Search Results

You are looking at 1 - 10 of 70 items for :

  • Author or Editor: Péter Molnár x
Clear All Modify Search

A fejődési szakaszok két elfogadott rendszere a tanulmány kiindulópontja. Piaget kognitív fejlődési szakaszai és Erikson nyolc életkori fázisa a pszichoszociális krízisek változása szerint. Mindkét rendszerben kiemelt jelentősége van az egyedfejlődés során bekövetkezett változások tartalmi leírásának és ugyanakkor a változások mélyén rejlő állandó tulajdonságok kimutatásának. A valódi kérdés a fejlődés mechanizmusainak különböző - motivációs, affektív, kognitív - részletezése alapján egy szintézis kézzelfogható megragadása. Ennek érdekében a pszichológiai gondolkodás logikáját és a valóság törvényei alapján kidolgozott logikai rendszerek alapvető ismeretelméleti problémáit egy geometriai modell segítségével hidalom át.A modellben Erikson nyolc fejlődési fázisát a gömbnyolcad nyolc darab 90 fokos forgása reprezentálja, amely integrálja a személyiségfejlődés kognitív és motivációs tényezőit. A modellt négy geneti­kai bázis határozza meg a Descartes-féle koordináta-rendszerben. A felületen szemléltethető Erikson pszichoszociális kríziseinek sikeres és sikertelen megoldása. A három dimenzió megfelel Piaget INRC-rendszerében az N, R, C elemeknek, de nem három művelet, hanem nyolc művelet adja vissza a kiinduló forgást mint identitásműveletet. A három dimenzió pszichológiai értelme Lersch integráló személyiségelmélete szerint a „létezés”-hez az „én”-hez és a „szociális”-hoz kötött tematikus élményvilág

Restricted access

Az orvosi foglalkozási szocializációnak - a hivatásszemélyiség alakításának - elsődleges célja képessé tenni a hallgatókat az orvosszerep későbbi eredményes gyakorlására. Vizsgálatunk célja az orvosi pályaszocializáció komplex feltárása volt: megismerni a hallgatók származási, családi hátterét, pályaválasztási körülményeit, motivációit, képzéssel való elégedettségét (a képzés egésze, az elméleti tárgyak, a gyakorlat, a magatartástudományi tantárgyak vonatkozásában), az orvosi identitás alakulását, az orvosi szereppel kapcsolatos véleményeket, felkészültséget, valamint a jövőbeni szakmai terveket, elképzeléseket. Ehhez kapcsolódóan alapvető fontosságú a hallgatók véleménye arról, hogy a későbbi, sikeres orvosi szerep megvalósításához mely ismereteket, készségeket tartanak fontosnak, illetve az orvosi szerepkör betöltéséhez mennyire érzik felkészültnek magukat, mennyire tartják megfelelőnek tudásukat, s magabiztosnak önmagukat. A felmérés önkitöltős kérdőívvel történt, 503 orvostanhallgató részvételével. Az orvostanhallgatók között jelentős a pályával gyermekkorban azonosulók száma, akiknek pályaszocializációs útja is más, mint a hivatást később választóké. A pályaszocializáció során gyermekként azonosuló és a pályára csak későbbi életkorban fogékony hallgatók között szignifikáns különbségek mutathatóak ki. A pályaválasztási motivációk közül legjelentősebbek az altruisztikus motivációk. A hallgatók orvosszerepről való elképzeléseinek legfontosabb jellemzője, hogy a későbbi eredményes gyógyító tevékenységükhöz a gyakorlati tapasztalatot, a betegekkel való megfelelő kommunikáció készségét, valamint az elméleti felkészültséget tartják jelentősnek. Felkészültnek leginkább a betegekkel folytatott megfelelő kommunikáció, a beteg pszichés magatartásának és szociális helyzetének megismerése, illetve az általános elméleti tudás terén érzik magukat. Eredményeink jelentős eltérést tártak fel a hallgatók által fontosnak tartott, valamint a megfelelően elsajátított készségek, képességek, tudás terén. Ez a felismerés az orvosi curriculum újabb átgondolásának szükségességére, azon belül a magatartástudományi tantárgyak fejlesztésének igényére hívja fel a figyelmet.

