Search Results

You are looking at 1 - 10 of 32 items for

  • Author or Editor: Ágnes Molnár x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A diabeteses neuropathia egyik leggyakoribb és súlyos szövődmény lehet diabetes mellitusban. Az oxidatív stressz fontos szerepet játszik a cukorbetegség microvascularis komplikációinak progressziójában. A fokozott oxidatív stressz elősegíti bizonyos kóros metabolikus útvonalak, mint a poliol- és hexózamin-útvonal, az előrehaladott glikációs végtermékek, a poli-ADP-ribóz polimeráz és a proteinkináz-C aktivációját. Jelen összefoglalóban a szerzők áttekintik az oxidatív stressz és a cukorbetegség kapcsolatának legfrissebb ismereteit és összegzik a fokozott oxidatív stressz patofiziológiai hatásait a diabeteses neuropathia kialakulásában. A diabeteses neuropathia kezelésében alkalmazott modern gyógyszerek vizsgálatában még intenzív, hosszú távú összehasonlító vizsgálatokra van szükség a közeljövőben. Orv. Hetil., 2016, 157(49), 1939–1946.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A benignus paroxysmalis positionalis vertigo (BPPV) a leggyakoribb belsőfül-eredetű szédüléses kórkép. Legfontosabb tünete a szédülés, amelyet tipikus fejmozdítás vált ki, sok esetben azonban vegetatív tünetek is társulnak. Etiológiája alapján idiopathiás és szekunder (egyéb vestibularis eltéréshez társulva, például Ménière-betegség, neuritis vestibularis) BPPV különíthető el. Célkitűzés: Kutatásunk célja olyan, kraniokorpográf által vizsgált paraméter azonosítása, amely segíthet az idiopathiás és a szekunder BPPV elkülönítésében. Anyag és módszer: Kutatásunkba 135, BPPV-ben szenvedő beteget vontunk be, emellett 140 ép egyensúlyrendszerű alanyt is vizsgáltunk ultrahangos-számítógépes kraniokorpográf segítségével. A statisztikai elemzéseket az IBM SPSS V24 szoftver segítségével hajtottuk végre. Eredmények: 109 betegnél igazolódott idiopathiás, míg 26 beteg esetén szekunder BPPV. A kraniokorpográfos leletek elemzése alapján szignifikáns különbség adódott a ’forehead covering area’ (fejmozgás által lefedett terület) és a ’self-spin’ (tengely körüli forgás) paraméterekben, ezek gyakrabban kórosak szekunder BPPV esetén. Következtetés: Az ultrahangos kraniokorpográf segítségével a BPPV modern és objektív diagnosztikája biztosítható, elsősorban a szekunder típusú esetekben. Orv Hetil. 2020; 161(6): 208–213.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: András Molnár, Stefani Maihoub, Zoltán Fent, László Tamás and Ágnes Szirmai

Absztrakt:

