Search Results
You are looking at 1 - 3 of 3 items for
- Author or Editor: Ádám Wiedemann x
- Refine by Access: All Content x
Venetoclaxalapú mentőkezelés (11;14)-transzlokációs myeloma multiplexben az első vonalbeli kezelésre adott nem megfelelő válasz esetén
Venetoclax-based salvage in multiple myeloma with (11;14) translocation after suboptimal response to first-line therapy
Bevezetés: A myeloma multiplex az egyik leggyakoribb hematológiai malignitás, évi kb. 400 esettel Magyarországon. Az utóbbi évtizedben bevezetett új gyógyszerek sokat javítottak a legtöbb beteg túlélésén, azok azonban, akik az első vonalbeli kezelésre nem jól reagálnak, és nem juttathatók őssejt-transzplantációra, igen rossz prognózissal néznek szembe. A szelektív Bcl-2-inhibitor venetoclax rendkívül hatásosnak bizonyult relabált/refrakter betegekben, második vonalban, mentőkezelésként való alkalmazásáról azonban kevés az adat. Célkitűzés: Kutatásunk célja a Klinikánkon venetoclax mentőkezelésben részesült t(11;14)-betegek adatainak elemzése és a terápia hatékonyságának értékelése volt. Módszer: 2017 és 2021 között 13 beteg esetében alkalmaztunk a frontline kezelésre adott szuboptimális válasz miatt venetoclaxkezelést, adataikat retrospektíven elemeztük. Eredmények: Betegcsoportunkban nagyon gyakoriak voltak az adverz prognosztikai faktorok: del(17p) 4 betegnél, amp(1q21) 5 betegnél, míg 3. stádium 6 betegnél volt jelen. Ennek ellenére mind a 13 beteg kiválóan reagált a venetoclaxterápiára, 6 nagyon jó parciális választ, 7 pedig komplett választ ért el. Minden alkalmas beteget transzplantációra tudtunk juttatni. Medián 38 hónapos követés után sem a medián progressziómentes, sem a medián teljes túlélést nem értük el, csupán 3 beteg progrediált, és 1-et veszítettünk el. Következtetés: Vizsgálatunk azt mutatta, hogy a standard korai terápiára szuboptimálisan reagáló és mentőkezelésre szoruló t(11;14)-betegek esetében a venetoclax különösen jó kezelési opció. Orv Hetil. 2023; 164(23): 894–899.
Myeloma multiplexben szenvedő betegek túlélési eredményei a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikáján
Survival of patients affected with multiple myeloma at the Department of Internal Medicine and Haematology of Semmelweis University
Introduction: Survival in multiple myeloma has improved over the past two decades, mostly due to the emergence of new treatment options. Results from clinical trials, however, may differ from real-world experiences, underscoring the importance of collecting “real-world” data as well. Objective and method: We examined the clinical and survival data of all myeloma patients diagnosed at the Department of Internal Medicine and Haematology (formerly the 3rd Department of Internal Medicine) of Semmelweis University, between 2008 and 2021. We evaluated survival depending on the date of diagnosis and additional factors including the International Staging System, karyotype, presence of bone lesions, renal failure, and first-line therapy. Since 2013, myeloma patients have been looked after in a subspecialty clinic, which may also affect outcomes. Results: Overall, we diagnosed 284 patients in this period, with the annual number of diagnoses tripling in recent years. Treatment strategies underwent significant changes, with novel drugs replacing chemotherapy, increasingly administered in triple or quadruple combinations. The median overall survival (OS) for the entire group was 54 months, but it significantly varied based on the era of diagnosis: it was 35 months for patients diagnosed between 2008 and 2011, 44 months between 2012 and 2015, and 50 months between 2016 and 2019, respectively, with the most recent period post-2020 yet to reach the median. Conclusion: Our study confirms that the introduction of new drugs nearly doubled the expected median survival in real life as well. This improvement can be attributed, in part, to a significant reduction in early mortality (related to refractoriness and septic complications) in comparison to prior periods and also to the availability of more options at relapse. Additionally, we consider the accumulated experience, the unified approach to treatment and monitoring, and the availability of clinical trials in our dedicated myeloma clinic non-negligible factors in this improvement. Orv Hetil. 2024; 165(39): 1539–1547
Hogyan változott az akut myeloid leukaemiás betegek túlélése a terápiás lehetőségek bővülésével az elmúlt 10 évben klinikánkon?
How did the survival of acute myeloid leukemia change over the last ten years in our unit?
Bevezetés: Az akut myeloid leukaemia (AML) nagy mortalitású hematológiai malignitás, amelynek kezelése különösen a betegek többségét alkotó 65 év feletti korcsoportban nagy kihívás. Míg korábban az intenzív indukciós terápiára nem alkalmas betegek számára csupán palliatív cytoreductio és szupportív ellátás jöhetett szóba, 2018-tól új kezelési lehetőségként az azacitidin–venetoklax-kombináció is megjelent. Klinikai vizsgálatokban ez a kezelés jelentős túlélési előnnyel járt, arról azonban, hogy mennyire befolyásolta a mindennapi klinikai gyakorlatot és a teljes betegpopuláció túlélését, kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Azt szerettük volna megvizsgálni, hogy az azacitidin–venetoklax-kombináció elérhetősége hogyan változtatta meg az AML kezelését és a betegek túlélését klinikánkon. Módszer: Kutatásunkban retrospektíven vizsgáltuk minden, 2011. január 1. és 2021. december 31. között a III. Sz. Belgyógyászati (2020 óta Belgyógyászati és Hematológiai) Klinikán AML-lel diagnosztizált beteg túlélési adatait a kapott kezelés és a kezelési időszak (2011–2017 vagy 2018–2021) függvényében. A kutatásból kizártuk a promyelocytás leukaemiával diagnosztizált betegeket. Eredmények: A vizsgált időszakban összesen 423 AML-beteget diagnosztizáltunk. Az esetszámok jelentősen nőttek: míg az első 7 évben 184 beteget kezeltünk, addig a második időszak csupán 4 éve alatt már 239-et. A betegek medián életkora 67,6 év, több mint 60%-uk 65 év feletti volt. A teljes várható túlélés javuló trendet mutatott: 2011 és 2017 között 4,8 ± 0,9 hónap, míg 2018 és 2021 között 8,3 ± 1,4 hónap volt (p = 0,051). Szignifikánsan javult a teljes túlélés a 65 év feletti betegek esetén: 3,1 ± 0,5 és 4,9 ± 0,6 hónap (p = 0,01). A javulás hátterében elsősorban az állhat, hogy a 65 év feletti, korábban csak szupportívan kezelt betegek jelentős részét tudtuk aktívan kezelni azacitidin–venetoklax-kombinációval: az aktívan kezelt betegek aránya a második időszakban 57,1%-ról 75,3%-ra nőtt. Következtetés: A 65 év feletti, kuratív terápiára nem alkalmas betegek túlélése fokozatos javulást mutatott, amihez valószínűleg nagyban hozzájárult az újabb terápiás alternatívák klinikai gyakorlatban történő elterjedése. Orv Hetil. 2023; 164(45): 1787–1794.
