Search Results

A stresszelmélet szerint a munkahelyi és munkahelyen kívüli támogatás (az úgynevezett társas támogatás) befolyásolhatja a munkahelyi és családi szerepek közötti konfliktus szintjét. Annak ellére, hogy a munkahely-család konfliktus – a stressz egyik forrása – nagyon gyakori orvosnők körében, nem áll rendelkezésre empirikus adat a munkahely-család konfliktus és a társas támogatás közötti kapcsolatról olyan tradicionális és családcentrikus társadalomban, ahol a női szerepekkel szembeni elvárások magasak. A szerző feltételezte, hogy az orvosnők gyakori munkahely-család konfliktusának hátterében a társas támogatás hiánya húzódik meg. Célkitűzés: A társas támogatás pszichoszociális jellemzőinek és gyakoriságának, valamint a munkahely-család konfliktussal való kapcsolatának feltárása orvosnők körében. Módszer: Kvantitatív és kvalitatív vizsgálat önkitöltős kérdőívekkel ( N = 420) és mélyinterjúkkal ( N = 123) orvosnők és férfi orvosok körében. Eredmények: A munkahely-család konfliktus szintje és prevalenciája szignifikánsan magasabb volt orvosnők körében ( N = 219), mint férfiaknál ( N = 201). Az orvosok leggyakrabban munkahelyfüggő munkahely-család konfliktusról számoltak be, de szignifikánsan több orvosnő jelentett családfüggő munkahely-család konfliktust és stresszalapú munkahely-család konfliktust, mint férfi (39% vs. 18% és 68% vs. 20%). Szignifikánsan több férfi orvos számolt be időalapú munkahely-család konfliktusról a nőkhöz képest. Az interjúk tartalmi analízise a társas támogatás alábbi formáit tárta fel orvosok körében: szülői támogatás a pályaválasztásban, partneri támogatás a házimunkában, munkatársi támogatás (példaképek/mentorok kijelölése, a nemi egyenlőség fenntartása), valamint szervezeti támogatás (például családbarát szabályzatok megteremtése). Az orvosnők szignifikánsan kevesebb szülői, partneri és munkatársi támogatásról számoltak be, mint a férfiak. Azok az orvosnők, akik nem részesültek szülői, munkatársi vagy szervezeti támogatásban, szignifikánsan magasabb munkahely-család konfliktust jelentettek azokhoz képest, akik részesültek ilyen típusú támogatásban. Lineáris regressziós analízisekben a magas munkahelyi követelmények és munkateher, a munkahelyi stressz, a nagy gyerekszám, a fiatalabb életkor és a munkahelyi támogatás hiánya bizonyultak a munkahely-család konfliktus legerősebb prediktorainak (R ² 0,59). Következtetések: A társas – különösképpen a szülői, munkatársi és szervezeti – támogatás hiánya fontos patogenetikai szerepet játszhat a munkahelyi és családi szerepek közötti konfliktus kialakulásában orvosnők körében.

A pszichoszociális stressz átfogó felmérése a stressz definíciójának sokrétűsége miatt nem egyszerű feladat. Számos mérőeszközt fejlesztettek ki, amelyek a stressz kiváltó tényezőit, a stresszválasz egyéni jellegzetességeit vagy a stressz individuális, szervezeti/ágazati, illetve társadalmi következményeit tárja fel. Jelen tanulmányunkban röviden ismertetjük a stressz és mérésének elméleti hátterét és bemutatjuk a Selye János Lelki Egészség Program tesztbattériáját, melynek jól bevált és széles körben használt mérőeszközei a stressz környezeti és pszichológiai koncepcióin alapulnak. Az előbbiek közül bemutatjuk a társas kapcsolatokban, a munkahelyen, valamint a munkahelyi és családi szerepek közti konfliktus kapcsán kialakuló stressz mérőeszközeit; míg az utóbbiak közül ismertetünk néhány, a stressz feldolgozását és fontosabb következményeit vizsgáló eszközt. Tárgyaljuk a mérőeszközök célját, felépítését, a skálák kiértékelését, valamint pszichometriai jellemzőit. A bemutatott tesztbattéria klinikai és epidemiológiai vizsgálatokban, valamint terápiás intervenciók során való alkalmazása elősegítheti az egyén stressz-szintjének felmérését; különös tekintettel a munkával kapcsolatos stressz mértékére és az azt csökkenteni képes forrásokra. A tesztbattéria segítheti a prevenciós vagy terápiás beavatkozásokra szoruló személyek hatékonyabb kiválasztását, a célszemélyek nyomon követését, s így az intervenció hatékonyságának növelését.

