jelentkező betegek második vonalbeli kezelésében. A hosszú távú követési adatok arra utalnak, hogy különösen a trombopoetinreceptor-agonisták hatásosak és biztonságosak, remisszió pedig csak későn jelentkezik. Az ITP miatt splenectomizált betegek követése során jelentős potenciális kockázatokkal számolhatunk, melyekről a beteget megfelelően tájékoztatni kell, és amelyek hatással lehetnek arra, hogy az orvos és a beteg a másodvonalbeli kezelések közül melyiket választja.

A terápiás szükségletek kielégítése érdekében több új gyógyszerjelölt fejlesztése van folyamatban. A felnőttkori ITP első vonalbeli kezelése nem sokat változott az elmúlt években, a második vonalbeli ITP terápiájában viszont olyan előrelépések tanúi lehettünk, melyek miatt a klinikusok egy része szeretne útmutatást kapni. 2018-ban az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) jóváhagyta a fosztamatinib alkalmazását a felnőttkori krónikus ITP második vonalbeli kezeléseként. Így ez a gyógyszer lett a romiplosztim és eltrombopag egy évtizeddel korábbi engedélyezése óta az első új, kereskedelmi forgalomba kerülő készítmény a felnőttkori ITP kezelésében. 2019 júniusában az FDA jóváhagyta az avatrombopagot a thrombocytopenia kezelésére olyan, krónikus immunthrombocytopeniában szenvedő felnőtt betegeknél, akiknél a korábbi kezelésekre elégtelen terápiás választ figyeltek meg.

Open access

Absztrakt:

Mi is az a PICC (peripherally inserted central catheter) line kanül? A PICC egy puha, rugalmas katéter, amely poliuretánból vagy szilikonból készült, a kar vagy láb perifériás vénáin keresztül a vena cava superior vagy inferior érhető el vele. A perifériáról bevezetett centrális vénás kanülöket az 1950-es években írták le először. Megjelenése óta nyilvánvalóan nagy változáson esett át mind a metodikát, mind az alkalmazott eszközöket tekintve. Szeretnénk bemutatni a vénabiztosítás e formáját, az előnyeivel, a hátrányaival és a felhasznált eszközrendszereivel együtt. Közleményünkben összefoglaljuk a klinikánkon végzett PICC line beültetések során szerzett tapasztalatainkat. A Pécsi Tudományegyetem ez idáig Magyarországon úttörő abban a tekintetben, hogy kizárólag ápoló implantálja ezeket a kanülöket (külföldön ez már bevett szokásnak számít), és bízunk benne, hogy ez a metodika az ápolói kompetencia fejlődésével hazánkban is elterjed. Orv Hetil. 2017; 158(22): 856–863.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Dávid Sipos, Adrienn Nyul, Krisztina Kovács, Hussain Alizadeh and Zoltán Péterfi

Absztrakt:

Bevezetés: Míg korábban az antibiotikumok felfedezésével, klinikai alkalmazásával az orvostudomány jelentős előrelépést tett az infekciós kórképek kezelésében, a 21. században az antibiotikumok igen széles körű, gyakorta nem megfelelő felhasználásával e betegségek ismét reneszánszukat élik, a multirezisztens kórokozók pedig egyre nagyobb kihívást jelentenek a mindennapi orvoslásban. Különösen igaz ez a csökkent védekezőképességű betegekre. Mindezek szükségessé teszik, hogy az antibiotikumokat megfontoltan, az országos és helyi rezisztenciaviszonyoknak megfelelően alkalmazzuk. Célkitűzés: Egy hároméves periódusban felmérni tanszékünkön a véráramfertőzések leggyakoribb bakteriális kórokozóit, azok antibiotikum-érzékenységét és a multirezisztens kórokozók arányát. Módszer: A vizsgált időszakban a valós véráramfertőzést mutató pozitív hemokultúrás minták eredményeinek feldolgozása. Eredmények: A vizsgálati eredmények alapján tanszékünkön a véráramfertőzések legnagyobb részéért Gram-negatív kórokozók tehetőek felelőssé, előtérben az Enterobacteriaceae család tagjaival. Hematológiai betegek esetében megszokott módon, emellett fontos kórokozó a Pseudomonas aeruginosa. A Gram-pozitív baktériumok és multirezisztens kórokozók okozta véráramfertőzések gyakorisága kisebb. A Pseudomonas törzsek között magasabb carbapenemrezisztencia mellett kedvezőbb érzékenységi eredmények észlelhetőek piperacillin/tazobaktám, valamint cefepim tekintetében. Következtetések: Ahogy vizsgálatunk is mutatja, Hematológiai Tanszékünkön a Pseudomonas-ellenes antibiotikumok kiegyensúlyozott alkalmazásával sikerült egy olyan középutat megtalálni, amely mind a magas rizikójú betegcsoport empirikus kezelésének, mind pedig a multirezisztens kórokozók adta kihívásoknak meg tud felelni.