Restricted access

In a study of 44 canine patients suffering from histopathologically proven urinary bladder tumour with a high incidence of transitional cell carcinoma (TCC) (n = 35), a close relationship was found either between the disease-free period and the age (r = −0.40) of animals or between the survival times and the age (r = −0.62) of animals after treatment. In addition to the dog breeds known to be prone to have urinary bladder tumour, we found an additional potentially sensitive breed, the Hungarian Vizsla. The median survival times obtained by the applied treatment types were as follow: ‘surgery and chemotherapy’ (n = 8/44) 475 days, ‘surgery alone’ (n = 19/44) 240 days, ‘chemotherapy alone’ (n = 7/44) 31 days, and ‘no treatment’ (n = 10/44) 7 days (P < 0.001). According to the findings, chemotherapy combined with surgery completed in time is the most effective protocol in the treatment of urinary bladder tumour cases in dogs. A rational and more effective procedure for the assessment and treatment of urinary bladder tumour cases is presented.

Restricted access

Absztrakt

A glialis eredetű daganatok hatékony kezeléséhez egyre gyakrabban szükséges a diagnosztikus célból vett daganatszövet molekuláris patológiai vizsgálata. A jelen közleményben a szerzők irodalmi adatokra támaszkodva foglalják össze a malignus glialis daganatok biológiai sajátságait és az innen levezethető prediktív biológiai markerek jelentőségét. Napjainkra három területen történt jelentősebb előrelépés. (i) A glioblastoma kezelésében igen hatásosnak bizonyult temozolomide (Temodal) effektivitása az O6-metilguanin-DNS-metiltranszferáz (MGMT) gén promoterének metilációjától függ. Az MGMT metilációjának meghatározása a daganatszövetből metiláció-specifikus PCR (MSP) segítségével a kezelés sikerét vetíti előre. (ii) Az EGFR-alapú célzott terápiák hatása az EGF-receptor expressziójának ill. a gén amplifikációjának függvénye. Az EGFR-expresszió arányos a gén amplifikációjával és korrelál a tumorok gradusával. Az amplifikáció mértéke szabja meg a mutáns receptorfehérje (EGFRvIII) megjelenését is. Az EGFR genetikai hátterének tisztázására FISH-vizsgálat végzése ajánlható. (iii) Elsősorban az oligodendroglialis daganatok kezelésénél érdekes az 1p és a 19q kromoszomális régiók vizsgálata. A kombinált, ún. PCV terápia azokban a daganatokban hatásos, melyekben 1p- és 19q-deléció észlelhető; a meghatározó a rövid kar vesztése. A bizonyíthatóan hiteles prediktív markerek meghatározása – a betegek érdekében csakúgy, mint a kezelés racionális finanszírozása szempontjából – egyaránt elengedhetetlennek tűnik. A módszerek anyag- és forrásigénye miatt javasolható, hogy a prediktív neuro-onkológiai diagnosztika patológiai centrumokba összpontosítva történjék. A szerzők a rutin szövettani diagnosztika elemeinek (morfológia, fehérjeexpresszió, génszintű vizsgálatok) egymásra épülését propagálják.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Böröcz and Péter Molnár

A szerzők ismertetik a Magyarországon 2007 óta internetalapon működő Magyar Protézis Regisztert. Jelenleg a protézisbeültetéssel foglalkozó hazai osztályok mindegyike regisztrált a rendszerbe, tehát lehetőség van az adatok bevitelére, ami sajnálatos módon messze nem éri el a 100%-ot. Ez nagyon fontos lenne, mivel nemzetközi fórumon csak közel 100%-os adatbevitel esetén lehetséges az eredményekkel megjelenni. Eddig 51 387 eset került rögzítésre a rendszerben. Az adatlapok kitöltés után menthetők, és az adatokat több szempont szerint lehet elemezni, összefüggéseket vizsgálni, és ezeket grafikusan megjeleníteni. Ez lehetőséget teremt, hogy adatokat nyerjünk a protézisek túléléséről, a műtétekről és a szövődményekről. Orv. Hetil., 2014, 155(19), 761–763.

