Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság már az orvosok körében is tapasztalható. Fontos, hogy a fiatal orvosgenerációk megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek, betegeiket meg tudják győzni az oltások hasznosságáról, maguk jó példát mutassanak e téren. Célkitűzés: A tanulmány célkitűzése a Semmelweis Egyetem általánosorvostan-hallgatóinak vakcinológiai ismereteit, valamint a védőoltásokhoz való hozzáállásukat felmérni a ’Népegészségtan és preventív medicina’ oktatása előtt és után. A kanyaró és a hepatitis B-vírus elleni védőoltások mellett hangsúlyt kapott a hallgatók véleménye az influenza elleni védőoltásról és hatékonyságáról. Módszer: Az adatgyűjtés önkéntes résztvevőkkel, anonim, önkitöltéses kérdőívekkel történt. Az oktatás és az átoltottság közötti összefüggés igazolása Pearson-féle korreláció számításával és egytényezős varianciaanalízissel történt. Eredmények: Tanulmányunkban rávilágítunk a vakcinológia oktatását követő ismeret- és attitűdváltozás mértékére. Az orvostanhallgatók tudása hiányos, negatív attitűdökkel rendelkeznek az influenza elleni oltással kapcsolatban. A válaszadók általánosságban hasznosnak tartották a védőoltásokat, azonban az influenza elleni vakcinát a kitöltőknek csak a kétharmada vélte fontosnak. A hallgatók influenzaátoltottsága oktatás előtt 6,5%, az oktatást követően 24% volt. A statisztikai számítások igazolták az összefüggést az oktatás és az átoltottság mértékének emelkedése között. A hallgatók kétharmada (67,8%) volt tisztában azzal, hogy az influenza elleni oltóanyagot járvány idején is be szabad adni. Meglepő módon a kézmosás fontosságának nagyobb szerepet tulajdonítottak a védőoltásnál az influenza megelőzésében. Következtetések: Az oktatás jelentősége vitathatatlan a leendő orvosok szemléletének, felelősségtudatos magatartásának alakításában. Megbízható tudást kell szerezniük, hogy gyakorló orvosként meggyőzzék betegeiket a fertőző betegségek primer prevenciója leghatékonyabb eszközének igénybevételéről. Szemléletváltás szükséges, hogy a védőoltással – megszakítva a fertőzési útvonalat – nemcsak a saját, de a környezetük, ezáltal a betegeik egészségének védelmét is szolgálják. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1193–1199.

Abstract

Absztrakt:

Bevezetés: Krónikus obstruktív légúti betegekben a tápanyagok fokozott felhasználása és a szükséglethez képest alacsonyabb energiabevitel miatt alultápláltság alakulhat ki. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt felmérni a 40 év feletti, krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő emberek tápláltsági állapotát, valamint megvizsgáltuk az összefüggéseket a betegség súlyossága és a betegek tápláltsági állapota között. Módszer: Retrospektív obszervációs vizsgálatot végeztünk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet légzésfunkciós laboratóriumában 2017. évben megjelent betegek körében; a légzésfunkciós és antropometriai adatokat az egészségügyi elektronikus nyilvántartási rendszerből nyertük ki. A beválasztási kritériumok a 40 év feletti életkor és a COPD diagnózisa voltak. A légúti obstrukció súlyosságát a mért FEV₁-értékek alapján GOLD-stádiumok szerint kategorizáltuk. Eredményeinket SPSS Statistics V22.0 programban dolgoztuk fel. Eredmények: A betegek átlagéletkora 66 év volt; a nemi megosztást tekintve 49,3% férfi és 50,7% nő volt. A COPD-s betegek körében az átlagos testtömegindex (BMI) 27,14 kg/m² volt, értéke széles tartományban mozgott: a cachexia, valamint a súlyos obesitas egyaránt előfordult. A FEV₁ (ref%)-értékek alapján a 3236 vizsgált beteget GOLD I.: 30%, GOLD II.: 40%, GOLD III.: 23% és GOLD IV.: 7% stádiumba soroltuk be. Pozitív korrelációt találtunk a mért FEV₁-értékek és a tápláltsági állapot között (H = 0,2297, r = 0,1401), azaz a cachexia mértéke a betegség súlyosságával összefüggést mutatott. Varianciaanalízis alapján szignifikáns összefüggést találtunk a betegek tápláltsági állapota és a betegség súlyossága között (p<0,001), azaz a magasabb BMI-vel rendelkező betegek jobb tüdőfunkcióval rendelkeztek. Következtetés: A malnutritio kedvezőtlen hatású a légzésfunkcióra, gyengül a légzőizmok teljesítménye. Vizsgálatunkban a BMI növekedésével a FEV₁-értékek javultak, tehát a BMI hasznos mutató lehet a COPD-s betegek légzésfunkciós prognózisának előrejelzésében. Orv Hetil. 2019; 160(23): 908–913.

