Az egészségügyi ellátórendszer feladata a lakosság által igényelt egészségügyi szolgáltatások biztosítása. A lakossági szükségleteket leginkább az epidemiológiai kép határozza meg, ami az elmúlt évszázadban jelentősen átalakult. Az orvostudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően a fertőző betegségek helyett már a krónikus, nem fertőző betegségek jelentik a legnagyobb számú betegséget a modern ipari társadalmakban. Az egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatások azonban továbbra is meghatározóan reflektíven, azaz a kialakult akut állapotra reagálnak, és nehezen megfeleltethetőek a krónikus betegségek által támasztott igényeknek. A szerzők áttekintik a problémára kidolgozott nemzetközi és hazai modelleket és azok hiányosságait, valamint felvázolják a jövőbeni megoldás lehetséges útját. Az optimális modell struktúrájában is alkalmas a populációs szükségletek által indokolt szolgáltatások rendszerszintű biztosítására, ami döntően a krónikus, nem fertőző betegségek esetén szükséges periodikus, gondozási szolgáltatásokat érinti. Ez jelentős mértékben képes tehermentesíteni a drágán fenntartható, alapvetően technológiaigényesebb reflektív ellátórendszert úgy, hogy hatékony szolgáltatásokat nyújt elsősorban a tercier prevenció területén. A rendszer kiépítése olcsó, jelentős infrastruktúrát nem igényel, viszont fenntartása a jelentős humánerőforrás-szükséglet miatt csak a reflektív rendszer párhuzamos szűkítésével képzelhető el racionálisan. Orv. Hetil., 2015, 156(3), 83–91.

Összefoglaló. A posztakut COVID–19 szindróma (PACS) az akut betegséget követő 4–12 hét szubakut, tünetes szakasznak, valamint az ezt követő krónikus poszt-COVID-időszaknak az együttesét jelenti. A PACS különböző általános tünetekkel és szervi (pulmonalis, cardiovascularis, neuropszichiátriai, endokrin, mozgásszervi, bőrgyógyászati, renalis) manifesztációkkal jár. Ebben az összefoglalóban áttekintjük a PACS kialakulásához vezető patogenetikai és rizikótényezőket. Bemutatjuk a klinikumot és a diagnosztikát. A PACS ellátása alapvetően háziorvosi feladat, mely a szervi tünetek gyógyszeres és nem gyógyszeres kezeléséből, multidiszciplináris rehabilitációból és gondozásból áll. Kitérünk a háziorvos feladataira, a szakellátásba történő beutalás indokaira és a poszt-COVID-hálózat létrehozásának és működtetésének szükségességére is. Orv Hetil. 2021; 162(27): 1067–1078.

Summary. Post-acute COVID-19 syndrome (PACS) includes the subacute, symptomatic phase 4–12 weeks after acute COVID-19 as well as the subsequent chronic post-COVID-19 period. PACS is associated with various general symptoms and organ (pulmonary, cardiovascular, neuropsychiatric, endocrine, musculoskeletal, dermatological, renal) manifestations. In this summary, we review the pathogenetic and risk factors leading to the development of PACS. We present the clinical picture and diagnostics. PACS should usually be managed by the general practitioner. The management of PACS includes pharmacological and non-pharmacological treatment, multidisciplinary rehabilitation and regular follow-ups. Here we also discuss the tasks of the general practitioner, the reasons for referral to specialists and the need to set up and operate a post-COVID-19 network. Orv Hetil. 2021; 162(27): 1067–1078.

