Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for :

  • Author or Editor: Zoltán Szántó x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Bevezetés: A tüdőresectiókat követő leggyakoribb szövődmény a tartós levegőáteresztés, amely az immobilisatióval együtt hozzájárul a kezelési költségek emelkedéséhez. Anyag és módszer: A szerzők retrospektíven elemzik a 2011. március 1-től 2011. október 30-ig terjedő időszakban egy általános mellkassebészeti osztály 40 betegének adatait. A 22 férfi és 18 nőbeteg átlagéletkora 61,6 év volt. Minden betegnél nyílt vagy VATS műtét során lebeny-, illetve ékresectio történt, NSCLC, ptx, illetve solitaer perifériás benignoma vagy metastasis miatt. A posztoperatív szakban hordozható, digitális szívórendszert (Thopaz) alkalmaztak. A drainek eltávolításának idejét is a digitális adatok segítségével határozták meg. Eredmények: A nyitott műtétek során történt ékresectiókat követően 57 óra drainage- és 6,2 nap ápolási időtartamot, a lebenyresectiókat követően 59,8 óra drainage- és 6,8 nap ápolási időtartamot észleltek. A VATS során végzett ékresectiók után 75,2 óra drainage- és 5 nap ápolási időtartamot, míg 2 esetben végzett VATS lobectomiát követően 48 óra drainage- és 4,5 nap ápolási időtartamot találtak. Következtetések: A mellkassebészeti digitális szívórendszerek hordozható, könnyen kezelhető és biztonságos készülékek, objektív adatokat szolgáltatnak a posztoperatív levegőáteresztés nagyságáról, és grafikusan ábrázolják a tendenciáját is. A korai mobilizációval hozzájárulnak a kezelési költségek csökkentéséhez, a VATS technikát támogatva a betegek egyre kisebb megterhelésével precízebb posztoperatív kezelést tesznek lehetővé, rövidítve a gyógyulás időtartamát.

Restricted access

Az enteralis táplálás indikációs köre egyre tágul, és az ily módon növekvő beteganyag ellátása egyre inkább a mindennapos gyakorlat részévé válik. Az enteralis táplálás előnyösebb az intravénásnál, ezen belül is a jejunális táplálás a legelfogadottabb, de ehhez nasojejunalis szondalevezetés szükséges. Ez lehetséges vakon, képerősítő, endoszkóp vagy ultrahang segítségével. A szerzők saját gyakorlatuk alapján a röntgenkép-erősítős technikát ismertetik, ez nem igényel speciális jártasságot, és bármely fekvőbeteg-intézményben elvégezhető. Gyors, olcsó, és kis megterhelést jelent a betegnek, nincs szükség képzett endoszkópos szakemberre, premedikációra. Hátránya, hogy kizárólag éber, kielégítő spontán légzésű, kooperáló betegnél alkalmazható, valamint röntgensugár-terheléssel jár. A szerzők az elmúlt 3 év alatt 34 esetben alkalmazták a módszert akut pancreatitises betegeiknél, súlyos szövődmények nélkül. A költséghatékonysági elveket is figyelembe véve, a fekvőbeteg-ellátás minden szintjén biztonságos módszerként ajánlják ezt az eljárást.

Restricted access

Absztrakt

Közleményünkben egy 64 éves férfi beteg fulmináns lefolyású, ismeretlen eredetű, mellkasi empyemával társult izolált mellkasfali nekrotizáló fasciitis esetét mutatjuk be. A beteg kísérő betegségei között hypertonia, ischaemiás szívbetegség, pitvarfibrilláció miatti oralis antikoagulálás szerepelt. A valódi kórokot – a rapid lefolyás miatt – csak post mortem sikerült megállapítani. A sectiós lelet alapján a kiindulást kis kiterjedésű tompa mellkasi trauma (haematoma) okozta, amely az anamnézisből nem derült ki és fizikális vizsgálattal sem volt észlelhető. Esetünk kapcsán áttekintjük a diagnosztikus buktatókat, amelyek a késedelmes felismeréshez vezetnek. A gyors diagnózis felállítását követően a sebészi debridement, célzott széles spektrumú antibiotikum- és maximális intenzív terápia a nekrotizáló fasciitis kezelésének alappillérei.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán Szántó, Ottó Kovács, Dashti Parham Choroumzadeh, Norbert Lippai, Tibor Csőszi and Dániel Urbán