Restricted access

Az orvoslás körülményei az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltoztak, ezzel együtt az orvosok munkaerő-piaci lehetőségei is átalakultak, egyre gyakoribbá vált körükben a pályaelhagyás. Célkitűzés: A teljes vizsgálattal célunk az orvosi pályaszocializáció feltárása volt. E tanulmányban az orvostanhallgatók pályaelhagyásra, pályán maradásra vonatkozó előzetes elképzeléseit tárjuk fel, a pályaszocializáció elemeivel összefüggésben. Módszer: A vizsgálatot önkitöltős kérdőívvel, 503 véletlenszerűen kiválasztott általános orvostanhallgató részvételével végeztük Magyarország két orvostudományi egyetemén. A válaszadó hallgatókat pályán maradásra, illetve pályaelhagyásra vonatkozó előzetes elképzeléseik alapján két csoportra osztottuk. Az egyik csoportba került a hallgatók 57,5%-a, azok, akik biztosak voltak abban, hogy orvosként fognak dolgozni (pályán maradók), a másik csoportba került a hallgatók 42,5%-a, akik fontolgatják a pályaelhagyást is (esetleges pályaelhagyók). A továbbiakban meghatároztuk pályaszocializációs útjukon a köztük lévő hasonlóságokat, illetve különbségeket. Eredmények: Jelentős eltérést a két csoport között a pálya iránti elkötelezettségük terén találtunk. Az egyetem elvégzése után az orvosi pályán maradást, illetve a pályaelhagyást nem objektív (pl. származási háttér, anyagi javak megléte/hiánya), hanem szubjektív tényezők – elsősorban a hivatástudat – határozták meg. Következtetések: Vizsgálati eredményeink adalékul szolgálhatnak a képzés során a megfelelő orvosi identitás kialakításához, valamint közelebb visznek az orvosi pályaelhagyás jelenségének megértéséhez.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A minimálisan invazív technika a mellékvese sebészetében világszerte „gold standard” módszernek számít. A szerzők másfél évtizedes gyakorlatukat retrospektíven elemezve vizsgálták műtéti jellemzőiket, történelmi kontrollcsoporthoz hasonlítva őket. Anyag és módszerek: Az áttekintett időszakban, 1997 és 2011 közt összesen 175 laparoscopos adrenalectomiát végeztek. Mindkét oldalon, a beteg oldalfekvő helyzetében, a transabdominalis lateralis megközelítést alkalmazták. Bal oldalon egy új „suprasplenicus” megközelítést vezettek be. A nagyméretű, 7 cm feletti elváltozások esetén kézzel asszisztált laparoscopos technikát alkalmaztak. Eredmények: A műtét laparoscopos módszerrel 77, hagyományosan 115 percig tartott átlagosan. Az eltávolított tumorok mérete a laparoscopos csoportban 3,1, a nyitottban 4,9 cm volt átlagosan. A legnagyobb méretű elváltozások hasonlóak voltak, viszont a laparoscopos csoportban a kisebb méretű tumorok gyakorisága nagyobb volt. Konverzió 15 esetben (8,6%) történt, legtöbbször vérzés miatt. A szövődményarány a laparoscopos csoportban 10,8%, a hagyományosban 24,6% volt. A hospitalizációs idő szignifikánsan rövidebb volt a minimálisan invazív technika esetén (4,5 vs. 8,1 nap). A laparoscopos csoportban 3 betegnél (1,7%) igazolódott váratlan, kisebb méretű primer malignitás, R0 módon eltávolítva. Következtetések: A laparoscopos technika minden benignus mellékvese-elváltozás eltávolítására alkalmazható, számos kedvező jellemzőt biztosító módszer. A metastasisok többsége kellő rutinnal és önmérséklettel e módszerrel szintén eltávolítható, onkológiai kompromisszum nélkül. A pre- és posztoperatív ellátás minőségének biztosításához az endokrinológiai kooperáció nélkülözhetetlen.

