Search Results

You are looking at 1 - 9 of 9 items for

  • Author or Editor: Ágnes Szirmai x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: A szédülékenység népegészségügyi jelentőségét az adja, hogy a szédüléssel orvoshoz forduló betegek száma nagy. Az egyensúlyrendszeri betegségek kezelésében nagy jelentősége van a fejlesztésnek, a tréningnek. Célkitűzés: Egy olyan egyszerű gyakorlatsor kialakítása volt a célunk, mely hozzátartozó felügyelete mellett végezhető, és eredményessége számszerűen értékelhető. Módszer: A betegek kórházi kezelésük alatt keringésjavító infúziós kezelést kaptak, és egyensúlyi tréninget végeztek. Az eredmények ellenőrzéséhez Jacobson és Newman kérdőívének magyarra fordított változatát alkalmaztuk. Az objektív javulás megítéléséhez ultrahangos számítógépes kraniokorpográfiás méréseket alkalmaztunk. A statisztikai analízis során ANOVA- és Kruskal–Wallis-tesztet, a többszörös összehasonlításhoz Dunn-féle „post” metódust használtunk (szignifikanciaszint: p<0,05). Eredmények: A kórházi kezelés során a tréningcsoportban a betegek által elért átlagos tréningpontszámok javultak. A nyolcnapos tréning alatt a betegek átlagosan napról napra magasabb pontszámot értek el, tehát az egyensúlyrendszert edző feladatok megoldásában a képességeik javultak. A tréningprogram hatékonyságának ellenőrzésére alkalmazott kérdőív eredménye egyértelmű javulást mutatott. Következtetések: A keringésjavító kezeléssel egy időben végzett asszisztált egyensúlyi tréning szignifikánsan csökkentette a tüneteket, javította az életminőséget. Bár az egyensúlyzavar nem gyógyult meg, a betegek állapotában mégis egyértelmű javulás mutatkozott. Orv Hetil. 2018; 159(12): 470–477.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A benignus paroxysmalis positionalis vertigo (BPPV) a leggyakoribb belsőfül-eredetű szédüléses kórkép. Legfontosabb tünete a szédülés, amelyet tipikus fejmozdítás vált ki, sok esetben azonban vegetatív tünetek is társulnak. Etiológiája alapján idiopathiás és szekunder (egyéb vestibularis eltéréshez társulva, például Ménière-betegség, neuritis vestibularis) BPPV különíthető el. Célkitűzés: Kutatásunk célja olyan, kraniokorpográf által vizsgált paraméter azonosítása, amely segíthet az idiopathiás és a szekunder BPPV elkülönítésében. Anyag és módszer: Kutatásunkba 135, BPPV-ben szenvedő beteget vontunk be, emellett 140 ép egyensúlyrendszerű alanyt is vizsgáltunk ultrahangos-számítógépes kraniokorpográf segítségével. A statisztikai elemzéseket az IBM SPSS V24 szoftver segítségével hajtottuk végre. Eredmények: 109 betegnél igazolódott idiopathiás, míg 26 beteg esetén szekunder BPPV. A kraniokorpográfos leletek elemzése alapján szignifikáns különbség adódott a ’forehead covering area’ (fejmozgás által lefedett terület) és a ’self-spin’ (tengely körüli forgás) paraméterekben, ezek gyakrabban kórosak szekunder BPPV esetén. Következtetés: Az ultrahangos kraniokorpográf segítségével a BPPV modern és objektív diagnosztikája biztosítható, elsősorban a szekunder típusú esetekben. Orv Hetil. 2020; 161(6): 208–213.

Open access
Authors: András Molnár, Stefani Maihoub, Zoltán Fent, László Tamás and Ágnes Szirmai

Absztrakt:

Bevezetés: A Ménière-betegség belsőfül-eredetű szédüléses kórkép; jellemző tünetei a forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés, valamint vegetatív tünetek. A betegek gondozásának, tünetorientált kezelésének egyik alapja a szédülésnapló adatainak elemzése. Célkitűzés: Kutatásunkban a betegségre jellemző tünetek részletes elemzését végeztük, illetve hangsúlyozzuk a multidiszciplináris megközelítés jelentőségét. Anyag és módszer: 58 (12 férfi, 46 nő; átlagéletkor 56,97 év ± 10,45 SD) definitív Ménière-beteg által kitöltött szédülésnapló adatait elemeztük. A paraméterek statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nem parametrikus teszteket (Mann–Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Eredmények: A panaszok elemzése alapján a legdominánsabb tünet a szédülés (átlagos erősség 5,38 ± 2,06 SD), második a sorban a fülzúgás (4,54 ± 2,81 SD), végül ezt követi a fejfájás (2,77 ± 3,1 SD). A fejfájás gyakori társulása ellenére a vestibularis migrén minden esetben kizárható volt. Fontos eredmény, hogy akik fejfájást is panaszoltak, szignifikánsan nagyobb értéket adtak meg a szédülés erősségével kapcsolatban (p = 0,001). A vegetatív tünetek tekintetében pedig még erőteljesebb összefüggés volt tapasztalható (p<0,01). A narratív elemzés alapján a betegek a leggyakrabban a stresszhelyzetet és a hidegfrontot jelölik meg rohamprovokáló tényezőként. Következtetés: A szédülés mint domináns tünet kezelése mellett az egyéb társuló tünetek kezelése is lényeges. Az életminőség-monitorozás és a gyakran társuló pszichés eltérések felvetik a multidiszciplináris megközelítés fontosságát. Orv Hetil. 2019; 160(48): 1915–1920.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A Ménière-betegség a vestibularis szindrómák közé tartozik, melyek közül ugyan csupán a második leggyakoribb, jelentőségét mégis a kifejezett, életminőséget jelentősen befolyásoló tünetek adják. Ezek közé tartoznak a váratlanul, vegetatív tünetekkel jelentkező forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés. Célkitűzés: Kutatásunkban arra kerestünk választ, hogy a hypertonia, valamint a diabetes hogyan és milyen mértékben befolyásolhatja betegeink állapotát és gyógyszeres kezelésük hatékonyságát. Hipotézisünk szerint a komorbiditások jelentős hatást fejtenek ki mind az életminőségre, mind pedig az életminőségi kontroll lehetséges eszközeinek hatékonyságára. Anyag és módszer: Hipotézisünk igazolására 105 (31 férfi, 74 nőbeteg, átlagéletkor: 57,4 év ± 11,05 SD) klinikai diagnózissal rendelkező, jelenleg is kontroll alatt álló Ménière-beteg követése történt meg, a MedSol-rendszerben elérhető kórlapok retrospektív módon történő elemzésével. Az adatok statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a legtöbb paraméter nem mutatott normáleloszlást, nem parametrikus teszteket alkalmaztunk. Eredmények: Betegcsoportunk elemzésekor a komorbid betegek nagyobb arányú megjelenését tapasztaltuk. A hypertonia befolyásoló hatását támasztja alá a rohamok megjelenésében megfigyelhető tendencia, a betahisztinkezelés átlagosan magasabb napi dózisa, illetve a keringésjavító infúziós kezelések alkalmazásának magasabb igénye. Hallásromlás tekintetében a diabetes negatív hatását támasztja alá a nagyobb fokú hallásromlás magasabb aránya, illetve a hallásprofil változásában létrejövő magasabb arányú romló tendencia, hypertonia esetében pedig a szteroidkezelésre adott negatív válasz. Következtetés: Összességében azt mondhatjuk, hogy az egyes társbetegségek saját megfigyeléseink szerint egyértelműen negatívan befolyásolják Ménière-betegeink állapotát, gyógyszeres kezelésének hatékonyságát, ezért hangsúlyozzuk, hogy a megfelelő belgyógyászati kontroll elősegítheti a tüneti kezelés hatékonyságát, a panaszmentesség elérését. Orv Hetil. 2019; 160(4): 144–150.

Open access

Absztrakt

A nemzetközi statisztikai adatok szerint a szédülő betegek 25%-ának első vizsgálata a sürgősségi osztályon történik. A vizsgáló orvos legfontosabb feladata, hogy diagnosztizálja az életet veszélyeztető kórfolyamatokat. Ezek közül az egyik legnehezebb az izolált szédülés tüneteivel jelentkező veszélyes hátsó scala területi stroke és a jóindulatú vestibularis neuritis elkülönítése. Az utóbbi években bevezetett, gyors, noninvazív, bizonyítékon alapuló, ágy melletti vizsgálatok segítségével a két kórkép teljes biztonsággal differenciál diagnosztizálható. A jóindulatú neuritis vestibularist utánzó stroke (pseudoneuritis) 35%-át tévesen diagnosztizálják, és az ilyen esetek 40%-a után szövődmény alakul ki. Az oculomotoros rendszer kóros működésén alapuló új, gyors, ágy melletti tesztek szenzitivitása az első 48 órában stroke vonatkozásában jobb, mint a diffúziósúlyozott koponya mágneses magrezonanciás vizsgálaté. Egy speciális vizsgáló szemüveg segítségével az új teszt minden komponense objektivizálható, reprodukálható. Orv. Hetil., 2016, 157(11), 403–409.