Absztrakt:

A rendkívül komplex mechanizmusok révén megvalósuló intercelluláris kommunikációnak meghatározó szerepe van mind az egészséges, mind a különböző megbetegedések esetében tapasztalható, megváltozott szöveti homeosztázisban. A tumorsejtek és azok mikrokörnyezetében található egyéb sejtek között megfigyelhető sejt–sejt interakciók nemcsak a tumoros megbetegedések progressziójában, hanem a terápiával szemben fellépő rezisztenciában is kulcsszerepet játszanak. A membrán nanocsövek olyan újonnan felfedezett, nagy távolságot áthidalni képes intercelluláris összeköttetések, amelyek számos sejtalkotó cseréjét teszik lehetővé két vagy több sejt között, beleértve a különböző ionokat, makromolekulákat, de akár még az olyan nagyobb méretű organellumokat is, mint amilyenek a mitokondriumok. A membrán nanocsöveken keresztül átadott mitokondriumok egyértelműen megváltoztatják a recipiens sejtek metabolizmusát, funkcionális jellemzőit, a jelenség pedig mind az egészséges, mind a rákos sejtek esetében kimutatható. A metabolikus plaszticitást manapság a rák egyik legfontosabb jellemzőjének tekintik, mivel cáfolhatatlanul kulcsszerepet játszik a kezelés következtében kialakuló gyógyszer-rezisztenciában. Az elmúlt néhány évben vált teljesen világossá, hogy a gyógyszer-rezisztencia kialakulásában a membrán nanocsöveken keresztül zajló mitokondriumátadásnak meghatározó szerepe van, amely újfajta terápiás megközelítések kidolgozását teszi szükségessé.

Absztrakt:

Az elmúlt évtized aktív kutatómunkája során világossá vált, hogy a csontvelői mikrokörnyezetet strómasejtek heterogén populációja alkotja, ami a hemopoetikus ős- és elődsejtek számára „niche”-eket képez. A kutatások felfedték a niche szerkezetét és az alkotóelemeik közötti információcserét, mely hatást gyakorol az őssejtek termelődésére, fennmaradására és expanziójára. A csontvelői niche változásai hematológiai daganatok során gyakran megfigyelhetőek. Világossá vált, hogy a transzformálódott daganatsejtek és niche-ük között kétirányú az információcsere, a niche pedig korábban nem ismert szerepet játszik a hematológiai neopláziák iniciációjában és progressziójában. Ennek megfelelően, a malignitásra szupportív niche, a stróma terápiás célpontként merül fel hematológiai malignitások gyógykezelése során. Összefoglalónkban a hemopoetikusőssejt-niche biológiájának bemutatását követően bemutatjuk, hogy a strómasejtek genetikai megváltozása és a leukémia következményeként módosuló niche milyen szerepet játszhat a vérképzőszervi daganatok életében.

Összefoglaló. Az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID–19) nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre és a társadalomra. A betegségnek három nagy szakasza van, melyek alapvetően meghatározzák a kezelést. Az I–IIA fázisban az antivirális, míg a IIB–III. fázisban a gyulladásgátló kezelés áll előtérben, melyhez intenzív terápiás, szupportív kezelés csatlakozik. A jelen ajánlás kizárólag a gyógyszeres kezelésre vonatkozik, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján foglalja össze a terápiás lehetőségeket. Emellett egy javasolt kezelési algoritmust is tartalmaz. Orv Hetil. 2021; 162(17): 643–651.

Summary. The novel coronavirus infection (COVID-19) places a heavy burden on the health care system and our society. There are three major stages in the disease that fundamentally determine treatment approaches. Phases I–IIA require primarily antiviral treatment. In phases IIB–III, anti-inflammatory treatment is needed accompanied by intensive and supportive care. This recommendation applies only to pharmacotherapy and summarizes the therapeutic options based on the available evidence. It also includes a proposed treatment algorithm. Orv Hetil. 2021; 162(17): 643–651.

A koronavírus-betegség (COVID–19) lefolyása rendkívül sokféle lehet. Az érintettek egy része gyakorlatilag tünetmentes marad, míg másoknál súlyos, esetenként halálos kimenetelű komplikációk alakulnak ki. Ennek a variabilitásnak a hátterében – bár kétségtelenül szükség van további kutatásokra is – minden jel szerint az immunrendszer egyes alkotóelemeinek eltérő, néha kifejezetten kóros működése áll. Összefoglalónkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakul ki a természetes és az adaptív immunrendszer, valamint a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) között az emberi szervezetben. Megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja a betegség lefolyását az I-es típusú interferonoknak a genetikai hibákra vagy az antiinterferon-autoantitestek jelenlétére visszavezethető elégtelen aktivitása, a myeloid rendszer zavara, a hipergyulladásos állapot kialakulása, a lymphopenia és az adaptív immunrendszer egyénenként eltérő működése. Kitérünk azokra a kulcsfontosságú megfigyelésekre is, amelyek segítettek körvonalazni a SARS-CoV-2-specifikus humorális és sejtközvetített immunmemória legfontosabb jellemzőit. Orv Hetil. 2022; 163(20): 774–787.

