Search Results

You are looking at 1 - 2 of 2 items for :

  • Author or Editor: László Fodor x
  • Chemistry and Chemical Engineering x
Clear All Modify Search

A hidrológiai, a növénytermesztési és az ökológiai rendszermodellek egyik fontos bemenő paramétere a vízzel telített talaj vízvezető képessége (K S ). Mivel a rendszer működését „szimuláló” modellt paramétereinek megfelelő beállításával „igazítják” a modellezendő rendszerhez, a paraméterek értékeinek megadása, különösen a nagy variabilitású paraméterek jellemző értékének megválasztása, kiemelt jelentőségű. A telítési hidraulikus vezetőképesség a talajok egyik legnagyobb variabilitású paramétere. Ezért célszerű a modellezendő talajon mért érték használata. Gyakran megfogalmazódik az a kritika, hogy a szabványos, laboratóriumi, 100 cm³-es mintán mért vízvezető képesség eredménye nem reprezentálja a megmintázott talajréteg vízgazdálkodási tulajdonságát, mivel a minta térfogata túl kicsi. A telítési, illetve telítés közeli hidraulikus vezetőképesség-érték (K S , illetve K FS ) meghatározására több laboratóriumi és terepi módszert dolgoztak ki. Három fő módszertani csoport 11 eljárását hasonlítottuk össze az őrbottyáni karbonátos homoktalaj K S -, illetve K FS -értékének meghatározására: négy terepi, három laboratóriumi, valamint négy becslőeljárás eredményeit. A laboratóriumi mérések egyike a hazánkban újnak számító, ún. „kéreg módszer”, amellyel a kb. 5500 cm³-es talajminta K S -értékét határozzuk meg. Az öt ismétlésben végzett mérések és becslések vezetőképesség-értékeinek átlagértéke 26 és 126 cm·nap -1 között változott. Kilenc eljárás K S -értéke 68 és 94 cm·nap -1 közé esett, míg egy mérés és egy becslőeljárásé ennél jóval nagyobb, illetve jóval kisebb K S -értékű volt. Az új, „kéreg” módszer kimutatta, hogy a makropórus-áramlás nem jellemző erre a talajra. Feltételezve, hogy a talajgenetikai szint vastagságához közelebb álló 20 cm magas, 5500 cm³-es mintákon mért hidraulikus vezetőképesség a genetikai talajréteg vezetőképességét kisebb eltéréssel közelíti, mint az 5 cm magas, 100 cm 3 -es mintákon mértek, megállapíthatjuk, hogy a szabványos, kispatronos mintákon mért értékek az őrbottyáni homoktalajon jól reprezentálják a talaj K S -értékét abban az esetben, ha a mérési eredményt jelentősen befolyásoló falhatást kiküszöböljük. A vizsgált terepi mérési módszerek és az egyszerűen mérhető talajjellemzőkkel becslő eljárások – egy kivétellel – jól közelítették a homoktalaj nagypatronos telítési vízvezető képességét.

Restricted access

Kutatásaink során tételesen megvizsgáltuk három tiszántúli mintaterület (Mikepércs, Hajdúsámson és Nyírbogát) erdős- és kontrollfúrásának felső egy méterén húsz cm-enként vett minták 0,1–0,2 mm-es homokfrakcióinak szemcséit, összesen 22.508 db szemcsét. Megállapítottuk a homokszemcsék ásványi összetételét, alakját és a felületükön látható bélyegeket. A vizsgálat célja az erdő- és kontrollterületi fúrásminták különbségeinek kimutatása, és a talajban végbemenő folyamatokkal történő összefüggésbe hozása.Mivel a területek földtani szempontból homogénnek tekinthetők, statisztikai módszerekkel vizsgáltuk, hogy a minták mennyiben hasonlóak fúrás és mintaterület szinten, és melyek azok a paraméterek, amelyek alapján az erdős és a kontrollminták elkülöníthetők.Az ásványi összetétel esetében összehasonlítottuk a kvarc/földpát részarányt (q/fp), a vas-hidroxidok és a gipsz mennyiségét. A szemcsemorfológia alapján a szögletes (éles, koptatásmentes) szemcsék részaránya, a szemcsefelület morfológiája esetében pedig a kioldás (korrózió), a gipszbevonatok és a szemcséket bevonó barna, limonitos/humuszos hártya gyakorisága hordoz információt a talajosodás során történő változásokról.Az erdővel huzamosan fedett területen az intenzívebb mállás miatt a q/fp arány nagyobb, mint a füves kontrollterületeken. A vas-hidroxid akkumuláció lényegesen nagyobb a folyamatosan tölgyerdővel borított területen, míg az akác- és a fiatal nyárerdő esetében csak a gyepterületek gyenge felszín közeli vasakkumulációja volt észlelhető. A tölgyes és a nyaras fás növényzet gyökérzónája alatt a szulfátok kismértékű feldúsulása észlelhető.A szemcsemorfológiailag éles-hegyes szemcsék az „in situ” felaprózódást jelzik, amelyek végig jelen vannak mind a hat fúrásmintában. A mikepércsi kontroll esetében pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) vizsgálattal is valószínűsíthető a fagyhatás. A nyírbogáti 2. fúrás anyagában viszont feltételezhető, hogy a nyárerdővel való fedettség esetében a biológiai felaprózódás került előtérbe. A kontrollterületek fúrásaiban jól láthatók az eredeti (folyóvízi szállításra utaló) felületet felülíró korróziós kimarások, üregek, amelyek a hajdúsámsoni akácos 60 cm alatti mintájában is jelen vannak.Vizsgálatunk eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a homokos vázanyag részletekre kiterjedő vizsgálata felhívja a figyelmet a talajban végbemenő változásokra, ezen belül az erdős és a füves területek közötti különbségekre. Így az ilyen jellegű vizsgálatok jól kiegészítik a területekre vonatkozó cönológiai, talajtani és vízföldtani kutatásokat.Jelen munkát az OTKA NN79835 számú pályázata („Sekély talajvizű területen telepített ültetvények által a talajban és altalajban okozott sófelhalmozódás statisztikai és hidrológiai modellezése”) támogatta. Köszönet a NYÍRERDŐ Zrt-nek, hogy hozzájárult az általuk kezelt mikepércsi erdőterületen kitűzött fúrások kivitelezéséhez, valamint a jelen munkában szereplő további mintaterületek tulajdonosainak, akik engedélyezték a vizsgálatok elvégzését.

Restricted access