Open access
Authors: Ágnes Szirmai, Stefani Maihoub, András Molnár, Zoltán Fent, László Tamás and Gábor Polony

Absztrakt:

Bevezetés: A musculus (m.) stapedius és a m. tensor tympani (TT) inának átvágása egy minimálinvazív sebészi lehetőség a Ménière-betegség sebészi terápiájában. A feltételezett hatásmechanizmus szerint a tensor tympani medializálja a stapest az ovális ablakban, és ennek, valamint a stapediusínnak az átvágása befolyásolja a belső fül nyomásviszonyait Ménière-betegségben. Célkitűzés: Dizziness Handicap Inventory (DHI) – szédülésterheltségi skála – és Tinnitus Handicap Inventory (THI) – fülzúgásterheltségi skála – segítségével annak megállapítása, hogy a tenotomia hogyan befolyásolja a Ménière-betegek életminőségét. Módszer: Diagnosztizált, egyoldali Ménière-betegeket vizsgáltunk (22 beteg), akik előzetes beleegyezésük után tenotomia műtéten estek át, általános vagy helyi érzéstelenítésben. A betegek a műtét előtt, a műtét után 3 hónappal és egy évvel töltöttek ki kérdőívet, és beszámoltak betegségük tüneteiről. Statisztikai analízis: A statisztikai analízis az IBM SPSS V24-es programmal készült. Mivel a vizsgált paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nemparametrikus tesztet (Mann–Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Szignifikanciaszintnek minden esetben a p<0,05 értéket tekintettük. Eredmények: A DHI-értékek minden betegben szignifikánsan csökkentek, azaz életminőségük jelentősen javult. Elmondásuk szerint szédüléses rohamaik ritkábbá váltak, rövidültek. A fülzúgás szignifikánsan csökkent. Minden beteg állapotjavulásról számolt be. Következtetés: Bár a műtét hatásának patomechanizmusa (a stapes medializációjának csökkenése az ovális ablakban) nem teljesen tisztázott, és az utánkövetési idő sem hosszú, a rohamok súlyosságának csökkentésével a tenotomia ígéretes, minimálinvazív sebészi lehetőségnek tűnik a konzervatív terápiára rezisztens, Ménière-betegségben szenvedő betegek életminőségének javításában. Orv Hetil. 2020; 161(5): 177–182.

Open access
Authors: Zsuzsa Varga, Barnabás Horváth, Bálint Liktor, Ágnes Szirmai, T. László Tamás and Tamás Horváth

Absztrakt:

A mal de débarquement szindróma ritka, vestibularis kórkép; legfőbb jellegzetessége az utazás, mozgó járművön (hajón, repülőn) tartózkodás után vagy spontán kialakuló tartós, hintázó, billegő egyensúlyzavar. A tünetek átmenetileg megszűnnek ismételt járműre szállás, például autóval utazás során. A krónikus fáradtság, szorongás, depresszió gyakran társuló panaszok. A diagnózis felállítása kihívást jelent, sokszor a páciensek maguk ismerik fel a betegséget. A pontos patofiziológia és definitív kezelési mód nem ismert, az optokineticus stimulációval végzett kezelés és a transcranialis mágneses stimuláció új terápiás perspektívát kínál. Tanulmányunkban 5 beteget mutatunk be, akiknél tartós, hónapokon át fennálló, folyamatos, imbolygó jellegű egyensúlyzavar alakult ki. Vizsgálatuk során normál belsőfül-funkciót vagy nem specifikus eltéréseket, továbbá negatív koponya mágneses rezonanciás vizsgálati leletet regisztráltunk. A kórlefolyás bemutatásán keresztül feltárjuk azokat a differenciáldiagnosztikai kérdéseket, amelyek segítségül szolgálnak a kórkép felismerésében. Ismertetjük az etiológiai háttérre vonatkozó elméleteket, a különböző kezelési módokkal elért nemzetközi eredményeket, továbbá a saját beteganyagunkon alkalmazott terápiás próbálkozásokat. A mal de débarquement szindróma diagnózisa kizáráson alapul, gyakran nem kerül felismerésre. Típusos kórtörténet, negatív vagy nem specifikus vizsgálati eredmények mellett érdemes megfontolni e kórkép diagnózisát. A korai diagnózis csökkentheti az orvosi vizitek és a nélkülözhető vizsgálatok számát. A gyakori diagnosztikus tévedés tovább fokozhatja a betegséggel társuló romló életminőséget, szorongást, depressziót. Orv Hetil. 2020; 161(20): 846–851.

