Search Results

You are looking at 1 - 10 of 19 items for :

  • Author or Editor: József Furák x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: Tamás Zombori, Noémi Tóth, József Furák, Zsolt Berényi, and László Tiszlavicz

Absztrakt

Esetismertetés: A 71 éves férfi beteget krónikus bronchitis heveny exacerbatiója miatt 2015 nyarán kivizsgálták. A mellkasi CT-vizsgálat során a thoracalis XI. csigolya jobb oldalán, a paravertebralis zsírszövetben egy éles kontúrú, a kontrasztanyagot minimálisan halmozó, a tüdő felé éles kontúrral ábrázolódó lágyrész-terimét észleltek. A radiológus az elváltozás szövettani vizsgálatát javasolta. 2015 augusztusában uniportalis video-assisted thoracic surgery (VATS) feltárásból történt a tumor eltávolítása. A beteget eseménytelen posztoperatív időszak után hazabocsátották. A szövettani vizsgálat myelolipomát állapított meg. Egyéves utánkövetési időszakban kiújulást nem észleltek. Megbeszélés: A myelolipoma érett lobulált zsírszövetből és vérképző csontvelőből fölépülő benignus daganat, amely rendszerint a mellékveséből indul ki. Progresszív növekedési hajlama miatt sebészeti eltávolítása ajánlott. Az extraadrenalis myelolipoma ritka entitás, azonban mediastinalis, tokos, lassan növekvő, térfoglaló tumor esetén az elkülönítő diagnózisban mérlegelendő a myelolipoma, amit az esetbemutatás példáz.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Géczi, Edit Csada, László Tiszlavicz, György Lázár, and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdőrák Európában és hazánkban is a leggyakoribb rosszindulatú daganat, 2010-ben hazánkban 10 557 új megbetegedést regisztráltak. Ezen betegek 80–85%-a dohányos. Célkitűzés: Munkánk során az elmúlt 15 év adatait retrospektíven elemezve vizsgáltuk a műtéten átesett tüdőrákos betegek adatait. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a demográfiai jellemzők mellett a tüdőrák szövettani típusát, stádiumát, az alkalmazott műtéti típust, az egyéb kiegészítő kezelést és a túlélést. Eredmények: Jelentős változásokat észleltünk a tüdőrák klinikopatológiai jellemzőiben: a megbetegedés a nőknél 50%-kal gyakoribbá vált, ami elsősorban az adenocarcinomák előretörésének tudható be. Az egyre javuló diagnosztikai módszereknek köszönhetően az utóbbi időben a korai (I/A stádiumú) tüdőrákos esetek száma megduplázódott, valamint pontosabbá vált a preoperatív stádiumbeosztás és állapotfelmérés. Bevezetésre került a neoadjuváns kezelés, növekedett a sublobaris reszekciók aránya, a pulmonectomiák és a sleeve reszekciók aránya azonossá vált, így a korábban funkcionális okokból műtétre nem kerülő betegek is operálhatóvá váltak, valamint az adjuváns kezelés tolerálhatósága is javult. A videotorakoszkópos lobectomia mindennapi rutinná vált, csökkentve a betegek műtéti megterhelését. Következtetés: Mindezen, a diagnosztikában és a terápiában elért fejlődés ellenére az emelkedő esetszám mellett az ötéves túlélés nem javult számottevően, továbbra is 50% körül van. Orv Hetil. 2018; 159(10): 391–396.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Rieth, Aurél Ottlakán, Tamás Kovács, Brigitta Balogh, and József Furák

Absztrakt:

A tracheobronchialis sérülések ritkák, de életveszélyes állapotot jelenthetnek. Leggyakoribb okaik a nyaki vagy mellkasi, nagy energiájú tompa trauma, a nehéz intubálás vagy az intratrachealis tubus és gyomorszonda együttes viselése. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés életmentő lehet, e sérülések felismerése azonban az atípusos tünetek és a súlyos társsérülések miatt gyakran elhúzódik. Típusos esetekben a fizikális vizsgálat során progresszív, kiterjedt subcutan emphysema hívhatja fel rájuk a figyelmet. További nehézséget jelent, hogy a radiológiai jelek nem elég specifikusak, a komputertomográfiás felvételeken pedig a leggyakrabban csupán subcutan emphysema, pneumomediastinum vagy esetenként pneumothorax látható. Cikkünkben három eset kapcsán mutatjuk be a tracheobronchialis sérüléseket – egy baleseti, egy nehéz intubációs légúti sérülés, illetve egy tracheooesophagealis fistula kialakulása során. Az endotrachealis tubus ballonja a tracheafal rupturája mentén mindegyik esetben túlfújhatóvá vált, így a légút falán kívülre terjedt – ez a képalkotó vizsgálatokon láthatóvá is vált. Ez egy ritka, de direkt és egyértelmű jele a légúti sérüléseknek, mely alapján a trachea teljes falvastagságának szakadására lehet számítani. Cikkünkben a túlfújt ballon diagnosztikus jelentőségére szeretnénk rávilágítani. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1063–1068.

Open access

Absztrakt

Bevezetés: A hazai mellkassebészetek jó részében érvényben lévő aranyszabály szerint napi rutinmellkasröntgen- (RTG-) vizsgálat elvégzése javasolt tüdőlobectomia után mindaddig, amíg a betegeknek mellkasi csövük van. Más itthoni centrumokban viszont nem ragaszkodnak ehhez a gyakorlathoz. A szerzők e két szemlélet eredményeit hasonlítják össze osztályuk anyagában. Anyag és módszer: 148 olyan beteget értékeltek, akiknél problémamentes lobectomia és egy mellkasi cső behelyezése történt. A rutinmellkas-RTG-csoportba (R-RTG) 50 beteg tartozik, akiknél közvetlenül a műtét után, valamint a szívás idején naponta rutinszerűen és a cső eltávolítását követő napon szintén mellkas-RTG-felvétel készült. 98 betegnél csak tünetek és/vagy panasz esetén (láz, hypoxia, subcutan emphysema, tartós levegőkilépés) és/vagy a mellkasi drain eltávolítását követő napon készült RTG (T-RTG). A következő műtét utáni adatokat értékelték: láz, kóros RTG kép/lelet (pneumothorax [PTX], folyadék, atelectasia, subcutan emphysema, haematoma), RTG-felvételek száma, drainage-tartam és esetleges új cső behelyezése. Eredmények: Az átlagos drainage-idő 3,7 és 3,8 nap volt az R-RTG- és a T-RTG-csoportokban. A mellkasi cső eltávolítását követően kóros RTG-leletet az R-RTG-csoport betegeinek 50%-ában (25/50) és a T-RTG-csoport 46,9%-ában (46/98) (p = 0,724) kaptak, de új cső behelyezésére az R-RTG-csoportban csak 12%-ban (3/25), illetve a T-RTG-csoportban csak 15,2%-ban (7/46) volt szükség. Az elkészített RTG-felvételek száma az R-RTG-csoportban 5,0, míg a T-RTG-csoportban 2,3 volt (p = 0,0001). Következtetés: Nem volt több műtét utáni szövődmény és csőeltávolítás utáni kóros RTG-lelet, ha az RTG-felvétel csak a betegek tünetei/panaszai alapján készült a rutinszerű napi RTG-vizsgálatok helyett. A kóros RTG-leleteken jelzett szövődményeknek csak 12–15%-a igényelt új csőbehelyezést. A tünetek alapján kért RTG-felvételek száma megközelítőleg 50%-kal csökkenthető.

