Search Results
You are looking at 1 - 10 of 10 items for
- Author or Editor: Ádám Balogh x
- Refine by Access: All Content x
Absztrakt
A szerző áttekinti a korszerű onkológiai sebészet kialakulásának múlt századi történetét. A XX. század utolsó negyedében a colorectalis carcinoma sebészetére a radikalitás kiterjesztése vált jellemzővé. Három új eljárás jelent meg a nemzetközi gyakorlatban, amelyeket a Szegedi Egyetem Sebészeti Klinikáján a szerző és munkacsoportja a colorectalis carcinoma sebészeti kezelésében alkalmazott. 1.) A subtotalis colectomia (STC) a colon kiterjesztett – a flexura lienalist meghaladó – resectiója. Nyolc éves időszakban 72 STC-t végeztek elzáródást, vagy tünetnemző szűkületet okozó bal oldali vastagbéltumor miatt. Eredményeik alapján az STC onkológiailag elégséges, egyszakaszos műtéti megoldás, ami az ileocoecalis anastomosis miatt, akut indikáció alapján is biztonságos. Utánvizsgálataik a betegek kielégítő életminőségét igazolták a műtét után. 2.) 1996. jan. 1. és 1998. dec. 31. között 108 esetben végezték a rectum középső- és alsóharmadi carcinomájának eltávolítását a teljes mesorectum excisiójával (TME) Heald módszere szerint. Az esetek 60%-ában sikerült sphinctermegtartásos elülső resectiót végezni és a lokális recidívák arányát a hagyományos technikával operált betegek kontroll csoportjában talált 14,5%-ról 6,4%-ra csökkenteni. 3.) Az előrehaladott – IV. stádiumú – colorectalis carcinomák sebészi ellátására 154 multivisceralis resectiót végeztek, 112 esetben a colon előrehaladott daganata miatt, 42 esetben pedig rectumcarcinoma miatt. Műtéteik halálozása a colon csoportban 7%, a rectum csoportban pedig 12% volt. A tumormentes p.op. szakban a colon csoportban betegeik 90%-a, a rectum csoportban pedig 95%-a értékelte a helyzetét, állapotát, életminőségét jobbnak, mint a műtét előtt. A colon csoportban 40%-os, a rectum csoportban pedig 22%-os 5 éves túlélést értek el. Betegeiknek abban a csoportjában, amelyben a tumoros colon vagy rectum mellett 3 vagy több, más hasi lokalizációt érintett a folyamat, nem volt 3 évnél hosszabb túlélés.
Absztrakt
A máj daganatos áttéteinek kezelése nagy kihívást jelent. Mai ismereteink szerint a colorectalis carcinoma májáttéteinek leghatásosabb kezelési módja a metastasisok sebészi eltávolítása. Összehasonlítottuk a szinkron májmetastasis miatt egyidejű vastagbél- és májreszekción átesett betegek adatait a kétüléses beavatkozásokéval. Dolgozatunkban a szegedi Sebészeti Klinikán 1999. január 1. és 2008. december 31. között vastagbélrák miatt kezelt 1597 beteg adatait retrospektíven dolgoztuk fel. A kezelés eredményét 152 betegen külön vizsgáltuk, akiknek májáttéte volt. A májáttétek aránya 9,52% volt. Az áttétek 40,8%-ban a rectumból és 31,8%-ban a szigmabélből származtak. A 152 májáttétes betegből 109 (71,7%) irreszekábilisnek bizonyult. Szinkron májáttét miatt szimultán májreszekciót 14 (32,6%), kétüléses műtétet 29 esetben (67,4%) végeztünk. Szimultán műtét esetén csak ún. kis májreszekciót végeztünk. Az áttétek átmérője a szimultán műtétek esetében 2,6 cm, a kétüléses műtéteknél 4,6 cm volt. A transzfundált vér mennyisége 0,3 U/beteg volt. A szimultán operáltak esetében csak ún. kis szövődményeket észleltünk. A hospitalizáció 13,1 nap volt a szimultán, és 11,7 nap a kétüléses műtétek esetében. Az átlagos túlélés 37,3, illetve 47,9 hónap volt (p<0,005). A szimultán májreszekció alkalmas módszer a kis, de akár többszörös szinkron májáttétek eltávolítására. Úgy gondoljuk azonban, hogy a betegek szelekciójának kritériumai sem a szinkron, sem az elektív májműtétekre vonatkozóan nem kellően kidolgozottak.