Restricted access
Authors: Nóra Kecskeméti, Anita Gáborján, Magdolna Szőnyi, Marianna Küstel, Ildikó Baranyi, Mária Judit Molnár, László Tamás, Anikó Gál and Ágnes Szirmai

Absztrakt:

Bevezetés: Veleszületett halláscsökkenés 1000 újszülöttből 1–3 esetben fordul elő. A gyermekkori súlyos fokú percepciós halláscsökkenés hátterében számos ok szerepelhet. Az esetek döntő százalékában genetikai eredet valószínűsíthető, de emellett lehet infekció, fejlődési rendellenesség és egyéb szerzett megbetegedések is. Célkitűzés: Célunk volt a Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinikáján a 18 év alatti, cochlearis implantáción átesett betegek között az etiológiai tényezők előfordulási arányának felmérése. Módszer és eredmények: A halláscsökkenés okát betegeink 62,9%-ában meg tudtuk határozni. A leggyakoribb etiológia a gap junction protein β-2 gén c.35delG patogén mutációja, mely a vizsgált populációban 38,8%-os allélfrekvenciát mutatott. Emellett az infektív eredet (10,1%), a meningitishez, illetve a cytomegalovirusfertőzéshez társuló halláscsökkenés fordult elő nagyobb százalékban. Betegeink 79,7%-a részesült a beszédfejlődés lezáródását megelőzően műtéti rehabilitációban, a veleszületett halláscsökkent gyermekek 11,2%-a azonban továbbra is későn diagnosztizált eset volt. Következtetés: Eredményeink alapján elmondható, hogy a gyermekkori súlyos fokú halláscsökkenés esetén fontos a genetikai eredet tisztázása. Az időben megkezdett rehabilitáció a gyermek egész életére hatással van, késői implantáció esetén a gyermek beszédfejlődése jelentősen elmarad. A késői implantációk magas aránya a 2015-ben bevezetett új újszülöttkori hallásszűrés-protokollal, valamint az orvoskollégák megfelelő tájékoztatásával és a betegeknek a megfelelő centrumba történő irányításával várhatóan csökkenthető. Orv Hetil. 2019; 160(21): 822–828.

Open access
Authors: T. László Tamás, Tibor Garai, István Király, Andrea Mike, Csaba Nagy, Ágnes Paukovics, Péter Schmidt, Ferenc Szatmári, Tamás Tompos, Árpád Vadvári and Ágnes Szirmai

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szemmozgások analízisén és az akut halláscsökkenés detektálásán alapuló 1A evidenciájú új diagnosztikai módszer hatékonyságának vizsgálata akut vestibularis szindrómákban. A perifériás és a centrális eredetű vestibularis kórképek és az izolált szédüléssel jelentkező hátsóscala-területi stroke-ok előfordulási gyakoriságának elemzése. A stroke kizárása céljából végzett sürgősségi koponya komputertomográfiás vizsgálat diagnosztikus értékének a felmérése. Egy videookulográfiás szemüveg és az audiológiai vizsgálat segítségével végzett eszközös és az eszköz nélküli, ágy melletti módszer diagnosztikai hatékonyságának az összehasonlítása. Módszer: Egy prospektív tanulmány során a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sürgősségi Osztályán akut vestibularis szindrómával jelentkező 125 páciensnél (62 nő, 63 férfi, átlagéletkor 53 év) 2016. március 1. és 2017. március 1. között koponya komputertomográfiás vizsgálatot követően az ágy melletti fizikális, műszer nélküli és a kvantitatív, műszeres, a szemmozgások analízisén és az akut halláscsökkenés detektálásán alapuló vizsgálatot végeztük el egy video-fejimpulzusteszt szemüveg- és tisztahang-küszöb audiometriai vizsgálat segítségével. A kiszűrt stroke-esetek neuroradiológiai verifikálását végeztük koponya mágneses rezonanciás képalkotás alkalmazásával. Eredmények: Az eszközös vizsgálati módszerrel detektálva az AVS-ek 67%-a perifériás, 33%-a centrális eredetűnek bizonyult. A hátsóscala-stroke-ok 62%-a izolált szédüléssel jelentkezett, egyéb neurológiai kísérő tünet nélkül, és a stroke kizárására akutan elvégzett koponya-CT-k eredménye az esetek 96%-ában negatív volt. Az eszközös teszt a fizikális vizsgálat hatékonyságát javította, mivel detektálta a neuronitis inferior és a csak covert saccaddal kísért neuronitis superior eseteket. Következtetések: Az új, ágy melletti vizsgálati módszer, tapasztalataink szerint, alkalmas az izolált szédüléssel jelentkező hátsóscala-stroke-ok kiszűrésére a diagnosztika korai szakában, amikor a neuroradiológiai diagnosztika még alacsony szenzitivitású vagy nem elérhető. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2029–2040.

Open access