Háttér: A kiégés prevalenciája a humán szolgáltató szektorban dolgozók, így az orvosok körében is magas. A Maslach Kiégés Leltár egészségügyi dolgozók kiégésének mérésére szolgáló verziójának (MBI-HSS) validitását és reliabilitását számos országban elvégezték, de Magyarországon egyelőre nem állnak rendelkezésre a kérdőív pszichometriai jellemzőire vonatkozó adatok. Célkitűzés: Az MBI-HSS magyar változatának pszichometriai elemzése, reliabilitásának és validitásának vizsgálata, valamint a szomatikus és pszichés betegségekkel való kapcsolatainak feltérképezése. Módszerek: A keresztmetszeti vizsgálatba 420 orvost vontunk be. Az MBI-HSS belső konzisztenciáját megerősítő faktorelemzéssel és tételelemzéssel végeztük. Kritérium-validitását a Karasek-féle Követelmények-kontroll-támogatás Kérdőív bevonásával, útelemzéses eljárással teszteltük. A testi és pszichés megbetegedésekkel való összefüggéseket Mann–Whitney-próbával elemeztük. Eredmények: Az MBI-HSS magyar változatának faktorelemzése az eredeti teszthez hasonlóan megerősíti a háromfaktoros struktúrát. Megfelelő illeszkedést a kérdőív 19-itemes változata mutat, mely nem tartalmazza a 14., 21. és 22. tételt. Mindhárom dimenzió belső konzisztenciája megfelelő. A kritérium-validitás vizsgálata az MBI-HSS skálák elvárt összefüggéseit támasztotta alá a munkahelyi stressz különböző dimenzióival. Emellett a kiégés szignifikáns kapcsolatot mutat daganatos és kardiovaszkuláris betegségekkel, illetve a pszichés megbetegedésekkel. Következtetés: Az MBI-HSS 19-tételes magyar változata megbízható és érvényes mérőeszköznek bizonyult a kiégés mérésére orvosok körében. A mérőeszköz felhasználható a humán szolgáltató szektorba dolgozók kiégésének vizsgálatára.

Elméleti háttér: Az orvostanhallgatók körében egyre gyakrabban kialakuló kiégésnek fontos társadalomorvostani jelentősége van, mivel negatívan befolyásolhatja mentális jóllétüket és a későbbi betegellátás színvonalát. Ezért a kiégés rizikó- és protektív tényezőinek feltárása fontos kutatási cél. A szülői nevelési bánásmód és számos mentális zavar közötti kapcsolatot sok adat támasztja alá. Az elmélyülést — a kiégés antitézisét — a kiégés egyik protektív tényezőjének tartják. A kiégés prevalenciájáról és lehetséges védő tényezőiről orvostanhallgatók körében kevés adat áll rendelkezésre Magyarországon. Célkitűzés: A kiégés prevalenciájának és az elmélyülés, illetve a pozitív szülői bánásmód lehetséges protektív hatásának a feltárása orvostanhallgatók körében. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálat önkitöltős kérdőíves felméréssel 292 orvostanhallgató körében. A kiégést a Maslach Kiégés-teszt Hallgatói Változata (Maslach Burnout Inventory-Student Survey, MBI-SS), az elmélyülési képességet az Utrecht Munkába-mélyülés Teszt Hallgatói változata (Utrecht Work Engagement Scale-Student, UWES-S) és a szülői bánásmódot a Parker Szülői Bánásmód Kérdőív (Parker Parental Bonding Instrument, PBI) felhasználásával mértük. A kiégés és az elmélyülés, valamint a szülői bánásmód közötti kapcsolatot korrelációs analízissel és lineáris regresszióelemzéssel tártuk fel. Eredmények: A kiégés előfordulási gyakorisága magyar orvostanhallgatók körében 24,5 és 55,8% között alakult. A kiégés és az elmélyülés egymásnak megfelelő dimenziói (kimerülés vs. éberség, cinizmus vs. elkötelezettség, valamint hatékonyságcsökkenés vs. elmerülés) között szoros, szignifikáns, inverz kapcsolatot találtunk. Az anyai szeretet-törődés hiánya és az alacsony elmélyülés — az alacsony éberség és elkötelezettség — a kiégés hatékonyságcsökkenést mérő dimenziójával, a magas apai túlvédés és az alacsony elmélyülés — az alacsony éberség és elkötelezettség — pedig a kiégés kimerülés- és cinizmus-dimenzióival mutatott szignifikáns kapcsolatot. Következtetés: A magyarországi orvostanhallgatók körében a kiégés prevalenciája magas. Az elmélyülés hiánya (az alacsony éberség és elkötelezettség) és a negatív szülői bánásmód (az anyai szeretet-törődés hiánya és az apai túlvédés) a kiégés prediktorainak tekinthetők. Eredményeink felvetik az elmélyülés és a pozitív szülői bánásmód lehetséges szerepét a kiégés prevenciójában.