Szántóföldi szénmérleg egy közép-magyarországi mintaterületen
Carbon balance of a cropland site in Middle-Hungary
2017. októberétől 2021. októberéig terjedő időszakban vizsgáltuk egy középmagyarországi szántóföld szénforgalmát gázcseremérések segítségével. A mért nettó ökoszisztéma gázcsere (NEE) adatokból kumulált összegeket számoltunk éves bontásban, illetve az egyes növényállományok és ugar időszakok szerint. Gazdálkodási adatok segítségével számoltuk a területre behozott (import) és onnan elvitt (export) szénmennyiségeket, valamint az NEE, az import és az export áramokat összesítve szénmérleget (NECB) számítottunk az NEE összegekhez hasonló bontásban.
Az eredmények alapján a szántóföld minden évben szénelnyelőnek bizonyult, annak ellenére, hogy a vizsgált időszak során több vízhiányos periódus is hátráltatta a növények megfelelő fejlődését és ezzel a szénfelvételt. A mért éves átlagos NEE összeg –69,6 g C m–2 év–1 volt. Ezzel szemben a teljes – laterális áramokat is tartalmazó – szénmérleg minden évben és minden növényállomány esetében veszteségesnek bizonyult, átlagosan –168 g C m–2 év–1 volt a szénveszteség mértéke. Ennek a deficitnek a jelentős része a vízhiányos időszakok alatti lecsökkent szénfelvételnek köszönhető, ezt jól mutatja a két őszi búza állomány szénmérlege közötti 66 g C m–2-es különbség, ahol az első állomány jó vízellátás mellett, a második pedig vízhiányos időszak alatt fejlődött. Nedvesebb időszakban vélhetően kevésbé jelentős a szénveszteség mértéke.
A szakirodalom alapján nincs olyan módszer, amellyel önmagában kompenzálni lehet egy ilyen mértékű veszteséget, azonban több olyan eljárás is létezik, amelyek kombinációjával jó eredményeket lehet elérni. Fontos lenne a hazánkban jól alkalmazható módszerek feltárása és azok szénmérlegben játszott szerepének számszerűsítése.
Bevezetés: Az akusztikusan kiváltott corticalis válaszok mérése objektív módon teszi lehetővé, hogy a hallórendszer legmagasabb szintjének működéséről kapjunk információkat. Célkitűzés: A szerzők célja egy új, a klinikai gyakorlatban is rutinszerűen alkalmazható, az akusztikusan kiváltott corticalis válaszok mérésére alkalmas eszköz, a HEARLab bemutatása és ép hallású egyénekben a vizsgált paraméterek standardjainak felállítása volt. Módszer: 25 ép hallású felnőtt beszédhangok által kiváltott válaszait vizsgálták, emellett frekvenciaspecifikus tesztelést is végeztek. Eredmények: A corticalis válaszok latenciájának és amplitúdójának elemzése során kapott eredmények alátámasztják a nemzetközileg is újnak számító eljárással kapcsolatban leírtakat. Következtetések: A HEARLab a hagyományos audiológiai vizsgálómódszerek nehezítettsége esetén kiváló segítség lehet. A vizsgálat kooperációra képtelen egyéneknél is elvégezhető, akár hallókészülék használata mellett is, továbbá a vizsgálat frekvenciaspecifikus és nem igényel altatást. Orv. Hetil., 2014, 155(38), 1524–1529.