Absztrakt:

Bevezetés: A szerzők elemzik a bevezetést követő hét évben tüdőrák miatt végzett minimálisan invazív (video-assisted thoracic surgery – VATS) lobectomiák sebészi technikáját, eredményeit és onkológiai utánkövetését. Anyag és módszer: 2011. június 23. és 2017. december 21. között 173 VATS lobectomia történt 105 férfi, illetve 68 nőbetegnél. Az átlagéletkor 64,1 év, az átlagos műtéti időtartam 130 perc volt. Eredmények: Konverzió 8 esetben történt, háromszor vérzés, háromszor érfali nyirokcsomó infiltráció, illetve két alkalommal hörgővarrat-elégtelenség miatt. A posztoperatív első 3 hétben elhúzódó áteresztést 20 esetben észleltek, emiatt tíz reoperatio történt (hét újbóli VATS, három thoracotomia), tíz eset drainage-ra szanálódott. Két haematomakiürítés történt VATS-szal, illetve egy elektromos kardioverzió pitvarfibrillatio miatt. Perioperatív halálozás nem volt. A 164 eltávolított malignus tumorból 5 metastasis volt. Szövettani megoszlás alapján 110 adenocarcinoma, 32 planocellularis carcinoma, 6 kissejtes neuroendocrin carcinoma, 4 differenciálatlan tumor, 4 carcinoid, 1 szinkron adenocarcinoma és planocellularis carcinoma, 1 szinkron adenocarcinoma és kissejtes neuroendokrin carcinoma, illetve 1 carcinosarcoma igazolódott. 118 beteg kapott adjuváns kemoterápiát. A tumorok stádiuma: IA 40, IB 53, IIA 29, IIB 16, IIIA 21 eset volt. A betegek átlagos utánkövetési ideje 19,5 hónap volt. Ezalatt 9 betegnél lokális recidivát, 27 betegnél távoli metastasist észleltünk (11 tüdő- [3 multiplex], 10 csont-, 6 agyi, 3 máj- [1 multiplex], illetve 3 mellékvese-metastasis). Szimultán tüdőmetastasisokkal 2 esetben lokalizált pleuracarcinosis is igazolódott. Következtetés: Fenti időszakban a VATS lobectomia bevonult az osztály rutinműtétei közé. A korábbi nyitott műtétek axillaris thoracotomiából történő végzését az anterior technika elsajátításában előnyösnek érezzük. A betegek onkológiai gondozása során észlelt lokális recidivák, távoli metastasisok megjelenése korrelál a szakirodalom hasonló adataival.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Lajos Driesz, Éva Barabás, Ildikó Bodócs, Zoltán Szántó, György Herr, Gábor Bencsik, László Pál and József Borbola

Absztrakt:

Az új típusú, direkt orális antikoagulánsok közül jelenleg egyedül a direkt trombingátló dabigatran rendelkezik hatékony antidótummal. Az idarucizumab egy humanizált, monoklonális dabigatrant megkötő antitestfragmentum, amely a gyógyszer szelektív véralvadásgátló hatását azonnal, tartósan, biztonságosan felfüggeszti. A szerzők a dabigatran iv. antidótuma, az idarucizumab első hazai alkalmazását (2016. május 23.) ismertetik egy nonvalvularis paroxysmalis pitvarfibrilláció miatt dabigatrant (2 × 110 mg/nap) szedő, akut cholecystectomiára szoruló, magas stroke-rizikójú, csökkent vesefunkciós idős nőbetegen. A beteg a műtét előtt két órával antidótumot (idarucizumab 2 × 2,5 g/50 ml iv.) kapott, a sebészeti beavatkozás kapcsán kontrollálhatatlan vérzés nem volt. Az antikoaguláns hatásra utaló műtét előtti megnyúlt aktivált parciális tromboplasztinidő az antidótum beadása után normalizálódott. Az idarucizumab iv. beadása kapcsán mellékhatás, szövődmény nem volt. A beteg felgyógyulása után ismét dabigatrankezelést alkalmaztak. Orv. Hetil., 2017, 158(10), 387–392.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Kornélia Szluha, Kornélia Lazányi, Ákos Horváth, János Szántó, Judit Tóth, Zoltán Hernádi, Róbert Póka, László Damjanovich, Zoltán Garami, Balázs Fülöp and Péter Molnár

