Absztrakt

A fej-nyaki nyálkahártyákról kiinduló laphámrák a magyar férfilakosságot érintő harmadik leggyakoribb daganatos halálok. Ezt a daganatot túlnyomórészt környezeti karcinogén hatások, azon belül is az alkohol és a dohányzás idézi elő. A látszólag azonos szövettanú daganatoknak azonban különböző a kórlefolyásuk, főleg azért, mert nem egyformán reagálnak a kezelésekre. Ebben a munkában olyan potenciális biomarkereket vizsgáltunk, amelyek az ismert környezeti toxikus hatásokra biológiai válaszként jöttek létre, így feltételezzük, hogy nyomonkövetésük révén közelebb juthatunk a klinikai onkológia legfontosabb kérdéseihez: a daganatkialakulás folyamatának megértéséhez, a daganat korai felismeréséhez és a daganat biológiai természetétől függően alakított terápiás terv felállításához. A genetikai instabilitásra utaló vizsgált markerek közül a spontán kromoszómaaberrációk megfelelő biomarkernek mutatkoztak a fej-nyaki daganatos fenotípus jelzésére. Ugyanakkor a mutagénszenzitivitás mérésére alkalmazott bleomycin-teszt, az egészséges magyar populáció több mint felében észlelt fokozott mutagénérzékenység miatt, magyar viszonyok között nem jelezte az egyedi daganatkockázatot szemben a nyugat-európai és amerikai tapasztalatokkal. A magyar rák-előfordulási és -halálozási statisztikák ismeretében a teljes populációt érintő fokozott mutagénérzékenység elgondolkodtató eredmény és további kutatást igényel. Hormonvizsgálataink során a krónikus alkoholfogyasztást kísérő hypophysis- és szexszteroidhormonok szérumszinteltéréseit észleltük, amelyek közül az emelkedett prolaktinszintnek és az összes és szabad tesztoszteron csökkent szintjének egyaránt rossz prognózist jelző értéke volt. A hormonok és fej-nyaki daganatok közötti kapcsolat további vizsgálatára ösztönöz funkcionáló ösztrogén- és progeszteronreceptorok kimutatása fej-nyaki laphámrák szövetekben.

Absztrakt

Az onkológiai kezelések célja a daganat eltávolítása mellett a funkciók lehetséges megtartása. Ennek ellenére vitális (nyelés) és kommunikatív (fonáció, artikuláció) funkciók sérülhetnek. A funkciózavarok közül kiemelkedő jelentőségű a nyelészavarok kezelése, hiszen a nyelésfunkció sérülése életveszélyes szövődményekkel járhat: aspirációs pneumonia (akár a nyál félrenyelése miatt), dehydratio, malnutritio, és szociális izoláció. A lézió helye szerint megkülönböztetünk oropharyngealis és oesophagealis dysphagiát. A félrenyelés létrejöhet pre-, intra- és posztdeglutitív módon, azaz a nyelési reflex kiváltódása előtt, a nyelési aktus alatt és után. A félrenyelés nem jár mindig köhögéssel, ez az ún. silent aspiration, azaz csendes félrenyelés. Ez jellemző a neurogén dysphagiákra, de a garat-gégetumorok kezelését követően kialakuló ún. strukturális dysphagia (a tumorterápiák során a nyelésben résztvevő struktúrák károsodása okozta nyelészavar) esetén is előfordulhat. Az elveszett szükségszerű funkció (nyelés, beszéd) pótlására különböző lehetőségek vannak a foniátriai rehabilitáció keretében. A nyelésrehabilitáció lehetőségei (kauzális, kompenzatorikus és adaptációs eljárások) és az artikulációs gyakorlatok, illetve póthangképzés kialakítása nagyban javítja a beteg életminőségét, visszailleszkedését a családba, társadalomba.

