Search Results

Absztrakt

Bevezetés: A nem-konvencionális gyógymódokat a betegek igénye tartja fenn, és alkalmazásuk gyakran rejtve marad a családorvosuk előtt. Célkitűzés: Felmérni a családorvosok véleményét a nem-konvencionális gyógymódokról, oktatásukról és integrációjuk lehetőségeiről. Módszer: Önkéntes, anonim kérdőíves felmérés a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének két továbbképző rendezvényén. Eredmények: A 194 háziorvos (39,8%-os válaszadási arány) 14%-a rendelkezett természetgyógyász végzettséggel és egynegyedük alkalmazott ilyen módszereket. A válaszadók 45%-a állította, ők vagy családtagjaik betegség esetén igénybe vesznek ilyen gyógymódokat. Döntő többségük (91,8%) tudni akart minden, a betegeik által igénybe vett módszerről, ugyanakkor 82,5%-uk nem tartotta magát elég tájékozottnak a nem-konvencionális gyógymódokkal kapcsolatban. Többségük (86%) szerint a nem-konvencionális gyógymódokat oktatni kellene az egyetemen. A női nem, húsz évnél rövidebb praxisgyakorlat és a személyes tapasztalat növelte a tanulás iránti igény valószínűségét. Következtetések: A megkérdezett családorvosok jelentős része szeretne tudni a betegeik által alkalmazott nem-konvencionális gyógymódokról, szükségesnek látná ezek oktatását az egyetemen, és speciális csoportjuk szívesen képezné magát ezen a területen. Orv. Hetil., 2015, 156(28), 1133–1139.

A major affektív kórképek diagnosztizálásában, a prognózis megállapításában és a terápiás válasz előrejelzésében egyaránt nagy klinikai jelentőségűvé vált az affektív temperamentumok vizsgálatára kifejlesztett, 2005-ben publikált önjellemző kérdőív (Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris, and San Diego Autoquestionnaire [TEMPS-A]). Az életkor során stabilan megmaradó temperamentumok azonban nemcsak betegségre hajlamosító, hanem az egyes kultúrák jellegzetességét megőrző pozitív tulajdonságokat is hordoznak magukban. Az önjellemző kérdőívvel végzett, dinamikusan fejlődő kutatások eredményeként pedig a pszichiátriai határterületek és a nem pszichiátriai betegségek háttere is vizsgálhatóvá válik, új értelmet adva a pszichoszomatikus betegség fogalmának. Összefoglaló közleményükben a szerzők áttekintik az affektív temperamentumok neurobiológiai hátterét és klinikai vonatkozásait, kitekintve a kutatás jövőbeli irányvonalaira. Orv. Hetil., 2011, 152, 1879–1886.

Absztrakt:

Az integratív medicina a XXI. századi egészségügyi ellátás egészség- és személyközpontú irányvonala, mely az evidenciákon alapuló, biztonságos és hatékony komplementer eljárásokat és a konvencionális orvoslást egységes biomedicinába integrálja. Orvosok és komplementer terapeuták partnerként együtt dolgoznak a betegekkel azon, hogy az utóbbiak visszanyerjék egészségüket, és teljes életet élhessenek. Ezzel egyenrangú cél az egészség fenntartása és kiteljesítése, ebben az orvosok példaképpé válnak. Közleményükben a szerzők a szakorvosok számára tervezett kétéves magyarországi képzés koncepcióját és főbb tartalmi elemeit mutatják be, és összefoglalják a nemzetközi orvosképzésben ezen a téren elért eredményeket. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1122–1130.

Bevezetés: A diabetes és a depresszió együttes fennállása esetén a kétirányú kapcsolatból adódóan jelentős a betegségteher. A depresszióval szövődött cukorbetegség esetén nagyobb arányban fordulnak elő komplikációk. Bár a szövődmények életminőséget rontó hatása jól ismert, depressziós tüneteket fokozó hatásuk vitatott. Célkitűzés: Keresztmetszeti vizsgálatunkat háziorvosi praxisokban, 2-es típusú cukorbetegek körében végeztük, és arra kerestünk választ, hogy van-e összefüggés a diabetes szövődményei és a depressziós, illetve szorongásos tünetek fennállása között. Módszer: Felvettük a szociodemográfiai, antropometriai és anamnesztikus adatokat, rögzítettük a laborparamétereket. A depressziós tünetegyüttes becslésére a 21 kérdéses Beck Depresszió Kérdőívet (BDI), a szorongás súlyosságának meghatározására a Hamilton Szorongás Skálát (HAM-A) alkalmaztuk. Az adatrögzítést 2018. szeptember és 2020. február között végeztük. Eredmények: A vizsgálatban 338 beteg vett részt, az átlagéletkor 63,98 ± 11,51 év (± SD) volt, 61,2%-uk volt nő. Szignifikáns összefüggést találtunk a szövődmények jelenléte és a magasabb életkor, a kevesebb fizikai aktivitás, a magasabb testtömegindex, az inzulinterápia, az emelkedett HbA_1c-érték, a rosszabb vesefunkciós paraméterek, a súlyosabb depressziós és szorongásos tünetek között. Többváltozós analízissel a BDI- és a HAM-A-pontszám független meghatározójának egyes demográfiai jellemzők mellett (női nem, alacsonyabb végzettség, fővároson kívüli lakóhely) a szövődmények fennállása bizonyult. Következtetés: Vizsgálatunk alapján szövődmények jelenléte esetén gyakoribbak és súlyosabbak a depressziós és a szorongásos tünetek. A hangulatzavaroknak a cukorbetegek körében javasolt szűrése és kezelése különösen szövődmények fennállása esetén indokolt. Orv Hetil. 2023; 164(3): 79–87.

Absztrakt

Bevezetés: A XXI. században a családorvosi hivatás változása figyelhető meg. Az elvándorlás, a gyógyítók elöregedése és a hálapénz kérdése meghatározóak az egészségügyi szektor humánerőforrás-krízise szempontjából. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a hazai családorvosok és családorvos rezidensek hivatásról és a hálapénzről való vélekedéseinek feltárását. Módszer: Feltáró jellegű kvantitatív vizsgálat családorvosok (n = 363) és családorvos rezidensek (n = 180) körében. Jelen elemzés középpontjában a jövedelemre vonatkozó kérdések, a hálapénzzel és hivatással kapcsolatos vélemények álltak. Eredmények: A válaszadók hivatásválasztásában és hivatástudatában az altruizmus, a szolgálat és a felelősségvállalás a legmeghatározóbb tényezők. A paraszolvencia tekintetében a rezidensminta szignifikánsan elutasítóbb (19,7% vs. 38,3%; p<0,001). A rezidensek kisebb összeget tartanak elfogadhatónak (14,3% vs. 8,9%; p<0,034), valamint nagyobb arányban mondják azt, hogy a befolyt jövedelmet praxisfejlesztésre fordítanák (1,4% vs. 9,4%; p<0,023). Következtetések: A családorvosok és a családorvos rezidensek hivatással kapcsolatos legfontosabb attitűdjei közel azonosak, de a hálapénz kérdéséről a két generáció másként vélekedik. Orv. Hetil., 2016, 157(36), 1438–1444.