Open access

Absztrakt:

Krónikus lymphoid leukaemiában szenvedő 186 betegnél vizsgáltuk az immunstatust 2012. január és 2015. március között. Elemeztük az infekciók előfordulását, a mortalitást azoknál, akik nem részesültek profilaktikus immunglobulin-kezelésben. Az immunglobulin-G (IgG)-szint a betegek 62,37%-ában normális (7–17,8 g/l), 35,48%-ában csökkent volt, néhány esetben mértünk magas immunglobulinszintet (2,15%). Az előrehaladottabb betegségstádiumokban (Rai-stádium) egyre alacsonyabbak az immunglobulinszintek. Ezzel fordított arányban növekedtek a fertőzések. A hypogammaglobulinaemia jelenléte fontosabb volt a fertőzés kialakulásának szempontjából, mint a betegség progressziója. A leggyakoribb infekció a felső légúti fertőzés (33,07%) és a szepszis (18,90%) volt. A kemoterápia után két hónappal a kezdetben normális immunglobulinszint átlagosan 21%-kal csökkent, ugyanakkor emelkedett az infekciók kialakulása. A leggyakoribb halálok a szepszis volt: 30% alacsony immunglobulinszint mellett, illetve 20% normális immunglobulinszintnél. A krónikus lymphoid leukaemiás és immunhiányos betegeknél mind a morbiditás, mind a mortalitás csökkentésére az irodalom szerint indokolt a profilaktikus immunglobulin-kezelés. Az irodalmi ajánlások szerint a súlyos vagy közepesen súlyos, visszatérő bakteriális infekció esetén a hypogammaglobulinaemiát korrigálni kell. Az immunglobulin-profilaxis lehet kis dózisú (10 g), fix adagú (18 g) vagy betegre szabottan nagyobb dózisú (300–400 mg/ttkg). Az intravénás kezelés 3 hetente minimum 6 hónapig ajánlott, az immunglobulinszint folyamatos ellenőrzése mellett. Az ajánlás szerint a nagyobb dózisú, 6 alkalommal 3 hetente adott profilaktikus, személyre szabott immunglobulin-infúzió effektívebb és költséghatékony. Ezzel a dózissal az ismétlődő infekcióban szenvedő betegek 50%-át fertőzésmentesen lehet tartani. Orv Hetil. 2019; 160(38): 1487–1494.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Szabolcs Kosztolányi, Bálint Horváth, Diána Hosnyánszki, László Kereskai, Erzsébet Sziládi, Pál Jáksó, Hussain Alizadeh, Károly Szuhai, Donát Alpár and Béla Kajtár

Absztrakt:

Bevezetés: A plazmasejtes myeloma változatos klinikai lefolyással járó hematológiai malignitás, melyhez heterogén genetikai háttér társul. A betegség patogeneziséhez és progressziójához asszociáltan gyakran jelennek meg visszatérő kromoszomális és szubkromoszomális eltérések, melyek diagnóziskor való kimutatása segíti a betegek genetikai karakterizálását, klasszifikációját és prognosztikai besorolását. Célkitűzés: Tanulmányunkban átfogóan értékeltük a Pécsi Klinikai Központ és a Tolna Megyei Balassa János Kórház plazmasejtes myelomában szenvedő betegein 2005 és 2018 között általunk elvégzett molekuláris citogenetikai vizsgálatok eredményeit. Módszer: Az említett periódusban 231 beteg csontvelői és perifériás vérmintájában szűrtünk visszatérő genetikai aberrációkat fluoreszcens in situ hibridizációval. A módszerrel az immunglobulin-nehézlánc-gént érintő kromoszómatranszlokációkat, az 1p és 17p kromoszómakarokat érintő vesztéseket, az 1q kromoszómakart érintő többletet, valamint a 13-as kromoszómát érintő kiegyensúlyozatlan aberrációkat vizsgáltuk. Negyvenkét beteg mintáján multiplex ligatiofüggő szondaamplifikációval vizsgáltuk az 1p, 1q, 5q, 12p, 13q, 16q és 17p kromoszómakarok jellemző vesztéseit és többleteit. A vizsgált időszakban 116 csontvelői mintán kariotipizálásra is sor került. Eredmények: Összesen 233 genetikai eltérést azonosítottunk célzottan, az aberrációk gyakorisága megfelelt a korábbi nemzetközi tanulmányok által látottaknak. Azonos kromoszómakarokat fluoreszcens in situ hibridizációval, valamint multiplex ligatiofüggő szondaamplifikációval vizsgálva az eredmények 96,2%-os egyezést mutattak. Az utóbbi technikával a fluoreszcens in situ hibridizációval detektált abnormalitásokon túl további 21 kiegyensúlyozatlan genetikai aberrációt azonosítottunk 16/42 betegben (38%). Következtetés: Eredményeink alapján az általunk használt két molekuláris citogenetikai módszer együttes alkalmazása jelentősen segítheti a jövőben a plazmasejtes myelomában szenvedő hazai betegek átfogóbb genetikai karakterizálását. Orv Hetil. 2019; 160(24): 944–951.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Szomor, Renáta Csalódi, Szabolcs Kosztolányi, Ágnes Nagy, Judit Pammer, Orsolya Tóth, Hajna Losonczy, Hussain Alizadeh, Zsófia Miltényi, Péter Reményi and Klára Piukovics

