Search Results

Absztrakt

Bevezetés: A pajzsmirigybetegségek diagnosztikájának módszertana rendkívül széles, magába foglalja a fizikális, radiológiai, ultrahang-, izotóp-, laboratóriumi és a vékonytű-technikás aspirációs citológiai vizsgálatokat. Célkitűzés: A szerzők célja a pajzsmirigygöbök aspirációs citológiai gyors, azonnal adott diagnózisainak követése, citohisztológiai összehasonlítása, illetve minőségbiztosítása volt. Módszer: 1348 beteg pajzsmirigy-aspirációs vizsgálatát végezték el. A citológiai diagnózisokat a Bethesda System for Reporting Thyroid Cytopathology (2008) klasszifikáció alapján hat kategóriába (I.: nem reprezentatív, II.: benignus, III.: atípusos, IV.: follicularis neoplasia, V.: malignitásra suspect, VI.: malignus) sorolták. A citológiai módszer diagnosztikus érzékenységét a szövettani eredményekhez viszonyítva elemezték. Eredmények: Az 1348 pajzsmirigygöb citológiai diagnózisa a fenti csoportok szerint a következő volt: I.: 214, II.: 986, III.: 56, IV.: 41, V.: 18, VI.: 33 eset. A mintavételeket 227 (16,8%) esetben követte szövettani vizsgálat. Az összesített pozitív-negatív esetek számításánál a benignus kategóriában a pozitív prediktív érték 98,25%, a malignusban pedig 88,46% volt. A IV., follicularis neoplasia csoportban a szenzitivitás 66,67%-nak bizonyult. Következtetés: A szerzők megállapították, hogy tanulmányukban a pajzsmirigygöbök aspirációs citológiai vizsgálata és a Bethesda System for Reporting Thyroid Cytopathology klasszifikáció alkalmazásának minőségbiztosítási eredményei a nemzetközi elvárásoknak megfelelnek. Orv. Hetil., 2015, 156(41), 1661–1666.

A humán parechovírusok (HPeV) a Picornaviridae család tagjai. Általánosan elterjedt enteralis kórokozók emberben, amelyek sokféle klinikai kórképben játszhatnak szerepet. Jelenleg 16 genotípusa (HPeV1–16) ismert. Azonosításáról Közép-Európában még nem számoltak be. Célkitűzés: A retrospektív vizsgálat célja a HPeV kimutatása és azonosítása volt molekuláris módszerekkel „enterovírusszerű” sejtkárosító hatást mutató sejtkultúrákból, amelyek 1990 és 2004 között kerültek archiválásra két hazai virológiai laboratóriumban. Módszer: Az első laboratóriumból a minták gastroenteritisben szenvedő, 10 éven aluli gyermekek székleteinek a korábbi protokollok szerint rutinszerűen „enterovírusra” tenyésztett mintái voltak, amelyek sejtkárosító hatást mutatattak 1990 és 2000 között. A második laboratóriumból származó 2 széklet, 1 liquor és 1 garatmosó folyadék „enterovírusszerű” sejtkárosító hatást mutató sejttenyészeteit vizsgálták újra, amelyek neutralizálhatók voltak HPeV1 immunszérummal 2000 és 2004 között. A mintákat reverz transzkripció-PCR (RT-PCR) módszerrel vizsgálták a HPeV 5’UTR konzervatív régiójára tervezett primerekkel. Specifikus primereket terveztek a HPeV strukturális régiójának (VP0-VP3-VP1) meghatározásához. Eredmények: A 66 archivált mintából 9-ben (9,1%) sikerült HPeV-t kimutatni az első laboratóriumból és mind a 4 mintában a második laboratóriumból. Tíz minta HPeV1-et, 2 HPeV4-et tartalmazott, 1 mintából a HPeV típusát nem sikerült meghatározni. Három HPeV1 genetikai csoportot lehetett azonosítani a vírusizolálás éve szerint (1990/1991, 1992/1995 és 1998) az első laboratóriumban. A HPeV1 a következő klinikai szindrómákban szerepelt a második laboratóriumból: gastroenteritis (24 éves felnőtt), recidív stomatitis aphtosa (42 éves felnőtt), encephalitis (15 hónapos kisgyermek) és ataxia cerebellaris acuta (10 éves gyermek). Következtetések: A szerzők első alkalommal azonosítottak HPeV-t Közép-Európában. A HPeV-k kimutatása és azonosítása olyan archivált sejtkultúrákon történt, amelyek korábban nem meghatározott „enterovírusszerű” sejtkárosító hatást mutató ágenst tartalmaztak. Ezek a megfigyelések segítik e vírusok genetikai sokszínűségének és evolúciójának, valamint a fertőzések klinikai jelentőségének és spektrumának tisztázását. Orv. Hetil., 2011, 152, 1007–1012.