Bevezetés: A Ménière-betegség belsőfül-eredetű szédüléses kórkép; jellemző tünetei a forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés, valamint vegetatív tünetek. A betegek gondozásának, tünetorientált kezelésének egyik alapja a szédülésnapló adatainak elemzése. Célkitűzés: Kutatásunkban a betegségre jellemző tünetek részletes elemzését végeztük, illetve hangsúlyozzuk a multidiszciplináris megközelítés jelentőségét. Anyag és módszer: 58 (12 férfi, 46 nő; átlagéletkor 56,97 év ± 10,45 SD) definitív Ménière-beteg által kitöltött szédülésnapló adatait elemeztük. A paraméterek statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nem parametrikus teszteket (Mann–Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Eredmények: A panaszok elemzése alapján a legdominánsabb tünet a szédülés (átlagos erősség 5,38 ± 2,06 SD), második a sorban a fülzúgás (4,54 ± 2,81 SD), végül ezt követi a fejfájás (2,77 ± 3,1 SD). A fejfájás gyakori társulása ellenére a vestibularis migrén minden esetben kizárható volt. Fontos eredmény, hogy akik fejfájást is panaszoltak, szignifikánsan nagyobb értéket adtak meg a szédülés erősségével kapcsolatban (p = 0,001). A vegetatív tünetek tekintetében pedig még erőteljesebb összefüggés volt tapasztalható (p<0,01). A narratív elemzés alapján a betegek a leggyakrabban a stresszhelyzetet és a hidegfrontot jelölik meg rohamprovokáló tényezőként. Következtetés: A szédülés mint domináns tünet kezelése mellett az egyéb társuló tünetek kezelése is lényeges. Az életminőség-monitorozás és a gyakran társuló pszichés eltérések felvetik a multidiszciplináris megközelítés fontosságát. Orv Hetil. 2019; 160(48): 1915–1920.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A Ménière-betegség a vestibularis szindrómák közé tartozik, melyek közül ugyan csupán a második leggyakoribb, jelentőségét mégis a kifejezett, életminőséget jelentősen befolyásoló tünetek adják. Ezek közé tartoznak a váratlanul, vegetatív tünetekkel jelentkező forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés. Célkitűzés: Kutatásunkban arra kerestünk választ, hogy a hypertonia, valamint a diabetes hogyan és milyen mértékben befolyásolhatja betegeink állapotát és gyógyszeres kezelésük hatékonyságát. Hipotézisünk szerint a komorbiditások jelentős hatást fejtenek ki mind az életminőségre, mind pedig az életminőségi kontroll lehetséges eszközeinek hatékonyságára. Anyag és módszer: Hipotézisünk igazolására 105 (31 férfi, 74 nőbeteg, átlagéletkor: 57,4 év ± 11,05 SD) klinikai diagnózissal rendelkező, jelenleg is kontroll alatt álló Ménière-beteg követése történt meg, a MedSol-rendszerben elérhető kórlapok retrospektív módon történő elemzésével. Az adatok statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a legtöbb paraméter nem mutatott normáleloszlást, nem parametrikus teszteket alkalmaztunk. Eredmények: Betegcsoportunk elemzésekor a komorbid betegek nagyobb arányú megjelenését tapasztaltuk. A hypertonia befolyásoló hatását támasztja alá a rohamok megjelenésében megfigyelhető tendencia, a betahisztinkezelés átlagosan magasabb napi dózisa, illetve a keringésjavító infúziós kezelések alkalmazásának magasabb igénye. Hallásromlás tekintetében a diabetes negatív hatását támasztja alá a nagyobb fokú hallásromlás magasabb aránya, illetve a hallásprofil változásában létrejövő magasabb arányú romló tendencia, hypertonia esetében pedig a szteroidkezelésre adott negatív válasz. Következtetés: Összességében azt mondhatjuk, hogy az egyes társbetegségek saját megfigyeléseink szerint egyértelműen negatívan befolyásolják Ménière-betegeink állapotát, gyógyszeres kezelésének hatékonyságát, ezért hangsúlyozzuk, hogy a megfelelő belgyógyászati kontroll elősegítheti a tüneti kezelés hatékonyságát, a panaszmentesség elérését. Orv Hetil. 2019; 160(4): 144–150.

Open access
JPC - Journal of Planar Chromatography - Modern TLC
Authors: Ágnes Móricz, Györgyi Horváth, Péter Molnár, Béla Kocsis, Andrea Böszörményi, Éva Lemberkovics and Péter Ott

The composition of the essential oil of Thymus vulgaris L. has been determined by GC-FID and GC-MS. Because separation of thymol, carvacrol, and linalool, components of the essential oil, was more efficient by overpressured layer chromatography (OPLC) than by conventional thin-layer chromatography (TLC), the forced flow technique was used before biological detection. All three test compounds had antibacterial effect against the phytopathogenic bacterium Pseudomonas syringae pv. maculicola, in bioautography, although in essential oil thymol was present in sufficient quantity to produce an inhibiting zone in the adsorbent layer. In BioArena investigations, when reduced glutathione as a formaldehyde (HCHO) capturer was dissolved in the cell suspension before bioautographic exposure to the essential oil, the characteristic inhibiting activity of thymol and carvacrol against Bacillus subtilis soil bacteria was reduced, whereas the presence of the HCHO precursors NGmonomethyl-l-arginine or N ɛ-monomethyl-l-lysine enhanced their antibacterial effect. These results suggest that HCHO and its reaction products may be involved in the antibacterial activity of thymol and carvacrol.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Sztanek, Bernadett Balogh, Ágnes Molnár, Eszter Zöld, Nóra Tóth, András Áron Jakab and György Paragh