Restricted access

Absztrakt

Célkitűzés: A szerzők bemutatják a klinikai gyakorlatukba bevezetett, jobb mellüreg felől, minimálisan invazív módon elvégzett csecsemőmirigy-eltávolítás műtéti technikáját és eredményeit. Anyag és módszerek: 2009. június 1. és 2011. március 31. között a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán 27 betegnél (22 nő és 5 férfi; átlagéletkor 35,1 [17–84] év) történt csecsemőmirigy-eltávolítás minimálisan invazív módszerrel. A műtéti indikáció 24 betegnél myasthenia gravis, három alkalommal csecsemőmirigy-daganat volt. A behatolás a jobb mell áthajlási redőjében egy-egy 1,5 cm-es és a hónalji területen egy 3 cm-es metszésből történt, nyaki feltárás és a szegycsont átvágása nélkül. A csecsemőmirigy mobilizálása és eltávolítása hagyományos és endoscopos eszközökkel történt, majd a műtéti terület a jobb mellüreg felől került becsövezésre. Eredmények: Az átlagos műtéti idő 119 perc (45–285) volt, konverzió és vérátömlesztés nem történt. Műtéti halálozás nem volt, sebészi szövődmény nem alakult ki. A mellüregi cső átlagosan 2,1 (1–3) nap után került eltávolításra, és a betegek átlagosan 4,6 (4–7) nappal a műtét után távoztak a klinikáról. Két beteg került intenzív osztályra a myasthenia gravis tünetei miatt. A myastheniás betegek 91,6%-ánál észlelték az alapbetegség javulását. Következtetések: A szerzők gyakorlatában a minimálisan invazív csecsemőmirigy-eltávolítás biztonságosan elvégezhető és jó kozmetikai eredményt nyújtó beavatkozásnak bizonyult, ami a myastheniás betegek tüneteinek csökkenését az irodalomban jelzetteknek megfelelően biztosította.

Restricted access

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők egy 45 éves férfi betegük esetét ismertetik, akinél nyelőcső-resectiót követő második poszt-operatív napon jelentkezett a csőgyomor pepticus fekélyének perforatiója. A beteg a sürgősségi sebészeti beavatkozást (Graham-sutura) és intenzív osztályos kezelést követően a 19. posztoperatív napon otthonába távozott. Megbeszélés: A nyelőcső-resectiót követő csőgyomorpótlás világszerte elterjedt és széles körben alkalmazott módszer az emésztőrendszer folytonosságának helyreállítására. Számos különböző korai és késői szövődménye ismert azonban, úgymint: necrosis, gastritis, pepticus fekély, anastomosisszűkület és jó-, valamint rosszindulatú tumorok. A csőgyomor pepticus fekélyének etiológiája nem teljesen tisztázott, megjelenhet a korai, de a késői posztoperatív időszakban is.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Furák, Balázs Pécsy, Aurél Ottlakán, Tibor Németh, Tibor Géczi, László Tiszlavicz, Anna Lakatos, and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: Munkánkban bemutatjuk az elmúlt öt évben osztályunkon, minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák sebészi vonatkozásait és korai posztoperatív eredményeit. Betegek és módszerek: 2011. január 1. és 2015. december 31. között három mellkassebész és egy rezidens 197 VATS-lobectomiát végzett, 176 esetben malignus és 21 betegnél jóindulatú folyamat miatt. A betegek demográfiai adatai a következők: 119 nő és 78 férfi; átlagéletkor 62,4 (41–82) év. 2011-ben három VATS-lobectomia történt, ami az összlobectomiák 2,2%-a volt, 2012-ben hét (7,3%), 2013-ban 13 (12%), 2014-ben 59 (34,5%) és 2015-ben 119 (68,5%). 153 esetben multiportal (78%) és 44 alkalommal uniportal (22%) elülső feltárást alkalmaztunk. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő: jobb felső 85, középső öt, jobb alsó 28, bal felső 44, bal alsó 34, egy felső bilobectomia. Két alkalommal sleeve lobectomia történt. Nyolc betegnél (4%) kényszerültünk thoracotomiára történő konverzióra, és a 46 uniportal esetből öt alkalommal történt váltás biportal feltárásra (11%). Eredmények: Műtéti vagy perioperatív halálozás nem volt. Az átlagos műtéti idő 123 (60–315) perc, az átlagos mellkascsövezési időszak 4,3 (1–27) nap volt. A hét napnál tovább tartó levegőkilépés 11,7% volt. Négy betegnél (2%) végeztünk reoperációt: két alkalommal vérzés, két esetben kiterjedt subcutan emphysemával járó expanziós probléma miatt. A 176 rosszindulatú folyamat miatti VATS-lobectomia során 169 tüdőrákot és hét tüdőáttétet távolítottunk el. A tüdőrákok stádium és szövettan szerinti megoszlása a következő volt: IA 100, IB 28, IIA 17, IIB 3, IIIA 16, IIIB 1 és IV 4; adenocarcinoma 128, laphámrák 26, nagy sejtes carcinoma 3, kis sejtes carcinoma 1, típusos carcinoid 10 és atípusos carcinoid 1. Következtetés: Klinikánkon a VATS-lobectomia rutinműtétté vált. Napjainkban a lebenyeltávolítások több mint kétharmada minimálisan invazív módszerrel történik. A négy mellkassebész tanulóidőszakát is figyelembe véve, eredményeink az irodalmi adatoknak felelnek meg.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Sejben, László Tiszlavicz, József Furák, Krisztina Boros, Zoltán Sápi, and Tamás Zombori