Absztrakt

Az egészségügyi dolgozóknak mindennapi munkájuk során gyakran meg kell változtatniuk valós érzelmeiket. Ezt a cselekvést a szakirodalom érzelmi munkavégzés névvel illette. A jelen cikkben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 50 onkológiai szakdolgozója által önkéntesen kitöltött, feleletválasztós kérdéseket tartalmazó kérdőív eredményei alapján mutatja be az érzelmi munkavégzés lehetséges negatív következményeinek leginkább kitett szakdolgozók jellemzőit. Az általunk vizsgált szakdolgozók közel 90%-a megváltoztatja munkája során a valós érzelmeit. Igen nehéz azonban meghatározni azok körét, akiket az érzelmi munka negatív pszichés hatásai fenyegetnek. Vizsgálatunk során érdekes munkamotivációs különbségeket találtunk, melyek szoros kapcsolatban voltak a válaszadók érzelmi munkavégzésével és az észlelt szerep/érzelmi elvárásokkal is. Sikerült három típuscsoportot körülhatárolnunk, melyeknek egyenként meghatároztuk a jellemzőit. A kapott eredmények arra utalnak, hogy a vizsgált szakdolgozók alig több mint fele igazi “segítő foglalkozású”. 45%-uk nem, vagy alig érzékelte a betegek munkájukra vonatkozó elvárásait. Fontosnak tartjuk ezért, hogy a szakdolgozók munkáját a munkahelyi környezet ne csak szakmai, de érzelmi dimenziók mentén is támogassa.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kata Szántó, Dániel Szűcs, Noémi Vass, Ágnes Várkonyi, Anita Bálint, Renáta Bor, Anna Fábián, Ágnes Milassin, Mariann Rutka, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, Tamás Molnár and Klaudia Farkas

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek gyakran serdülőkorban manifesztálódnak. A transzfer a betegek gyermekgyógyászati szakrendelésről történő átadását kísérő folyamatnak, a tranzíciónak az utolsó lépése, melynek kimenetelével ez idáig kisszámú tanulmány foglalkozott. Célkitűzés: Felmérni az általunk alkalmazott transzfer eredményességét gyermekszakrendelésről felnőttszakrendelésre átkerülő betegeink körében. Módszer: A Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinikára átkerült és gondozott betegek demográfiai és klinikai adatait elemeztük retrospektív módon. Az általunk vizsgált betegeknél a gyulladásos bélbetegség diagnózisa a gyermekgyógyászati ellátásban került felállításra. Klinikánkon a betegek transzferje során részletes egészségügyi dokumentáció elkészítése és átadása történt. Eredmények: 59 gyulladásos bélbeteg adatait elemeztük. Huszonhét esetben (45,7%) történt endoszkópia a transzferhez kötötten. A transzfer idejében a betegek 28,8%-ánál enyhe, illetve közepesen súlyos volt a betegség aktivitása, míg 71,2%-uk remisszióban volt. A betegek 58%-ánál kortikoszteroid indult, átlagosan 9,1 hónap után. Anti-tumornekrózisfaktor-terápia a gyermekgyógyászati ellátás alatt a betegek 24%-ánál lett bevezetve, és a betegek további 23%-ánál történt meg a felnőttellátás során, a transzfert követően átlagosan 28 hónapon belül. A betegek 70%-a részesült immunszuppresszív kezelésben a transzfer körüli időszakban. Sebészeti beavatkozásra 17%-ban volt szükség a transzfer után átlagosan 10,7 hónapon belül. Következtetés: Betegeink egyharmada aktív állapotban került át a felnőttellátásba. Fiatal betegeink 58%-a igényelt kortikoszteroidterápiát és 17%-a sebészeti beavatkozást a transzfert követő kevesebb, mint egy éven belül. Minden ötödik betegnél biológiai terápia indult a felnőttellátásban. A longitudinális tranzíció folyamatát alkalmazva valószínűleg volna esélyünk csökkenteni az átadásközeli terápiaeszkalációk számát és a relatíve magas sebészeti beavatkozási arányt. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1789–1793.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Bacsur, Soma Skribanek, Ágnes Milassin, Klaudia Farkas, Renáta Bor, Anna Fábián, Mariann Rutka, Anita Bálint, Kata Judit Szántó, Tibor Tóth, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Krisztina Boda and Tamás Molnár

