Search Results

You are looking at 1 - 10 of 22 items for

  • Author or Editor: Ákos Balázs x
Clear All Modify Search

The Micro-Deval test method is used for testing of aggregate durability. The present paper focuses on two Hungarian andesites obtained from the quarries of Recsk (Mátra Mountains, Hungary) and of Nógrádkövesd (Cserhát Mountains, Hungary). The aim of this study is to find a simple test method based on the original Micro-Deval test method to assess the long-term durability of aggregates. An additional part of the research was to develop suitable mathematical models that can describe the behavior of the andesite aggregates under continuous abrasive impact. The relevant standard (EN 1097-1:2012) recommends 12,000 rotations to determine the Micro-Deval coefficient required for classification of the aggregates. Within the framework of this research, a modified Micro-Deval test was applied: the number of rotations was increased in several steps and the degree of abrasion was measured afterwards. Regression analyses were used to outline mathematical forms which characterize the dependence between the number of rotations and the degree of abrasion. According to the results, the long-term Micro-Deval tests significantly modify the assessed durability and thus provide information on the long-term abrasive impact. The degree of change depends on the studied material: the ratio of the long-term Micro-Deval coefficients of the two studied andesite types is larger than 3. The regression analyses of the measured Micro-Deval coefficients revealed that quadratic curves are suitable to describe these tendencies for both andesite aggregates.

Open access

A konzervatív kezelés mellett tartósan fennálló, záródási hajlamot nem mutató posztintubációs oesophagotrachealis fistulák műtéti kezelése bonyolult sebésztechnikai kérdés. A szerzők két eredményesen kezelt eset kapcsán nyert tapasztalatokat elemzik. A műtét során bal oldali collaris behatolás, a nyelőcső és légcső összenyílt szakaszának szétválasztása, mindkét oldal varrattal való zárása, a nyelőcső kirekesztése oldallagos oesophagostomiával és gépi kapocssoros okklúzióval, valamint a két varratsor izom-interpozitummal való szeparációja történt. Egyik betegnél az okklúzió spontán rekanalizációja elhúzódó volt, emellett a sipoly recidívája alakult ki. Reoperáció során a korábbi műtéti eljárást alkalmazták a nyelőcső kirekesztése nélkül. A második betegnél az oesophagostomia záródásának elhúzódása miatt kellett beavatkozni. Mindkét beteg gyógyulása teljes volt. Tanulságként megállapítható, hogy a posztintubációs sipolyok műtéti kezelésében a technikai lehetőségek adott szituációra való adaptálása jelentheti a sikerhez vezető utat. Orv. Hetil., 2011, 152, 1618–1622.

Open access

Absztrakt:

A mediastinum kórképeinek jellemzője, hogy az életfontosságú képletek anatómiai koncentrációja egyszerre jelent diagnosztikus és sebésztechnikai kihívást. Az itt jelentkező térfoglaló folyamatok növekedésük során hosszú ideig tünetszegények vagy tünetmentesek lehetnek, s ezért nemegyszer extrém méretet elérve kerülnek műtétre. Az 58 éves férfi beteg 15 éve ismert, légzési panaszokat okozó, a bal hátsó mediastinumban és retroperitoneumban lévő kiterjedt térfoglaló folyamat és mellkasi folyadékgyülem miatt került klinikánkra felvételre. A mellkasi fluidum citológiai vizsgálatával malignitást nem tudtunk igazolni. CT- és MR-vizsgálatokkal nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy a folyamat a mediastinalis térből (Th. IX–X. csigolya területe) vagy a bal mellékveséből indult ki. Hormonális aktivitást nem észleltünk. Thoracolaparotomiából 20,2 × 11,1 × 10,8 cm átmérőjű, gerinceredetű tumort exstirpáltunk, rekeszrekonstrukciót végeztünk. A szövettani vizsgálat schwannomát igazolt. A hosszas kompresszió miatt komprimált bal tüdő a megszakított légzésrehabilitációs kezelés hatására csak részlegesen expandált. Az általában csak előrehaladott állapotban felismerésre kerülő, nagyméretű mediastinalis térfoglalásoknál, más terápiás modalitások hiányában, kizárólag műtéti megoldás eredményezhet gyógyulást. Ezek a műtétek csak multidiszciplináris összefogással, kellő jártassággal rendelkező központokban végezhetők. Orv Hetil. 2019; 160(37): 1476–1479.

Open access

A cikk a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székháza ünnepélyes átadásának másfélszáz éves évfordulója alkalmából bemutatja a várostörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű középület építése során alkalmazott kőanyagokat. Levéltári források és kordokumentumok alapján ismerteti az építkezés legfontosabb eseményeit, az építő- és díszítőkövek beszerzésének, felhasználásának körülményeit, az ehhez kapcsolódó költségeket, majd ezt követően a kőzetek típusait, származási helyét veszi sorra. A székház kőzeteinek kiválasztása a neoreneszánsz ízlés- és formavilágát tükrözi: az épület homlokzata uralkodóan Budapest környéki porózus mészkövekből, forrásvízi mészkőből, lábazata pedig gerecsei vörös mészkőből áll, belsejében a Habsburg Monarchia területéről származó csiszolható mészkövek és márványok láthatók.

