Search Results
You are looking at 1 - 10 of 15 items for
- Author or Editor: Éva Susánszky x
- Refine by Access: All Content x
Az egészségügy és benne az orvosi hivatás válsága a modern társadalmak általános jelensége. Jelen munkánkban e hivatásválság jeleinek előfordulását és sajátosságait kutatjuk „foglalkozási álmokon” keresztül. Az álmok szövegét olyan narratíváknak tekintettük, amelyek a közelmúltra vonatkozóan hordozzák a közlő személyek munkával, hivatással kapcsolatos nappali élményeit. Egy 125 orvosra kiterjedő felmérés során az alvás és álomjellegzetességek kérdőíves vizsgálata mellett került sor a gyógyítással kapcsolatos álmok felvételére. A 62 álomközlésből 42 minősült „foglalkozási álomnak”, melyeket a hermeneutikai vonulatba illeszkedő kvalitatív tartalomelemzés módszerével dolgoztunk fel. Az álmokat a társadalmi kihívások (a gyógyító helyzet típusa: klasszikus, piaci, elidegenedett) és az azokra adott válaszok (szerepmegvalósítás: heroikus, szolgáltató, proletár) dimenzióiban vizsgáltuk. Az álmokban mindhárom hivatásszerep-modell megjelenik, de nem a napjainkra jellemző piaci és elidegenedett modell dominál, hanem a hivatás korai, klasszikus modellje. Az álmok egy részében a szerepmegvalósítás nem felel meg a gyógyító helyzet típusának: az orvos piaci helyzetben heroikus módon, elidegenedettnek tekinthető helyzetben pedig heroikus vagy szolgáltató módon viselkedik. A klasszikus hivatásmodellnek ilyen arányú megjelenése az álmokban nincs összhangban az orvoslás jelenlegi társadalmi, gazdasági feltételrendszerével és helyzetével. Úgy véljük, hogy az orvosok foglalkozási álmaiban a kulturális késés jelensége érvényesül: a gyógyítás feltételrendszerének megváltozását csak lassan követi az orvosok elvárásainak, értékrendjének, munkavégzésre vonatkozó igényeinek változása. A klasszikus helyzetben, klasszikus módon gyógyító orvos ma már csak „nagy ábránd”, szökési kísérlet az ellenséges valóságból, ugyanakkor egy olyan szerepviselkedés megerősítését is szolgálja, amelynek bizonyos elemei nélkül megszűnne a gyógyítás humanizmusa.
Áttekintésünkben az egyedülálló szülők testi és lelki egészségi állapotára vonatkozó hazai és nemzetközi szakirodalmi adatokat tárgyaljuk. Ezen téma időszerű, mivel a nyugati típusú társadalmakban egyre több az egyszülős család. A szakirodalom nagy része az egyszülős családban felnövő gyermekeket érintő hatásokkal foglalkozik, pedig az egyedülálló szülőkre háruló többszörös szerepelvárások következtében megjelenő krónikus stressz mind testi, mind lelki egészségromláshoz vezethet maguknál a szülőknél. Ezen a téren is úgy tűnik, megjelennek a nemi különbségek. A gyermeküket egyedül nevelő anyák és családjaik gyakrabban élnek rossz anyagi körülmények között és a szegénység már önmagában is megnöveli az esélyét a testi betegségek és lelki zavarok gyakori előfordulásának. Ezzel ellentétben a nemzetközi tanulmányok többsége azt mutatta ki, hogy az egyedülálló apáknál ritkább a szegénység, és az egészségi állapotuk sem jelentősen rosszabb, mint a párkapcsolatban élő apáké. A tanulmány végén az irodalomban megjelent egészség- és társadalompolitikai irányelveket ismertjük.
A társadalmi nemek kutatása, ezen belül a gender és az egészség kapcsolata a szaktudományok, megközelítésmódok, részterületek széles spektrumát foglalja magába. A genderkutatás központi kategóriái a nemi szerep, a nemi szerepszocializáció, valamint a nemi szerepek megvalósításával kapcsolatos szerepstressz. Jelen tanulmány ízelítőt kíván adni a nemek eltérő mortalitási, morbiditási és viselkedési jellegzetességeit tárgyaló újabb angol nyelvű szakirodalomból, európai, észak-amerikai és ázsiai szakfolyóiratoknak a témával kapcsolatos legfrissebb közleményei alapján.
