Search Results
You are looking at 1 - 10 of 44 items for
- Author or Editor: Örs Péter Horváth x
- Refine by Access: All Content x
A korai Barrett-carcinomák sebészi kezelése
Surgical treatment for early Barrett cancer
Absztrakt
Világszerte egyre több, a Barrett-esophagus talaján kialakult korai nyelőcsőrákot diagnosztizálnak köszönhetően a hatásos követési vizsgálatoknak. Subtotalis nyelőcsőkiirtás kétmezős lymphadenectomiával a leghatásosabb sebészi kezelési mód korai nyelőcsőrákok esetén. Ez a radikális műtét azonban jelentős mortalitással, morbiditással jár együtt, és jelentős életminőségbeli romlást okozhat. Emiatt újabban elterjedőben vannak a kevésbé invazív módszerek, így az endoscopos ablatio és a limitált radikalitású sebészi módszerek. A kezeléssel együtt járó szövődmények, a daganatkiújulás és a hosszú távú funkcionális eredmények összevetése alapján egyik módszer sem tartható egységesen elfogadottnak. Egyénre szabott döntéshozatalt kell alkalmazni, amely függ a daganat stádiumától, az esetlegeses multicentricitás a Barrett-nyálkahártyahossztól és a beteg teherbíró képességétől. A sebészi resectio – ami lehet radikális vagy limitált – marad azonban a legbiztonságosabb megoldás a submucosára terjedő daganat és multicentricitás esetén, valamint endoscopos ablatio után kialakult recidíva kezelésében.
Absztrakt
A nagy hiatus herniák primer varrattal történő zárása elfogadhatatlanul magas kiújulási aránnyal jár. A hiatus zárásának hálóval történő megerősítése jelentősen csökkentette a recidívák számát. Az irodalomban jelenleg nincs egyöntetűen elfogadott álláspont a háló alakja, mérete és anyaga vonatkozásában, továbbá abban, hogy a hálót hogyan kell a rekeszszárakhoz rögzíteni. A hálóbeültetés legnagyobb veszélye az, hogy az idegen anyag a nyelőcsőbe vagy a gyomorba penetrálhat. További veszélyt jelent a háló rögzítése során okozható szívsérülés, mely halálos szövődmény is lehet. A jövőt a biológiai anyagok kifejlesztése és a gyakorlatba való bevezetése jelentheti.
Nyelőcső-adenocarcinoma.
Mi lehet az oka az incidencia jelentős növekedésének?
Esophageal adenocarcinoma.
What can be the cause of substantially rising incidence?
Összefoglaló. Az 1970-es évek előtt a nyelőcsőrákok csupán 1–3%-a volt adenocarcinoma. A 70-es évek közepétől a nyelőcső-adenocarcinoma mutatta a legnagyobb növekedést az összes malignus daganat közül, és a 90-es évek közepétől már meghaladta a laphámrákok előfordulási gyakoriságát a nyugati világban. Ma a nyelőcső-adenocarcinoma relatív incidenciája Magyarországon 34,7%, míg a nyugati világban már 60% körül van. A nyelőcső-adenocarcinoma etiológiájában meghatároztak néhány kockázati tényezőt, így a gastrooesophagealis refluxot, a Barrett-nyelőcsövet, a kóros kövérséget, a dohányzást és a csökkenő Helicobacter pylori fertőzöttséget. Ezek a tényezők azonban jelen voltak már a 70-es évek előtt is. A kövérség előfordulásának gyakorisága és a következményes gastrooesophagealis reflux megduplázódott az elmúlt 40 évben, de ez egyedül nem magyarázza az adenocarcinomák szaporodásának ütemét. Egy új, hatékony savcsökkentő gyógyszercsoportnak, a H2-receptor-blokkolóknak a bevezetésére 1976-ban került sor, és ez egybeesik a szokatlanul nagy incidencianövekedéssel. Tom DeMeester teóriája szerint a savcsökkentő kezelés által létrehozott pH-változás okozhatja a refluxátum carcinogenitasának fokozódását. A Barrett-oesophagus és a nyelőcső-adenocarcinoma etiológiájában, megelőzésében és kezelésében számos ellentmondás és vitás kérdés tapasztalható, különösen a protonpumpagátló gyógyszerek (PPI-k) hosszú távú használata körül. A PPI-k hatásossága a gyógyszer túlzott alkalmazásához vezetett nem mindig megfelelő indikációban, kitéve a betegeket potenciális kockázatoknak. Összefoglalva, a nyelőcső-adenocarcinoma drámai növekedésében biztosan szerepet játszik az elhízás és a refluxbetegség ezzel párhuzamos terjedése. Fontos továbbá a H. pylori fertőzöttség csökkenése, és új szempont a hatásos savcsökkentő szerek széles körű alkalmazása, melyek a refluxátumban okozott pH-változással erősíthetik a carcinogenesist. Orv Hetil. 2021; 162(51): 2040–2046.