Jelen tanulmányunk folytatni kívánja azt a 16 évvel ezelőtt készült munkát, amely a magyar­országi orvosok/orvosnők egészségi állapotát, életminőségét tárta fel. A kiugróan rossz mortalitási és morbiditási mutatók hátterében akkor az egyenlőtlen terhelés, a mozgásszegény életmód és a kedvezőtlen életkörülmények szerepeltek magyarázó változóként. 2001 tavaszán 72 orvosnővel készítettünk életút-interjút, és vettünk fel az egészségi állapotukra vonatkozó kérdőívet. Vizsgálatunk legfőbb célja az volt, hogy feltérképezzük az orvosnők hivatásbeli és családi terheinek alakulását, megvizsgáljuk  az  egészségügyi problémákat, a  szerepkonfliktusokat, illetve ezek megoldási kísérleteit.  Kutatásunk az életút számos fontos elemét igyekezett megvizsgálni: a pályaválasztás, szakválasztás kérdésétől a munkahelyeken át a család és az anyaság kérdéséig.  Munkánk ugyanakkor előtanulmánynak tekinthető, amely későbbi egészségi állapottal és szerepkonfliktussal kapcsolatos országos vizsgálat alapjául szolgálhat.

Bevezetés: Az orvosnők testi-lelki egészségére vonatkozó magyarországi vizsgálatok kiemelik a fokozott orvosnői morbiditás problémáját. Célkitűzés: A szerzők két orvosnői csoport, a 24–43 évesek és a 44–76 évesek testi-lelki egészséggel, munkavégzéssel kapcsolatos mutatóit hasonlították össze, és keresték azokat a potenciális kockázati tényezőket, amelyek a fiatal orvosnőket veszélyeztetve a későbbi megbetegedések szempontjából kulcsszerepűek. Módszerek: 2003–2004-ben lefolytatott, reprezentatív, kvantitatív vizsgálat (N = 408). Eredmények: Megállapították, hogy a fiatal orvosnők szignifikánsan nagyobb arányban látnak el ügyeleti és éjszakai munkát, kevesebb szabadidővel és szabadsággal rendelkeznek, kevésbé elégedettek munkájukkal, munkahelyükkel, a kollegiális támogatással és a munkájuk anyagi jellegű elismerésével. A fiatal orvosnői csoportban szignifikánsan magasabb a kiégés, emocionális kimerülés és teljesítménycsökkenés dimenziója, összefüggésben a magasabb depressziópontszámokkal és az öngyilkossági gondolatok nagyobb arányával. Következtetések: A későbbi morbiditás szempontjából kulcsszerepűnek tűnik a kiégés szindróma emocionális kimerülés komponensének nagyarányú megjelenése. A kutatás eredményei a prevenció és az intervenció szükségességére hívják fel a figyelmet. Orv. Hetil., 2013, 154, 20–27.

