Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for

  • Author or Editor: Éva Marton x
  • All content x
Clear All Modify Search

A tanulmányban a Rivermead Viselkedéses Memóriateszttel kapcsolatos kezdeti tapasztalatainkról számolunk be. Három betegcsoportot hasonlítunk össze (Parkinson-kór, stroke és Alzheimer-kór) a tesztben nyújtott teljesítménye alapján. A vizsgálat eredményei szerint a legjobb teljesítményt a Parkinson-kóros betegcsoport nyújtotta mind az összteljesítményt, mind a próbánkénti összehasonlítást tekintve, őket követte a stroke-csoport, végül a leggyengébb teljesítményt az Alzheimer-betegcsoport esetében tapasztaltuk. Emellett - más tesztekhez viszonyítva - a RVMT érzékenyebbnek bizonyult a kognitív deficit előrejelzésben.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: János László Iványi, Éva Marton, and Márk Plander

Bevezetés: Az immun thrombocytopenia esetenként nehezen kezelhető, egyénre szabott terápiájú betegség. Első vonalbeli kezelésként rendszerint kortikoszteroid ajánlott, ennek hatástalansága esetén másodvonalbeli terápiás megoldások (lépkivétel, immunszuppresszív, illetve thrombocytaképzést serkentő szerek) után a betegeknél kielégítő terápiás válasz érhető el. Célok: A szerzők 12 évet felölelő retrospektív elemzésben vizsgálták ezen időszak alatt kórismézett és kezelt immun thrombocytopeniás betegeik kórlefolyását, a kezelés módozatait, hatásosságát és az újabb szerek eredményességét. Betegek és módszer: A Vas Megyei Markusovszky Kórház Zrt., Haematologiai és Haemostaseologiai Osztályán és Szakambulanciáján 2000. január 1. és 2011. december 31. között 79 (26 férfi és 53 nő) kórismézett és kezelt immun thrombocytopeniás beteg adatait dolgozták fel. Vizsgálták az egyes alcsoportok, így a szteroidkezeltek, szteroidhatástalanság után splenectomián átesett betegek, illetve másodvonalbeli kezelésre szorult betegek remisszióba kerülését, betegségmentességét és az össztúlélést. Az adatokat számítógépes statisztikai programmal értékelték. Eredmények: A vizsgált időszak alatt a 79 beteg (medián követési idő 66 hónap; minimum–maximum: 3–144 hónap) közül első vonalbeli kezelésként 28 kortikoszteroiddal kezelt jutott komplett remisszióba és vált tartósan betegségmentessé (35,4%, betegségmentes túlélés medián 75,5 hónap; minimum–maximum: 2–140 hónap). További 38 betegnél előzetes szteroid vagy egyéb immunszuppresszív szer hatástalansága után lépkivételre került sor (48,0%, betegségmentesség medián 94,2 év; minimum–maximum: 6–136 hónap). Sebészi szövődményt két esetben észleltek, posztoperatív és késői infekció nem fordult elő. Öt beteg hunyt el, egyikük sem alapbetegsége következményében. Másodvonalbeli kezelésre 13 krónikus betegnél került sor (13/79, 16,4%), közülük hat betegnél splenectomia után relapsus alakult ki. A hagyományos (immunszuppresszív) és újabb szerektől (rituximab, trombopoetinagonisták) egyaránt kedvező hatást tapasztaltak. Következtetések: A betegek több mint kétharmada jól reagált a kortikoszteroidra, illetve a splenectomiára, és tartósan betegségmentessé váltak. E kezelésre nem reagáló esetekben az új szerektől (rituximab, trombopoetinagonisták) várható tünet- és betegségmentesség. Orv. Hetil., 2012, 153, 1613–1621.

