Search Results
You are looking at 1 - 10 of 26 items for
- Author or Editor: Márta Csabai x
- Refine by Access: All Content x
Napjainkban a magatartástudományok képviselőinek egyszerre kell számolniuk a betegségekkel kapcsolatos bizonyosság és tudás konfliktusait előhívó medikalizációs-technicizációs orvostudományi tendenciákkal és a társadalomtudományok ezekre reflektáló, kritikai és „posztmodern” megközelítéseivel. Ebből adódóan igen fontos kihívásként jelentkezik az interdiszciplináris megközelítés szükségessége. Különösen így van ez a nehezen definiálható betegségek - a szomatizációs és pszichoszomatikus zavarok - esetében, ahol a betegségmagatartás gyakorlati problémái, továbbá a tünetek, a diagnózisok és a szenvedés „valódiságának” episztemológiai kérdései egyszerre vannak jelen. Az utóbbi másfél évtized kritikai társadalomtudományi kutatásaiban rendkívüli figyelmet kapott a szomatizációs zavarok és a klasszikus pszichoszomatikus kórképek elődjének számító hisztéria kérdésköre. A tanulmány a szakmai és laikus szóhasználatban nem hivatalosan máig tovább élő betegséggel kapcsolatos társadalomtudományi és orvosi megközelítések közül azokat mutatja be, amelyek szempontokkal szolgálhatnak a szomatizációs és pszichoszomatikus kórképek, valamint a velük kapcsolatos érzelmi és viselkedéses reakciók elemzéséhez és megértéséhez.
Szülésznők tapasztalatai a szülés során létrejövő segítő kapcsolatról: interpretatív fenomenológiai analízis
Midwives’ experiences of the helping relationship: an interpretative phenomenological analysis
Elméleti háttér
A vajúdást/szülést vizsgáló tudományos kutatások többsége biomedikális szemléletben fogan, eredményeik ezt a paradigmát tükrözik vissza. Az utóbbi időben nyernek teret holisztikus kérdésfeltevéssel és módszerekkel dolgozó kutatások, amelyekhez kvalitatív vizsgálatunkkal csatlakozunk. A kórházban történő vajúdás/szülés többnyire medikalizált, elgépiesedett környezetben, elszemélytelenedett ellátás keretein belül zajlik. Ez a folyamat az orvosi technológia fejlődésének mellékterméke, amely egyaránt negatívan érinti a szülő nőt és terheket ró a szakemberre is. A szülés körüli segítők számára jelentős kihívásokat jelenthet a humanizált, személyre szabott ellátás megvalósítása, amelyet gyakran tovább súlyosbít a női szakemberek nehezített hatalmi-függőségi pozíciója.
Cél
A szülés körül segítő női szakemberek kapcsolati élményeinek idiografikus feltárása. Hogyan használhatóak magyarázó elvként a gyógyító kapcsolatról alkotott pszichodinamikus elméletek a szülés körüli segítéssel kapcsolatban? Hogyan jelennek meg nemre specifikus szempontok a vajúdás / szülés körüli segítés tematikájában?
Módszer
Kvalitatív kutatás interpretatív fenomenológiai analízissel (IPA). A vizsgálati helyzet felépítése: félig strukturált mélyinterjú, tematikus képekkel kiegészítve. Az interjúalanyoktól egy szabadon választott szüléstörténetet kértünk, és további kérdéseket is feltettünk a munkájukkal kapcsolatban. A válaszokat IPA módszerrel elemeztük. Vizsgálatban résztvevők: 5 kórházi szülésznő, 5 bába, 4 dúla (14 fő). Jelen tanulmányunkban 4 kórházi szülésznővel készült interjút elemzünk.
Eredmények
A szövegek elemzése során meghatározott témák: interjúalanyaink megfogalmazták, hogy a vajúdás/szülés melletti segítő munkában elengedhetetlen a személyes és szakmai önismeret; gyakran tanulnak a vajúdó nőktől; munkájuk anyai gondoskodással, érzelmi és fizikai támasz nyújtásával jár együtt; gyakoriak a konfliktusok a más szemléletű kollégákkal. A témákat főtémák szerint csoportosítottuk: a szakmai identitás fejlődése és a vajúdóval való kapcsolat megélése az élmények lényegi meghatározója.
