Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban a perifériás verőérbetegségek incidenciája mellett a sürgős végtagmentő műtétet igénylő, kritikus végtagischaemiás esetek aránya is növekszik. A modern orvoslás alapelve a minimálinvazivitás szemlélete, így az érrendszer helyreállító beavatkozásaiban is elsődlegessé váltak az endovascularis technikák. Az arteria poplitea atheroscleroticus betegségei korábban a térd alá vezetett femoropoplitealis bypassműtét indikációját jelentették. Manapság egyre gyakrabban használunk intervenciós megoldásokat, ezen az érszakaszon azonban a sztentek használatának indikációjában az irodalom nem egységes. Célkitűzés: Érsebészeti osztályunkon 2016. január óta használunk Jaguár öntáguló flexibilis sztenteket az arteria poplitea atheroscleroticus betegségeinek kezelésére, célunk ezen beavatkozások effektivitásának vizsgálata volt. Módszer: Vizsgálatunkba klinikánk Érsebészeti Osztályán 2016. január 1. és 2017. december 31. között olyan arteria poplitea intervención átesett betegeket válogattuk be, akiknél Jaguár sztent beültetése is történt. Egyéves utánkövetés során vizsgáltuk a sztentek átjárhatóságát, az amputációmentes túlélést és az ezeket befolyásoló rizikófaktorokat. Statisztikai analízis: A folyamatos változók összehasonlítását Student-féle t-teszttel, a kategorikusokat khi-négyzet-próbával végeztük. Eredmények: A vizsgált időszakban 33 esetben végeztünk olyan poplitea, illetve femoropoplitealis endovascularis beavatkozást, melynek során az arteria poplitea szegmentbe Jaguár sztent beültetése is történt. Reoperációt igénylő posztintervenciós szövődmény 2 esetben fordult elő. Az utánkövetés során az első év végén a popliteasztentek primer átjárhatósága 58,1%-os, szekunder átjárhatósága 74,2%-os, míg az amputációmentes túlélés 96,8%-os volt. Következtetés: Eredményeink alapján – a nemzetközi irodalmi adatokkal összehasonlítva – megállapítható, hogy bár a Jaguár sztentek egyéves primer átjárhatósága relatíve alacsonyabb, az egyéves amputációmentes túlélés már jónak mondható, emellett a módszer sok esetben lényegesen kisebb műtéti terheléssel jár. Orv Hetil. 2020; 161(15): 588–593.

Absztrakt

A szerzők egy 65 éves férfi esetét mutatják be, akit masszív gastrointestinalis vérzés miatt kezeltek. A betegnél a műtét előtt elvégzett angiographiával lokalizálták a jejunumon lévő vérzésforrást. A resecalt daganat szövettani vizsgálata gastrointestinalis stromalis tumort igazolt. A szerzők tárgyalják a vékonybélből származó vérzések preoperatív diagnosztikájának lehetőségeit és a GIST-tumorok molekuláris biológiájának, illetve kezelésének néhány érdekes vonását is.