Restricted access

Absztrakt

A chylothorax napjainkban rendszerint műtéti vagy baleseti szövődmény, ritkábban daganat következménye. Prospektív vagy randomizált vizsgálatok hiányában a bizonyítékalapú kezelés személyes tapasztalaton, ideálisan a retrospektív elemzések ismeretében történik. A szerzők célja a chylothorax modern kezelésének áttekintése. A PubMed adatbázist „chylothorax” kulcsszóra szűrték az elmúlt tíz év közleményei között, kiemelve az összehasonlító értékeléseket. A módszerek és ajánlások kritikai elemzésekor a szerzők együttes 39 éves klinikai tapasztalatukra támaszkodtak. A konzervatív kezelés sikere az etiológiától függően nagy szórást mutat (3–90%). A non- és szemi-invazív intervenciós eljárások sikerrátája 50–100% közötti. Eredménytelen konzervatív kezeléskor a sebészi kezelés, elsősorban a ductus thoracicus lekötése jelenti a standard terápiát. Ezen beavatkozások sikerességi aránya 64–100% közötti, a morbiditási/mortalitási mutató elérheti a 25%-ot. A kezelést konzervatívan kell megkezdeni, majd egy lépcsőzetes agresszivitású terápia ajánlott, amelyben a beteg állapota és a drénvolumen irányítják a döntéshozatalt. Az intervenciós radiológiai eljárások biztonságosak, sikeresek és helyet kaptak a konzervatív és műtéti megoldások mellett. Orv. Hetil., 2016, 157(2), 43–51.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kornélia Lazányi, Péter Molnár and Kornélia Szluha

Az egészségügyben dolgozóknak nincsen munkaszerződésben rögzített érzelmi munkavégzésre utaló kötelezettségük. Mindennapi tevékenységük során azonban elkerülhetetlen a valós érzelmeik gyakori megváltoztatása. Fokozottan igaz ez a krónikus vagy tumoros betegekkel foglalkozó szakemberekre. A kezelőszemélyzet megfelelő érzelmi beállítottsága nem csupán az orvos-beteg kapcsolatra, de a gyógyulás folyamatára is hatást gyakorol. Attól függően, hogy milyen módon lehet elérni az elvárásoknak megfelelő érzelmi állapotot, a szakirodalom felszíni, mély és őszinte munkáról beszél. Míg a felszíni és a mély érzelmi munka számos negatív lelki következménnyel jár, addig az őszinte érzelmi munkának gyakran vannak pozitív hatásai. Az onkológiában dolgozók számára az érzelmi munkavégzés beépül a szakdolgozókra vonatkozó szerepelvárások közé. A megfelelő attitűd tehát szerves része az orvos, szakdolgozó, ápolónő létének. Az érzelmi munkavégzéssel kapcsolatos kérdések alaposabb vizsgálatához Festinger, L. kognitívdisszonancia-elméletéből merítettek a szerzők ötleteket. A kognitív disszonancia, valamint az érzelmi munkavégzés negatív következményeinek legjobb kezelési módja a kialakulás megelőzése. Olyan emberekre van tehát onkológiai szakdolgozóként szükség, akik természetükből fakadóan, különösebb erőfeszítés nélkül megfelelnek a rájuk vonatkozó szerepelvárásnak. Amennyiben ez nem lehetséges, vagy az aktuális élethelyzet nem teszi lehetővé a spontán érzelmi munkát, akkor a munkatársak és a munkaadó együttes feladata segíteni a szakdolgozókat, megkönnyíteni az érzelmi munkavégzés terheit, megfelelő ellentételezéssel csökkenteni a kialakuló kognitív disszonanciát.