Következtetések
A szakmai identitás és a vajúdóval való kapcsolat kölcsönösen determinált, egyfajta „közös út”, amelyen a segítő kapcsolatban résztvevők együtt haladnak. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a medikalizált, intézményesített körülmények megnehezítik a személyre szabott, érzelmi támogatást tartalmazó, magas szakmai színvonalú segítségnyújtást. Interjúalanyaink egyéni megoldásokat keresnek a polarizált helyzetből adódó konfliktusaikra. Ezek helyett szakmailag megalapozott iránymutatásra és támogatásra lenne szükség.
Absztrakt:
Bevezetés: Egy súlyos betegség lelki megélésének, egyéni értelmezésének a vizsgálata fontos feladat, ugyanis ezen tényezők befolyásolhatják a megküzdéses válaszokat, illetve a betegség pszichés és szomatikus kimenetelét. A klinikai gyakorlatban a maladaptív reakciók szűrése, illetve a pszichés intervenciók hatékony megtervezése érdekében olyan, széles körben alkalmazható mérőeszközre van szükség, mely a betegséggel összefüggő érzelmi és kognitív reprezentációkat gyorsan, mégis kellően részletesen méri. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a Pictorial Representations of Illness and Self Measure teszt általunk kifejlesztett rajztesztverziója (PRISM-D) és utótesztje alkalmazhatóságának vizsgálata volt a klinikai gyakorlatban, daganatos betegek körében. Módszer: Vizsgálatunk során 150 fő, kezelés alatt álló daganatos beteggel vettük fel a Pictorial Representations of Illness and Self Measure rajztesztverzióját és annak utótesztjét. Eredmények: A teszten nyerhető kvantitatív adatok alapján a vizsgált személyek nagymértékű, betegségtől való lelki szenvedést éltek meg, bár e tekintetben a mintára nagyfokú heterogenitás jellemző. A betegek többsége negatív érzéseket társított a betegségéhez, úgymint distressz, félelem, szomorúság, bizonytalanságérzés. A betegségreprezentációk tekintetében megjelent a betegség jelzésként, akadályként, megoldandó feladatként, küzdelemként, veszteségként, csapásként és személyes kudarcként való interpretálása. A betegséget szimbolizáló kör mérete és térbeli elhelyezkedése alapján azonosíthatók a betegséget tagadó, illetve bagatellizáló betegek, továbbá a betegséget rendkívül súlyosnak megélő személyek is. Ezen információk feltárása a betegséggel való megküzdés és a betegségviselkedés szempontjából kiemelten fontos. Következtetések: Vizsgálatunk alapján a teszt mind a klinikai gyakorlatban, mind a kutatásokban jól alkalmazható, gyors és komplex információt nyújtó mérőeszköz, mely alkalmas a betegséggel összefüggő érzelmi és kognitív reprezentációk kvantitatív és kvalitatív mérésére kórházi környezetben, súlyos, akár verbálisan nehezen hozzáférhető betegek esetében is. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2021–2030.
Az önelfogadás kihívásaitól a testpozitív mozgalmakig – a pozitív pszichológia testképei
From the challenges of self-acceptance to body positive movements: body image in positive psychology
Despite body image and self-image are basic determinants of our connections to ourselves and to the world, the earlier studies had focused mainly on negative body image. The positive body image, as an independent construct appeared with a relative delay also in positive psychology. The researches in recent years have proved that positive body image is not the mirroring of negative body image, but a unique and independent dimension. It is related to several factors influencing subjective well-being and other factors related to positive orientation. One of the emerging components is self-acceptance. The paper gives a summary about the international development of the body image concept and also explains how the positive body image construct represents the basic principle of positive psychology, that positivity is not a mere absence of disfunction or negative states. The questions and dilemmas of positive body image, related to control and autonomy, are vividly highlighted by the body positivity movement. This movement is a suitable case example to help us to think over some of the most important contemporary challenges of positive psychology both from the perspectives of theory and practice.