Összefoglaló. Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek kezelésében a tumornekrózisfaktor-alfa-ellenes (anti-TNFα) antitestek elsődleges választási lehetőséget jelentenek a kortikoszteroid- és immunmoduláns kezelésre refrakter páciensek kezelési stratégiájában. Ezek a hatóanyagok hatékonyak, ám hosszú távú hatásosságukkal kapcsolatban sok az ellentmondás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja megvizsgálni az anti-TNFα-terápia (infliximab [IFX], adalimumab [ADA]) hosszú távú hatékonyságát gyulladásos bélbetegek körében. Módszerek: Retrospektív, adatgyűjtéses vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján gondozott, 18–65 év közötti gyulladásos bélbetegeket vontunk be. Az adatgyűjtést a Klinika informatikai rendszeréből végeztük a betegek ambuláns megjelenéseinek kezelőlapjaiból, illetve a zárójelentésekből. Eredmények: 102 beteg adatait elemeztük (Crohn-beteg: 67 fő, colitis ulcerosás: 35 fő). A Crohn-betegség diagnózisát követően átlagosan 7,84 év, a colitis ulcerosa diagnózisát követően átlagosan 9,86 év telt el az első anti-TNFα-terápia elkezdéséig. Az első kezelési ciklus átlagosan 2,64 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 50%-ánál, az ADA-t kapó betegek 46%-ánál volt remisszióban a betegség. A második kezelési ciklus átlagosan 4,67 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 36%-a, az ADA-t kapó betegek 40%-a volt remisszióban. Az első, illetve a második kezelési ciklus alatt az allergiás reakciók gyakorisága IFX esetében 13% és 18%, ADA esetében 4% és 3% volt. A primer hatástalanság és a másodlagos hatásvesztés az első ciklusban IFX esetében 4% és 10,5%, ADA esetében 11,5% és 19% volt. A második kezelési ciklusban IFX esetében 9%-ban és 18%-ban, ADA esetében 23%-ban és 10%-ban jelentették a ciklus végét. Következtetés: Az anti-TNFα-terápiák eredményeink alapján hosszú távon is hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak. Másodlagos hatásvesztés kisebb arányban fordult elő a vizsgált populációban az irodalmi adatokhoz képest. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Summary. Introduction: Anti-tumor necrosis factor-alpha (anti-TNFα) treatment is reserved for steroid-dependent or steroid/immunomodulator-refractory inflammatory bowel diseases patients. These agents are effective, however, their long-term safety is still questionable. Objective: We aimed to assess the long-term efficacy and safety of two anti-TNFα therapies. Methods: In our retrospective study, we reviewed medical records via the administration system of the First Department of Medicine, University of Szeged. Female and male patients, aged between 18–65 years who received anti-TNFα therapy between 2010–2019 were enrolled. Results: 102 patients with inflammatory bowel disease were enrolled (Crohn’s disease: 67, ulcerative colitis: 35). The first anti-TNFα therapy was introduced after an average 7.84 and 9.86 years from diagnosis of Crohn’s disease and ulcerative colitis. The first treatment period lasted for 2.64 years; 50% of patients receiving IFX and 46% of patients receiving ADA were in remission at the end of the period. The second treatment period lasted for 4.67 years, 36% of IFX-treated patients and 40% of ADA-treated patients were in remission at the end of the period. 13% and 18% of patients treated by IFX and 4% and 3% of patients treated by ADA experienced infusion reaction during the first and the second treatment period. Primary non-response and loss of response rates were 4% and 10.5% (IFX) and 11.5% and 19% (ADA) during the first treatment period. These rates were 9% and 18% (IFX) and 23% and 10% (ADA) during the second treatment period. Conclusion: Our study confirmed the long-term efficacy and safety of the anti-TNFα therapies. Loss of response rate is lower in our population compared to the literature. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Open access