Bevezetés: A perifériás érbetegségek kezelésében napjainkban az endovascularis technikák az elsőként választandó módszerek. Az infrarenalis aorta atherothromboticus betegségeinek kezelésében a nyitott műtéteknek is van létjogosultságuk, különösen, amikor már kritikus szűkületet, illetve perifériás embolisatiót okoznak. Ezekben az esetekben a hagyományos sztentek használata nagyobb szövődménnyel járna, ugyanakkor újabb közlemények szerint sztentgraftok alkalmazásával kitűnő eredmények érhetők el. Célkitűzés: Retrospektíven elemeztük az infrarenalis aorta atherothromboticus érbetegsége miatt sztentgraftbeültetésen átesett betegeinket és kezdeti tapasztalatainkat. Módszer: Vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem Érsebészeti Osztályán sztentgraftbeültetésen átesett betegeket válogattuk be. A beavatkozásokat az infrarenalis aortában kialakult tünetképző atherothromboticus betegség miatt végeztük, melynek endovascularis rekonstrukcióra való alkalmasságát előzetes CT-angiográfiás vizsgálat alapján döntöttük el. Valamennyi esetben a beavatkozást követően 6 héttel kontroll-CT-angiográfia történt. Eredmények: Osztályunkon 2021. február 25. és 2021. szeptember 15. között az infrarenalis aorta atherothromboticus érbetegsége miatt 6 betegnél végeztünk sztentgrafttal rekonstrukciót, 2 esetben krónikus kritikus végtagi ischaemia, 4 esetben claudicatiós panaszok miatt. Korai posztintervenciós szövődmény nem fordult elő. A kontrollvizsgálaton minden beteg jelentős klinikai javulásról számolt be; a kontroll-CT-angiográfia minden esetben átjárható sztentgraftrendszert igazolt, jó pozícióban, szűkület nélkül. Késői posztintervenciós szövődményt 1 esetben észleltünk: a jobb arteria iliaca communisba helyezett sztentgraft elzáródott, mely 24 órás perifériás thrombolysist követően átjárhatóvá vált, további beavatkozásra nem volt szükség. Következtetés: Saját kezdeti tapasztalataink a nemzetközi irodalmi adatokkal egybecsengően megerősítik, hogy a sztentgraftok jó eredménnyel alkalmazhatók az infrarenalis aorta atherothromboticus szűkületeinek kezelésében. Az eszközök magas ára miatt azonban a perifériás obliteratív megbetegedések sztentgraftokkal történő kezelése hazánkban még nem rendelkezik megfelelő finanszírozással, jelenleg ezek a kezelések csak egyedi finanszírozással vehetők igénybe, ami korlátozza rutinszerű alkalmazásukat. Orv Hetil. 2022; 163(34): 1353–1361.

Összefoglaló. Bevezetés: Az endovascularis intervenciókat kezdetben radiológusok alkalmazták, manapság, megfelelő képzést követően, jó eredménnyel végeznek ilyen beavatkozásokat érsebészek is. Ezt a világszerte uralkodóvá váló szemléletet kívántuk meghonosítani a Szegedi Tudományegyetemen, melynek bevezetése nélkül előrevetíthető az érsebészet működésének átalakulása az érrekonstrukciós beavatkozások csökkenésével. Célkitűzés: Egyetemünkön radiológus- és érsebész-munkacsoport végez perifériás érintervenciókat. Célunk a két intézet alsó végtagi endovascularis tevékenységének összehasonlítása volt. Módszer: Vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetemen 2012. 01. 01. és 2019. 12. 31. között alsó végtagi endovascularis beavatkozásokon átesett betegeket válogattuk be. A betegeket a rizikófaktoraik, a kezelt anatómiai régiók, a hospitalizációs idő és a szövődmények tekintetében hasonlítottuk össze. Egyéves utánkövetés során vizsgáltuk a ’redo’ műtétek , az amputációk és a halálozások gyakoriságát. Eredmények: A beavatkozásokat 653 esetben radiológus, 573 esetben érsebész végezte. Az érműtőben infrainguinalis (63,2%), a radiológián suprainguinalis érintervenciók (68,6%) történtek nagyobb arányban. A percutan végzett beavatkozásokat vizsgálva a hospitalizációs időben (2,5 ± 4,4 nap vs. 2,4 ± 2,5 nap, p = 0,78), valamint a minimálisan invazív módon végzett beavatkozások utáni szövődmények gyakoriságában (30/653 – 4,6% és 11/257 – 4,3%, p = 0,837) nem volt különbség a két betegcsoport között. ’Redo’ műtétek (73/485 – 15,1% és 33/562 – 5,9%, p<0,001) és amputációk (31/485 – 6,4% és 12/562 – 2,1%, p<0,001) gyakrabban fordultak elő az érműtőben kezelt betegek körében, ebben a csoportban azonban a kritikus végtagischaemia előfordulása is gyakoribb volt (45,4% és 38,6%, p = 0,016). A mortalitásban nem volt szignifikáns különbség (5,8% és 3,9%, p = 0,16). Következtetés: A szoliter érelváltozások kezelését mindkét intézet hasonló hatásfokkal végezte. A több anatómiai régiót érintő betegség miatt érműtőben végzett beavatkozások utáni szövődmények előfordulása kissé magasabbnak bizonyult. Orv Hetil. 2021; 162(24): 943–951.

