Célunk a kokain szemfelszínre gyakorolt hatásának, a kokainszem-szindrómának, azaz a „cocaine eye syndrome” nevű tünetegyüttesnek a bemutatása egy eset ismertetése kapcsán. A kokain használata során megjelenő szemészeti kórkép kialakulásáért több tényező együttes hatása felel: az anyag közvetlen toxikus hatása az epithelsejtekre, a cornea beidegzésének károsodása, a csökkent pislogási reflex miatt a szemfelszín kiszáradása, az epithelsejtek kismértékű kémiai égése és a szemfelszín dörzsölés következtében kialakuló mechanikus károsodása. 25 éves betegünknél közvetlenül kábítószer fogyasztását követően jelentkezett a jobb szemen látásromlás, valamint cornealis erosio felrakódásokkal, mely abrasio végzésével, etilén-diamin-tetraecetsav (EDTA) használatával és terápiás kontaktlencse alkalmazásával gyógyult. Amennyiben szemészeti vizsgálatkor „cocaine eye syndrome”-ra jellemző eltéréseket látunk, és semmilyen más, a szaruhártya beidegzését befolyásoló corneabetegség nem igazolható, gondolnunk kell az esetleges szerhasználatra. A megfelelő időben elkezdett, célzott terápia megszüntetheti a panaszokat, visszaadhatja a beteg látását, és jelentősen javíthatja életminőségét. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1886–1890.

Bevezetés: Klinikai tapasztalat, hogy jelentősen magasabb szemnyomás esetén a szemüvegrendelés pontatlan lehet, ezért célszerű azt a szemnyomás rendezése után elvégezni. Célkitűzés: A szemnyomásértékek hatásának vizsgálata a szaruhártya és a szem törőerejére, a Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló numerikus modell felhasználásával. Módszerek: A Liou–Brennan-modellszem corneaparamétereinek felhasználásával elkészítettünk egy paraméteres geometriai modellt, majd a modellszem végeselemes modelljét az Ansys program használatával. A szaruhártya anyagának viselkedését Wollensak alapján trilineáris anyagmodellel, a peremfeltételeket Pandolfit követve írtuk le. A szemnyomásváltozás hatását vizsgáltuk a szaruhártya optikai szempontból lényeges geometriai adataira (az elülső és hátsó corneagörbület az optikai centrumban, valamint az elülső és hátsó corneafelszín tengelyirányú eltolódása az optikai centrumban). A kapott geometriai jellemzők alapján a paraxiális sugárkövetés módszerével számítottuk a szaruhártya és a szem optikai tulajdonságaiban bekövetkező változásokat. Eredmények: A növekvő szemnyomásterhelés hatására az elülső és hátulsó corneafelszínek középponti görbületi sugarai csökkentek, az elülső és hátsó szaruhártyafelszínek középpontjai előretolódtak, a szaruhártya vékonyodott. A szaruhártya pontjainak tengelyirányú eltolódásai valamennyi szemnyomásterhelés esetén a hátulsó felszín középpontjában vették fel maximális értéküket. A szaruhártya törőereje a szemnyomás fokozódásával csökkent, míg a szem teljes törőereje növekedett. Következtetés: A Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló végeselemes numerikus modell felhasználásával igazoltuk, hogy a 10 és 30 Hgmm közötti szemnyomásváltozás 0,31–0,86 mm csökkenést okoz a szaruhártya görbületi sugarában, 1,5–4,8 D növekedést a keratometriás értékekben, valamint 1,2–3,9 D növekedést a szem törőerejében. A szaruhártya törőerejében 0,14–0,69 D csökkenés tapasztalható a vizsgált szemnyomástartományban. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1872–1879.

