Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Ákos Pető x
Clear All Modify Search

A talajok környezettörténeti kutatásokban való alkalmazásának egyik lehetséges módja, hogy a növényekben képződő, kémiai és fizikai tényezőknek egyaránt hosszú ideig ellenálló növényi opálszemcsék (fitolitok) által közvetített élőhelyi képet megfejtsük. A növényi opálszemcsék együttese a talajban történő felhalmozódás révén, a felszínt benépesítő növényvilág lenyomatát adja. Egy adott vegetációra jellemző fitolitegyüttes jellegét elsődlegesen a létrehozó növényzet befolyásolja, ugyanakkor a másodlagos – talajképződési és emberi – tényezők figyelembe vétele, számszerűsítése is fontos szereppel bír. A talajokban felhalmozódó növényi opálszemcsék minőségi elemzése révén konkrét növényi életközösségeket (élőhelyeket) jellemezhetünk; mennyiségi elemzésükkel, illetve talajainkban megfigyelhető eloszlásukkal pedig a növényi életközösségek talajfejlődésre kifejtett hatását, azok monotonitását és/vagy szakaszosságát ismerhetjük meg. Dolgozatomban 20 talajszelvény, 117 rétegmintával jellemzett fitolitismereti adatbázisát dolgozom fel. A vizsgálat célja, hogy a recens életközösségekhez hasonlóan, a megjelenő fitolit morfotípusok mennyiségi és minőségi jellemzőinek a figyelembevételével jellemezzem az egyes talajok által megjelenített élőhelyek fitolitképzési potenciálját, illetve visszacsatolást találjak a jelenségek és a talajok múltja között. Ehhez az ökológiában is alkalmazott diverzitási indexeket hívom segítségül. A morfotípus-diverzitási értékek egy talajszelvény fejlődésének összetettségét is megmutatja, így az eredmények alapján három, egymástól eltérő típust határoltam el. Az első típus, amelyik esetében a természetes és mesterséges hatások eredményeképpen növekedik a fitolitok és a morfotípusok száma, tehát a természetes fejlődési folyamathoz képest fitolittöbblet jelentkezik. A második típus esetében a talajszelvény helyzetéből adódóan fitolit- és szervesanyag-veszteség keletkezik, amely közvetlenül csökkenti a talaj morfotípus-változatosságát és fitolitmennyiségét, míg a harmadik típusba az intakt szelvényeket soroltam, ahol a szelvény fitolitösszletét csak a szelvényen tenyésző vegetáció alakítja, külső hatás nem játszik közre. Ebben a tekintetben ez egy belső folyamatok által, a külső folyamatok kizárásával fejlődő típus.