Az esettanulmány tudománytörténeti változásai és dilemmái
Changes and dilemmas of the case study in the history of sciences
A tanulmány azt mutatja be, hogy milyen tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy manapság az esettanulmány reneszánszát fi gyelhetjük meg különböző tudományterületeken. Több oldalról kívánja alátámasztani, hogy a módszernek önálló kutatási relevanciája van, túl a kutatást előkészítő vagy a kiegészítő, illusztratív, pedagógiai funkciókon. Tudománytörténeti és módszertani szempontból mutatja be, hogy az eset soha nem önmagában áll, hanem dinamikusan illusztrál nagyobb rendszereket, tehát nem csupán egy példa a már meglévő tudásra. Az esettanulmánynak fontos szerep jut a szubjektivitással kapcsolatos diskurzusban, továbbá a tudás státuszával foglalkozó akadémiai vitákban is, így elsősorban az általánosíthatóság, a tudományos megbízhatóság és a kvantitatív-kvalitatív dichotómia dilemmáiban. Elemzésünk rávilágít, hogy az eseteket a tradíció, a hatalmi struktúrák, a technológiák és tipológiák is alakítják. Bemutatjuk, hogy az esettanulmány miként tudja leírni a tudományos-társadalmi változásokat elsősorban a normától való eltérés iránti érzékenység és a példaszerűség igénye mentén. Az esettanulmány az egyedi, az általános és a normatív között mozog és az ezekkel kapcsolatos elbeszéléseket és azok változásait reprezentálja. Ez az átmeneti jelleg és pozíció magyarázza az eset eredendően interdiszciplináris és intertextuális természetét.
Az egészségpszichológia új kihívásai: A személyre szabott orvoslás ígérete és az esetközpontú szemlélet reneszánsza
New challenges for health psychology: The promise of personalized medicine and the renaissance of the case-centered approach
Az egyén jóllétét szolgáló humán szolgáltatások iránti igény növekedése és a tudomány fejlődése napjainkra elérhető közelségbe hozta a személyre szabott orvoslás (personalized medicine) lehetőségét. Ez a rendkívüli áttörést jelentő új megközelítés azt vetíti előre, hogy a talán nem túl távoli jövőben egyénileg lehet meghatározni a betegségek kialakulását és progresszióját befolyásoló genetikai, biológiai és környezeti tényezőket, továbbá személyre szabottan tervezni a megelőzést és a terápiát is. Az uniformizált beteg helyett a személynek kell tehát a kutatások és a terápia fókuszában állnia, az egyedi eset bonyolult bio-pszicho-szociális összefüggés- rendszerével. A fordulat magában hordozza a technicizált, elszemélytelenítő egészségügy átalakításának az ígéretét, de egyúttal egy sor olyan kihívást is, melyek megértésében és megoldásában kiemelt szerepe van a pszichológiai tudományoknak, és különösen az egészségpszichológiának. A feladatok közül kiemelkedik a pszichológusok integrált részvételének szükségessége a multidiszciplináris egészségügyi kutatási és ellátási teamekben. Ehhez társul az a kihívás, hogy a tömegtársadalmakban egyre fokozódik az igény az egyéni – egyedi, szubjektív – tapasztalatok minél több szempontból való átélése, megértése és megosztása iránt. Ezt egyszerre segíti és nehezíti az internetkultúra egyre növekvő térnyerése. A fenti változások episztemológiai és kutatásmódszertani kérdéseket is magukkal hoztak. Ezek közül igen nagy jelentőségű az esetközpontú szemlélet szerepének újraértelmezése, melynek szükségességét fémjelzi az esettanulmánnyal kapcsolatos megélénkülő érdeklődés, az esetmódszer egyfajta reneszánsza a tudományok számos területén.