Summary. Before the 1970s, only 1–3% of esophageal cancers were adenocarcinoma. Since the mid-70s, the incidence of esophageal adenocarcinoma has shown the greatest increase compared to all other cancer types and overtook squamous carcinoma incidence in the mid-90s in the Western countries. Today, the relative incidence of esophageal adenocarcinoma in Hungary is 34.7% and around 60% in the Western countries. Some risk factors for esophageal adenocarcinoma have been identified such as gastroesophageal reflux disease, Barrett’s esophagus, obesity, smoking and decreased prevalence of Helicobacter pylori infection, but these risk factors were already present before the 70s. The prevalence of obesity and the consequentially developed gastroesophageal reflux has doubled during the last 40 years, but it does not explain alone the dramatic rise in the esophageal adenocarcinoma incidence. The H2 blockers, as new effective antisecretory medication, were introduced in 1976, coinciding in time with the substantial rise of esophageal adenocarcinoma. According to the DeMeester theory, the change in the pH of gastric refluxate caused by acid suppression enhances its carcinogenic potential. There are a lot of controversies among the prevention, etiology and treatment of Barrett’s esophagus and esophageal adenocarcinoma, especially regarding the long-term use of proton pump inhibitors (PPIs), an even more effective group of acid suppressors. The effectiveness of PPIs has led to an overuse exceeding its regular indications with little benefit, exposing patients to a number of potential risks. In conclusion, in the dramatic rise of the esophageal adenocarcinoma incidence, obesity accompanied by reflux disease and the decreased incidence of H. pylori infection certainly play important roles. The introduction of modern antisecretory drugs in the treatment of acid-related diseases promoting carcinogenesis, arises as a new consideration. Orv Hetil. 2021; 162(51): 2040–2046.
Intraluminalis duodenum-diverticulum okozta acut pancreatitis
Acute pancreatitis caused by an intraluminal duodenal diverticulum
Absztrakt
Az intraluminalis duodenum-diverticulum egy meglehetősen ritka kongenitális rendellenesség, mely általában csak felnőttkorban kezd panaszokat okozni. Esetünkben egy 26 éves nőbetegnél visszatérő acut pancreatitisek miatti kivizsgálás során igazolódott a háttérben. A diagnózist hasi CT segítségével állították fel, majd endoscopos lokalizációt követően műtétet végeztünk. Az operáció során intraluminalis diverticulumot találtunk, melyet duodenotomiából resecáltunk, és az extrémen tágult epehólyagot eltávolítottuk. Mellékleletként pancreas anularét találtunk. Esetünkkel bemutathattunk egy olyan ritka kombinációt, ahol az intraluminalis duodenum-diverticulum egy másik fejlődési rendellenességgel társult, és acut pancreatitist okozott.
Nyelőcsőpótlás hybrid, supercharged jejunummal
Esophagoplasty with hybrid-supercharged jejunum
Összefoglaló. Bevezetés: Esetünkben nyelőcsőtumor miatt történt nyelőcső reszekció és bal colonféllel pótlás egy korábban gyomor reszekált betegen. A graftelhalás miatt a nekrotizált vastagbélszakaszt eltávolítottuk. Az egy év múlva végzett rekonstrukciónál kombinált vérellátású jejunummal való pótlást alkalmaztunk. A három egyenes ág lekötése után a Roux kacs nem volt elég hosszú, ezért a 2. és 3. egyenes ág között az árkádot átvágva már biztonságosan felért a nyakra. A 3. ág által ellátott terület vérellátását a mammaria interna arteriájából biztosítottuk és a vénás elvezetést egy vena saphena szegmenttel biztosítottuk a vena jugularis externa felé. A jejunum graft folytonossága megmaradt. A beteg meggyógyult.