Abstract

Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (HSCT) and coronavirus disease 2019 (COVID-19) infection can both lead to severe cytokine release syndrome (sCRS) resulting in critical illness and death. In this single institution, preliminary comparative case-series study we compared clinical and laboratory co-variates as well as response to tocilizumab (TCZ)-based therapy of 15 allogeneic-HSCT- and 17 COVID-19-associated sCRS patients. Reaction to a TCZ plus posttransplant cyclophosphamide (PTCY) consolidation therapy in the allogeneic-HSCT-associated sCRS group yielded significantly inferior long-term outcome as compared to TCZ-based therapy in the COVID-19-associated group (P = 0.003). We report that a TCZ followed by consolidation therapy with a Janus kinase/signal transducer and activator of transcription (JAK/STAT) inhibitor given to 4 out of 8 critically ill COVID-19 patients resulted in their complete recovery. Non-selective JAK/STAT inhibitors influencing the action of several cytokines exhibit a broader effect than TCZ alone in calming down sCRS. Serum levels of cytokines and chemokines show similar changes in allogeneic-HSCT- and COVID-19-associated sCRS with marked elevation of interleukin-6 (IL-6), regulated upon activation normal T-cell expressed and secreted (RANTES), monocyte chemoattractant protein-1 (MCP-1) and interferon γ-induced protein 10 kDa (IP-10) levels. In addition, levels of IL-5, IL-10, IL-15 were also elevated in allogeneic-HSCT-associated sCRS. Our multi-cytokine expression data indicate that the pathophysiology of allogeneic-HSCT and COVID-19-associated sCRS are similar therefore the same clinical grading system and TCZ-based treatment approaches can be applied. TCZ with JAK/STAT inhibitor consolidation therapy might be highly effective in COVID-19 sCRS patients.

A COVID–19 kapcsán tapasztalható jelenség a szérummájenzim-aktivitásnak a laboratóriumi vizsgálat során észlelt emelkedése. Ezen változások hátterében feltehetően három patomechanizmus áll: 1) a SARS-CoV-2 direkt citotoxikus és indirekt sejtszintű és szisztémás következményei, 2) a COVID–19-ben alkalmazott gyógyszeres kezeléseknek (remdesivir, favipiravir, tocilizumab, baricitinib, szisztémás kortikoszteroid) a farmakológiai hatásai, illetve 3) a betegekben korábban fennálló krónikus májbetegség(ek) progressziója. A májenzim-emelkedés kiváltó okának differenciáldiagnosztikája és a terápiával kapcsolatos döntéshozatal kihívást jelenthet a klinikus számára, mivel a nem megfelelő kezelés a COVID–19 vagy a májkárosodás progresszióját okozhatja. A jelen összefoglaló a COVID–19-betegeket ellátó klinikusok számára kíván alapvető támpontot nyújtani a helyes döntéshez. Orv Hetil. 2022; 163(36): 1415–1421.

Absztrakt:

Bevezetés: Az autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációja ígéretes kezelési lehetőség egyes malignus és nem malignus betegségek körében. A beavatkozás ugyanakkor szövődményekkel járhat, ezek közül kiemelkedő fontosságúak a korai, illetve késői poszttranszplantációs szakban fellépő infekciók. Célkitűzés: A korai (<+100 nap) poszttranszplantációs infekciók gyakoriságának és kórokozóinak vizsgálata, továbbá a halálozás rizikótényezőinek meghatározása. Módszer: A 2007 és 2014 között intézetünkben autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációjával kezelt 699 beteg prospektíven gyűjtött adatait retrospektív módon vizsgáltuk és dolgoztuk fel. Eredmények: A 699 beteg medián életkora 56 (interkvartilis tartomány: 43–62) év, 54%-uk (376 fő) férfi. 25 pácienst más centrumba irányítottak vissza további gondozásra, 19 beteg utánkövetése pedig megszakadt. A betegek 69,8%-ában (488 fő) fordult elő neutropeniás láz. 96 betegben (13,7%) összesen 102 infekciós epizódot azonosítottunk. A leggyakrabban – összesen 49 epizódban – bacteriaemiát észleltünk. Ezek előfordulási mediánja 7 (5–11) nap volt a transzplantációt követően. A bacteriaemiák döntő többsége (33/49) a megtapadás előtt lépett fel. Incidenciájuk a malignus lymphomában szenvedő betegek esetében szignifikánsan magasabb volt, mint a plazmasejt-rendellenességekben szenvedő csoportban (p = 0,0005, OR: 2,41, 95% CI: 1,49–3,99). Vírusfertőzés 12, míg bizonyított vagy valószínű invazív gombainfekció 8 alkalommal következett be. A poszttranszplantációs +100 napig követett 655 páciensnél a kórházi halálozás 2,4% (16 fő) volt, amelyből 8 haláleset infekciós szövődménnyel állt összefüggésben. A korai infekciók kedvezőtlenül befolyásolták a túlélést (p = 0,0001). Következtetés: Autológőssejt-transzplantáltakban az ismeretlen eredetű, neutropeniás láz gyakori. A dokumentált bacteriaemiák aránya azonban alacsony. A plazmasejtes alapbetegség miatt kezeltekhez képest a lymphomás betegekben nagyobb valószínűséggel lép fel bacteriaemia. A korai infekciók rontják a túlélés esélyeit, így megelőzésük és hatékony kezelésük továbbra is kiemelt fontosságú. Orv Hetil. 2020; 161(3): 103–109.

Absztrakt:

Bevezetés: Jelenleg nem áll rendelkezésünkre specifikus kuratív kezelés vagy vakcina az új koronavírus-2 (COVID–19, SARS-CoV-2) kezelésére. A súlyos citokinvihar-szindrómával társuló COVID–19-fertőzés kezelésére sürgősen szükséges alternatív kezelési megoldást találni. Célkitűzés: A convalescens plazmaterápia alkalmazása más, súlyos vírusfertőzések kezelésében a túlélés javulását eredményezte, és ígéretes terápiás megközelítés lehet súlyos COVID–19-betegek számára. Módszer: Két kritikus állapotú, COVID–19-fertőzött beteg convalescens friss fagyasztott plazmával történő kezelését mutatjuk be. Eredmények: A plazmaterápia megkezdésekor mindkét beteg gépi lélegeztetésre szorult, és antivirális kezelésben, valamint maximális szupportív ellátásban részesült. A COVID–19-fertőzésből nemrég felépült és a súlyos akut légúti distressz szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunglobulin-G-t termelő donorokból 3 × 200 ml convalescens plazma transzfúzióját alkalmaztuk. A convalescens plazma transzfúzióját követően mindkét betegnél javult az oxigénszaturáció, és a gyulladásos értékeket jelző paraméterek csökkenést mutattak. A convalescens plazma adását megelőző paraméterekhez viszonyítva növekedett a lymphocytaszám, és csökkent az interleukin-6-szint. Mindkét betegnél 2 héten belül megszüntethető volt a gépi lélegeztetés. Nem észleltünk a convalescens plazma adása során súlyos mellékhatást. Következtetések: Megfigyelésünk alapján a convalescens plazmával történő terápia jól tolerálható volt, és javíthatja a betegek gyógyulási arányát. A convalescens plazmával való kezelés optimális dózisának, időpontjának és klinikai előnyeinek meghatározására további nagy, kontrollált vizsgálatok szükségesek. Közleményünk megírásának célja az első két, hazánkban convalescens plazmával sikeresen kezelt, kritikus állapotú COVID–19-fertőzött beteg kórtörténetének bemutatása. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1111–1121.