Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Ádám Remport x
Clear All Modify Search

Bevezetés: Krónikus vesebetegségben elengedhetetlen a glomerulusfiltrációs ráta ismerete, mivel annak mértéke határozza meg a stádiumokat, és iránymutató a kezelés szempontjából. Célkitűzés: A szerzők két, a standardizált kreatininen, valamint öt immunturbidimetriás cisztatin-C-meghatározáson alapuló becsült glomerulusfiltrációs ráta egyenletét vizsgálták. Módszer: Az analitok és az egyenletek eloszlását, kapcsolataikat, a becsült glomerulusfiltrációs ráták közötti különbségeket és stádiumbesorolásaikat tanulmányozták. Eredmények: A cisztatin-C-képletek több beteget soroltak az 1-es stádiumba, míg a kreatinines képletek a 2-es, 3-as és 4-esbe. Az 5. stádiumba a Grubb1-, Grubb2- és Larsson-képletek több, míg a Tan- és Sjöström-képletek kevesebb beteget soroltak, mint a kreatinines képletek. Legjobban a Grubb1- és Grubb2-egyenletek stádiumbesorolásai hasonlítottak egymásra. A 3–5. stádiumok legritkábban a Sjöström-képlet esetében fordultak elő. Következtetések: A különböző képletekkel számolt becsült glomerulusfiltrációs ráták szignifikánsan befolyásolhatják a stádiumbeosztást, így a betegek kezelését és kilátásaik becslését is. Orv. Hetil., 2013, 154, 415–425.

Open access

Absztrakt:

A központilag koordinált vesecsereprogramokban krónikus vesebetegek cserélhetik el immunológiailag inkompatibilis élődonorjaikat egymással. Az ENCKEP (European Network for Collaboration on Kidney Exchange Programmes) COST Action 2016 szeptemberében kezdte meg működését, és azóta a nemzetközi kutatóhálózatnak sikerült feltárnia, hogy miként működnek a vesecsereprogramok Európában. Ezen tanulmány célja az ENCKEP COST Action eredményeinek összefoglalása és a tervezett hazai vesecsereprogramra nézve a tanulságok levonása. A COST Action számos workshopot tartott, illetve az első munkacsoportja két európai felmérést szervezett, amelyek eredményeit két kézikönyvben összegezte; ezeket az ismereteket dolgozza fel tanulmányunk. Európában jelenleg 10 országban működnek nemzeti vesecsereprogramok, a legrégebbi Hollandiában (2004 óta) és a legnagyobb az Egyesült Királyságban, ahol az elmúlt 10 évben több mint 700 vesét transzplantáltak a program keretében. Több ország jelenleg tervezi a nemzeti vesecsereprogram elindítását, illetve nemzetközi együttműködések is szerveződnek. A nemzeti vesecsereprogramok nagymértékben növelik a vesebetegek lehetőségeit az élődonoros átültetésre, de egy hatékony program létrehozásának érdekében számos orvosi, logisztikai, optimalizálási, etikai és jogi kérdést kell sikeresen megoldaniuk a szervezőknek. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1905–1912.

Open access
Authors: Ádám Remport, Dávid Dankó, Zsuzsa Gerlei, Krisztina Czebe and István Kiss

A szervátültetés hosszú távú eredményességének a megfelelő immunszuppresszív kezelés az alapja. A leggyakrabban alkalmazott cyclosporin és tacrolimus egyaránt a szűk terápiás ablakú készítmények közé tartozik és követőkészítményekkel történő helyettesítésük társadalombiztosítási költségcsökkenéshez csak akkor vezet, ha ezek használata azonos klinikai eredményeket biztosít. A szakirodalomban még nem jelentek meg ezt alátámasztó adatok, viszont a nem orvosi döntésen alapuló készítményváltás során fellépő szövődmények irodalma óvatosságra int. A szerzők elemzésükben a tacrolimus nem szakmai szempontok mentén végzett helyettesítése kapcsán mutatják be a lehetséges orvosi komplikációkat és ezek költségszámítása alapján a remélt megtakarításokkal azonos nagyságrendű kiadásokat. Részletezik továbbá a gyermek transzplantáltakhoz, a cyclosporin és a tacrolimus gyógyszer-interakcióihoz és a gyógyszervérszint és betegellenőrzés ellátási terhéhez kötődő problémákat. A szerzők véleménye szerint az európai transzplantációs társaság szakmai irányelve megfelelő és biztonságos szakmai keretet ad a követőkészítmények alkalmazásával elérhető társadalombiztosítási megtakarítás számára a szervátültetésben. Orv. Hetil., 2012, 153, 1341–1349.