Summary. Introduction: Endovascular interventions were initially performed by radiologists. Nowadays properly trained vascular surgeons also effectively perform these interventions. We wished to apply this widespread practice at our university because without this advancement the number of reconstructive surgeries was expected to decrease significantly. Objective: Both radiologists and vascular surgeons perform endovascular interventions at our university. We compared the outcomes of lower extremity endovascular interventions between the two institutes. Method: We included patients who underwent lower extremity endovascular interventions between 01. 01. 2012 and 31. 12. 2019. We compared the risk factors, treated anatomical regions, hospitalization time and complication rate. During the one-year follow-up, we examined the occurrence of redo surgeries, amputations and mortality. Results: 653 interventions were performed by radiologists and 573 by vascular surgeons. Vascular surgeons carried out more interventions in the infrainguinal region (63.2%), while radiologists in the suprainguinal region (68.6%). The hospitalization time after percutaneous interventions (2.5 ± 4.4 days vs. 2.4 ± 2.5 days, p = 0.78), and the rate of complications after minimally invasive interventions did not show significant difference (30/653 – 4.6% vs. 11/257 – 4.3%, p = 0.837). Redo surgeries (73/485 – 15.1% vs. 33/562 – 5.9%, p<0.001) and amputations (31/485 – 6.4% vs. 12/562 – 2.1%, p<0.001) occurred more frequently in the surgical group. However, the incidence of chronic limb ischaemia was also higher (45.4% vs. 38.6%, p = 0.016). There was no significant difference in the mortality (5.8% vs. 3.9%, p = 0.16). Conclusion: Both institutes had similar efficacy in performing peripheral interventions on solitary vascular lesions. Complications occurred more frequently in the surgical group, but the majority of these patients had extended atherosclerotic diseases. Orv Hetil. 2021; 162(24): 943–951.

In 2010, two novel porcine H1N1 influenza viruses were isolated from pigs with influenza-like illness in Hungarian swine herds. Sequence and phylogenetic analysis of these strains revealed that they shared molecular features with the pandemic H1N1 influenza virus strains, which emerged globally during 2009. The PB2, HA and NA genes contained unique amino acid changes compared to the available new H1N1 influenza virus sequences of pig origin. Furthermore, the investigated strains could be separated with respect to parallel amino acid substitutions affecting the polymerase genes (PB2, PB1 and PA) and the nucleoprotein (NP) gene, supporting the proposed complementarities between these proteins, all required for the viral fitness. Molecular characterisation of two Hungarian human pandemic H1N1 isolates was also performed, so that we could compare contemporaneous strains of different host species origins. Shared molecular motifs in various genes of animal and human influenza strains suggested that the Hungarian porcine strains could have originated from humans through direct interspecies transmission. This study is among the few that support the natural human-to-pig transmission of the pandemic H1N1 influenza virus.

A D-vitamin anyagcseréje egyedülálló az emberi szervezetben. Hatása szerteágazó, szinte minden szervrendszerben érvényesül. Hiánya az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a civilizált világban. A probléma megoldása széles körű összefogást sürget. Ezt felismerve, a D-vitamin-hiány következményeivel küzdő legnagyobb magyarországi orvostársaságok közös konszenzust dolgoztak ki a D-vitamin-hiány jelentőségéről, felismerési lehetőségeiről, a prevenció és a kezelés javasolt módjairól. A társaságok szakmai irányelvei mellett ennek a konszenzusnak az eredménye iránymutatást ad a gyakorló orvosoknak a D-vitamin-hiány megelőzéséhez és kezeléséhez. Emellett szeretné ráirányítani a szakmai döntéshozók és a laikus közönség figyelmét a probléma fontosságára.