Absztrakt:

Bevezetés: Világszerte jelentősen növekszik a cukorbetegség előfordulása. A distalis típusú szenzomotoros polyneuropathia (DSPN) a leggyakrabban előforduló és a legkorábban kimutatható microvascularis szövődmény, mely változatos klinikai megjelenése és sokszor atípusos tünetei miatt gyakran csak a cukorbetegség előrehaladott stádiumában kerül felismerésre. Célkitűzés és módszer: Munkánk során 431 beteg adatait dolgoztuk fel, akiket 2011 és 2018 között a Debreceni Egyetem Diabeteses Neuropathia Centrumában vizsgáltunk Neurometer® segítségével, és összefüggéseket kerestünk a különböző szív-ér rendszeri és microvascularis szövődmények (retinopathia, microalbuminuria), a laboratóriumi paraméterek és a DSPN súlyossága között. Eredmények: A betegek átlagéletkora 63,4 év, 62%-uk nő volt, 92%-uk 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A cukorbetegség fennállásának átlagos ideje 13,7 év volt. Cardiovascularis betegség a betegek 42%-ánál volt ismert. A microvascularis szövődmények közül a retinopathia előfordulása 12% volt, perzisztáló microalbuminuria a betegek 16%-ánál volt igazolva. A vizsgált betegek 19%-ánál a típusos DSPN-panaszok ellenére sem tudtunk idegi károsodást kimutatni; 49%-ban enyhe fokú, 19%-ban közepes fokú és 13%-ban súlyos fokú neuropathia volt kimutatható Neurometer® segítségével. A cukorbetegséggel összefüggő idegi károsodás kifejezettebb volt diabeteses retinopathia (p<0,001) és perzisztáló microalbuminuria esetén (p<0,001), e microvascularis szövődmények előfordulása összefüggést mutatott a DSPN súlyosságával. A cardiovascularis szövődmények megjelenése nem mutatott korrelációt a perifériás idegkárosodás mértékével, és nem találtunk összefüggést a DSPN súlyossági foka és a cardiovascularis betegségek előfordulása között. Következtetés: Eredményeink alapján a diabeteses neuropathia progressziója előre jelezheti az egyéb microvascularis szövődmények megjelenését 2-es típusú cukorbetegségben, adataink azonban nem mutattak összefüggést a cardiovascularis betegségek kialakulásával. A Neurometer® segítségével végzett perifériás idegrendszeri vizsgálat alkalmas a DSPN követésére és a neuropathia súlyosságának megállapítására. A cardiovascularis kockázatot az autonóm idegrendszeri funkciót vizsgáló Ewing-féle reflextesztek segítségével jobban meg tudjuk ítélni cukorbetegeinknél. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1243–1251.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A musculus (m.) stapedius és a m. tensor tympani (TT) inának átvágása egy minimálinvazív sebészi lehetőség a Ménière-betegség sebészi terápiájában. A feltételezett hatásmechanizmus szerint a tensor tympani medializálja a stapest az ovális ablakban, és ennek, valamint a stapediusínnak az átvágása befolyásolja a belső fül nyomásviszonyait Ménière-betegségben. Célkitűzés: Dizziness Handicap Inventory (DHI) – szédülésterheltségi skála – és Tinnitus Handicap Inventory (THI) – fülzúgásterheltségi skála – segítségével annak megállapítása, hogy a tenotomia hogyan befolyásolja a Ménière-betegek életminőségét. Módszer: Diagnosztizált, egyoldali Ménière-betegeket vizsgáltunk (22 beteg), akik előzetes beleegyezésük után tenotomia műtéten estek át, általános vagy helyi érzéstelenítésben. A betegek a műtét előtt, a műtét után 3 hónappal és egy évvel töltöttek ki kérdőívet, és beszámoltak betegségük tüneteiről. Statisztikai analízis: A statisztikai analízis az IBM SPSS V24-es programmal készült. Mivel a vizsgált paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nemparametrikus tesztet (Mann–Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Szignifikanciaszintnek minden esetben a p<0,05 értéket tekintettük. Eredmények: A DHI-értékek minden betegben szignifikánsan csökkentek, azaz életminőségük jelentősen javult. Elmondásuk szerint szédüléses rohamaik ritkábbá váltak, rövidültek. A fülzúgás szignifikánsan csökkent. Minden beteg állapotjavulásról számolt be. Következtetés: Bár a műtét hatásának patomechanizmusa (a stapes medializációjának csökkenése az ovális ablakban) nem teljesen tisztázott, és az utánkövetési idő sem hosszú, a rohamok súlyosságának csökkentésével a tenotomia ígéretes, minimálinvazív sebészi lehetőségnek tűnik a konzervatív terápiára rezisztens, Ménière-betegségben szenvedő betegek életminőségének javításában. Orv Hetil. 2020; 161(5): 177–182.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Andrea Molnár, Ágnes Anna Csontos, Sarolta Dakó, Rita Hencz, Dániel Áron Anton, Erzsébet Pálfi and Pál Miheller