Absztrakt

Magyarországon a szájüregi- és a garatdaganatok száma aggasztóan magas. Míg a mortalitás 1955-ben 282, addig 2005-ben már 1567 volt. Az utóbbi 1–2 évben ezek a számok ugyan stagnálást mutatnak, de a betegek száma mind a férfiak, mind a nők körében jelentős. Mivel a legfontosabb kiváltó tényezők – az alkoholfogyasztás és a dohányzás – mértéke változatlan, valamint a szájüregi szűrés továbbra sem megoldott, gyors javulás ezen a téren biztosan nem várható. A szájüregi lágyrészhiányok pótlására számos megoldást dolgoztak ki, cikkünkben 4 módszert mutatunk be és értékelünk. Ezekkel a megoldásokkal a szájüregi lágyrészhiányok pótlásakor az esetek legnagyobb részében jó eredményt érhetünk el.

Absztrakt

A szájüregi daganatos esetek nagyobb részében előrehaladott daganatok kezelését kell megoldani. Ezekben az esetekben rákényszerülhetünk a mandibula egy részének eltávolítására. Csonthiányok rekonstrukciójára a fibula-szabadlebenyt használjuk, cikkünkben 25 éves tapasztalatainkat részletezzük.

Absztrakt

Az alkoholizálásból és a dohányzásból eredő rákfogékonyság genetikai biomarkereinek alkalmazhatóságát számos tényező módosítja. Ezek között néhány új szempont: a különböző alkoholizáló betegcsoportok önbevallási készsége, az egészséges magyarok mutagénekkel szembeni hiperérzékenysége, vagy a citogenetikai biomarkerek vizsgálati objektumaként használt perifériás limfociták immunreakciókban is betöltött szerepe. Fentiek tisztázásához 432 alkoholizáló fej-nyaki daganatos (FNyD), 62 (még) nem malignus alkoholos májbeteget (ALKM), illetve 101, szubjektíven panaszmentes krónikus alkoholistát (ALK) vizsgáltunk. A klinikailag alátámasztott kórképek ellenére az FNyD és ALKM betegeknek csak 50%-a vallott be szeszesital-fogyasztást, teljes önbevallást csak az alkoholelvonóra önként jelentkező ALK-k adtak. A megfelelően illesztett eset-kontroll citogenetikai biomarker-vizsgálatok alapján az ALK-k és az absztinensek spontán kromoszómaaberrációi (KA) nem különböztek. FNyD-ben és ALKM-ben viszont a 40–50%-kal emelkedett KA-gyakoriságban megnyilvánuló genetikai instabilitás a gyulladás szisztémás immunválaszához is köthető. Az egyéni rákhajlam becslésére szolgáló bleomycinnel indukált kromatidtörés/sejt (break/cell; b/c) az eddig közöltekkel ellentétben nem FNyD-ben (1,06 b/c), hanem az egészséges ALK-kban (1,52 b/c) volt a leggyakoribb, ami inkább a lokális genotoxikus expozíciókból (alkohol, dohány, táplálkozás szinergizmusa) eredő, nyálkahártyával asszociált immunreakciót tükrözheti. A magyar egészséges populáció közel 50%-ának hiperérzékenysége, szemben a 10–20%-os várttal, valószínűleg ebből eredhet. Ugyancsak ezzel magyarázható, hogy a különböző lokalizációjú FNyD betegek között a szájüregi daganatosok b/c hányadosa a legmagasabb, vagyis ahol a lokális mutagénhatás a legintenzívebb. Az alkoholizmus genotoxikológiai markereinek vizsgálatakor az önbevallás szubjektivitása epidemiológiai, a limfocita-szubpopulációk aránya és gyulladásokban betöltött szerepe pedig immunológiai zavaró tényező lehet.