A hepcidin egy nemrégiben felfedezett, defenzin típusú peptid, amely központi szerepet játszik a vasháztartás szabályozásában. A hepcidin csökkenti a vastranszportban szerepet játszó molekulák expresszióját, így gátolja a vas gastrointestinalis rendszerből való felszívódását, makrofágokból való felszabadulását, csökkentve ezzel a szérum vasszintjét. A hepcidin vasháztartásban betöltött szerepének tisztázása segíthet a gyulladásos és krónikus betegségekben bekövetkező anémia pontosabb megértésében. Munkánk kezdetén a hepcidin kimutatására alkalmas, kereskedelmi forgalomban elérhető módszer nem állt rendelkezésre. Célunk volt egy, a vizelethepcidin kimutatására alkalmas módszer kidolgozása, valamint hogy ezen módszer segítségével vizsgáljuk a hepcidin jelentőségét a perinatalis vasháztartásban. Munkánk során a natív, emberi hepcidin aminosav-szekvenciájának megfelelően állítottunk elő peptidszármazékokat, amelyek közül az 1-7 peptidszármazékról igazoltuk, hogy alkalmas lehet a natív hepcidin standard helyettesítésére immunreakción alapuló módszerek fejlesztésekor. Kidolgoztunk egy, az emberi vizelethepcidin mennyiségi meghatározására alkalmas, lézerdeszorpciós tömegspektrometriás, szemikvantitatív módszert, amelyben az általunk szintetizált acetil-1-25 peptidszármazékot mint hepcidinszerű belső standardot elsőként alkalmaztuk. Kidolgoztunk a vizelet tisztítására és a vizelethepcidin koncentrálására alkalmas, szilárd fázisú extrakción alapuló módszert. Az általunk kidolgozott módszerrel elsőként mértük egészséges újszülöttek vizelethepcidin-szintjét, valamint egy kereskedelmi forgalomban elérhető módszerrel a szérumprohepcidin-szintjét. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szint nem változik, a vizelethepcidin viszont szignifikánsan nő. A szérumprohepcidin- és a vizelethepcidin-szintek egymással nem mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szintek kizárólag a vörösvérsejtek átlagos hemoglobinkoncentrációjával, míg a vizelethepcidin-szintek a szérumvasszinttel és teljes vaskötő kapacitással mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a köldökzsinórvér-mintákban az alacsonyabb szérumprohepcidin-szintek esetén szabad vas jelenléte igazolható. Összefoglalva: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a hepcidinnek valószínűleg szerepe van az újszülöttek korai, a vasháztartást érintő adaptációjában, azonban további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy ezt az összefüggést biztosan megállapíthassuk.
Az elhízás és a cukorbetegség légzőrendszeri következményei
Respiratory consequences of obesity and diabetes
Összefoglaló. Bevezetés: A cukorbetegségben nő a simaizmok tónusa, és megváltozik az elasztin és a kollagén szerkezete. Mivel a tüdőszövetben ezek a strukturális elemek meghatározóak, a cukorbetegség várhatóan módosítja a légutak és a tüdőszövet mechanikai és funkcionális viselkedését. Célkitűzés: Vizsgálatunk során diabetesben szenvedő, elhízott és nem elhízott betegeink körében tanulmányoztuk a légzésmechanikai elváltozásokat és a gázcserefunkciót. Módszer: Elektív szívsebészeti beavatkozásra kerülő, normál testalkatú betegeket diabetesben nem szenvedő (n = 80), illetve cukorbeteg (n = 35) csoportokra osztottuk. További két betegcsoportba elhízott és nem cukorbeteg (n = 47), valamint elhízott és diabetesben szenvedő (n = 33) betegek kerültek. A légzőrendszer mechanikai tulajdonságait kényszerített oszcillációs technikával határoztuk meg, mellyel a légúti ellenállás (Raw), valamint a szöveti csillapítás (G) és rugalmasság (H) tényezői jellemezhetők. Volumetriás kapnográfia segítségével a kapnogram 3. fázisának meredekségét és a légzési térfogat különböző ventilációs/perfúziós illeszkedési zavaraiból adódó holttérfrakciókat határoztuk meg. Az intrapulmonalis shuntfrakciót és az oxigenizációs indexet (PaO2/FiO2) artériás és centrális vénás vérgázmintákból határoztuk meg. Eredmények: A megfelelő kontrollcsoportokhoz hasonlítva a cukorbetegség önmagában is növelte az Raw (7,4 ± 5 vs. 3,0 ± 1,7 H2Ocm.s/l), a G (11,3 ± 4,9 vs. 6,2 ± 2,4 H2Ocm/l) és a H (32,3 ± 12,0 vs. 25,1± 6,9 H2Ocm/l) értékét (p<0,001 mindegyik betegcsoportnál), de ez nem járt együtt a gázcserefunckció romlásával. Hasonló patológiás elváltozásokat észleltünk elhízás során a légzésmechanikában és az alveolaris heterogenitásban, amelyek azonban a gázcsere hatékonyságát is rontották. Következtetés: Cukorbetegségben a légzésmechanika romlását a fokozott hypoxiás pulmonalis vasoconstrictio ellensúlyozni képes, ezzel kivédve az intrapulmonalis shunt növekedését és az oxigenizációs képesség romlását. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73.