Restricted access

Philadelphia kromoszóma negatív krónikus myeloproliferativ neoplasiákban (úgymint polycytaemia vera, essentialis thrombocytaemia és primer idiopathiás myelofibrosis) a fokozott thrombosiskockázat összefüggésbe hozható az ezekben a kórképekben különböző gyakorisággal előforduló Janus kináz 2 gén mutációval (JAK2V617F). 2007 óta rendszeresen vizsgálják a JAK2-mutáció jelenlétét krónikus myeloproliferativ neoplasiákban. Célkitűzés: Retrospektív felmérésben osztályukon és ambulanciájukon gondozott, kezelt krónikus myeloproliferativ neoplasiákban szenvedő betegekben előfordult thrombosis és a JAK2-mutáció közötti esetleges kapcsolatot vizsgálták. Betegek és módszer: 2007–2010 között 171 krónikus myeloproliferativ neoplasiás beteg (68 polycytaemia verás, 84 essentialis thrombocytaemiás és 19 primer idiopathiás myelofibrosisos) vérmintáit juttatták el molekuláris biológiai laboratóriumokba, ahol a DNS-mintákból allélspecifikus polimeráz láncreakcióval detektálták a V617F-mutációt. A betegek kórtörténetéből feldolgozták a thromboemboliás szövődményeket (artériás, cerebro- és cardiovascularis és vénás thrombosis). A statisztikai feldolgozás a Windows statisztikai szoftver programjával készült. Eredmények: JAK2-mutációt 53 polycytaemiás betegben (77,9%), essentialis thrombocytaemiában 55 (65,4%), míg primer idiopathiás myelofibrosisban hét betegben (36,8%) igazoltak. Polycytaemia verában 18 JAK2-pozitív betegnél láttak thromboticus szövődményt (18/53, 33,9%), essentialis thrombocytaemiában 17/55 (30,9%) betegnél, míg primer idiopathiás myelofibrosisban a hét JAK2-pozitív betegben nem fordult elő thrombosis. Ugyanakkor JAK2-negatív esetekben is előfordult thromboticus esemény (10 JAK2-negatív polycytaemiából négy esetben, a 23 JAK2-negatív essentialis thrombocytaemiás között hat betegben). Következtetések: Krónikus myeloproliferativ neoplasiás beteganyagukban a JAK2-mutáció aránya nagyrészt megfelel az irodalomban közöltekével. Mind PV-ben, mind ET-ben a JAK2-pozitív esetekben bekövetkezett thrombosis közel azonos számban fordult elő, a JAK2-negatív betegekben észlelt thrombosis gyakorisága azonban nem különbözött szignifikánsan a JAK2-pozitívakétól. Mindezek alapján úgy vélik, hogy a JAK2-mutáció jelenléte vagy hiánya thrombosis bekövetkeztét illetően nem prediktív értékű krónikus myeloproliferativ neoplasiában. Orv. Hetil., 2011, 152, 1795–1803.

Restricted access

Bevezetés: Essentialis thrombocytaemiában a betegek morbiditása és mortalitása szempontjából a legfőbb veszélyt a thrombohaemorrhagiás szövődmények jelentik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki essentialis thrombocytaemiában szenvedő betegekben a thromboticus események elemzését, valamint az új IPSET thrombosiskockázat-becslő pontrendszer alkalmazhatóságának vizsgálatát a konvencionális kétkategóriás (alacsony és magas) kockázatbesorolással szemben. Módszer: A jelen tanulmányban az 1999 és 2014 között diagnosztizált 155, essentialis thrombocytaemiában szenvedő beteg (106 nő, medián életkor: 61 év) eredményeit retrospektív módon elemezték. Eredmények: Thromboticus eseményt a hematológiai diagnózist megelőzően 55 esetben (35,5%), míg azt követően 25 alkalommal (16,1%) észleltek. A thrombosismentes túlélés az egyes IPSET kockázati csoportok esetében szignifikánsan különbözött (p = 0,002). Következtetések: A szerzők elsőként vizsgálták az IPSET modell alkalmazhatóságát magyar hematológiai centrumban gondozott essentialis thrombocytaemiában szenvedő betegek körében. Eredményeik felvetik annak a lehetőségét, hogy ez a pontrendszer több információval szolgálhat a konvencionális thrombosiskockázat-becsléshez képest. Orv. Hetil., 2015, 156(14), 558–563.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ádám Freisinger, Judit Lám, Lilla Barki, Márton Király, and Éva Belicza