Restricted access

A Cikolai-vízrendszer vízgyűjtőterülete — szórványos neolitikus (vonaldíszes) megtelepedés után — először a bronzkorban (kb. 2600-900/800 cal BC) népesült be intenzíven, amikor a löszvonulat meredek peremén megjelentek a vatyai kultúra (kb. 2000/1900-1500 cal BC) lelőhelyei. A vizsgálatba vont lelőhely (Forrás-dűlő) a vatyai kultúra eddig ismert több mint 50 erődített telepe közé sorolható (Kovács, 1984). Ellentétben a ma már intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló nagy kiterjedésű teleptől, az övárokkal mesterségesen elszigetelt ún. kisvár rész talajtani és geoarchaeológiai jellegzetességei máig érintetlenek, ezáltal alkalmas a terület arra, hogy régészetileg releváns, de környezettörténetileg is fontos talajtani kérdésekre adjunk választ. A földvár ún. kisvár részét térképező talajtani/sekélyföldtani fúrásokkal tártuk fel. A PK07-es fúróponton felvett sekélyföldtani szelvény folyamatos mintasorozatán laboratóriumi méréseket (összes szerves-szén, TOC%; összes foszfortartalom, Pösszes; pH [H2O, KCl], CaCO3%, KA), valamint radiokarbon kormeghatározást (AMS 14C) végeztünk.A térképező talajfúrásokkal sikerült mind vertikálisan, mind horizontálisan meghatározni a bronzkori megtelepedési kultúrréteg kiterjedését, valamint a felszíni talajképződmények alapján recens felszíni bolygatásra következtetnünk. A kiszerkesztett kereszt- és hossz-szelvények segítségével láthatóvá vált, hogy a terület külső, kitettebb, és a központi térrésznél meredekebb, kerületén a felhagyás utáni felszínfejlődési folyamatok erodálták az egykori járószintet, illetve az arra települő kultúrréteget. A kisvár központi területén ugyanakkor bolygatatlan állapotban tudtuk feltárni a bronzkori megtelepedési réteget. A földvár rétegrendje négy jól elkülönülő egységre osztható: a recens talajtakaró, illetve annak talajképző alapkőzete; a megtelepedési kultúrréteg; valamint az eredeti alapkőzet. A PK07-es fúróponton 350 cm mély fúrómagján végzett laboratóriumi mérésekkel pontosítottuk a felszíni talajképződmény besorolását, valamint megadtuk a teljes rétegrend talajtani alapadatait. Ennek fényében a felszíni talajtakarót kilúgzott mezőségi talajként határoztuk meg. Az eltemetett megtelepedési kultúrréteg morfológiai és talajfizikai, valamint -kémiai adatai egyértelműen alátámasztották az egykori intenzív bolygatással járó felszínhasználatot. A kultúrréteg anyagán végzett főkomponens elemzés eredményei arra engedtek következtetni, hogy az egységes képet mutató kultúrréteg 190 és 250 cm közötti rétege kevésbé erős, míg a felső 130 és 190 cm közötti rétege intenzívebb emberi bolygatásnak lehetett kitéve.A kultúrrétegből feltárt szervesanyag-maradványokon végzett radiokarbon kormeghatározással a bronzkori megtelepedés és intenzív területhasználat időpontját 1920-1530 cal BC-re lehetett keltezni.A lelőhelyen végzett vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy a hasonló típusú lelőhelyeket — amelyeket a kutatás stratigráfiai adatok hiányában korábban „pszeudó-tellként” értelmezett (KOVÁCS, 1969; BÓNA, 1975) — nemcsak gazdasági és társadalmi szerepük alapján (Gogâltan, 2002; P. Fischl & Reményi, 2013; Reményi, 2013), de rétegsoruk alapján is valódi, többrétegű tell településként értékelhetjük.

Restricted access

A kunhalmok az eurázsiai sztyeppe öv síkvidéki tájának emberalkotta formakincsei. A halmok építésekor az azt létrehozó ember eltemette és ezáltal konzerválta a korabeli táj egyik legfontosabb “olvasókönyvét”, a járószint talajtakaróját. Az egykori tudatos emberi cselekvés — azaz különböző céllal létesített halmok megépítésének — kiemelten fontos mellékterméke, hogy a halmok alatti terület korabeli talajtakarója izolálódott a környezeti hatásoktól és ezáltal megőrződött.

Tanulmányunkban a Szolnok-Túri-síkon található Bán-halmon végzett geomorfológiai, botanikai, talaj- és rétegtani eredményeket foglaljuk össze, illetve egészítjük ki az eltemetett paleotalaj mintáin végzett fitolitelemzés eredményeivel. A növényi opálszemcsék ellenálló képessége — egyéb mikro- és makroszkopikus, szervesanyagú növényi eredetű maradvánnyal szemben — lehetőséget ad a fitolitelemzés módszerének széleskörű paleoökológiai alkalmazására. A növényi szövetből történő feltáródásukat követően még hosszú ideig extrém körülmények között is fennmaradnak a befoglaló közegükben: megőrzik a képződési körülményeikre jellemző formájukat, anatómiai származásukra vonatkozó tulajdonságukat, textúrájukat. Ezzel megteremtik a lehetőségét, hogy a fitolitkutatás a paleoökológia és paleotalajtan tudományában, mint önálló kutatási irányzat szerepet kapjon. A növényi opálszemcsék a talajok fejlődéstörténetének hírmondói is egyben, így a megfelelő peremfeltételek teljesülése esetén egy-egy talajszelvény képződését is jellemezhetjük a módszer felhasználásával.

A Bán-halom rétegtani vizsgálatát a halmon végzett sekélyföldtani fúrás által szolgáltatott fúrómagok morfológiai, illetve alapvető laboratóriumi vizsgálatai alapján lehet felvázolni. Eszerint a halom palástját adó recens talajképződmény alatt legalább négy, morfológiailag jól elkülönülő kultúrréteg helyezkedik el, amely alatt 470 cm-es relatív mélységben található az építés előtti járószint, azaz az eltemetett paleotalaj felszíne.

