Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Árpád Kenéz x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A Cikolai-vízrendszer vízgyűjtőterülete — szórványos neolitikus (vonaldíszes) megtelepedés után — először a bronzkorban (kb. 2600-900/800 cal BC) népesült be intenzíven, amikor a löszvonulat meredek peremén megjelentek a vatyai kultúra (kb. 2000/1900-1500 cal BC) lelőhelyei. A vizsgálatba vont lelőhely (Forrás-dűlő) a vatyai kultúra eddig ismert több mint 50 erődített telepe közé sorolható (Kovács, 1984). Ellentétben a ma már intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló nagy kiterjedésű teleptől, az övárokkal mesterségesen elszigetelt ún. kisvár rész talajtani és geoarchaeológiai jellegzetességei máig érintetlenek, ezáltal alkalmas a terület arra, hogy régészetileg releváns, de környezettörténetileg is fontos talajtani kérdésekre adjunk választ. A földvár ún. kisvár részét térképező talajtani/sekélyföldtani fúrásokkal tártuk fel. A PK07-es fúróponton felvett sekélyföldtani szelvény folyamatos mintasorozatán laboratóriumi méréseket (összes szerves-szén, TOC%; összes foszfortartalom, Pösszes; pH [H2O, KCl], CaCO3%, KA), valamint radiokarbon kormeghatározást (AMS 14C) végeztünk.A térképező talajfúrásokkal sikerült mind vertikálisan, mind horizontálisan meghatározni a bronzkori megtelepedési kultúrréteg kiterjedését, valamint a felszíni talajképződmények alapján recens felszíni bolygatásra következtetnünk. A kiszerkesztett kereszt- és hossz-szelvények segítségével láthatóvá vált, hogy a terület külső, kitettebb, és a központi térrésznél meredekebb, kerületén a felhagyás utáni felszínfejlődési folyamatok erodálták az egykori járószintet, illetve az arra települő kultúrréteget. A kisvár központi területén ugyanakkor bolygatatlan állapotban tudtuk feltárni a bronzkori megtelepedési réteget. A földvár rétegrendje négy jól elkülönülő egységre osztható: a recens talajtakaró, illetve annak talajképző alapkőzete; a megtelepedési kultúrréteg; valamint az eredeti alapkőzet. A PK07-es fúróponton 350 cm mély fúrómagján végzett laboratóriumi mérésekkel pontosítottuk a felszíni talajképződmény besorolását, valamint megadtuk a teljes rétegrend talajtani alapadatait. Ennek fényében a felszíni talajtakarót kilúgzott mezőségi talajként határoztuk meg. Az eltemetett megtelepedési kultúrréteg morfológiai és talajfizikai, valamint -kémiai adatai egyértelműen alátámasztották az egykori intenzív bolygatással járó felszínhasználatot. A kultúrréteg anyagán végzett főkomponens elemzés eredményei arra engedtek következtetni, hogy az egységes képet mutató kultúrréteg 190 és 250 cm közötti rétege kevésbé erős, míg a felső 130 és 190 cm közötti rétege intenzívebb emberi bolygatásnak lehetett kitéve.A kultúrrétegből feltárt szervesanyag-maradványokon végzett radiokarbon kormeghatározással a bronzkori megtelepedés és intenzív területhasználat időpontját 1920-1530 cal BC-re lehetett keltezni.A lelőhelyen végzett vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy a hasonló típusú lelőhelyeket — amelyeket a kutatás stratigráfiai adatok hiányában korábban „pszeudó-tellként” értelmezett (KOVÁCS, 1969; BÓNA, 1975) — nemcsak gazdasági és társadalmi szerepük alapján (Gogâltan, 2002; P. Fischl & Reményi, 2013; Reményi, 2013), de rétegsoruk alapján is valódi, többrétegű tell településként értékelhetjük.

