Search Results
You are looking at 1 - 9 of 9 items for
- Author or Editor: András Árpád Sipos x
- Refine by Access: All Content x
Dolgozatunkban a nyomott zónában nem lineáris (azaz fellágyuló) anyagtörvényű, külpontosan nyomott, tetszőleges alakú vasbeton keresztmetszet semleges tengelyének számítására szolgáló eljárást mutatunk be. A módszer alapja, hogy egy nemlineáris anyagtörvényű feladat semleges tengelye egy tipikusan eltérő döféspontú, de lineáris anyagtörvényű feladatnak is semleges tengelye. A módszer az egyensúlyi egyenletekből levezetett eljárás helyett a semleges tengelyt és az említett lineáris megoldáshoz tartozó döféspontot egyidejűleg határozza meg. Az eljárás egy szemi-implicit, ötdimenziós leképzés. Numerikus vizsgálatok alapján globálisan konvergens és igen gyorsan eredményre vezet.
Cikkünkben egy GRID technológiára épülő számítási eljárást mutatunk be feszített, berepedt vasbeton gerendák térbeli elmozdulásainak számítására. Az eljárást egy korábbi párhuzamos módszer alapján fejlesztettük ki, melyet szintén bemutatunk röviden, bővítve egy újabb algoritmikus gyorsítási lehetőséggel. A GRID technológia lényege, hogy a felhasználó web felületen keresztül futtat feladatokat, a számítási erõforrás pedig az internetre kapcsolt számítógépek szabad kapacitása.
Tartószerkezeti vizsgálatokat végeztünk az Érd-Ófaluban álló, a barokk korban épült Szent Mihály-templomon. A szerkezetileg rossz állapotban lévő templom fedélszékét, falait és alapozását is meg kellett erősíteni. A szerkezeti károknak egyidejűleg több oka is van: kedvezőtlen építési viszonyok, nagyobb sérülések és szakszerűtlen javítások. Jelen cikk az épület tartószerkezeti hibáinak bemutatásával, az okok elemzésével és a lehetséges javítási módokkal foglalkozik.
Rugalmas, berepedt feszültségi állapotban lévő, külpontos nyomásra igénybe vett, tetszőleges alakú vasbeton keresztmetszet semleges tengelyének meghatározására szolgáló iterációs módszer, az ún. Pelikán-iteráció konvergencia-tulajdonságait vizsgáljuk. Megmutatjuk, hogy az eljárás csak a fizikailag releváns megoldást szolgáltatja, továbbá hogy a leképzés egyetlen fixpontja attraktor. A globális konvergenciát numerikus szimulációk támasztják alá. Kitérünk az iterációs eljárás és a vasbeton berepedési folyamata közötti kapcsolatra, valamint más algoritmusokat is definiálunk a kétdimenziós Pelikán-iteráció segítségével.
Vasbeton szerkezetek alakváltozásait, elmozdulásait a rugalmas, berepedt, úgynevezett II. feszültségi állapotban szokták vizsgálni. Külpontos nyomás esetén a semleges tengely meghatározása nemlineáris egyenletek megoldását követeli meg. A Vasbeton szakirodalomban nincs általánosan elfogadott módszer, ennek feltehetoen az az oka, hogy eddig alkalmazott eljárások bonyolultak, és konvergenciájukról keveset lehet tudni. Dolgozatunkban egy olyan új eljárást mutatunk be, melynek alapja egy direkt rekurzió, és amely az egyváltozós, szimmetrikus esetben alkalmazott, sokszor Pelikán-félének nevezett iterációs eljárás (Pelikán, 1972) természetes általánosításának tekintheto. A legegyszerubb esetben (beton téglalap keresztmetszet) bizonyítani tudtuk, hogy az eljárás mindig konvergál, tehát kedvezobben viselkedik, mint az eredeti Pelikán-módszer. Bonyolultabb esetekben ugyanezt a kedvezo globális konvergenciát tapasztaltuk numerikusan.
Bevezetés: A háromdimenziós CT/MRI alapú besugárzástervezés és a konformális sugárterápiás technikák bevezetése lehetővé tette az elsődleges rosszindulatú agydaganatok újabb kezelési formáinak, például az újrabesugárzási (reirradiációs) módszereknek a kidolgozását. Célkitűzés: Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Osztályán frakcionált külső reirradiációs kezelésben részesült agydaganatos betegeknél a túlélés és a kezelés mellékhatásainak vizsgálata. Módszer: A szerzők 2002 és 2006 között tizenegy, előzetesen teljes dózisú (50–64 Gy) sugárkezelésben részesített agydaganatos betegnél végeztek teljes (50–54 Gy) vagy csökkentett (34–40 Gy) dózisú ismételt frakcionált külső besugárzást. A kezelések között eltelt időszak 7 és 30 év között volt. Minden esetben kihasználták a háromdimenziós sugártervezés és besugárzás adta lehetőségeket, a frakcionálás konvencionális (napi 1,8–2 Gy) volt. Eredmények: A betegek az újrabesugárzást minden esetben jól tolerálták, a kezelés közben, illetve az azt követő napokban komoly (Grade 3–4) neurológiai toxicitást nem észleltünk, a későbbiekben az érdemi kontaktust is megnehezítő, és nem a daganatos progresszióval kapcsolatos Grade 3 mentális hanyatlás egy esetben mutatkozott. Szövettanilag igazolt és ismételt műtétet szükségessé tévő radionekrózis egyszer fordult elő, illetve egy esetben valószínűsíthettünk komoly funkciókárosodást okozó kiterjedt agyszöveti károsodást. A medián progressziómentes időszak 8 (2–33) hónap, a medián túlélés 13 (4,5–33) hónap volt. A vizsgálat lezárásakor 3 túlélő beteg volt. Következtetések: A központi idegrendszer elsődleges daganatainak kiújulásakor más terápiás alternatíva hiányában a közel teljes dózisú frakcionált reirradiáció megfelelő feltételek mellett elvégezhető. Az optimális kezelési stratégia kidolgozásához további klinikai vizsgálatok szükségesek.