Összefoglaló. Közleményünkben egy 63 éves férfi esetét ismertetjük, aki fáradékonyság, fogyás miatt végzett laboratóriumi vizsgálatokon igazolódó veseelégtelenség és hypercalcaemia miatt került felvételre Klinikánkra. A területen végzett röntgenvizsgálaton a koponyán frontalisan és a sacrumon csonteltérések (temporofrontalisan 13 mm-es, körülírtabb, mérsékelten intenzív árnyék és az S1-es rés sclerosisa) ábrázolódtak, ultrahangvizsgálat során lépmegnagyobbodás volt látható. Tünetei hátterében endokrin vagy malignus betegség nem igazolódott. A háttérben elsősorban myeloma multiplex merült fel, ugyanakkor azt célzott vizsgálatokkal sem megerősíteni, sem kizárni nem lehetett, így csontvelő-biopszia történt. A vesefunkció-romlás okának tisztázása végett vesebiopsziát végeztünk, melynek előzetes eredménye interstitialis nephritist véleményezett óriássejtekkel. Az angiotenzinkonvertáló enzim szérumszintjének ez okból történő vizsgálata emelkedett szintet mutatott, így esetünket Boeck-sarcoidosis extrapulmonalis manifesztációjának tartottuk. Per os szteroidkezelésre a beteg tünetei egyértelmű regressziót mutattak. A csontvelő- és vesebiopszia eredménye megerősítette a Boeck-sarcoidosis diagnózisát. A sarcoidosis ezen extrapulmonalis formája hypercalcaemiával és veseérintettséggel – de tüdőérintettség nélkül – rendkívül ritka, különös tekintettel a vesét érintő formára. Hypercalcaemia nagyjából 7,9%-ban, veseelégtelenség 1,4%-ban fordul elő. Ezen eset alapján fontos hangsúlyozni, hogy a hypercalcaemia és a veseelégtelenség hátterében a gyakoribb endokrin, malignus, hematológiai okok mellett a Boeck-sarcoidosisnak is fel kell merülnie a differenciáldiagnosztika során. Orv Hetil. 2021; 162(13): 514–518.

Summary. We present the case of a 63-year-old male patient who was admitted to our Clinic with fatigue, weight loss, hypercalcemia, renal insufficiency and anemia. X-ray showed lesions on the frontal skull and sacral region. On abdominal ultrasound, splenomegaly was detected. Based on these, myeloma multiplex was the most likely initial diagnosis; this, however, could not be confirmed with targeted serum tests, therefore bone marrow biopsy was performed. To clarify the underlying cause of decreased kidney function, renal biopsy was performed, the preliminary results of which revealed interstitial nephritis accompanied by giant cells. Serum angiotensin converting enzyme level was elevated, which led to the diagnosis of Boeck sarcoidosis with extrapulmonary manifestations. Oral corticosteroid therapy was commenced that was followed by regression of the patient’s symptoms and laboratory abnormalities. Both the bone marrow and the kidney biopsies supported the diagnosis of Boeck sarcoidosis. Presentation of sarcoidosis with hypercalcemia and renal insufficiency but without the involvement of the lungs is extremely rare. Hypercalcemia occurs in about 7.9% and renal insufficiency in 1.4% of the cases. Based on this case, it is important to highlight that in the background of hypercalcemia and renal failure – beside the more frequent causes such as endocrine and hematological diseases, malignancy – one is to consider the possibility of Boeck sarcoidosis as well. Orv Hetil. 2021; 162(13): 514–518.