Absztrakt

A fej-nyaki daganatok kezelésében az egyre bővülő nem sebészi kezelési lehetőségek ellenére a sebészi terápia mind a mai napig fontos szerepet játszik. A hagyományos sebészi beavatkozások mellett a célnak jobban megfelelő, egyre kifinomultabb eljárások is megjelentek. Ezek közé tartozik a lézeres beavatkozás. A lézer előnyei: a tökéletes irányíthatóság (az optika használata), a µm-es nagyságrendig értendő abszolút találati biztonság, az ablaszticitás, az érintésmentes alkalmazás, a szövetkímélő technika, a vérzéscsillapító hatás, a sebfelszíni ödéma teljes hiánya, a minimális posztoperatív hegesedés és a szöveti regeneráció elősegítése. Intézetünk Fej-Nyaksebészeti Osztályán 1981 és 2008 között összesen 7934 lézeres beavatkozást végeztünk különböző lokalizációjú és szöveti típusú fej-nyaki elváltozások miatt. A szerzők célja ismertetni a fej-nyaki bőrelváltozások, a szájüreg és a garat elváltozásainak lézeres kezelésében, a gége és a légcső szűkületeinek kezelésében, illetve a gégedaganatok kezelésében szerzett tapasztalataikat és eredményeiket.

Összefoglaló. A retropharyngealis nyirokcsomóáttétek incidenciája a primer fej-nyaki daganat lokalizációjától függ. Leggyakrabban az előrehaladott vagy recidív nasopharynx-carcinomák esetén fordul elő, de III–IV. stádiumú oro- és hypopharynxtumorok esetén is megjelenhetnek. Non-nasopharyngealis primer tumoroknál a manifesztációjuk kedvezőtlen prognosztikai faktornak tekinthető, melynek hátterében a diagnosztikus nehézség miatti késői detektálás, a kifejezetten nehéz sebészi eltávolíthatóság, valamint az agresszív biológiai viselkedés állhat. Az esetismertetésünkben bemutatásra kerülő, 58 éves betegünknél bal oldali elülső szájfenéki primer tumort diagnosztizáltunk azonos oldali nyaki és retropharyngealis nyirokcsomó-metastasissal, mely a nemzetközi irodalom alapján extrém raritás, incidenciája kevesebb mint 1%. A retropharyngealis nyirokcsomók diagnosztikájában a lokalizáció miatt a képalkotóknak jut hangsúlyosabb szerep. Elhelyezkedésük nemcsak diagnosztikus, hanem sebésztechnikai kihívást is jelentenek az életfontosságú anatómiai képletek közelsége, illetve a szűk feltárási viszonyok miatt. Ilyenformán ezek a műtétek csak intenzív osztályos háttérrel és kellő jártassággal rendelkező centrumokban végezhetők. Az alapvetően rossz prognózist a korai diagnózis és a multimodális terápia kedvezően befolyásolja. Esetünkben a komplex kezeléssel (sebészi terápia és posztoperatív radiokemoterápia) sikerült lokoregionális tumormentességet elérni, és ezzel a teljes és a betegségmentes túlélési időt növelni. Orv Hetil. 2021; 162(25): 997–1003.

Summary. The incidence of retropharyngeal lymph node metastasis depends on the localization of the primary head and neck cancer. Involved nodes are seen most commonly in cases of advanced or recurrent nasopharyngeal carcinoma, however, they might occur with stage III–IV oro- and hypopharyngeal tumours. The involvement of retropharyngeal lymph nodes has been associated with poor outcome of non-nasopharyngeal primary tumours, which might be explained by the delayed diagnosis, the difficult surgical procedure in the retropharyngeal space, and the aggressive nature of the disease. Here we present the case of a 58-year-old patient with an anterior oral cavity tumour on the left side with ipsilateral cervical lymph node and retropharyngeal lymph node metastases, which has been noted an extreme rarity in the literature with less than 1% incidence. Due to the localization of the retropharyngeal lymph nodes, the detection is based on imaging modalities. It represents a challenge for diagnosis and surgical treatment due to the close proximity of vital anatomical structures. Accordingly, these operations should only be performed in specialist surgical centres with intensive care units. The early diagnosis and the multimodality treatment might have a positive effect on the poor prognosis. In our case, we managed to achieve locoregional disease-free status with the complex treatment (surgical therapy and postoperative radiochemotherapy) and increase the overall and the disease-free survival. Orv Hetil. 2021; 162(25): 997–1003.