Open access

Abstract

Porosity and water absorption of different binder/aggregate ratios of repair mortar and porous limestone were studied that were used in many Hungarian monuments. Different types of mortars were analyzed by using mercury intrusion porosimetry (MIP) and the water saturation method (WSM). Test results showed that there was a strong correlation between the absorption mechanism and the porosimetric characteristics. Mechanical properties of the tested mortars were observed earlier. Pore size distribution confirms that the total porosity increases with increasing aggregate content. Natural stones mainly have medium and large pore radii (1–100 μm) while repair mortars, even with increased aggregate ratio, have smaller pore radii (0.01–0.1 μm). The comparison of different data allows us to state that pore characteristics such as pore volume, pore geometry, pore size distribution and network connectivity are the key control factors of stone and mortar deterioration.

Restricted access

Absztrakt

A nyelőcsőtumor következtében kialakuló oesophago-respiratoricus sipoly a folyamatos légúti kontamináció és táplálkozásképtelenség miatt súlyos, életveszélyes állapot. Kialakulása az esetek egy részében a betegség terminális szövődménye, másik részében a betegség kezdeti fázisában jön létre. A szerzők célja a kórállapot karakterisztikus jellemzőinek feltárása. Az 1984 és 2004 közötti időszakban 243 betegnél regisztráltak oesophago-respiratoricus fistulát, incidencia: 13,9. A fistulás és fistulával nem rendelkező nyelőcsőtumoros betegek prospektív adatgyűjtés során nyert adatait multivariancia-analízis módszerével hasonlították össze. Az oesophago-respiratoricus fistulára jellemző volt: 56,9 év átlagéletkor; 4,3:1 nemek aránya; 5,2 hónap átlagos anamnesis-idő, a fistula manifesztációjának ideje átlagosan 7,5 hónap; 97,5%-nál dysphagia; 36,9%-nál lázas állapot; 10,4 kg átlagos testsúlyvesztés; 59,5%-nál cachexia; átlagosan 7,7 cm tumorkiterjedés. 176 betegnél volt lehetőség endoscopos endoprothesis-beültetésre, túlélésük átlagosan 3,4 hónap volt. A fistulás betegek két, egymástól szignifikánsan elkülöníthető csoportra voltak oszthatók. A fistula kialakulása a betegek 66,3%-ában jelentkezett a betegség végstádiumaként. 33,7%-nál kezdeti stádiumban, rövid anamnesis-idő után alakult ki, viszonylag fiatalabb betegeknél, agresszívabb viselkedésű, szövettani képében differenciálatlanabb tumoroknál. E betegek gyors progressziójú tumoros betegségére a kisebb testsúlycsökkenés, mérsékeltebb fokú dysphagia, a tumor kisebb mérete mellett a kezelhetőség rosszabb esélyei és eredményessége volt a jellemző.

Restricted access
Authors: Ákos Balázs, Tamás Vass, Dávid Tárnoki and Zsolt Baranyai

Absztrakt:

A lenyelt idegen test gastrointestinalis traktusból való kilépése és migrációja az idegentest-nyelések számához képest ritka jelenség. Bemutatott két esetünkben a súlyos szeptikus állapot sürgős sebészeti beavatkozást igényelt. Az egyik esetben a máj állományába és a retroperitoneumba, a másik esetben a máj bal lebenyén keresztül a pericardiumba hatoltak a hónapokkal korábban lenyelt drótdarabok. Első esetünknél a retroperitoneumban, majd a femoralis régióban, a második esetnél a máj és pericardium területén észleltünk a feltárás során suppurativ szövődményt. Az extrakció után első esetünkben ismételt műtétre kényszerültünk a retroperitonealis phlegmonének a femoralis régióra terjedése miatt. A tályogrendszerek kiürítése után mindkét esetben gyógyulást sikerült elérnünk. Az esetek diagnosztikus problémái tanulságosak a mindennapi gyakorlat számára. Orv Hetil. 2019; 160(42): 1677–1681.