Acanthamoeba has a worldwide distribution in the environment and it is capable of causing a painful sight-threatening disease of the cornea designated as Acanthamoeba keratitis (AK). Nowadays, the cases of AK have surged all over the world along with its disease burden due to increasing use of contact lenses used not only for optical correction but also for cosmetic purposes. In our present work, epithelial abrasion of a 27-year-old female soft contact lens wearer with keratitis was examined. Genotype identification was carried out with a real-time fluorescence resonance energy transfer polymerase chain reaction (PCR) assay based on sequence analysis of the 18S rRNA gene. Genotyping allowed the identification of a T8 group isolate. The analysis confirmed the importance of a complete diagnostic protocol, including a PCR assay, for the clinical diagnosis of AK from human samples. Acanthamoeba T8 should be considered as potential causative organism in keratitis in human.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A crosslinking kezelés szaruhártya-hámosodásra gyakorolt hatásának vizsgálata. Betegek és módszer: Vizsgálatunkba 39 keratoconusos beteget vontunk be crosslinking kezelés után, és 11 pácienst fotorefraktív keratectomiát követően (kontroll) crosslinking kezelést követően 21, 45 és 69 órával. A festődő szaruhártyahám-hiány területét a fotorefraktív keratectomiát követően 16, 37 és 61 órával meghatároztuk. A fotorefraktív keratectomia kezelések utáni kontrollok időpontja nem egyezett a crosslinking kezelést követő kontrollidőpontokkal, így a fotorefraktív keratectomiás csoportnál a hámhiány feltehető méretét a crosslinking kezelési csoport mérési időpontjaira számítottuk, és χ²-teszt segítségével hasonlítottuk össze a két csoportban a hámhiány méretét. Eredmények: A cornea crosslinking kezelést követően a szaruhártya hámjának záródása a kezeléstől számított három napon belül, fotorefraktív keratectomiát követően négy napon belül következett be. 45 és 69 óra elteltével a két csoport között szignifikáns különbség igazolódott a hámhiány méretében (p = 0,005 és p<0,001). Következtetés: A crosslinking kezelést követően a szaruhártya hámosodása gyorsabb, mint fotorefraktív keratectomiát követően. Vizsgálatunk a crosslinking kezelés hámgyógyulásra kifejtett kedvező hatását igazolta. Orv. Hetil., 2017, 158(10), 376–379.

Összefoglaló. Bevezetés: Szemhéjcsüngésnek (ptosis vagy blepharoptosis) nevezzük azt az állapotot, amikor a felső szemhéj abnormálisan alacsony pozícióban van. A szemhéjcsüngésnek lehetnek veleszületett és szerzett formái. Célkitűzés: Célunk volt bemutatni a szemhéjemelő izom (levator) – veleszületett szemhéjcsüngés korrekciója céljából végzett – kötőhártya felőli redőzésének eredményeit retrospektív módszerrel. Módszer: 20 beteg 22 szemhéján végeztük el a műtétet (átlagéletkor: 19,4 ± 9,9 év, férfi: 12 [60%], nő: 8 [40%]). Beválasztási kritérium volt a közepes (5–8 mm) vagy jó (9 mm felett) levatorfunkció. Kizártuk a korábban szemhéjkorrekciós műtéten átesett és a 3 hónapnál rövidebb követési idővel rendelkező betegeket. A műtét előtt megmértük a levatorfunkciót és a margó–reflex-távolságot. A műtét után megmértük a margó–reflex-távolságot, a szemhéjak magassága közti aszimmetria mértékét, és elemeztük a szemhéj posztoperatív kontúrját. Eredmények: A preoperatív levatorfunkció 10,6 ± 3,0 mm, a preoperatív margó–reflex-távolság 1,8 ± 0,8 mm volt. A 7,8 ± 7,2 hónap átlagos követési idő alatt a posztoperatív margó–reflex-távolság 3,2 ± 0,8 mm volt. A preoperatív és a posztoperatív margó–reflex-távolság különbsége nem tért el szignifikánsan a sikeres és a sikertelen műtétek között (p = 0,523). A szemhéjak magassága közti aszimmetria mértéke 3 betegnél haladta meg az 1 mm-t. A szemhéj posztoperatív kontúrja minden esetben megfelelő volt. A műtét összességében 86,4%-ban (19/22) volt sikeres. A helyi érzéstelenítésben és altatásban végzett műtétek közt nem találtunk szignifikáns különbséget a sikeresség tekintetében (p = 0,227). Következtetés: Tanulmányunk alapján az elvégzett műtéteink eredményessége a nemzetközi irodalomban közöltekhez hasonló volt. A veleszületett szemhéjcsüngés korrekciójára a kötőhártya felőli levatorredőzés megfelelő kezelési mód közepes vagy annál jobb levatorfunkció esetén. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.