Absztrakt:

A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Aurél Ottlakán, Balázs Pécsy, Edit Csada, Gábor Ádám, Anikó Maráz, Bernadett Borda, György Lázár, and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: Hazánkban a tüdőrák a vezető daganatos halálok. Gyógyítása összetett, sebészi és onkológiai kezelést igényel. Célkitűzés: Munkánkban a tüdőrák miatt operált betegek posztoperatív kemoterápiájának tolerabilitását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk, a teljes/tervezett és nem teljes kemoterápiáknál. Módszer: 6 év alatt (2011. január 1.–2016. december 31.) 72, tüdőrákkal (adenocarcinoma és laphámrák) operált beteg adatait elemeztük, teljes (4 ciklus), illetve nem teljes (<4 ciklus) posztoperatív kemoterápia kapcsán. A csoportokban [teljes: n = 53; nem teljes: n = 19] a következő tényezőket vizsgáltuk: nemek megoszlása, átlagéletkor, testtömegindex, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson-féle komorbiditási index, második malignus tumor, pitvarfibrilláció, terhelés után 1 másodperc alatt kilégzett levegő, teljesítménystátusz, nyitott/videoasszisztált torakoszkópos sebészet (VATS) lobectomia, műtéti idő, posztoperatív láz, transzfúzióigény, tartós levegőkilépés, reoperáció, szövettan, tumorstádium. Eredmények: Az összes beteget tekintve, az egyváltozós logisztikus regressziós értékek közül jelentősen magasabb volt a tervezett/teljes kemoterápia aránya VATS-lobectomiák után [n = 26 (83,87%)], mint nyitott eseteket követően [n = 27 (65,85%)]; (p = 0,092; OR = 0,356), azonban szignifikáns különbség nem igazolódott. Multivariáns analízisnél (nyitott/VATS lobectomia, felső-, középső-, alsólebeny-eltávolítás, diabetes, tartós levegőkilépés, posztoperatív láz) a teljes kemoterápia felvételét a VATS-lobectomiák szignifikánsan pozitívan befolyásolták (p = 0,0495), míg a felső-, középsőlebeny-lobectomiák (p = 0,0678), valamint a diabetes hiánya (p = 0,0971) esetén jelentős, bár nem szignifikánsan pozitív hatást találtunk. Következtetés: A teljes tervezett, műtét utáni kemoterápiás kezelést a betegek 26%-a nem tudta felvenni. A VATS-lobectomián átesett betegek szignifikánsan több teljes posztoperatív kemoterápiás ciklust voltak képesek felvenni. A cukorbetegség és az alsó lebeny eltávolítása hátrányosan befolyásolta a posztoperatív kemoterápia tolerálhatóságát. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Zombori, Gréta Juhász-Nagy, László Tiszlavicz, Gábor Cserni, József Furák, Klára Szalontai, and Regina Pálföldi

Absztrakt:

A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.

Open access