Open access
Authors: Dániel Wettstein, Mátyás Hamar, Orsolya Cseprekál, Szabolcs József Tóth, Balázs Rózsa, Ádám Remport and Zoltán Máthé

Absztrakt:

A modern transzplantációban a marginális szervek gépi perfúziója jelenthet egy lehetséges választ a várólistán lévő betegek növekvő halálozása és morbiditása miatt világszerte fokozódó szervigényre. A szervek beültetését megelőző aktív szervkonzerválás, a tárolás körülményeinek optimalizálása az utóbbi évek transzplantációs kutatásainak középpontjába került. A gépi perfúzió lehetőséget teremthet a szervek prezervációs károsodásának csökkentésére, rekondicionálására, a funkcionális paraméterek és biomarkerek beültetést megelőző értékelésére, a konzerválás időtartamának növelésére, valamint további terápiás eljárások egyidejű alkalmazására. Az új technológiák célja a transzplantációt követő szervfunkció javítása és a biztonsággal beültethető donorszervek számának növelése. A gépi perfúzió rövid és hosszú távú eredményeit multicentrikus vizsgálatok kutatják, a különböző módszerek előnyeiről számos kérdés maradt még megválaszolatlan. Közleményünkben összegezzük a gépi szervkonzerválás eddigi vívmányait, a közelmúlt legfontosabb preklinikai és klinikai kutatási eredményeit, melyek alapján a gépi perfúziót a transzplantáció újabb mérföldkövének tekinthetjük. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1882–1890.

Open access
Authors: Róbert Langer, András Tóth, Zsolt Máthé, Ádám Remport, Jenő Járay and Barry D. Kahan

Veseátültetést követően kialakuló speciális szövődmény a lymphokele. A szerzők a klinikailag szignifikáns perinephricus folyadékgyülemek kialakulásával összefüggő faktorokat szirolimusszal kezelt vesetranszplantált betegeken vizsgálták. Célkitűzés: A hagyományos immunszuppresszív terápia és egy újabb kombináció előnyeit és hátrányait hasonlították össze a lymphokele szempontjából. Módszer: A Texasi Egyetem Houstoni Transzplantációs Központjában retrospektív tanulmány keretében az incidenciát, a prediszponáló faktorokat és a folyadékgyülemek kezelését hasonlították össze két különböző kombinációval kezelt betegcsoportban: szirolimusz-ciklosporin-prednizolon ( n = 354, I. csoport) és ciklosporin-prednizolon-azatioprin ( n = 136, II. csoport). Eredmények: Több I. csoportbeli betegnél (135/354; 38,1%) találtak perinephricus folyadékgyülemet, mint a II. csoport betegeinél (24/136; 17,6%; p < 0,001). Mindkét alcsoportban a szérumkreatinin-értékek a diagnóziskor megemelkedtek a nadirértékhez képest 179,5 ± 141,7-ről 359,9 ± 259,6 mmol/l-re (III. csoport, szirolimusszal kezelt) és 222,6 ± 205,9-ről 383,7 ± 255,2 mmol/l-re (IV. csoport, szirolimuszmentes). Szignifikánsan magasabb számú beteg igényelt kezelést az I. csoportból (15,8%; 56/354), mint a II. csoportból (4,4%; 6/136; p < 0,001). Egyszeri vagy ismételt perkután drenázs 35 I. csoportbeli betegnél és 6 II. csoportbeli betegnél hozott sikert ( p = 0,033). A II. csoportban senkinél nem volt szükség sebészi beavatkozásra, szemben az I. csoport 21 betegével ( p < 0,001). Szignifikánsan magasabb arányban és magasabb szövettani fokozatú akut rejekciós epizódokat szenvedtek el részben a lymphokele megjelenéséhez közeli időpontban a IV. csoport betegei, szemben a III. csoporttal 54,2% (13/24) versus 21,4% (29/135) ( p < 0,001). Egy 29 éves beteg esetét ismertetjük végül, aki lymphokele fenestratióban részesült omentoplasticával 8 évvel a transzplantációt követően. Az Influenza-A + Chlamydia pneumóniáját követő akut rejectio, majd gastrointestinalis vérzés miatti gyomorreszekcióból is teljesen kilábaló beteg egy évvel az események után panaszmentes, jó vesefunkcióval. Következtetések: A szirolimusz ciklosporin-prednizolon kombinációhoz adása a perinephricus folyadékgyülemek és lymphokelék magasabb incidenciájához és ezek agresszívabb kezelési igényéhez vezetett jóval alacsonyabb akut rejectiós ráta mellett.