Summary. Introduction: Droopy eyelid (ptosis or blepharoptosis) is defined through abnormally low upper eyelid position. Ptosis can be classified as congenital or acquired. Objective: Our purpose was to report the results of posterior approach levator plication for congenital ptosis in a retrospective review. Method: 22 eyelids of 20 patients were included in this study (age: 19.4 ± 9.9 years, male: 12 [60%], female: 8 [40%]). The inclusion criteria were moderate (5–8 mm) or good (more than 9 mm) levator function. Patients with postoperative follow-up time shorter than 3 months and those who underwent previous eyelid surgery were excluded. The data collected included preoperative levator function and margin reflex distance, postoperative margin reflex distance, inter-eyelid height asymmetry and postoperative eyelid contour. Results: Preoperative levator function was 10.6 ± 3.0 mm, preoperative margin reflex distance was 1.8 ± 0.8 mm. During 7.8 ± 7.2 months postoperative follow-up, postoperative margin reflex distance was 3.2 ± 0.8 mm. The difference between preoperative and postoperative margin reflex distance was not significant (p = 0.523) in the group of successful operations compared with unsuccessful operations. Inter-eyelid height asymmetry was more than 1 mm in 3 cases. Satisfactory postoperative eyelid contour was achieved in all cases. Overall success rate was 86.4% (19/22). Surgical success did not differ significantly between surgeries in local or general anaesthesia (p = 0.227). Conclusion: Our study shows an overall success rate of the procedures comparable to those in international publications. Posterior approach levator plication for congenital ptosis with moderate or better levator function seems to be a suitable treatment method. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.

Összefoglaló. Bevezetés: Az új típusú koronavírus-járvány (COVID–19) az egészségügyi ellátóhálózatot egy eddig ismeretlen helyzet elé állította. A nemzetközi adatok alapján a szemészeti járóbeteg-ellátásban jelentős változások alakultak ki. Célkitűzés: Felmérni a COVID–19-járvány okozta kvantitatív és kvalitatív változásokat az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Szemészeti Osztályának járóbeteg-szakellátásában. Módszer: A pandémia első hullámában (2020. április 1–30.) mért járóbeteg-forgalmi adatokat hasonlítottuk össze a megelőző év azonos periódusában rögzített adatokkal. A betegek demográfiai jellemzői mellett megvizsgáltuk a sürgősségi besorolásukat, valamint a panaszokhoz köthető fődiagnózis-csoportok eloszlását. Rögzítettük a telemedicina keretein belül történt ellátások számát. Eredmények: 2020 vizsgált időszakában 916, míg az előző év azonos hónapjában 2835 járóbeteg-eset került rögzítésre. A 2020-as időszakban a törvényi szabályozás szerint sürgős panaszokkal jelentkező betegek aránya nem változott (p = 0,38), azonban a szakorvosi megítélés szerint sürgős panaszokkal érkező betegek aránya nőtt (p<0,001) az előző évhez viszonyítva. A zöld hályog, kötőhártya-gyulladás, árpa, sérülés és nedves típusú maculadegeneratio miatt ellátásra jelentkező betegek aránya szignifikánsan nőtt (p<0,001 mind), míg a szürke hályog, a száraz típusú maculadegeneratio, egyéb, a szemhéj és a könnyutak betegségei, utóhályog miatt és a szemészeti betegség nélkül érkezők aránya csökkent (p<0,001 mind). A telemedicina keretei között ellátott betegek száma 2020-ban közel a tizenötszörösére emelkedett 2019-hez képest (p<0,001). Következtetés: A COVID–19-pandémia első hulláma során markáns betegszámcsökkenést regisztráltunk a szemészeti járóbeteg-szakellátásban. Több fődiagnózis-csoport esetén számolhatunk jelentős terápiavesztéssel és halasztott ellátási igény jelentkezésével. Az adatok kiértékelése segítséget nyújthat az elkövetkező években az ellátási folyamat proaktív átszervezésében, a humánerőforrás-szükségletek jobb tervezésében, valamint a teleoftalmológiai ellátás fejlesztésében. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211.