Az eltemetett talaj Ap- és részben Bp-szintjéből, valamint a paleotalaj és — kronológiai értelemben — az első kultúrréteg (K1) határrétegéből 10 cm-es mintázási intervallummal gyűjtött talajminták fitolitelemzése szerint a Bán-halom építése előtti környezetet erős felszínbolygatás érthette. Ellentétben a temetkezési dombokon (kurgánokon) végzett — hasonló metodikájú — vizsgálatokkal, jelen esetben feltételezzük a halom alatti terület korábbi használatba vételét, a megtelepedést. Ennek egyik legfontosabb bizonyítéka a gabonák egykori jelenlétére utaló fitolit morfotípusok megjelenése a mintákban. Mindemellett az eltemetett paleotalaj morfotípus spektruma azt támasztja alá, hogy a halom építési pontjának környezetében a természetes vegetációt a környező homokbuckák sztyeppei, félszáraz vegetációja uralta, amelyben fás szárú fajok egykori megjelenése, illetve dominanciája nem rekonstruálható.

Restricted access

A középső bronzkori (ca. 2000/1900—1500/1450 cal BC) Vatya-kultúra erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatainak talajtani és földtani képződményei egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az ún. „földvár“ talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek. Ezek vizsgálata környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

Kakucs—Turján mögött“ lelőhely a Kiskunsági-homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári-homokhát találkozásánál fekszik, közvetlenül az ócsai Turjánvidék szomszédságában. A térképező talajtani fúrás eszközének alkalmazásával lehetőségünk nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet dolgoztunk ki, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni talajvizsgálati módszerekkel, valamint alapvető laboratóriumi mérések elvégzésével meghatároztuk és leírtuk a lelőhelynek a fedő talajképződmény alatti antropogén hatásra kifejlődött és módosult talajainak, valamint üledékeinek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését. Eredményeink arra utalnak, hogy a közel 4–4,5 méteres mélységű egykori árkok a korabeli felszíni talajtakaróra jellemző nagyobb humusz és szerves anyag tartalmú rétegekkel töltődtek fel. Emellett, olyan — a fokozatos betöltődés morfológiai jegyeiként meghatározott — (mikro)rétegeket is sikerült felismerni a bolygatatlan fúrómagokban, amelyek a vízzel időszakosan feltöltődött árkokban rakódhattak le.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megrajzolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

Restricted access

A Kárpát-medence központi területén a középső bronzkorban (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) virágzó nagy kulturális egységet — az azonos kerámiastílus alapján — Vatya-kultúrának nevezzük. A kultúra ún. erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatot hozott létre, mely talajtani és földtani képződmények egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az összefoglaló néven „földvárnak” is nevezett lelőhelyek talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek.

Ezek vizsgálatával olyan talaj- és üledéktani adatokhoz juthatunk, amelyek környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis–Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában elterülő „Kakucs–Turján mögött” lelőhely — a korábban végzett geofizikai felmérés és régészeti terepbejárás alapján — a Vatya-kultúra egyik jellegzetes települése.

A területen a sekélyföldtani fúrások eszközének segítségével alkalom nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet hoztunk létre, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni és laboratóriumi talajvizsgálatot követően meghatároztuk és leírtuk a lelőhely recens talajtakaróját, amely egy homokon fejlődött csernozjom talaj tulajdonságait mutatta. A lelőhely megközelítőleg 100 méteres átmérőjét az északidéli és a keletnyugati irányokban kialakított, egyenként 10–10 darab felvételi ponttal jellemzett fúrássorozat írja le. Ez alapján világossá vált, hogy a lelőhely egy egykori vízjárta, fluvioeolikus és alluviális üledékek mozaikjából kiemelkedő homokos löszháton helyezkedik el.

Ezen túlmenően, a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, illetve az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket.

Az épületobjektumokat átvágó fúrássorozatok során meghatározott antropogén üledékrétegek (kultúrrétegek) az egykori megtelepedés, a helyben lakásból származó antropogén anyagfelhalmozódás, valamint a későbbi, a lelőhelyet lezáró pusztulási rétegek egymáshoz viszonyított helyzetére utal. A pusztulási rétegként megha-tározott K1 réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — mindenvalószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K2 réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megraj-zolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