Restricted access

A történeti korokban élt emberek mindennapi élettevékenységét a háztartásrégészet egy adott emberi populáció hátrahagyott anyagi és építési kultúráján keresztül ítéli meg. A talajtanban alkalmazott talajkémiai és -fizikai paraméterek térhasználat elemzésben történő felhasználása ugyanezt a célt szolgálja, de természeténél fogva eltérő tevékenységek detektálására (is) alkalmas. A bemutatott vizsgálat két épületobjektum, talajtani alapokra helyezett, belső térhasználat elemzésének módszertani megfontolásait, illetve eredményeit foglalja össze. Győr–Ménfőcsanak-Széles-földek lelőhelyen feltárt kelta (La Tène kultúra, Kr.e. III. század második fele), illetve római kori bennszülött (Kr.u. I. század vége) épületobjektum belső terében, a teljes régészeti jelenségre reprezentatív horizontális mintavételi módszert alkalmaztunk, amelynek keretében 50×50 cm-es rácshálóból gyűjtöttünk antropogén üledékmintákat a két objektum belső teréből. A vizsgálat tárgyát képező objektumok méretben és felépítményben azonosságokat mutatnak. Az egyenként két ágasfás, félig földbe mélyített épületekből összesen 68 db mintán végeztünk talajtani méréseket [összes szervesszén-tartalom (TOC%), összes foszfortartalom (Pösszes), pH (H2O, KCl), CaCO3%, Arany-féle kötöttség (KA)]. Annak érdekében, hogy a régészeti jelenségekben megmutatkozó emberi hatást elkülöníthessük a környezeti háttérértékektől, a lelőhely négy pontján vettünk fel kontroll talajszelvényt. A régészeti környezetből származó mérési adatok kiértékelése kettős. Mennyiségi szempontból a lelőhely környezeti viszonyaihoz, illetve a kimért háttérértékekhez kell kalibrálni az adatokat. Minőségi szempontból ugyanakkor egy-egy paraméter mintasorozatában mért szórás, értékintervallum, illetve horizontális heterogenitása árulkodik az épület belsejének eltérő használatáról. Az alkalmazott paraméterek közül az összes foszfortartalom és az összes szervesszéntartalom adatai bizonyultak a leginformatívabbnak annak eldöntésében, hogy a vizsgált belső terek mely pontját, milyen mértékben érhette emberi tevékenységből származó behatás. Eredményeink alapján az Arany-féle kötöttségi szám, illetve a szénsavas mésztartalom eloszlásmintázatait – Győr–Ménfőcsanak-Széles-földek lelőhely esetében – csak részlegesen lehetett az egykori emberi tevékenységhez kötni. Ez a lelőhely szedimentológiai és talajtani viszonyaival magyarázható. A két objektum belső térhasználata, az antropogén üledékeken végzett talajtani mérések tanúsága szerint nem tekinthető azonosnak. A római kori bennszülött épület belső terében markáns különbséget lehet feltételezni a belső térhasználatban. Ezzel ellentétben a kelta épületobjektumnál egyenletes eloszlásmintázatról beszélhetünk, amely olyan emberi tevékenység egykori meglétére utal, amely nem szelektíven használta az épület belső terét.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors:
Ervin Albert
,
Rita Sipos
,
Szilárd Jánosi
,
Péter Kovács
,
Árpád Kenéz
,
Adrienn Micsinai
,
Zsófia Noszály
, and
Imre Biksi

Abstract

The last surveys on methicillin-resistant Staphylococcus aureus (MRSA) isolated from bovine milk in Hungary took place in the 2000s. To elucidate the genetic variability and to estimate the burden of the pathogen, MRSA from our strain collection and prospectively collected Staphylococcus aureus (SA) isolates originating from two milk hygiene laboratories were investigated. Between 2003 and 2018, 27 MRSA strains originating from 10 dairy farms were deposited and characterised. Most strains (n = 20) belonged to ST1-t127-SCC mec IV and were recovered from three unrelated farms. From other farms, variable genotypes were identified sporadically: ST22-t032-SCC mec IV from three farms; a newly described double locus variant of ST97, ST5982-t458-SCC mec IV from two farms; and ST398-t011-SCC mec IV and ST398-t011-SCC mec V from two respective farms. The prospective screening of 626 individual SA isolates originating from 42 dairy farms resulted in four (0.48 %) MRSA strains from three (7.14 %) farms. All MRSA isolates belonged to the clonal complex 398 and a novel spa-type t19251 was also identified. Most isolates were resistant to three or more antimicrobial classes. The occurrence and significance of MRSA of dairy origin seems to be unchanged in the past decade in Hungary. However, the low host specificity and multiresistance of the identified genotypes calls for periodic revision on the role and distribution of the pathogen in the Hungarian dairy sector.

Open access