Summary. Introduction: The COVID-19 pandemic put the healthcare network in a hitherto unknown situation. The ophthalmic outpatient care changed internationally. Objective: To assess the quantitative and qualitative changes of the outpatient specialty care at the Ophthalmology Department of the North-Central-Buda Center, New St. John’s Hospital and Clinic, through the pandemic. Method: Outpatient service data during the first wave of the pandemic (April 2020) were compared with those in April 2019. Patient demographics, emergency classification, distribution of the main diagnostic groups (associated with complaints) and services provided via telemedicine were collected. Results: There were 2835 patient visits in 2019 and 916 in 2020. For 2020, the proportion of patients with emergency classification according to legal regulations did not change (p = 0.38), however, using the ophthalmologist’s classification increased (p<0.001) significantly. The proportion of patients with glaucoma, conjunctivitis, chalazeon, injury and wet macular degeneration increased (p<0.001 all), while the proportion of patients with cataract, dry macular degeneration, other diseases, other adnexal diseases, secondary cataract and without ophthalmic pathology decreased significantly (p<0.001 for all). Patient number using telemedicine treatment was about 15× of those treated in 2019 (p<0.001). Conclusion: During the first wave of the pandemic, a marked decrease in ophthalmic outpatient care volume was recorded. In the case of several main diagnosis groups, significant therapy loss and a delayed need for care could be expected. Evaluation of the data helps in the upcoming years in proactive reorganization of the care process, in better planning of human resource needs, and in improvement of teleophthalmology care. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211.

Absztrakt:

Munkánkban irodalmi adatok és néhány saját eset bemutatásán keresztül foglaljuk össze a fertőzéses keratitisek aktuális javasolt diagnosztikáját és kezelését. Bakteriális, herpeszes, gombás, valamint Acanthamoeba-keratitissel találkozunk a leggyakrabban a klinikai gyakorlatban. A diagnosztikában használatos réslámpás vizsgálat mellett végezzük még a szaruhártya érzékenységének vizsgálatát, in vivo konfokális mikroszkópiát, polimeráz láncreakciót (PCR), in vitro tenyésztést, valamint a szaruhártyaminta szövettani elemzését. Konzervatív kezelésként primeren lokális moxifloxacint vagy cefazolint erősített tobramycinnel vagy gentamycinnel alkalmazunk bakteriális, lokális (esetenként szisztémás), vírusellenes szert szükség szerint kortikoszteroidos cseppel kombinálva herpeszes, lokális voriconazolt vagy amphotericin-B-t gombás, valamint hármas terápiát (diamidin, biguanid és antibiotikum) Acanthamoeba-keratitisben. Korai diagnózis felállításával és a megfelelő konzervatív kezelés mellett a fertőzéses keratitisek többsége sikeresen gyógyítható. A konzervatív kezelés mellett azonban szükség lehet még perforáló keratoplasztikára, amnionmembrán-transzplantációra vagy crosslinking kezelésre. A crosslinking kezelés egyedül herpeszes keratitisben kontraindikált. Orv Hetil. 2017; 158(31): 1203–1212.