Ha a nyelőcsőpótlásra rutinszerűen használt gyomor és vastagbél anatómiai okok, előző műtétek vagy szövődmények miatt alkalmatlanok, akkor az egyik utolsó lehetőség a jejunummal való pótlás. A jejunum csak szabad átültetéssel vagy a keringés megerősítésével (supercharging) alkalmas az oesophagectomia utáni biztonságos pótlásra. A kombinált vérellátású jejunum pótlást hybrid, supercharged módszernek neveztük el.
Summary. Introduction: In this case report an esophageal resection due to cancer was performed with a primary left colonic replacement, as the stomach was resected previously. Due to graft necrosis, the necrotized section of the colon was removed. One year later a long jejunal segment with a combined blood supply was used for secondary reconstruction. Even after the ligation of three straight branches, the Roux loop was not long enough to reach up to the neck, however the division of the arcade between the 2nd and 3rd straight branches lengthened it satisfyingly. Blood supply to the region of the farthest branch was provided from the internal mammary artery and venous drainage was provided by a saphenous vein graft to the external jugular vein. The continuity of the jejunal graft was preserved. The patient recovered uneventfully.
If neither the stomach nor the colon routinely used for esophageal replacement are available due to anatomical reasons, previous surgeries, or complications, jejunal replacement can be the last resort. Jejunum is only suitable for safe esophageal replacement by either free transplantation or by supercharging. The procedure when a combined blood supply is provided for the jejunal replacement was named the hybrid-supercharged method.
Absztrakt
Bevezetés: A minimálisan invazív technika a mellékvese sebészetében világszerte „gold standard” módszernek számít. A szerzők másfél évtizedes gyakorlatukat retrospektíven elemezve vizsgálták műtéti jellemzőiket, történelmi kontrollcsoporthoz hasonlítva őket. Anyag és módszerek: Az áttekintett időszakban, 1997 és 2011 közt összesen 175 laparoscopos adrenalectomiát végeztek. Mindkét oldalon, a beteg oldalfekvő helyzetében, a transabdominalis lateralis megközelítést alkalmazták. Bal oldalon egy új „suprasplenicus” megközelítést vezettek be. A nagyméretű, 7 cm feletti elváltozások esetén kézzel asszisztált laparoscopos technikát alkalmaztak. Eredmények: A műtét laparoscopos módszerrel 77, hagyományosan 115 percig tartott átlagosan. Az eltávolított tumorok mérete a laparoscopos csoportban 3,1, a nyitottban 4,9 cm volt átlagosan. A legnagyobb méretű elváltozások hasonlóak voltak, viszont a laparoscopos csoportban a kisebb méretű tumorok gyakorisága nagyobb volt. Konverzió 15 esetben (8,6%) történt, legtöbbször vérzés miatt. A szövődményarány a laparoscopos csoportban 10,8%, a hagyományosban 24,6% volt. A hospitalizációs idő szignifikánsan rövidebb volt a minimálisan invazív technika esetén (4,5 vs. 8,1 nap). A laparoscopos csoportban 3 betegnél (1,7%) igazolódott váratlan, kisebb méretű primer malignitás, R0 módon eltávolítva. Következtetések: A laparoscopos technika minden benignus mellékvese-elváltozás eltávolítására alkalmazható, számos kedvező jellemzőt biztosító módszer. A metastasisok többsége kellő rutinnal és önmérséklettel e módszerrel szintén eltávolítható, onkológiai kompromisszum nélkül. A pre- és posztoperatív ellátás minőségének biztosításához az endokrinológiai kooperáció nélkülözhetetlen.
Absztrakt
Szerzők felhívják rá a figyelmet, hogy a pancreascarcinoma miatt végzett műtétek késői eredményei javíthatók az R0 resectiók arányának növelésével. Ennek eléréséhez adhat segítséget egy a pancreasfej eltávolítása során alkalmazható új módszer, amikor a processus uncinatusnál kezdve, caudocranialis irányba (retrograd) történik a dissectio. Ezáltal már az elején látótérbe kerül az arteria mesenterica superior, ami mentén haladva tökéletesebben lehet eltávolítani a peripancreaticus szöveteket, emellett kisebb a vérzés és a nagyérsérülés veszélye is. Szerzők 6 esetük kapcsán is megtapasztalták az említett technikai előnyöket, és valamennyi resectio R0-nak bizonyult a szövettani feldolgozáskor. Irodalmi és saját eredmények alapján ajánlják kipróbálásra a hagyományostól eltérő, retrograd dissectiót carcinoma miatt végzett pancreatoduodenectomia során.