Bevezetés: A B19 humán parvovírus-fertőzés magyarországi incidenciája nem ismert. Cél: A szerzők célul tűzték ki az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet virológiai laboratóriumában 2011-ben diagnosztizált B19 humán parvovírus-fertőzéses esetek elemzését. Módszer: A betegek klinikai és laboratóriumi adatait retrospektív módon a vizsgálati indikációt felállító klinikusok által rendelkezésre bocsátott, illetve a kórházba felvételt nyert betegek kórtörténeti dokumentációja alapján elemezték. Eredmények: 2011-ben 72 betegben igazoltak enzimimmunoassay-vel aktuális B19 parvovírus-fertőzést. A klinikai diagnózis az igazolt esetek 30,6%-ában B19 parvovírus-fertőzés, 16,7%-ában tranziens aplasztikus krízis, 8,3%-ában ízületi betegség, 4,1%-ában akut hepatitis volt. A betegség négy fázisának tünetei (légúti és vérképző rendszeri tünetek, arcexanthema, testexanthema, ízületi tünetek) kettős, hármas vagy négyes kombinációban fordultak elő, illetve az arcexanthemát kivéve egyedüli tünetként is jelentkezett mindegyik. A vezető tünetek az exanthema (74,6%), kóros vérkép (69%), láz (54,9%) és ízületi panaszok voltak (33,8%). Gyakori volt a szokatlan megjelenésű bőrtünet. Akut ízületi betegsége nyolc betegnek volt (11,3%), náluk a kóreredet tisztázása kezelésük és további sorsuk szempontjából volt kulcsfontosságú. Hét várandósnál igazolódott B19 parvovírus-fertőzés (9,9%), egyiküknél hydrops foetalist követően spontán abortusz zajlott le. Az optimális vérvételi időpont ellenére 16 esetben a virális IgG nem volt kimutatható (22,5%). Következtetések: A szerzők tapasztalatai hozzájárulhatnak a B19 parvovírus-fertőzés különböző klinikai megjelenési formáinak megismeréséhez. Orv. Hetil., 2012, 153, 1948–1957.

A herpes simplex vírus-1/2 által okozott kórképek kiemelkedő szerepet játszanak a heveny központi idegrendszeri fertőzések között, súlyosságuk, gyakoriságuk és antivirális szerrel történő kezelhetőségük miatt, ezért diagnosztikájuk is kiemelt fontosságú. Célkitűzés: A polimeráz láncreakció (PCR) és az IgM-IgA-IgG-IFT diagnosztikus célú alkalmazásának vizsgálata heveny központi idegrendszeri fertőzések kóreredetének kiderítésében. Módszer: A házilagos kivitelezésű multiplex nested PCR- és a fluoreszcens jelzésű IgM-, IgA-, IgG-antitest-vizsgálat. Az eredmények kiértékelése 396, heveny központi idegrendszeri fertőzésben szenvedő beteg (1 napostól a 81 évesig) 474 liquorának és 555 szérumának vizsgálata alapján történt 2003. január 1. és 2009. december 31. között. Eredmények: A vizsgált betegek 21%-ában (82 beteg) sikerült igazolni a HSV-1/2 kóroki szerepét. Az igazolt fertőzések évi átlaga 12 volt. Huszonhat betegben mindkét módszerrel (32%), 41 betegben csak PCR-rel (50%), 15 betegben csak antitestválasz-vizsgálattal (18%) történt a HSV-1/2 kóreredet igazolása (p<0,0001). A liquorok 35%-ában a HSV-1/2-DNS a 30. mintavételi napon túl vett mintából is kimutatható maradt, ezek mindegyike kétéves kor alatti betegekből származott. Következtetések: 1. A PCR alkalmazásával jelentősen megnőtt a virológiailag igazolt herpeszes eredetű heveny központi idegrendszeri fertőzések száma. 2. A HSV-1/2-specifikus antitestválasz-vizsgálat PCR birtokában sem hagyható el a csak antitestválasszal diagnosztizált esetek miatt. 3. A HSV-1/2-DNS a betegek jelentős hányadában tartósan kimutatható marad a liquorban az antivirális kezelés ellenére, különösen korai életkorban. 4. A korai liquor-PCR-vizsgálat eredménytelensége vagy álpozitív eredmény gyanúja esetén a PCR-teszt ismétlése ajánlott újabb mintából. 5. A PCR alkalmazását, az eredmények korrekt értelmezését a klinikusok és a virológusok közötti összehangolt együttműködéssel lehet eredményesen megvalósítani. Orv. Hetil., 2010, 46, 1896–1903.

Bevezetés: A leggyakoribb magzatkárosító ágens a cytomegalovirus. A diagnosztika eszközeinek és a terápiás lehetőségeknek a fejlődése új perspektívát nyitott a terhességi cytomegalovirusfertőzések kiderítésében és kezelésében. Célkitűzés: A 2007 és 2012 közötti hat év terhességi cytomegalovirus szűrővizsgálati eredményeinek elemzése. Módszer: 956 várandós klinikai adatainak és virológiai eredményeinek retrospektív analízise. Eredmények: 65,4%-uk védett, 33,3%-uk fogékony volt cytomegalovirusfertőzés iránt. A szerzők 10 primer fertőzést igazoltak, három esetben kétes eredményt találtak. A 13 várandós közül hat tünetmentes, öt beteg, kettőnek magzati ultrahangeltérése volt. A négy követett terhes közül egy spontán elvetélt, kettő gyermekénél igazolódott, egynél kizárható volt a congenitalis fertőzés. Következtetések: A magyarországi terhességi cytomegalovirusátvészeltségi arány a magas higiénés viszonyokra jellemző. Klinikai gyanú esetén és enzimimmunoassay típusú vizsgálattal talált IgM-pozitív esetekben kötelező a konfirmációs vizsgálatok elvégzése. A szűrővizsgálatot a terhességvállalást megelőzően kellene beiktatni. Szükség van az érintett szakmák közötti szorosabb együttműködésre a kiszámíthatatlan szűrővizsgálati kérelmek szabályozása és az indokolatlan terhességmegszakítások megelőzése érdekében. Orv. Hetil., 2014, 155(41), 1632–1642.