Restricted access
Authors: Tamás Benkő, Imre Fehérvári, Kristóf Rácz, Orsolya Friedrich, Ildikó Gálfy, Szilárd Török, Ádám Remport, Jenő Járay, Elek Bodor and Zoltán Szabolcs

Az irreverzíbilis szív- és veseelégtelenségben szenvedő betegeknél terápiás lehetőséget jelenthet az azonos donorból származó, egyidejű, kombinált szív- és veseátültetés. A módszerben rejlő számos előny ellenére csak kevés adat áll rendelkezésre a hosszú távú grafttúlélést és -mortalitást illetően. A szerzők közleményükben beszámolnak a Magyarországon először végzett kombinált szív-vese átültetés során szerzett tapasztalataikról, és irodalmi áttekintésben az eljárás jogosultságát elemzik. – A fiatal, urémiás férfi beteg ischaemiás eredetű dilatativ cardiomyopathiával szívtranszplantációs várólistán szerepelt. Testsúly, testméret, AB0-vércsoport alapján egyező, kadáver donorból eltávolított szívvel és vesével, negatív T-sejt-keresztpróbát követően, transzplantációt végeztek. Először a szív beültetése történt meg, majd a hemodinamikai paraméterek stabilizálódása után azonnal, az egyazon donorból eltávolított vesét transzplantálták. Mindkét műtét technikája megegyezett azzal, amit az izolált szív- vagy veseátültetés során alkalmaznak. A beültetett szív és vese működésének paraméterei gyors javulást mutattak. A beteg több mint egy évvel a kettős szervátültetést követően is kompenzált keringéssel és veseműködéssel, jó általános állapotban, aktív életet él. A bemutatott eset és az irodalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a kombinált szív- és veseátültetés alternatívát jelent végállapotú szív- és vesebetegek kezelésében. A mindkét graftnál tapasztalt – az irodalomból ismert – alacsonyabb korai rejekciós arány az immunszuppressziós protokolljukat igazolja, illetve felveti a szervek egymásra gyakorolt protektív hatását is.

Restricted access
Authors: Marina Varga, Ádám Remport, Krisztina Czebe, Antal Péter, Éva Toronyi, Enikő Sárváry, Imre Fehérvári, Beáta Sulyok and Jenő Járay

A humán populációban szélesen elterjedt cytomegalovírus által okozott infekció egyike a leggyakrabban előforduló szervátültetést követő virális eredetű fertőzéseknek, amely befolyásolja a transzplantált szerv és a beteg túlélését is. Leggyakrabban a súlyos tünetekkel járó fertőzés olyan transzplantáltaknál alakul ki, akik cytomegalovírus-szeronegatívak az átültetés idejében, és a szervet szeropozitív donortól kapják. A fertőzés előfordulását és súlyosságát egyéb rizikótényezők is befolyásolják: az immunszuppresszió intenzitása, a beültetett szerv típusa, a graftkilökődés és/vagy ennek kezelése, a donor és recipiens közötti „HLA-mismatch”, a recipiens egyes HLA-típusai, női nem stb. A már kialakult cytomegalovírus-infekciónak direkt (tünetek) és indirekt (szövetkárosító és immunmoduláló) hatásai vannak, mindkettő befolyásolja a beteg életminőségét és a további állapot alakulását. Ezért speciális kezelési sémákat és a megelőzésre irányuló intézkedéseket dolgoztak ki, amelyek segítségével a cytomegalovírus károsító hatása csökkenthető vagy elkerülhető. Számos preventív lehetőség közül a gyakorlatban két megelőzési stratégia alkalmazható hatékonyan: az univerzális profilaxis (részét képezi a szelektív profilaxis) és a preemptív terápia. A szerzők – saját és külföldi tapasztalatok alapján – összefoglalják a prevenciós lehetőségeket, összehasonlítják az alkalmazott protokollok előnyeit és hátrányait. Az Amerikai és Kanadai Transzplantációs Társaságok ajánlása alapján a legtöbb amerikai, de sok európai transzplantációs központban is a betegeket három csoportba sorolják: magas, közepes és alacsony rizikójú csoportok; a besorolásnak megfelelően választható a profilaxis. A magas rizikójú betegcsoportoknál (R–/D+ betegek és tüdőtranszplantáltak) nélkülözhetetlen az univerzális profilaxis. Azoknál a betegeknél, akik antilymphocyta-ellenanyagot (ATG, ALG vagy OKT3) kapnak, szükséges az ún. szelektív profilaxis alkalmazása. A közepes rizikójú betegcsoportoknál (R+/D+ vagy R+/D–) lehet választani az univerzális profilaxis és a preemptív terápia között a klinika adottságait figyelembe véve. A nagy forgalmú ambulanciákon, a szoros monitorozás nehézségei és a költséges laboratóriumi vizsgálatok miatt, továbbá a CMV-fertőzés indirekt hatásainak kiküszöbölése érdekében az ajánlások az univerzális profilaxis alkalmazását javasolják. Az alacsony rizikójú csoportban (R–/D–) vese-, máj-, hasnyálmirigy-, szívtranszplantáció esetén a megelőzés szükségességét a transzplantációs centrum dönti el.