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél kóros tápláltsági állapot alakulhat ki (gyulladásos citokinek termelődése, műtétek utáni katabolizmus, beszűkült étrend miatt), amit táplálásterápia elrendelése mellett is nehéz hatékonyan kezelni. Célkitűzés: A táplálásterápia hatékonyságának vizsgálata. Módszer: Kombinált tápláltsági állapot rizikószűrése (kérdőíves felméréssel és bioimpedanciás testösszetétel-analízissel) a vizsgálat elején és az egyéves vizsgálati periódus végén. Eredmények: A 205 betegből 82 bizonyult veszélyeztetettnek. Összesen 44-en részesültek hosszú távú táplálásterápiában, 45%-uknak elegendő volt a diétamódosítás, 50% orális és 5% parenteralis táplálást is igényelt. A mindkét mérési eljárás alapján magas rizikójúnak minősülők száma a beavatkozásokkal 31-ről 21 főre csökkent, a teljes és a zsírmentes testtömeg nyolc, illetve kilenc esetben 10%-ot meghaladóan növekedett, a tömegindexek (∆BMI: +1,3 kg/m2, p = 0,035, s.; ∆FFMI: +0,5 kg/m2, p = 0,296, n. s.) szintén növekedtek. A kutatás korlátai az alacsony esetszám és a monocentrumos bevonás. Következtetések: Kóros tápláltsági állapot kialakulásának magas kockázata miatt javasoljuk a kombinált rizikószűrést és a táplálásterápia hatékonyságának vizsgálatára a bioimpedanciás testösszetétel-analízist. Orv Hetil. 2017; 158(19): 731–739.