Absztrakt:
Bevezetés és célkitűzés: Jelen kutatásunk célja a komplex onkológiai ellátás keretében PET/CT alapú 3D-sugárkezelésben részesült betegek klinikai staging N és M változásainak vizsgálata volt a konvencionális keresztmetszeti képalkotó staging információkhoz viszonyítva. Vizsgáltuk a PET/CT detektálta második tumorok jelenlétét, illetve a többletinformációk terápiás döntésekre gyakorolt hatását is. Módszer: 2015. 01. 01. és 2016. 11. 30. között a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központjának Onkoradiológiai Intézetében, onkológiai indikáció szerint 192, PET/CT alapú besugárzástervezésre került beteg anyagát dolgoztuk fel retrospektív módon. Minden beteg hagyományos keresztmetszeti, valamint tervezési PET/CT vizsgálatban részesült. A betegek klinikai N- és M-staging-besorolását az American Joint Committee on Cancer (AJCC) és a Union of International Cancer Control (UICC) rendszere alapján végeztük el. Eredmények: Az N- és M-stádiumokat külön elemezve azt tapasztaltuk, hogy a PET/CT alapján a kiindulási képalkotón alapuló N-stádium 77 esetben, az M-stádium pedig 31 esetben változott meg. Összességében a PET/CT vizsgálat 68 betegnél eredményezte a magasabb klinikai stádiumba sorolást, és 14 esetben alacsonyabb klinikai stádium került megállapításra. A kezelési tervben a betegek 9%-ánál történt változás, és az esetek 20%-ában az N-status változása a sugárkezelés kezelési céltérfogatának kiterjesztését vonta maga után. 15 betegnél addig fel nem ismert másodlagos tumor került leírásra. Következtetés: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a konvencionális keresztmetszeti staging képalkotásnak az indikált lokalizációkban PET/CT-vel történő kiegészítése pontosabb klinikai N- és M-stádium-besorolást tesz lehetővé, és jelentős mértékben képes befolyásolni a terápiás döntéseket. A PET/CT adta információ ugyancsak komoly segítséget nyújt az okkult második tumorok felismerésében. Intézetünk eredményei harmonizálnak az irodalomban fellelhető nemzetközi adatokkal. Orv Hetil. 2018; 159(39): 1593–1601.
Absztrakt:
Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.
Absztrakt:
Bevezetés és célkitűzés: Az ionizáló sugárzást használó keresztmetszeti képalkotó modalitások alkalmazása során kiemelt szerepe van a pácienseket érő sugárdózis mennyiségének. A betegeket érő sugárterhelés csökkentésére fókuszálva fontos felmérni a különböző dóziscsökkentő technikák adta lehetőségeket a sugárvédelem optimális megvalósítása céljából a képminőség minél magasabb szinten tartása mellett. Módszer: Kutatásunk során az intézetünkben használt iteratív képrekonstrukciót (SAFIRE) és a szűrt visszavetítéses rekonstrukciót (FBP) alkalmazó CT-berendezések sugárterhelését és képminőségét hasonlítottuk össze. Vizsgálatunkban prospektív módon 2017. február–április intervallumban 105 beteg képanyagával dolgoztunk. A CT-vizsgálatok során a beteget érő effektív dózis került meghatározásra a dózis-hossz szorzat (DLP) és a dóziskonverziós együttható szorzataként. A képminőség értékeléséhez manuális terület kijelölés (ROI-) alapú adatfelvételt követően jel-zaj arányt (SNR) számoltunk. A statisztikai elemzést egymintás t-próbával és Wilcoxon-teszttel végeztük el. Eredmények: Az effektív dózis iteratív rekonstrukciót alkalmazva szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) volt natív és kontrasztanyagos hasi, illetve kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálat esetén, továbbá a betegeket ért összes effektív dózis tekintetében is. A felvételek zajtartalma natív és kontrasztanyagos hasi CT-vizsgálat során szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) értékeket mutatott az iteratív rekonstrukcióval készült képek esetén. A kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálatok során szignifikáns eltérés nem mutatkozott a kétféle eljárással készült képek zajtartalma között (p>0,05). Következtetés: Az ismételt CT-vizsgálaton átesett betegek körében szignifikáns dóziscsökkentés vált lehetővé az iteratív képrekonstrukció alkalmazásával, a képminőség megtartása mellett. A képek zajtartalma egy régió vizsgálatánál sem volt szignifikánsan magasabb az iteratív rekonstrukció alkalmazásakor a szűrt visszavetítéses rekonstrukcióhoz képest, így felmerül a további dóziscsökkentés lehetősége optimális képminőség megőrzése mellett. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1387–1394.