Összefoglaló. Célkitűzés: A monoklonális gammopathia szemészeti jeleinek és szövődményeinek vizsgálata. Betegek és módszerek: Két nagy budapesti hematológiai ellátóhely 1999 és 2020 között diagnosztizált és/vagy kezelt, monoklonális gammopathiát mutató betegeit vizsgáltuk (42 beteg 84 szeme, 42,86% férfi; átlagéletkor 63,83 ± 10,76 év). A hematológiai diagnózis 3 esetben bizonytalan jelentőségű monoklonális gammopathia, 34 esetben myeloma multiplex, 3 esetben parázsló myeloma, 1-1 esetben Waldenström-macroglobulinaemia és amyloidosis voltak. Kontrollcsoportként véletlenszerűen kiválasztott, hasonló korcsoportú, hematológiai betegség nélküli egyéneket vizsgáltunk (43 beteg 86 szeme, 32,56% férfi; átlagéletkor 62,44 ± 11,89 év). A szemészeti vizsgálat előtt minden személy kitöltötte a Szemfelszíni Betegség Index (OSDI-) kérdőívet. A szemészeti vizsgálat során a látóélesség vizsgálata mellett pupillatágítást követően réslámpás vizsgálatot végeztünk. Eredmények: Monoklonális gammopathiában az OSDI-érték szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban (p = 0,002). Gammopathiában 3 beteg 5 szeménél (5,95%) találtunk potenciális szaruhártya-immunglobulinlerakódást. Gammopathiában szárazszem-betegség 66,67%-ban, szürke hályog 55,95%-ban, Meibom-mirigy-diszfunkció 20,24%-ban, hátsó kérgi szürke hályog 19,05%-ban, egyéb szaruhártyahegek és -homályok 17,86%-ban, krónikus szemhéjgyulladás 14,29%-ban, szemészeti eltérés hiánya 11,90%-ban, macula- és/vagy retinadrusen 9,52%-ban, szaruhártya-immunglobulinlerakódás 5,95%-ban, epiretinalis membrán 5,95%-ban, korábbi szürkehályog-műtét 5,95%-ban, glaucoma 4,76%-ban, Fuchs-dystrophia 2,38%-ban, perifériás retinadegeneráció 2,38%-ban, chorioidea naevus 2,38%-ban, diabeteses retinopathia 1,19%-ban, arteria centralis retinae elzáródás 1,19%-ban, vena centralis retinae ágelzáródás 1,19%-ban, amblyopia 1,19%-ban volt kimutatható. A szárazszem-betegség (p = 0,002), a hátsó kérgi szürke hályog (p = 0,001), a szürke hályog (p<0,00001) és az egyéb szaruhártyahegek és -homályok (p = 0,01) szignifikánsan magasabb arányban fordultak elő a monoklonális gammopathiát mutató betegekben, mint a kontrollokban. Következtetés : Monoklonális gammopathiában a szárazszem-betegség és a szürke hályog a leggyakoribb szemészeti eltérés. A monoklonális gammopathia potenciális szemészeti jelei és szövődményei miatt javasoljuk a betegek évenkénti szemészeti ellenőrzését, életminőségük javítása érdekében. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540.