Restricted access

The present state of our landscapes is not only the result of various natural processes, but of the anthropogenic effect that humankind had since its occurrence within the landscape. These processes reach back as far as the beginning of the known archaeological eras. One of the major problems in the reconstruction of landscape evolution is bridging the gap between the archaeologically well-defined periods and the extensively documented last three centuries. Remains of the various archaeological periods are conserved in the soil and form part of the soil’s memory function; but soils develop and might get destroyed over time. However, soils also bridge the heritage of once lived cultures with those events of the last few centuries that are reconstructable, based on written and map sources. It must be noted that the possibility of human-induced soil destruction is significantly higher within the mentioned centuries, therefore the understanding of land-use changes, land-use trajectories are essential in assessing the possible degradation of soils, archaeological sites and heritage.The present contribution attempts to integrate the tools of geoarchaeology, soil science and landscape ecology with the archaeological knowledge of the Cikola valley (Mezőföld, Hungary). The historic land-use changes within the target area of the valley were detected and quantified with the trajectory tracking method. This was compared to soil conditions, geoarchaeological data and to information collected through on-site archaeological field walking. The comparisons of archaeological sites that have been less or more intensively used in the past, differ both in soil conditions, and in the condition of the archaeological phenomena they preserve. The trajectory values gave a good estimate on the possible and predictable disturbance of the archaeological phenomena preserved at the examined sites.

Restricted access

A történeti korokban élt emberek mindennapi élettevékenységét a háztartásrégészet egy adott emberi populáció hátrahagyott anyagi és építési kultúráján keresztül ítéli meg. A talajtanban alkalmazott talajkémiai és -fizikai paraméterek térhasználat elemzésben történő felhasználása ugyanezt a célt szolgálja, de természeténél fogva eltérő tevékenységek detektálására (is) alkalmas. A bemutatott vizsgálat két épületobjektum, talajtani alapokra helyezett, belső térhasználat elemzésének módszertani megfontolásait, illetve eredményeit foglalja össze. Győr–Ménfőcsanak-Széles-földek lelőhelyen feltárt kelta (La Tène kultúra, Kr.e. III. század második fele), illetve római kori bennszülött (Kr.u. I. század vége) épületobjektum belső terében, a teljes régészeti jelenségre reprezentatív horizontális mintavételi módszert alkalmaztunk, amelynek keretében 50×50 cm-es rácshálóból gyűjtöttünk antropogén üledékmintákat a két objektum belső teréből. A vizsgálat tárgyát képező objektumok méretben és felépítményben azonosságokat mutatnak. Az egyenként két ágasfás, félig földbe mélyített épületekből összesen 68 db mintán végeztünk talajtani méréseket [összes szervesszén-tartalom (TOC%), összes foszfortartalom (Pösszes), pH (H2O, KCl), CaCO3%, Arany-féle kötöttség (KA)]. Annak érdekében, hogy a régészeti jelenségekben megmutatkozó emberi hatást elkülöníthessük a környezeti háttérértékektől, a lelőhely négy pontján vettünk fel kontroll talajszelvényt. A régészeti környezetből származó mérési adatok kiértékelése kettős. Mennyiségi szempontból a lelőhely környezeti viszonyaihoz, illetve a kimért háttérértékekhez kell kalibrálni az adatokat. Minőségi szempontból ugyanakkor egy-egy paraméter mintasorozatában mért szórás, értékintervallum, illetve horizontális heterogenitása árulkodik az épület belsejének eltérő használatáról. Az alkalmazott paraméterek közül az összes foszfortartalom és az összes szervesszéntartalom adatai bizonyultak a leginformatívabbnak annak eldöntésében, hogy a vizsgált belső terek mely pontját, milyen mértékben érhette emberi tevékenységből származó behatás. Eredményeink alapján az Arany-féle kötöttségi szám, illetve a szénsavas mésztartalom eloszlásmintázatait – Győr–Ménfőcsanak-Széles-földek lelőhely esetében – csak részlegesen lehetett az egykori emberi tevékenységhez kötni. Ez a lelőhely szedimentológiai és talajtani viszonyaival magyarázható. A két objektum belső térhasználata, az antropogén üledékeken végzett talajtani mérések tanúsága szerint nem tekinthető azonosnak. A római kori bennszülött épület belső terében markáns különbséget lehet feltételezni a belső térhasználatban. Ezzel ellentétben a kelta épületobjektumnál egyenletes eloszlásmintázatról beszélhetünk, amely olyan emberi tevékenység egykori meglétére utal, amely nem szelektíven használta az épület belső terét.

Restricted access

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis—Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában található Kakucs—Turján mögött lelőhely a Kárpát-medence középső bronzkorában (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) a Vatya-kultúra népességének egyik jellegzetes települése volt.

A területen több talajtani módszer együttes alkalmazásával lehetőség nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, sekélyföldtani viszonyait, illetve a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, tafonómiájának egyes részleteit rekonstruáljuk.