Absztrakt:

A T-sejtes lymphoma rossz prognózisú hematológiai malignitás. Az általánosságban alkalmazott – nem kellően hatékony – indukciós kemoterápiát javítani lehet konszolidatív autológ haemopoeticus őssejt-transzplantációval. A szerzők ismertetik az autológ átültetés szerepét, helyét, hatásosságát ebben a betegcsoportban. Az elmúlt 22 év alatt Magyarországon 133 autológ átültetést végeztek T-sejtes lymphomában. Részletesebb adatok hat év transzplantációs eredményeiről állnak rendelkezésre. Ebben a periódusban 43 átültetés történt a négy magyar centrumban közel azonos esetszámokkal. Kondicionáló kezelésként 95%-ban carmustin-etoposid-cytosin arabinosid-melphalan (BEAM) sémát használtak. Az esetek döntő többségében komplett remisszióban történt az átültetés (84%), a beavatkozás után egy évvel a betegek 65%-a volt komplett remisszióban. Tizenegy beteg halt meg a vizsgált periódusban, 82%-uk alapbetegség progressziójában. Az új szerek közül a brentuximab vedotin már bizonyította hatásosságát, számos egyéb kemoterapeutikummal, monoklonális antitesttel, kinázgátlóval folynak tanulmányok. Bizonyos esetekben az allogén transzplantációnak is helye van a T-sejtes lymphoma kezelési módozatai között. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1615–1619.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Sára Vászana Kellner, Ádám Kellner, Attila Haragh, Péter Dombi, Éva Karádi, Péter Rajnics, Balázs Kollár, Hussain Alizadeh, Meenakshi Ghosh, Andrea Liposits, Mariann Moizs and Miklós Egyed

Absztrakt

Bevezetés: A vashiány széles népréteget érintő probléma, szűrővizsgálata fontos egészségügyi kérdés. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre kerestek választ, hogy a laboratóriumi automaták által meghatározott vérképparaméterek közül az alacsony MCH alkalmas-e a vashiány szűrésére. Módszer: A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház központi laboratóriumában a 2013. január 1. és 2015. június 30. közötti 30 hónapos időszakban 247 705 vérképvizsgálat és 10 840 vasanyagcsere-vizsgálat történt. A vérképvizsgálat alacsony átlagos vörösvértest-hemoglobinértékét hasonlították össze az egyidejűleg elvégzett vashiányt igazoló paraméterekkel. Eredmények: 830 betegben találtak alacsony (28 pg alatti) átlagos vörösvértest-hemoglobinértéket és szimultán elvégzett vasanyagcsere laboratóriumi paramétereket. Közülük 679 beteg esetében (82%) az alacsony átlagos vörösvértest-hemoglobinérték vashiánnyal járt együtt. 126 hemodializált (15%), 6 thalassaemiás (minor), 8 myelofibrosisos, 5 rheumatoid arthritises beteg esetében az alacsony átlagos vörösvértest-hemoglobinérték mellett nem találtak vashiányt. 6 beteg esetén az anaemia vagy az alacsony átlagos vörösvértest-hemoglobinérték okát nem találták. Következtetések: A klinikai kép ismeretében a szerzők az átlagos vörösvértesthemoglobin-vizsgálatot a vashiány megbízható szűrővizsgálatának tartják. Orv. Hetil., 2016, 157(1), 35–38.

Restricted access