Restricted access

Az „őszülő társadalmakban”, így Magyarországon is a lakosság öregedésével párhuzamosan egyre nagyobb kihívást jelent az idős korú emberek jólétének biztosítása, szomatikus, pszichés és szociális szempontból egyaránt. Az időskor az elmúlás és a bejárt életúttal való szembenézés, „az elszámolás” időszaka. Ezekre az évekre esik az erikson-i értelemben vett utolsó pszichoszociális stádium, melynek központi feladata személyes életutunk saját vállainkon nyugvó „értelmének” fellelése. Ennek a folyamatnak Erik H. Erikson szerint kétféle kimenetele lehet: egyrészt a személyes felelősség és a halandóság elfogadását tükröző, az élettel való megelégedettségben gyökerező én-integritás, másrészt pedig ennek a felhalmozott én-teljességnek a hiányáról illetve elvesztéséről tanúskodó kétségbeesés. Az élet végességének elfogadásában a teljes életutunkat átívelően biztonságot nyújtó kötődéseink tükröződnek. Öregedésünk – és a modern, nyugati társadalmakban ezzel szinte kötelezően együtt járó szerepvesztés/váltás elfogadása – nagyrészt az életnek jelentést és tartalmat adó értelemteljes cél fellelésének, a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélésének, továbbá az egyéni életúttal, a személyes múlt meghatározó eseményeivel kapcsolatos érzéseink függvénye. Vizsgálatunkban gerontológiai korú (65 éven felüli) személyek három csoportját vizsgáltuk: belgyógyászati osztályon kezelt idős embereket, szociális intézményben, Idősek Házában élő időseket, illetve otthonukban – egyedül vagy családtagjaival – élő, szociálisan aktív, Idősek Klubját rendszeresen látogató embereket (összesen 75 idős embert). Vizsgálati módszerek: az Élet-értelmébe vetett hit skála, ennek kiegészítéseként a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélését vizsgáló kérdés, és egy általunk összeállított kérdéssor (vizsgálat helyszíne, demográfiai adatok: nem, kor, családi kapcsolatok, személyes élethelyzet szubjektív megítélése, társas aktivitás, szociális veszteségek és az egészségi állapot szubjektív megítélése). A kérdéssorban központi helyet kapott egy, az egyéni életúttal és a múlttal kapcsolatos megbánás meglétét illetve hiányát felmérő félig strukturált interjú. Eredményeink, várakozásainknak megfelelően azt mutatják, hogy a meglévő és „működő” családi, szociális kapcsolat(ok) a legjelentősebb protektív faktor az időskori kétségbeesés megjelenésével szemben. Bár az eltérések nem szignifikánsak, elmondható, hogy a pillanatnyi élethelyzet szubjektív megítélése jelentős, azonos tendenciájú hatást gyakorolt az élet értelmességének megítélésére. A közösségi tevékenységekben, társas összejöveteleken való részvétel és az egészségi állapot pozitív megítélése szignifikánsan emelte az „Élet-értelmébe vetett hit” változó értékeit. Azon személyeknél, akik életútjukra visszatekintve megbánással kapcsolatos érzésekről számoltak be drasztikusan lecsökkent élet értelmébe vetett hit. A vizsgálat helyszíne és a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep ugyancsak szignifikáns hatást gyakorolt vizsgált változónkra. Ahogy emelkedik az egyéni fontosság, a „szükség van rám” érzés szintje, úgy növekszik az élet-értelmébe vetett hit is, következésképpen a ritkább szövésű szociális hálóval rendelkező, kedvezőtlenebb életkörülmények között, Idősek Házában élő emberek a legveszélyeztetettebbek.

Restricted access