Summary. Introduction: While sustained hyperglicemia affects the smooth muscle tone and the elastin-collagen network, the effect of diabetes mellitus on the function and structure of the airways and the lung parenchyma has not been characterized, and the confounding influence of obesity has not been elucidated. Objective: To reveal the separate and additive roles of diabetes mellitus and obesity on the respiratory function. Method: Non-obese mechanically ventilated patients were categorized as control non-diabetic (n = 80) and diabetic (n = 35) groups. Obese patients with (n = 33) or without (n = 47) associated diabetes were also enrolled. Forced oscillation technique was applied to measure airway resistance (Raw), tissue damping (G), and tissue elastance (H). Capnography was utilized to determine phase 3 slopes and ventilation dead space parameters. Arterial and central venous blood samples were analyzed to assess intrapulmonary shunt fraction (Qs/Qt) and the lung oxygenation index (PaO2/FiO2). Results: Diabetes without obesity increased the Raw (7.4 ± 5 cmH2O.s/l vs. 3.0 ± 1.7 cmH2O.s/l), G (11.3 ± 4.9 cmH2O/l vs. 6.2 ± 2.4 cmH2O/l), and H (32.3 ± 12.0 cmH2O/l vs. 25.1 ± 6.9 cmH2O/l, (p<0.001 for all), compared with the corresponding control groups. Capnographic phase 3 slope was increased in diabetes without significant changes in PaO2/FiO2 or Qs/Qt. While similar detrimental changes in respiratory mechanics and alveolar heterogeneity were observed in obese patients without diabetes, these alterations also compromised gas exchange. Conclusion: The intrinsic mechanical abnormalities in the airways and lung tissue induced by diabetes are counterbalanced by hypoxic pulmonary vasoconstriction, thereby maintaining intrapulmonary shunt fraction and oxygenation ability of the lungs. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73.
Minimálisan invazív adrenalectomia – 23 év alatt végzett transperitonealis és retroperitonealis adrenalectomiák operatív és perioperatív eredményei a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikán
Minimally invasive adrenalectomy – Operative and perioperative results of transperitoneal and retroperitoneal adrenalectomies performed at the University of Szeged Department of Surgery during 23 years
Aim
Our goal was to evaluate operative and perioperative data of retroperitoneal (RP) and transperitoneal (TP) adrenalectomies performed at the University of Szeged Department of Surgery.
Patients and method
During a retrospective cohort study including 174 adrenalectomies (28 RP; 146 TP) performed between 1998 and 2021, the following parameters were evaluated: rate of previous abdominal surgeries, conversion rate, operative time, intraoperative blood loss, tumor size, histology, hospital stay, early and late complications.
Results
With significantly higher rate of previous abdominal surgeries [TP vs RP: 68 (46.57%) vs 4 (14%) P = 0.0021], there was no markable difference in conversion rate [TP vs RP: 7 (4.79%) vs 5 (18%), P = 0.312]. Significantly larger tumours were removed with TP (TP vs RP: 58.05 vs 34.8 mm, P = 0.016), with no markable difference in intraoperative blood loss (TP vs RP: 67.85 vs 50.2 ml, P = 0.157). Operative time was significantly shorter in TP (TP vs RP: 86.3 vs 134.5 min; P = 0.024). The most frequent histology was adenoma (TP vs RP: n = 95; 65.06% vs 64.3%). Pheochromocytoma occurred in 11 (7.53%) and 5 (17.8%) cases in TP and RP, respectively. We found no significant difference in hospital stay (TP vs RP: 5.125 vs 4.61 day; P = 0.413). Five- and 2 cases of early complications were seen in TP (splenic injury, postoperative fever, severe intraoperative bleeding, severe hypokalemia, surgical site infection) and RP (2 severe intraoperative bleeding), respectively. One lethal case of ventricular fibrillation and one delayed complication (postoperative abdominal wall hernia) were observed in TP.
Conclusions
Both TP and RP are safe and simply reproducible minimally invasive techniques. According to our observation, RP adrenalectomy seems to be reserved for smaller lesions, while TP proves to be successful in removing enlarged and also malignant lesions with significantly shorter operative time.