Open access

Absztrakt

A szerzők 1984 és 2009 között 2952 malignus nyelőcsőszűkületet kezeltek. Célkitűzés: A tanulmány célja a nyelőcsőendoprotézis-beültetés módszerének vizsgálata a használhatóság szempontjából. Módszerek: A protézis beültetése 42 esetben műtéti úton, 1143 esetben endoscopos módszerrel történt. A protézisbeültetésre alkalmatlannak bizonyult betegeknél 125 esetben gastrostomia; 19 esetben percutan endoscopos gastrostomia; 9 esetben katéter-jejunostomia történt, míg 965 beteg csak supportiv kezelésben részesült. Eredmények: Az indikált esetek 61,2%-ában történt sikeres protézisbeültetés. A protézis a nyelési panaszt 6,2%-ban időlegesen, 93,5%-ban végérvényesen megoldotta. Szövődményeket 23,7%-ban észleltek, ezek migratio, perforatio, vérzés, légúti obstructio, korai váratlan halálozás, aspiráció, a protézis eldugulása, tumoros felülnövekedés, fistulaképződés, újdonképződés, reflux voltak. A szövődmények 69,2%-a endoscopos reintervencióval megoldható volt. 27 szövődmény (2,1%) volt letális kimenetelű. A műtéti úton protetizált betegek műtéttel kapcsolatos szövődményeinek aránya 21,9% volt. A protézissel kezelt betegek túlélése átlag 5,4 hónap, a gastrostomiával, percutan endoscopos gastrostomiával, jejunostomiával kezelt betegek túlélése átlag 3,6 hónap, a kizárólag supportiv kezelésben részesült betegek túlélése átlag 3,2 hónap volt. Következtetések: A malignus eredetű nyelőcsőszűkületek palliatív kezelésében az endoprotézis beültetése jól használható módszer, szignifikánsan javítja a betegek túlélési és életminőségi mutatóit. A supportiv táplálási lehetőségként alkalmazott módszerek a betegek szubjektív éhségérzetét csökkentik, de a túlélést nem befolyásolják.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A tumor miatt végzett műtétek során készült nyelőcső-anastomosisok elégtelensége kapcsán az insufficientián át kilépő tartalom bakteriális összetételének a szövődmény kimenetelében jelentős befolyásoló szerepét tételezhetjük fel. Célkitűzés: A vizsgálat célja az anastomosiselégtelenség következményeinek összevetése a betegek szájüregi bakteriális flórájával. Módszer: A prospektív vizsgálat során 131, műtétre került betegnél közvetlenül a műtét előtti órákban mintavételt végeztünk. A betegek szájüregi flórájának összetételét elemeztük. Az anastomosiselégtelenség következményei és a baktériumflóra összetétele közötti korrelációt vizsgáltuk. Eredmények: Patogén baktérium jelenléte a szájüregi flórában 50 esetben (38,2%) volt kimutatható. A szövődmény súlyossága és a patogén baktériumok előfordulási gyakorisága között a korrelációanalízis közepes erősségű kapcsolatot mutatott ki (rs = 0,553), az eredmény szignifikáns (p≤0,05). Következtetések: A patogén ágenseket tartalmazó flóra a varratelégtelenség eseteiben nagyobb kockázatot és súlyosabb kimenetelt eredményezhet, a meghatározó tényezők egyikeként értékelhető. A szájüregi bakteriális flóra a műtéti előkészítés során a korábbiaknál nagyobb figyelmet és a műtéti előkészítés gyakorlatának megváltoztatását igényli. Orv. Hetil., 2017, 158(1), 25–30.

Open access
Authors: Zsolt Baranyai, Ákos Balázs, Péter Kupcsulik and László Harsányi

Absztrakt:

Bevezetés: A sebészi és az intenzív terápia jelentős fejlődése ellenére a nyelőcső-perforáció napjainkban is súlyos, életet veszélyeztető állapot. A sikeres kezelés függ a különböző klinikai tényezőktől, az egészségügyi felszereltségtől, de leginkább a rendelkezésre álló szaktudástól, tapasztalattól. Betegek és módszerek: Retrospektív módon elemeztük a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján 2005 és 2017 között nem tumoros eredetű nyelőcső-perforáció miatt műtéttel kezelt betegek adatait. Eredmények: A fenti időszak alatt 77 beteget kezeltünk, mindegyikük külső intézetből került átvételre. 15 beteg (19%) sokkos állapotban érkezett. A perforáció 29 (38%) esetben spontán, 32 (41%) alkalommal endoszkópia során, 12 (16%) betegnél idegentest-elakadás miatt, 4 (5%) esetben pedig nyelőcsővarix-vérzés ballon-kompressziós terápiája után alakult ki. A betegek a tünetek kialakulása után átlagosan 2,7 nappal kerültek klinikánkra. 11 (14%) betegnél drainage-t, 6 (8%) alkalommal suturát, 8 (10%) funduplicatiót, illetve 19 (25%) betegnél nyelőcső-kirekesztést alkalmaztunk. Reoperációkkal együtt 33 (43%) betegnél pedig teljes oesophagus exstirpatióra kényszerültünk. 27 (36%) beteget vesztettünk el. Megbeszélés, következtetések: A nyelőcsősérülések sebészi ellátását alapvető két tényező befolyásolja: a műtét előtti észlelési idő hossza és a szeptikus tünetek fennállása. Alapvetően a késedelem miatt kényszerülünk radikális – csonkító – műtétekre. Az időveszteség oka a nem egységes diagnosztikai stratégiában, a valós diagnózis felismerésének késedelmében rejlik.

Open access