Összefoglaló. Az akut coronaria szindrómán (ACS) átesett betegek kezelésének alappillére a kettős (aszpirin + klopidogrél ) thrombocytaaggregáció-gátló kezelés. Az immunthrombocytopeniás purpurás (ITP-s) betegek – és különösen azok, akik refrakter ITP miatt thrombopoetinanalóg kezelésben részesülnek – külön elbírálást igényelnek. 50–100 G/l thrombocytaszám közötti és vérzéses szövődménnyel nem rendelkező ACS-s betegeken a gyógyszerkibocsátó stent beültetését követően kettős thrombocytaaggregáció-gátló kezelést csak 1 hónapig kell alkalmazni (ez az időtartam átlagos vérzéses rizikójú betegeken 1 év), majd klopidogrél-monoterápia javasolt. Munkánk során a 2015. január 1. és 2020. október 1. között a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján kezelt ITP-s betegek körében vizsgáltuk az ACS előfordulását és lefolyását. Klinikánkon az elmúlt 5 évben gondozott, 168 ITP-s beteg közül 3 beteg esetében alakult ki ACS. A refrakter ITP kezelésének részeként mind a 3 beteg thrombopoetinanalóg - (2 beteg romiplosztim-, 1 beteg eltrombopág-) kezelésben részesült. A 3 ITP-s betegünk egyikénél sem alakult ki vérzéses szövődmény a thrombopoetinanalóg-kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás mellett. Első betegünk esetében 5 év alatt három alkalommal alakult ki ACS (egy ízben fémstentet és két alkalommal gyógyszerkibocsátó stentet kapott). A második betegnél két alkalommal (1 év különbséggel), a harmadik betegnél egy esetben történt gyógyszerkibocsátó stent beültetése. ITP és ACS együttes fennállása esetén az akut és a hosszú távú gyógyszeres kezelés egyéni mérlegelést igényel. Ezen speciális betegcsoport számára a kezelési irányelv kidolgozása megfontolandó. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340.

Summary. Dual antiplatelet therapy (DAPT) consisting of aspirin and clopidogrel is essential in the treatment of acute coronary syndrome (ACS). Immune thrombocytopenic purpura (ITP) patients – and especially those receiving thrombopoietin analog (TPO) treatment – deserve special attention. In ACS patients with platelet counts between 50 G/L and 100 G/L and no bleeding symptoms, DAPT is indicated for 1 month after the placement of new generation drug-eluting stents (the length of treatment is 1 year in the case of patients with average bleeding risk) followed by clopidogrel monotherapy. In patients with average bleeding risk, DAPT is recommended for 1 year after the ACS. Our aim was to investigate the incidence and outcome of ACS in ITP patients, who were treated in our clinic between 1st January 2015 and 1st October 2020. Out of 168 patients treated for ITP, 3 patients suffered from ACS in the last 5 years. These patients received TPO treatment (2 patients subcutan romiplostim, 1 patient oral eltrombopag). None of these ITP patients treated with DAPT and with TPO analog suffered from bleeding complications. 1 patient developed ACS three times within the last 5 years (he received bare-metal stent once and drug-eluting stent twice). Drug-eluting stent was placed once in the third, and twice (with 1 year difference) in the second patient. Acute and long-term medication of patients suffering from both ITP and ACS is a challenging task and needs individual evaluation. Establishment of treatment guidelines for this special group is warranted. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340.

Abstract

Abstract