Háttér: Vizsgálatunk a vezető beosztásban dolgozók életminőségének általános leírásán túl a nemi különbségekre fókuszál. A szakirodalmi hivatkozások szerint a nők számára nagyobb kihívást és nagyobb stresszterhet jelentenek a vezető pozícióval kapcsolatos munkahelyi elvárások, és ennek hatása az egészségi állapottal kapcsolatos életminőség mutatóiban is leképeződik. Módszerek: Almintánkat a Hungarostudy 2006-os országos reprezentatív felmérés adatbázisából hoztuk létre, amelyben a 18 éven felüli, gazdaságilag aktív, vezető beosztásban lévő személyek adatai szerepeltek (N = 344 fő). A vezetők stresszterhelését a munkahelyi stressz, a kapcsolati stressz, valamint a foglalkozási és magánéleti szerepek összehangolásából eredő stressz mutatóival jellemeztük. Az életminőség mérésére egyrészt specifikus és általános elégedettségi mutatókat és a boldogság szubjektív megítélését, másrészt az általános közérzet és az egészségi állapot olyan mutatóit használtuk, mint a krónikus betegségek, a szubjektív testi tünetek, a depresszió és a szorongás. Az életstílus kapcsán a rizikómagatartások (dohányzás, alkohol) előfordulását, valamint a testtömegindexet és a fizikai aktivitás, sportolás gyakoriságát elemeztük. Eredmények: A vezető pozícióban lévő nők és férfiak munkával kapcsolatos stresszterhei a mutatók alapján nem különböztek. Ugyanakkor a szoros kapcsolatokból, valamint a munka és a család összeegyeztetéséből származó stressz-szint a vezető nők körében jelentősen magasabb volt, mint a férfiaknál. Az egészségi állapot önértékelése hasonlóan alakult, de emellett a nők az elmúlt 3 év vonatkozásában több orvosi kezelésről számoltak be, mint a férfiak, és lényegesen több szubjektív testi tünetet jeleztek, ami jelentősebb szomatizációra utal. A vezetők általános jóllét szintje nemenként nem különbözik, de emellett a nők nagyobb arányban szoronganak, és elégedetlenebbek a szexuális életükkel, míg a férfiakra jellemzőbb az ellenséges beállítódás. A vezető férfiak gyakrabban fogyasztanak alkoholt és elhízottabbak, mint a női kollégáik. Következtetések: A vizsgálat eredményei alapján nem állítható, hogy a női vezetők sérülékenyebbek, mint a férfiak.
Háttér: A fogyasztói társadalmakban a „második demográfiai átmenetnek” nevezett időszak egyik jellegzetes vonása, hogy csökken a házasságkötések és növekszik az élettársi kapcsolatok száma, amely hatással van a párkapcsolatok stabilitására és a gyermekvállalási hajlandóságra is. Ezt az időszakot jellemzi a nemi szerepekre vonatkozó társadalmi elvárások átalakulása is. A tradicionális szerepelvárások mindkét nem esetében modernizálódnak, és ez gyakran a nemi szerepekből eredő stressz-szint növekedésével jár együtt. Cél: Kutatásunk során a párkapcsolatok minőségével összefüggésben vizsgáltuk az együttélési forma és a nemiszerep-stressz összefüggéseit. Módszer: Elemzésünket a Hungarostudy 2006-os országos reprezentatív kérdőíves felmérés adatbázisán végeztük. Almintánkat a 18 éven felüli, párkapcsolatban élő férfiak jelentették (N = 1448). A párkapcsolatok minőségét a Rövidített Házastársi Stressz Skálával, a nemiszerep-stressz mértékét pedig a rövidített Férfi Nemiszerep-stressz Skálával mértük. A modellezési eljárás a lépésenkénti lineáris regresszió módszerével történt. Eredmények: Az élettársi viszonyban élő férfiak körében gyakoribb a magas stressz-szinttel jellemezhető, rossznak minősülő párkapcsolat, mint a házasságban élők körében. A házas férfiak számára kisebb stressz-terhelést jelent a „nőknek való alárendelődés”, de a nemiszerep-stressz más faktoraiban nincs eltérés a két csoport között. A párkapcsolatok minőségét szignifikáns mértékben befolyásolja az anyagi helyzet szubjektív megítélése, az együttélés formája és a nőkkel szemben érzett intellektuális kisebbségi érzésből származó stressz mértéke. Következtetések: Vizsgálatunk a magyar férfiak körében igazolta, hogy a magas párkapcsolati stressz, amely a kapcsolat minőségének – és feltehetően kapcsolati stabilitásának is – mutatója jobban érinti az élettársi viszonyban élőket, mint a házasokat. A nemi szerepek modernizálódásából eredő társadalmi elvárások szintén az élettársi viszonyban élő férfiakat érintik inkább: ők azok, akik érzékenyebben, azaz nagyobb stresszel reagálnak a nők esetleges intellektuális fölényére.