Háttér: A kiégés prevalenciája egyre magasabb az egyetemi/főiskolai hallgatók körében, de Magyarországon egyelőre nem áll rendelkezésre olyan validált mérőeszköz, mely a kiégés szintjét megbízhatóan méri ebben a populációban. Célkitűzés: A Maslach Kiégés-teszt Hallgatói Változata (Maslach Burnout Inventory-Student Version; MBI-SS) hazai adaptációjának leírása és pszichometriai jellemzőinek elemzése. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk önkitöltős kérdőíves felméréssel 496 orvostanhallgató és mérnökhallgató körében. A konstruktumérvényesség vizsgálatához a Rövidített Beck Depresszió Kérdőívet, az Észlelt Stressz Kérdőívet, valamint egy szomatikus tüneteket mérő tesztet használtuk, míg a konvergens validitás megállapításához az MBI humán szférára használatos, hallgatókra módosított változatát (MBI-HHS) alkalmaztuk. A faktorszerkezet ellenőrzésére exploratív faktoranalízist végeztünk. Eredmények: Az MBI-SS belső megbízhatósága igen jónak bizonyult (Cronbach-alfa=0,82). Az MBI-SS időbeli stabilitását mérő teszt-reteszt vizsgálat eredményei szintén magas korrelációt mutattak (r=0,73, p<0,0001). Az MBI-SS 15 itemének exploratív faktoranalízise hármas struktúrát alkotott (kimerülés, cinizmus és hatékonyságcsökkenés). Az MBI-HSS-sel való konvergensvaliditás vizsgálat erős korrelációt mutatott (r=0,71, p<0,001), míg a depressziót, stresszt és szomatikus tüneteket vizsgáló tesztekkel való diszkrimináns validitás közepes korrelációt jelzett (r=0,34–0,61; p≤0,003). Konklúzió: Az MBI-SS kérdőív magyar változata megbízható és érvényes mérőeszköznek bizonyult a hallgatói kiégés mérésében.

Abstract

Introduction: Due to the traditional, family-centric nature of the Hungarian society as well as to the high proportion of women in the medical profession, more female than male physicians may experience work-family conflict. The authors hypothesized that work-family conflict may reduce job satisfaction, an indicator of physician well-being, among female physicians. However, there is limited information about the prevalence of work-family conflict and job dissatisfaction as well as their associations among female physicians.

Aims: To explore the prevalence of work-family conflict and its relations to job dissatisfaction among Hungarian physicians.

Methods: Cross-sectional study with 219 female and 201 male physicians using self-report questionnaires.

Results: As hypothesized, female physicians reported significantly higher level of work-family conflict compared to male physician (3.0 (SD 0.9) vs. 2.6 (SD 0.9); t(df): −3.8 (418); p<.001). Furthermore, significantly more female than male physicians experienced work-family conflict often or extremely often (56% vs. 41%, respectively; χ²(df)=9.3 (1); p<.01). Significantly fewer female (55%) than male physicians (66%) reported high levels of job satisfaction (χ²(df)= 4.8 (1), p<.05). Similarly, significantly more female physicians (13%) experienced high level of job dissatisfaction compared to men (6%) (χ²(df)= 4.7 (1), p<.05). Linear regression analyses showed that work-family conflict predicts job dissatisfaction among female and all physicians (β= −0.17, 95% CI −0.31–−0.04 and β= −0.14, 95% CI −0.22–−0.04, respectively).

Conclusions: These results show that the level and prevalence of work-family conflict experienced by female physicians in Hungary is significantly higher than that among male physicians. Furthermore, these findings suggest that work-family conflict as a stressor may contribute to the development of job dissatisfaction and hence may adversely impact the well-being of female and male physicians and consequently the quality of patient care.

A magyar társadalom tradicionális, családcentrikus jellegéből és az orvosnők magas arányú munkavállalásából fakadóan a férfi orvosokhoz képest magasabb lehet az orvosnők körében a munkahelyi és családi szerepek közötti konfliktus gyakorisága. A szerzők feltételezték, hogy a munkahely-család konfliktus csökkentheti az orvosnők munkahelyi elégedettségét. A munkahely-család konfliktus és a munkahelyi elégedetlenség gyakoriságáról és lehetséges kapcsolatáról orvosnők körében azonban alig áll rendelkezésre megbízható adat. Célkitűzés: A munkahely-család konfliktus, valamint a munkahelyi elégedetlenség prevalenciájának feltárása és a közöttük lévő kapcsolat vizsgálata orvosok körében. Módszer: Keresztmetszeti vizsgálat 219 orvosnő és 201 férfi orvos körében önkitöltős kérdőívek felhasználásával. Eredmények: A vizsgálati hipotézisnek megfelelően, az orvosnők szignifikánsan magasabb munkahely-család konfliktusról számoltak be, mint a férfiak [3,0 (SD 0,9) vs. 2,6 (SD 0,9); t (df): –3,8(418); p < 0,001]. Ezenkívül szignifikánsan több orvosnő (56%) jelzett munkahely-család konfliktust gyakran és nagyon gyakran a férfiakhoz képest (41%) [χ ² (df) = 9,3 (1); p < 0,01]. Szignifikánsan kevesebb orvosnő (55%) számolt be magas fokú munkahelyi elégedettségről, mint férfi (66%) [χ ² (df) = 4,8 (1), p < 0,05]. Hasonlóan, szignifikánsan több orvosnő (13%) jelentett súlyos fokú munkahelyi elégedetlenséget, mint férfi (6%) [χ ² (df) = 4,7 (1), p < 0,05]. Orvosnők és a teljes orvosi populáció körében a munkahely-család konfliktus a munkahelyi elégedetlenség prediktorának bizonyult (β = –0,17, 95%-os CI –0,31 – –0,04 orvosnőknél és β = –0,14, 95%-os CI –0,22 – –0,04 a teljes orvosi populációnál). Következtetések: Ezen eredmények alapján megállapítható, hogy a munkahely-család konfliktus szintje és prevalenciája orvosnők körében szignifikánsan magasabb, mint a férfiaknál. Ezenkívül az eredmények azt mutatják, hogy a munkahely-család konfliktus a munkahelyi elégedetlenség egyik kiváltó tényezője lehet, ami negatívan befolyásolhatja az orvosnők és férfi orvosok életminőségét és következésképpen a betegellátás színvonalát.