Restricted access
Authors: Ádám Remport, Zsuzsanna Gerlei, Orsolya Cseprekál, László Wagner, Katalin Földes, Adrienn Marton, Attila Patonai, Szilárd Török, Anita Haboub-Sandil, Marina Varga, Attila Doros, Anikó Smudla, János Fazakas and László Kóbori

Absztrakt:

Az új koronavírus okozta COVID–19-járvány kihívást jelent a szervátültetett betegek ellátását illetően is, ezért lényegesnek tartjuk az ezzel kapcsolatos friss ismeretek megosztását a hazai ellátásban dolgozók számára. Nagyobb esetszámmal májátültetettekről még nincsenek adatok az irodalomban, vesetranszplantáltak esetén azonban a spanyol és a francia adatbázisok 18,6%-os és 13%-os halálozásról számoltak be, ami kissé magasabb az ottani átlagpopulációénál. Tünetmentes esetekben SARS-CoV-2-pozitív PCR-eredmény birtokában nem szükséges a transzplantáltak immunszuppresszív terápiáján változtatni, azonban láz, gastrointestinalis vagy légúti tünetek kialakulását követően a mikofenolsav és mTOR-gátló készítmények elhagyása javasolt, és a kalcineurininhibitorok vérszintjét a legalacsonyabb effektív szintre kell csökkenteni. Tüdőkárosodás észlelését követően vesetranszplantáltak esetében a kalcineurininhibitorokat is le kell állítani, míg a májtranszplantáltak esetében a dózis csökkentése szükséges a fenntartó kortikoszteroid mellett. Ez utóbbi dózisának emelése szükséges hyperinflammatiós szindróma (HIS) kialakulásakor. A HIS terápiás befolyásolására transzplantáltakban is sikerrel lehet alkalmazni az IL1- és IL6-gátló monoklonális antitesteket. Célzott vírusellenes készítmény nem áll rendelkezésre, a legszerencsésebb, ha a beteg bevonható a remdesivir vagy a favipiravir klinikai vizsgálatába. A hidroxiklorokin transzplantáltaknak is adható, bár hatékonysága és biztonságossága kérdésessé vált. A lopinavir/ritonavir kombináció a kalcineurininhibitorokkal fennálló súlyos gyógyszerkölcsönhatás miatt nem adható. A SARS-CoV-2 cytopathiás hatása endotheldiszfunkciót okoz, amely prokoaguláns állapot kialakulásához vezet, emellett megváltozik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer egyensúlya is. Fontos ezért a betegek kezelése során a thrombosisprofilaxis korai elkezdése alacsony molekulasúlyú heparinnal és alacsony dózisú acetilszalicilsavval. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACEI) és az angiotenzin-II-receptor-antagonista (ARB) terápiára beállított betegek kezelését a COVID–19 miatt nem szabad abbahagyni. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1310–1321.

Open access