A talajtani térképező fúrások eszközének segítségével a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében nem csak a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, hanem az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket is vizsgáltuk. A pusztulási rétegként meghatározott K1 réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — minden valószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K2 réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

Kakucs—Turján mögött bronzkori lelőhelyen végzett régészeti talaj mikromorfológiai megfigyelések arra utalnak, hogy a K1 rétegben régészeti módszerekkel meghatározott két feltételezett padló szint közül egyik sem in situ helyzetű. Bár mindkét esetben megfigyelhetők padlótöredék-darabok, ezek nagy valószínűséggel áthalmozott formában vannak jelen. Ezt támasztja alá a T4-es vékonycsiszolati mintában az égetetlen padló töredékek jelenléte, amelyek tetején égetetlen talajos jellegű betöltés és égett patics található (T3). A patics körül nincs nyoma égésnek, így az is áthalmozott anyag. A korábban padlóként meghatározott rétegtani egységek (T6 ‘c’ és T7 ‘a’) ugyancsak nem in situ, hanem áthalmozott anyagként definiálhatóak. A megfigyelések arra utalnak, hogy legalább kétféle padló típussal számolhatunk a lelőhelyen. Az egyik egy igen finom szerkezetű, kifejezetten meszes, a másik pedig homokos vályog alapanyagú. Ebből az anyaghasználat, építéstechnika, ezzel együtt pedig esetlegesen a helyhasználat különbözőségére következtethetünk.

Az antropogén eredetű összetevők aránya alacsony. Talán ez is annak a jele, hogy nem egy in situ házzal/épülettel, hanem annak áthalmozott maradványaival van dolgunk. Az antropogén eredetű mikro-maradványok a mindennapi élethez kapcsolhatók (pl. hamu, faszén — égetés; csont — élelem, ételkészítés; kerámia — tárolás, fazekasság). Az elemzett vékonycsiszolatok az anyagok folyamatos áthalmozását mutatják, ami intenzív emberi jelenlétre utal.

A vékonycsiszolatokban megfigyelt, a telepen zajló anyagmozgatás, áthalmozás mértékével kapcsolatban általánosítani nem lehet. A mintázott profil azonban jól mutatja a szándékos anyagmozgatást, áthalmozást, mely a mintázás helyén sem egyszeri esemény. A padlók esetében régészetileg is bizonytalan interpretációt („feltételezett padló”) szándékoztunk megerősíteni vagy elvetni. A terepi megfigyelések szerint valószínűsíthető volt a mintázott helyen padlók megléte, melyek nem őrződtek meg minden kétséget kizáróan. A vékonycsiszolatok megfigyelései igazolták a padlók (pontosabban padló alapanyagok) meglétét, hisz valóban padló anyag került lerakásra, de ezek vélhetően nem elsődleges, azaz kialakításuk pozíciójában voltak jelen. „Bolygatatlan” padló töredéket csupán a T2-es mintában találtunk. Bár mintázáskor itt nem rögzítettük padló jelenlétét, mind az ásatási dokumentáció mind pedig a mikroszkópos megfigyelés azt mutatja, hogy in situ padlót találtunk.

A homokos/homokos vályog szerkezetnek köszönhetően a szerves (növényi) anyagok megőrződése igen rossz. Gyakorlatilag nincsenek jelen a mintákban, így ezekkel kapcsoltban nem állt módunkban megfigyeléseket tenni.

Az intenzív emberi jelenlét az egész lelőhelyen megfigyelhető, melyet a fúrások során tapasztalt változó vastagságú kultúrréteg is mutat. A telep egyes részein anyagok halmozódtak fel, kerültek lerakásra, míg máshol ilyen jellegű tevékenység nem figyelhető meg, sekélyebb üledékréteget hátrahagyva.

Mind a talajfúrások, mind pedig a vékonycsiszolatok elemzése alapján a lelőhelyképződés a következőképen vázolható:

  1. Eredeti természeti környezet
  2. Emberi megtelepedés
  3. Az eredeti/eltemetett talaj felszínének modifikációja, mely nem drasztikus, hanem folyamatos.
  4. Folyamatos emberi behatás (házak építése, mindennapi tevékenység következtében kialakuló anyagok felhalmozódása (kerámia, patics, csont, hamu stb.), anyagok áthalmozása).
  5. Telep el/felhagyása, a telep pusztulása, eltemetődése
  6. Recens talajfejlődés

Restricted access