Bevezetés: A gyógyszerelés biztonságát javító stratégiák közül a gyógyszeres terápia egyeztetése bizonyítottan eredményes, az eltérő ellátórendszerekbe és különböző profilú osztályok gyakorlatába átültethető módszer. Célkitűzés: A gyógyszeres terápia egyeztetési folyamatának alaposabb megismerése, a gyakorlathoz kapcsolódó korlátok és hajtóerők feltérképezése. Módszer: A szerzők irodalomkutatást végeztek. 19 adatbázisban kerestek 7 keresőmotor segítségével. Két független szakértő értékelése után a releváns közleményeket előre meghatározott szempontrendszer alapján dolgozták fel. Eredmények: 230 absztraktot értékeltek. A gyakorlat bevezetésével kapcsolatban talált korlátokat és támogató erőket rendszerezték. Gyakran említett akadályként találták a kommunikációs kérdéseket, a vezetés elhivatottságának hiányát, az előre nem látható forrásigényt és a kompetenciák szabályozatlanságát. A bevezetést támogató ajánlások főként a folyamatok újratervezését, a költséghatékonysági adatok bemutatását, kapcsolódó oktatások szervezését javasolják. Következtetések: A gyógyszerelési folyamat biztonságának javítása érdekében a szerzők hazai kórházakban is javasolják a gyakorlat bevezetési lehetőségeinek vizsgálatát az azonosított korlátok és sikertényezők alapján, a hazai intézményekben jelenleg is zajló terepgyakorlatokra alapozva. Orv. Hetil., 2014, 155(35), 1395–1405.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: János László Iványi, Éva Marton, Márk Plander, and Tamás Szendrei

Absztrakt

Bevezetés: Az essentialis thrombocythaemia a Philadelphia kromoszóma-negatív krónikus myeloproliferativ neoplasiák egyik entitása. A viszonylag hosszú kórlefolyás alatt a gyakori vérzés- és thrombosiskockázat thrombocytareduktív szerekkel (hidroxiurea, interferon, anagrelid) és aszpirinnel csökkenthető. Célkitűzés: A szerzők előzetesen hidroxiureával kezelt, intolerancia/rezisztencia kialakulása miatt anagrelidre váltott vagy kiegészített essentialis thrombocythaemiás betegek klinikopatológiai és terápiás adatait és terápiás eredményeit dolgozták fel. Módszer: 2000 és 2014 között a hematológiai szakrendelésen kórismézett, első vonalban hidroxiureával kezelt 104 essentialis thrombocythaemiás betegnél (heti medián adag 7500 mg) intolerancia és/vagy rezisztencia esetén anagrelidre váltottak (heti medián dózis 7,5 mg), nem kielégítő monoterápiás válasz esetén a két szert egymással kombinálták. A kórlefolyás alatt rögzítették a vérzéses/thromboticus események és a mellékhatások számát. A statisztikai elemzést a Windows Statistical Software programmal végezték. Eredmények: A 104 essentialis thrombocythaemiás beteg (58 JAK2V617F-mutáció-pozitív, -negatív 46, calreticulinmutáció-negatív 15, MPL-1-mutáció-negatív 6) közül 87 beteg kapott első vonalban hidroxiureát, 4 beteg interferont, 13 beteg pedig csak acetilszalicilsavat. Hét hidroxiurea-intoleráns, illetve 22 hidroxiurea-rezisztens beteg kapott másodvonalban anagrelidet, közülük 18 beteg monoterápiában, 11 beteg hidroxiureával kombináltan, míg további 5, nagyrészt fiatal beteg első vonalban kapott anagrelidet (34/104, 32,6%). A primeren anagreliddel kezeltek mindegyike komplett remisszióba került, míg a másodvonalban anagreliddel kezelt csoportból 16, a hidroxiurea + anagrelid csoportból pedig 9 beteg került komplett remisszióba (100, 88,8 és 82,1%). A 10 éves összesített túlélés 82,1% volt. Anagreliddel kezelt 2 betegnél vérzés, illetve egynél myocardialis infarctus következett be. A szerhez köthető más súlyos adverz eseményt nem észleltek. Három idős betegük hematológiai betegségtől független okok miatt elhunyt, leukaemiás transzformációt nem láttak. Következtetések: Essentialis thrombocythaemiás betegeikben az anagrelid első vagy másodvonalban, szükség esetén hidroxiureával kombinálva a klinikai kórlefolyást a thrombocytaszám csökkentésével kontrollálni képes, mellékhatásai általában tolerálhatók. Orv. Hetil., 2016, 157(9), 336–341.