Az A-csoportú rotavírusok világszerte a gyermekkori súlyos gasztroenteritiszek leggyakoribb okai. A rotavírusok szero- és genotípusainak különböző földrajzi területeken észlelt megoszlása ugyanabban a szezonban és az egymást követő években egyaránt változik. Jellemző ezenkívül a genetikailag egymástól eltérő törzsek együttes előfordulása, akárcsak az adott típuson belüli variabilitás bármely területen és időben. A rotavírus elleni vakcinák széles körű alkalmazását feltételezve a közeljövőben a természetes rotavírus-fertőzések átfogó surveillance-a alapvető fontosságú lesz. Az EuroRotaNet mindenekelőtt azért jött létre, hogy átfogó információt gyűjtsön az Európában keringő rotavírusok szero- és genotípusairól. A megfogalmazott feladatok közül a legfontosabbak a következők: (i) a rotavírustörzsek hatékony tipizálási és jellemzési módszerének és algoritmusok kifejlesztése; (ii) a rotavírus-fertőzések molekuláris epidemiológiájának részletes leírása Európában; (iii) a jelenlegi genotipizálási módszerek hatékonyságának felmérése és a genetikai sodródás (drift) és váltás (shift) okozta változásokra történő reagálás; és (iv) az új törzsek európai felbukkanásának rögzítése és terjedésük nyomon követése. Mindez megfelelő alapot nyújthat a jövőbeli surveillance-tevékenységekhez, és talán lehetőséget kínál majd olyan alvizsgálatok elvégzésére, amelyekkel értékelni lehet az oltóanyagnak a leggyakoribb rotavírustörzsek által okozott fertőzések számára gyakorolt hatását az általános populációban, ki lehet szűrni azokat a genotípusokat, amelyek a vakcináció hatására létrejött ellenanyagválasz kikerülésével válnak fontossá a populációban, valamint azonosíthatók lesznek azok az új reasszoránsok, amelyek a vakcinatörzsek és a vad típusú törzsek keveredéséből jönnek létre.

A rotavírusok okozta gyermekkori akut gastroenteritisek megelőzésében a vakcináció játssza a főszerepet. Az új generációjú rotavírus-vakcinák bevezetése, illetve piaci megjelenése óta a vadvírus-surveillance világszerte még fontosabbá vált. Jelen tanulmányban a magyarországi posztvakcinációs törzsmonitorozás első évének eredményeit ismertetik a szerzők. A 2007-ben gyűjtött, rotavírust tartalmazó székletmintákból kivont virális RNS genotipizálása multiplex PCR segítségével történt. A szerzők a VP7 gén esetében G1–G4, G6, G8–G10 és G12 típusokra, a VP4 gén esetében pedig P[4], P[6], és P[8]–P[11] típusokra specifikus primereket alkalmaztak. A 482 betegtől származó 489 rotavírus-pozitív székletmintából 466 esetében sikerült a G típust, és 474 mintában a P típust azonosítani. Összesen 457 törzs esetében volt sikeres mindkét felszíni antigén genotípusának meghatározása. A vizsgált időszakban a G4P[8] törzsek voltak túlsúlyban (31,5%), ezeket követték a G1P[8] (28,3%), G2P[4] (19,3%) és G9P[8] (10,2%) genotípusok. A gyakori törzstípusok mellett ritka antigén-kombinációkat is sikerült azonosítani: G1P[4] (0,4%), G2P[8] (1,3%), G3P[9] (0,2%), G4P[6] (0,7%), G6P[9] (0,4%) és G12P[8] (0,4%). A G8P[8] (0,2%), G9P[4] (0,2%) és G9P[6] (0,8%) genotípusok 2007-ben első alkalommal kerültek felismerésre hazánkban. A minták kis hányadában (1,2%) kevert fertőzést lehetett igazolni. A nem tipizálható törzsek aránya 4,9% volt. A Magyarországon cirkuláló, klinikailag fontos rotavírustörzsek a vizsgálat adatai szerint szinte teljes átfedést mutatnak a vakcinákban is megtalálható antigéntípusokkal. A következő évek surveillance-eredményei számos nyitott kérdésre adhatnak választ, köztük tisztázhatják a máig ellentmondásos szerotípus-specifikus (homotípusos) vagy a heterotípus-specifikus védettség elsődlegességét.

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.