Kutatásunk célkitűzése az volt, hogy megvizsgáljuk, milyen diskurzív mintázatot követnek a szomatizációval kapcsolatban a laikusok és a gyakorló szakemberek elképzelései a mai Magyarországon, s hogy ezek a reprezentációk milyen viszonyban vannak egymással. A felmérés során 10 fókuszcsoport-beszélgetést szerveztünk Budapesten laikus résztvevőkkel, és 25 interjút készítettünk budapesti és vidéki orvosokkal. Kutatásunk eredményei rávilágítanak arra, hogy mind a szomatizációhoz köthető diagnózisok az etiológia, a terápia terén, mind a szomatizációra hajlamosító személyes és társadalmi összetevők szempontjából nagyon hasonló véleményen vannak a medicina képviselői és a laikus résztvevők. A hasonlóságok ellenére azonban egyik fél sem tartja sikeresnek a kommunikációt orvos és beteg között. Az orvosok véleménye szerint nagyon nehéz a páciensekkel elfogadtatni a betegség pszichoszomatikus okait, és ez megnehezíti a gyógyítást, ezzel szemben a laikusok úgy vélekedtek, hogy az orvosok nem vesznek tudomást a pszichoszomatikus okokról, ezért nem tudják helyesen kezelni a szomatizációs problémákat. Feltételezésünk szerint erre az ellentmondásra a szomatizáció és a szomatizációban érintett személyek szociális reprezentációja adhat magyarázatot, melyben a társadalom többféle előítélete is helyet kap.
Elméleti háttér: Kevéssé kutatott terület, hogy hogyan függ össze a nagyfokú érzelmi distresszt átélő pácienssel folytatott kommunikáció, illetve az orvos érzelemszabályozási kapacitása. Milyen mintázat esetén jön létre kiégés, és mely védőfaktorokkal előzhető meg az érzelmi kimerülés kialakulása. Cél: Az empátia és a kiégés ok-okozati kapcsolatainak vizsgálata, a fokozott érzelmi bevonódás segítő szakemberre gyakorolt hatásainak feltárása. Módszer: Feltáró/leíró keresztmetszeti vizsgálat, kérdőíves eljárással, a 4 hazai orvosegyetemen 67 pszichiáter rezidens részvételével. Maslach Kiégés Kérdőívet; az empátia mérésére Interperszonális Reaktivitás Indexet; a páciensekkel kapcsolatos attitűd mérésére a Páciens–orvos-fókuszú Attitűd Skálát (Patient–Practitioner Orientation Scale) használtunk. Statisztikai próbák: Spearman-korreláció, Kruskal–Wallis-teszt, lineárisregresszió-analízis. Eredmények: Magas fokú emocionális kimerülés a rezidensek 32,8%-ánál, deperszonalizáció magas fokban 29,9%-nál, a személyes hatékonyság csökkenése a minta 52,2%-ánál volt tapasztalható. A férfiaknál szignifikánsan magasabb (p<0,05) a deperszonalizáció. Az Interperszonális Reaktivitás Index alskálái közül az empátiás distressz mutat összefüggést a kiégés két komponensével: az érzelmi kimerüléssel (p<0,001) és a személyes hatékonyság csökkenésével (p<0,001). A páciens-fókuszú attitűd (PPOS) összefügg az empátia három komponenesével. Fordított együttjárás tapasztalható a páciens-fókuszú attitűd és a deperszonalizáció között (MBI). A distressz érzése az érzelmi kimerüléssel és a személyes hatékonysággal is összefügg. A személyes hatékonyság érzését meghatározó változók: a megélt distressz, a nézőpontváltás képessége és a személytelen bánásmód. A deperszonalizációt a páciensekkel kapcsolatos attitűdök közül a törődés, az emocionális törődés és az érzelmi kimerülés dimenziói befolyásolják. Következtetések: A páciens negatív érzéseinek átvétele a szakember emocionális kimerüléséhez, illetve a személyes hatékonyság érzésének csökkenéséhez vezethet. Az empátiás törődés és decentrálási képesség azonban meghatároz egy olyan kapcsolati attitűdöt, mely növeli a személyes hatékonyság érzését és csökkenti a személytelen bánásmód megjelenésének esélyét.