Open access

Az autoszomális domináns öröklődésű facioscapulohumeralis izomdisztrófia (FSHD) betegség hátterében a 4q35-régióban található D4Z4 makroszatellita-ismétlődések kontrakciója áll. A patomechanizmusban számos tényező, így epigenetikai módosító hatások is szerepet játszanak. Célok: Új diagnosztikai panel bevezetése Magyarországon a betegség teljes körű molekuláris genetikai vizsgálatára, amellyel a fenotípus hátterében álló módosító tényezőkről is teljesebb kép adható. Módszerek: Összesen 185, klinikailag FSHD-beteg és 71, tünetmentes hozzátartozó molekuláris genetikai vizsgálata történt meg. A molekuláris diagnosztika a megrövidült 4q35-régió detektálásán alapszik, EcoRI és BlnI restrikciós emésztést követő Southern blot analízissel, p13-E11-próba felhasználásával. Az FSHD-betegséghez kapcsolódó további vizsgálatokhoz a 4qA és 4qB allélasszociációs, a proximalis D4Z4-ismétlődés G/C SNP, valamint a metiláció-szenzitív enzimatikus analízisek járultak hozzá. Eredmények: A vizsgált betegcsoportból 115 betegnél igazolódott a D4Z4-ismétlődés kontrakciója, míg a 71, tünetmentes hozzátartozó közül öt esetben igazolódott a patológiás fragmentumméret öröklődése. Nyolc, FSHD-betegséggel diagnosztizált családnak kellett magzati vizsgálatot felajánlani és négy magzati mintában igazolódott a kóros fragmentumméret. A D4Z4-ismétlődések metilációs vizsgálata 31 igazolt FSHD-betegben történt meg, és minden betegben hipometilált állapot igazolódott. Mind a 115 igazolt FSHD-betegben a 4qA- és a G-polimorfizmust hordozó allél asszociációja volt kimutatható. Ezenfelül a 4q35 és a homológ, de nem patogén 10q26 kromoszomális locus közötti transzlokációs események is detektálásra kerültek. Következtetés: Az FSHD-betegség molekuláris diagnosztikája hazánkban is rutinná vált, a klinikus munkáját, a betegek életvitelét és a családok genetikai tanácsadását segítve. A kutatási eredmények igazolják továbbá, hogy a betegség kialakulásában komplex epigenetikai módosító tényezők kulcsszerepet játszanak. Orv. Hetil., 2011, 152, 1576–1585.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Ildikó Takács, Szabolcs Horváth, Borbála Balatonyi, Szaniszló Jávor, Ágnes Molnár, Sarolta Gáspár, Rebeka Hajós, Ágnes Meczker, János Lantos, Erzsébet Rőth and György Wéber

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: A hasfali sérvek laparoscopos megoldásában a sebészi háló intraperitonealis pozícióban kerül beültetésre. Állatmodellekben és a humángyakorlatban egyaránt ígéretesek a kombinált, többrétegű hálók. Jelen kísérlet célja két eltérő szerkezetű, szilikonbevonatú polipropilén háló biológiai viselkedésének összehasonlítása volt. Anyag és módszerek: Új-zélandi fehér nyulak hasfalán egy 3 × 4 cm nagyságú, teljes vastagságú hasfaldefektust készítettünk, melyet összetett hálóval fedtünk. 20 állatba a felszínén lamináris szilikonréteggel bevont hálót (LSPP), a másik 20 nyúl esetében szilikonnal impregnált polipropilén filamentumból szőtt hálót (MSPP) ültettünk be. Az intraperitonealis adhaesioképződés mértékét és a hálók beépülését vizsgáltuk. Immunhisztokémiai módszerrel az osztódó sejtek jelenlétét és eloszlását az idegen anyag környezetében (Ki-67), az érújdonképződést (VEGF) és a kialakuló neoperitoneum-réteget (CK) vizsgáltuk, scanning elektronmikroszkóppal a halók felszínét tanulmányoztuk. Eredmények: Az intraperitonealis adhaesioképződés mértéke az első héten nem mutatott eltérést, míg a harmadik héten az LSPP szignifikánsan kevesebb kitapadást generált. A Ki-67 antitest jelölés szignifikánsan alacsonyabb aktivitású volt a makroporózus hálók csoportjában. Ugyanebben a csoportban a VEGF pozitivitás időarányosan nőtt, míg az LSPP esetében nem változott. A vékony neoperitoneum-réteg csak a makroporózus háló felszínén volt szövettanilag kimutatható (CK jelölés), az LSPP esetében hiányzott. Következtetések: A sebészi háló alapanyaga és textúrája is meghatározó szerepet játszik a befogadó szövetbe történő integrációban, mely arányos a kiváltott idegentest-reakcióval.

Restricted access