Restricted access

Absztrakt:

A szerzők három, daratumumabkezelt, myeloma multiplexben szenvedő beteg esetén keresztül mutatják be a daratumumab okozta interferenciát a vércsoport-szerológiai vizsgálatokban, melynek kiküszöbölése nagy kihívást jelent a vércsoport-szerológiai laboratóriumok számára, mivel ilyen esetekben nehéz a kompatibilis vörösvérsejt-készítmény biztosítása. Az esetismertetés és irodalmi összefoglalás áttekinti az interferencia jelenségének elméleti hátterét és gyakorlati megoldási lehetőségeit. A daratumumab egy új anti-CD38 IgG1 kappa monoklonális antitest, melyet a relabáló/refrakter myeloma multiplex kezelésében alkalmaznak. A transzfúzió előtti rutin kompatibilitási vizsgálatok során a daratumumabkezelt beteg plazmája az ellenanyagszűrés során pánreaktív antitestet jelez az indirekt antiglobulintesztben, mivel a daratumumab kötődik a tesztvörösvérsejteken levő CD38-hoz. Az álpozitív eredmény a daratumumabkezelés befejezését követően 6 hónapig fennállhat. Ez az interferencia megakadályozza azt, hogy a transzfúziót igénylő betegnél az esetleges irreguláris antitestek megfelelően azonosíthatóak legyenek. A standard szerológiai módszerek nem küszöbölik ki az interferenciát. A lehetséges neutralizáló technikák – mint a dithiothreitol módszer, a solubilis CD38 és anti-idiotípus antitest alkalmazása – jelenleg nem elérhetőek. A leginkább ajánlott megoldás a daratumumabkezelés megkezdése előtt elvégzett Rh fenotípus- és Kell-antigénmeghatározás és eszerint választott vörösvérsejt-készítmény biztosítása. A szerzők célja, hogy felhívják a figyelmet a klinikus és a transzfuziológus közötti kétoldali kommunikációra annak érdekében, hogy minimalizálható legyen a késlekedés a kompatibilis vörösvérsejt-készítmény biztosításakor.

Restricted access
Verbum
Authors: Biagio D'Angelo, György Domokos, Éva Martonyi, Márton Náray-Szabó, and István Miskolczi

This part is a collection of short book reviews from the following authors: Paola Mildonian: Alterego. Racconti in forma di diario tra Otto e Novecento; Guido Cifoletti: Lingua franca barbaresca; Henry Bauchau: Une poétique de l'espérance; Franck Neveu: Dictionnaire des sciences du langage; Gérard Genette: Métalepse.  De la figure à la fiction;

Restricted access
Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica
Authors: Emese Nagygyörgy, Barbara Kovács, Éva Leiter, Márton Miskei, István Pócsi, László Hornok, and Attila Ádám

Stress sensitivity of three related phytopathogenic Fusarium species (Fusarium graminearum, Fusarium oxysporum and Fusarium verticillioides) to different oxidative, osmotic, cell wall, membrane, fungicide stressors and an antifungal protein (PAF) were studied in vitro. The most prominent and significant differences were found in oxidative stress tolerance: all the three F. graminearum strains showed much higher sensitivity to hydrogen peroxide and, to a lesser extent, to menadione than the other two species. High sensitivity of F. verticillioides strains was also detectable to an azole drug, Ketoconazole. Surprisingly, no or limited differences were observed in response to other oxidative, osmotic and cell wall stressors. These results indicate that fungal oxidative stress response and especially the response to hydrogen peroxide (this compound is involved in a wide range of plant-fungus interactions) might be modified on niche-specific manner in these phylogenetically related Fusarium species depending on their pathogenic strategy. Supporting the increased hydrogen peroxide sensitivity of F. graminearum, genome-wide analysis of stress signal transduction pathways revealed the absence one CatC-type catalase gene in F. graminearum in comparison to the other two species.

Restricted access