A tanulmány az allergiás tünetektől szenvedő személyek önbeszámolóiban fellelhető betegségreprezentációk feltárására, valamint a reprezentációk közötti mintázatok megfigyelésére irányul. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a reprezentációknak interjúk tartalomelemzése segítségével történő vizsgálata alapján elkülöníthető-e valamilyen, a magukat allergiásnak valló személyekre jellemző „identitásprofil”. A nemzetközi szakirodalom szerint az allergiás tünetekkel kapcsolatos laikus nézetrendszerek nem hasonlíthatók más betegségek reprezentációs modelljeihez. Kutatásunkban is bizonyítást nyert az a szakirodalomból ismert megállapítás, hogy az allergiás betegek életminőségét a tünetek súlyosságán és a beteg ismeretein túl az észlelt kontroll is meghatározza. Összefüggéseket tárhattunk fel továbbá az allergiával kapcsolatos reprezentációs dimenziók és a kontroll-észlelés módozatai között. Vizsgálataink eredményeképpen valószínűsíthető, hogy a betegséggel kapcsolatos vélekedések főbb csomópontjait az allergia identitáskonstrukciókban elfoglalt helyének azonosítása, a kontroll, a hangulati változások hatása, az allergia kialakulásának körülményei és a tüneteket befolyásoló gondolati stratégiák alkotják. Kutatásunk eredményei azt sugallják, hogy az allergiával kapcsolatos reprezentációk sajátos profilokba rendeződnek, melyek a tüneteknek identitásképző szerepet kölcsönözhetnek. Ennek jelentősége lehet a tünetekkel rendelkező személyek betegként való öndefiníciójában és a betegségmagatartásban is.
Absztrakt:
Bevezetés: Kórházi betegek körében a betegség okozta változások miatt a társas kapcsolatok átrendeződhetnek, erősödhetnek, de akár gyengülhetnek is. Ezen változások mérése, a szubjektíve megélt társas támogatás mértékének, elérhetőségének vagy akár az észlelt izolációnak a kimutatása fontos feladat, ugyanis ezen dimenziók összefüggnek a gyógyulási mutatókkal. Célkitűzés: A kutatás célja annak bemutatása, hogy az általunk fejlesztett PRISM-D rajzteszt hogyan alkalmazható az észlelt társas támogatás mérésére. További célkitűzés a teszten mért társas támogatás mutatóinak és a depresszió-, valamint a szorongásszint közötti kapcsolatnak a vizsgálata súlyos betegek esetében. Módszer: 194 súlyos, kórházi kezelés alatt álló beteg (daganatos, műtéti beavatkozást igénylő gyomor-bél rendszeri betegségben és krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek) esetében a PRISM-D rajzteszt, a STAI- és BDI-tesztek felvétele kórházi osztályokon. Eredmények: A vizsgálati személyek többsége megjelenítette a rajzteszten a társas támogatást (95,7%), jelentős hányaduk több körrel (64,0%) és nagyobbnak, mint a betegséget szimbolizáló kör (71,2%). Azok a személyek, akik nem jelenítettek meg egyetlen társas támogató személyt sem, szignifikánsan magasabb szorongásszintet éltek meg (STAI-S: p = 0,040, df = 181; STAI-T: p = 0,005, df = 153). A térbeli elhelyezkedést tekintve azok a betegek, akik az Ént és a betegséget szimbolizáló kör közé helyezték el a társas támogatást, alacsonyabb szintű szorongást és depresszív tüneteket éltek meg, mint akik a betegséget rajzolták közelebb, a társas támogatást távolabb (STAI-S: p = 0,016, df = 91; BDI: p = 0,027, df = 142). Következtetés: Eredményeink szerint a PRISM-D rajzteszt alkalmas az észlelt társas támogatás vizsgálatára, az Énhez és a betegséghez viszonyított szubjektív jelentőségének és észlelt közelségének mérésére, továbbá az észlelt szociális izoláció detektálására. Gyors, egyszerű mérőeszközként nagymértékben segítheti kórházi osztályokon a szűrést és a terápiás munkát. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1688–1696.