Summary. Objective: To examine ocular signs and ocular comorbidities in monoclonal gammopathy. Patients and methods: We analyzed patients from two large referral hematology centers in Budapest, who were diagnosed and/or treated with monoclonal gammopathy between 1997 and 2020 (84 eyes of 42 patients, 42.86% male, mean age 63.83 ± 10.76 years). Before the ophthalmic examination, the subjects filled in the Ocular Surface Disease Index (OSDI) questionnaire. Ophthalmic examination included visual acuity test and slit-lamp examination following dilation of the pupil. Results: OSDI scores were significantly higher in subjects with monoclonal gammopathy than in controls (p = 0.002). Among gammopathy subjects, we observed potential corneal immunoglobulin deposition in 5 eyes of 3 patients (5.95%). In gammopathy subjects, there was dry eye disease (66.67%), cataract (55.95%), Meibomian gland dysfunction (20.24%), posterior cortical cataract (19.05%), corneal scars and degenerations (17.86%), chronic blepharitis (14.29%), absence of ocular complaint (11.90%), macular or retinal drusen (9.52%), corneal immunoglobulin deposition (5.95%), epiretinal membrane (5.95%), previous cataract surgery (5.95%), glaucoma (4.76%), Fuchs dystrophy (2.38%), peripheral retinal degeneration (2.38%), chorioideal naevus (2.38%), diabetic retinopathy (1.19%), central retinal artery occlusion (1.19%), central retinal vein branch occlusion (1.19%) and amblyopia (1.19%). The proportion of dry eye disease (p = 0.002), posterior cortical cataract (p = 0.001), cataract (p<0.00001), and corneal scars and degenerations (p = 0.01) were significantly higher in gammopathy subjects than in controls. Conclusion: Dry eye disease and cataracts are the most common ocular comorbidities in patients with monoclonal gammopathy. Therefore, due to the potential ocular signs and comorbidities of monoclonal gammopathy, we suggest a regular, yearly ophthalmic checkup of these patients to improve their quality of life. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540.

Genus Acanthamoeba is an opportunistic protozoan that is widely distributed in the environment. Within this genus, numerous species are recognized as human pathogens, potentially causing Acanthamoeba keratitis (AK). AK is a corneal disease, associated predominantly with contact lens (CL) wear; its epidemiology is related to the specific Acanthamoeba genotypes. This study reports seven CL wearer, Acanthamoeba PCR-positive patients with AK, diagnosed between January 2015 and 2018. Patients had the diagnosis of AK 1.36 months after first symptoms. Genotyping allowed the identification of six isolates of the T4 and one of the T8 genotypes. At first presentation, pseudendritiformic epithelopathy/dirty epithelium (four eyes, 57.1%), multifocal stromal infiltrates (five eyes, 71.4%), ring infiltrate (three eyes, 42.8%), and perineuritis (one eye, 14.3%) were observed. AK was healed without later recurrence in two eyes (28.5%) using triple-topical therapy, in three eyes (42.8%) following additional penetrating keratoplasty. In one patient (14.3%), AK recurred following successful application of triple-therapy and was treated successfully with repeated triple-topical therapy and in one patient (14.3%), no follow-up data were available after diagnosis. We could not observe correlation of genotype and clinical course or the necessity of corneal transplantation in our case series.

We aimed to compare LDH release assay, trypan blue and fluorescent stainings, and non-nutrient Escherichia coli plate assay in determining treatment efficacy of antiamoebic agents against Acanthamoeba castellanii trophozoites/cysts, in vitro. 1BU trophozoites/cysts were challenged with 0.02% polyhexamethylene biguanid (PHMB), 0.1% propamidine isethionate (PD), and 0.0065% miltefosine (MF). Efficacies of the drugs were determined by LDH release and trypan blue assays, by Hoechst 33343, calcein-AM, and ethidium homodimer-1 fluorescent dyes, and by a non-nutrient agar E. coli plate assay. All three antiamoebic agents induced a significant LDH release from trophozoites, compared to controls (p < 0.0001). Fluorescent-dye staining in untreated 1BU trophozoites/cysts was negligible, but using antiamoebic agents, there was 59.3%–100% trypan blue, 100% Hoechst 33342, 0%–75.3% calcein-AM, and 100% ethidium homodimer-1 positivity. On E. coli plates, in controls and MF-treated 1BU trophozoites/cysts, new trophozoites appeared within 24 h, encystment occurred after 5 weeks. In PHMB- and PD-treated 1BU throphozoites/cysts, irregularly shaped, smaller trophozoites appeared after 72 h, which failed to form new cysts within 5 weeks. None of the enzymatic- and dye-based viability assays tested here generated survival rates for trophozoites/cysts that were comparable with those yielded with the non-nutrient agar E. coli plate assay, suggesting that the culture-based assay is the best method to study the treatment efficacy of drugs against Acanthamoeba.