Összefoglaló. Nemzetközi kutatások szerint a deréktáji fájdalom 2019-ben 568 millió embert érintett világszerte. Magyarországon a lakosság 20%-a él krónikus derékfájdalommal, ami nemcsak egészségügyi, de szociális és ökonómiai krízist is jelent. A probléma aktualitását jól mutatja az is, hogy a Nemzetközi Fájdalomkutatási Társaság a 2021. évet a derékfájdalomról szóló globális évnek kiáltotta ki. A derékfájdalmak megfelelő kezelése és a krónikussá válás megelőzése tehát kiemelten fontos. Ebben nyújthatnak segítséget az evidenciákon alapuló irányelvek. Magyarországon azonban jelenleg nincs hatályos, egységes irányelv, mely a derékfájdalmakkal, azon belül is a krónikus derékfájdalom kezelésével foglalkozna. A jelen közleményben a krónikus derékfájdalom evidenciákon alapuló diagnosztikai és kezelési lehetőségeinek áttekintését tűztük ki célul. Az irodalomkutatást követően, a jelenleg is hatályos, AGREE II. rendszer szerinti magas minőségű besorolást elérő, krónikus deréktáji fájdalomra vonatkozó, angol nyelvű nemzetközi irányelvek ajánlásainak összehasonlítását végeztük el. Tanulmányunkban hét irányelvet dolgoztunk fel (négy európai, kettő amerikai, egy kanadai), melyek mindegyikében a következő közös ajánlások kerültek megfogalmazásra: a súlyos patológiák kizárása az alarm tünetek alapján, a pszichoszociális tényezők figyelembevétele, a szükségtelen képalkotó vizsgálat visszaszorítása, az elsősorban aktív, nem gyógyszeres terápiák preferálása és a nemszteroid gyulladáscsökkentők körültekintő felírása. Az európai irányelvekben új elemként szerepelt a krónikussá válás korai rizikóbecslése. Orv Hetil. 2021; 162(49): 1951–1961.

Summary. In 2019, low back pain caused the highest burden globally, among musculoskeletal disorders, affecting 568 million people. According to Hungarian sociodemographic data, 20% of the Hungarian adults live with chronic low back pain that is a global health priority. Therefore, the International Association for the Study of Pain announced 2021 as the global year about back pain. Evidence-based guidelines about the appropriate treatment of acute low back pain and prevention of chronic low back pain are therefore of paramount importance. However, there are currently no valid, uniform treatment guidelines in Hungary about acute and chronic lower back pain. In this paper, we aimed at summarizing up-to-date, evidence-based diagnostic and treatment recommendations for chronic low back pain. Using a literature review, we identified seven international treatment guidelines (four from Europe, two from the United States and one from Canada) in English for the management of chronic low back pain that were previously assessed by the AGREE II quality assessment tool. We found consistent recommendations in the guidelines such as exclusion of alarm symptoms, assessment of psycho-social factors, reduction of unnecessary imaging, initialization of primarily active, non-pharmacological therapies, and careful and cautious prescription of non-steroidal anti-inflammatory medications. A new recommendation in the European guidelines is the early risk assessment of low back pain becoming chronic. Orv Hetil. 2021; 162(49): 1951–1961.