Munkánk során a hazai önkéntes társulások tagságának jellemzőit vizsgáltuk a Hungarostudy Egészség Panel (HEP) országos reprezentatív longitudinális vizsgálat keretében. A felmérések időpontjában (2002, 2006) a civil szervezetek tagsága 11–13% között mozgott — ez megfelel más hazai vizsgálatok eredményeinek. Kutatásunkban nyomon követtük, hogy milyen változások történtek a résztvevők tagsági viszonyában, és hogy ezek a változások miként írhatók le az egyes csoportok (kilépők, belépők) demográfiai, szociokulturális és gazdasági, valamint az egészségi állapot bizonyos mutatói mentén. Vizsgáltuk továbbá, hogy milyen magatartás- és személyiségjellemzőkkel írhatók le az egyes típusok. A Cloninger-féle személyiségdimenziók közül az önirányítottságot és az újdonságkeresést, a Folkman–Lazarus-féle coping kérdőív alapján pedig az emocionális és a problémamegoldó coping potenciált, valamint az egyéni aspirációkat vizsgáltuk. A Hungarostudy Egészség Panel (HEP) adatbázis elemzésének eredményei arra utalnak, hogy az önkéntes társulások tagjait és valaha volt tagjait inkább jellemzik egészségvédő faktorok: alacsonyabb az anómia foka, jellemzőbb a problémacentrikus megküzdési mód, a reflektivitásra való képesség, a kreativitás magasabb foka, és az önirányítottság.
Bevezetés: Az életminőség vizsgálata a krónikus betegségek kezelésében egyre nagyobb jelentőséggel bír. Cél: A szerzők célul tűzték ki, hogy az országosan reprezentatív Hungarostudy Egészség Panel vizsgálat rendelkezésre álló adatbázisának statisztikai feldolgozásával következtetéseket vonjanak le a hazai helyzetre vonatkozóan. Módszerek: A tesztbattériában szereplő három validált kérdőív szolgált mérőeszköznek: a WHO Jól-lét Kérdőív rövidített változata, a Rövidített Beck Depresszió Skála és a Betegségteher Index. Eredmények: A szerzők megállapították, hogy a nemzetközi adatokkal összhangban a hazai cukorbetegek életminőség-mutatói szignifikánsan rosszabbak a nem diabeteses populációhoz viszonyítva. Következtetések: Ugyancsak nemzetközi adatok bizonyítják, hogy az életminőség romlása a cukorbetegek együttműködésének, életkilátásainak romlását vonja maga után. Ezért is van nagy jelentősége a diabetesgondozás terén az életminőséget javító magatartás-orvoslási módszereknek, amelyek ma még nem tekinthetők általánosan elfogadottnak a pszichoedukáció során. Nemzetközi példákra hivatkozással a szerzők javaslatot tesznek validált betegségspecifikus kérdőívekkel végzett átfogó felmérésre hazai cukorbetegek körében és a Transzteoretikus Modell alkalmazására az edukáció hatékonyabbá tétele érdekében. Orv. Hetil., 2013, 154, 531–537.
