Search Results

Absztrakt:

A mielodiszpláziás szindrómák (MDS) a leggyakoribb hematológiai megbetegedések közé tartoznak, különös tekintettel az idősödő populációkra. Közös jellemzőjük az ineffektív hemopoézis és következményes citopéniák, valamint az akut leukémiába történő transzformáció jelentős esélye. A citogenetikai vizsgálat az MDS diagnózisa felállításának egyik sarokköve, fontos prognosztikai jelentőséggel. Az egyes citogenetikai eltérések orvosi ismerete fontos terápiás következményekkel bír: a lenalidomid hatékony terápiás eszközünk 5q- okozta anémia és esetleg 13-as triszómia esetén. Ugyanakkor 3q- eltérés azonosítása esetén átlagon felüli hatást várhatunk a demetiláló azacitidin- vagy decitabin-terápiától, míg 8-as triszómia és hipocellularitás esetén megfontolandó az immunszuppresszív kezelés alkalmazása. Összefoglalónkkal segítő kezet szeretnénk nyújtani az MDS jobb megismerésén keresztül e betegség eredményesebb gyógykezeléséhez.

Összefoglaló. A monoklonális ellenanyagokat termelő plazmasejtburjánzás, a myeloma multiplex kezelésére a monoklonális ellenanyag-terápia viszonylag későn lépett a klinikumba. 2020 végén már három törzskönyvezett antitest, az elotuzumab, a daratumumab és az isatuximab áll rendelkezésre különböző gyógyszer-kombinációk részeként a myeloma betegség eltérő terápiás helyzeteinek megoldására. Emellett számos új antitest, nemcsak „csupasz” antitestek, hanem antitestdrug konjugátumok és bispecifikus antitestek állnak viszonylag előrehaladott klinikai fejlesztési stádiumban, közvetlenül a bevezetés előtt. Összefoglalónkban a rendelkezésünkre álló nagyszámú tanulmány eredményeit ismertetjük, fogódzót kínálva a terület eredményeit kritikus szemmel megismerni kívánó olvasóknak.

Summary. Although multiple myeloma is a plasma cell malignancy known to produce monoclonal antibodies, therapeutic monoclonal antibodies entered late into this clinical field. At the end of 2020, we already have three approved monoclonal antibodies: elotuzumab, daratumamab, and isatuximab – available in different drug combinations at different therapeutic settings of multiple myeloma. Additionally, there are a number of new antibodies, not just „bare” antibodies but antibody-dug conjugates and bispecific antibodies stand at advanced stages of clinical development, frequently just before approval. In this review, results of the large number of clinical studies are critically detailed in order to provide assistance for our interested readers.

Absztrakt:

Az izocitrát dehidrogenáz 1 és 2 szomatikus mutációk az akut myeloid leukémia visszatérő genetikai eltérései, tágabb értelemben vett epigenetikus hatásmóddal. Az irodalomban ellentmondó adatok szerepelnek arra vonatkozóan, hogy e szerzett genetikai eltérések pre-leukémiás, leukémia alapító vagy domináns klónban alakulnak ki.

Tanulmányunk célja az izocitrát dehidrogenáz 1 és 2 mutációk gyakoriságának, egyéb genetikai eltérésekkel való társulásának, illetve a diagnózis és relapszusminta párokban észlelt stabilitásának vizsgálata akut myeloid leukémiában.

A vizsgálatba 2001–2018 között Intézményünkben konszekutívan diagnosztizált és kezelt 748 akut myeloid leukémiában szenvedő beteget vontunk be. A mutációk vizsgálata komplex algoritmus szerint történt, olvadásigörbe-analízissel, allélspecifikus polimeráz-láncreakcióval és Sanger-szekvenálással.

A betegek 8,6%-a (64/748) rendelkezett izocitrát dehidrogenáz 1 mutációval és 11%-a (82/748) izocitrát dehidrogenáz 2 mutációval. Mindkét mutáció főként normál kariotípussal társult (58,3%, p = 0,0135; 58,1% p = 0,006) a mutációnegatívakhoz (39,3%) képest. Az izocitrát dehidrogenáz 1 mutációk 52,4%-a (p < 0,001), az izocitrát dehidrogenáz 2 mutációk 39%-a (p < 0,001) nucleophosminmutációval együtt fordult elő (a mutációnegatív betegekhez képest: 24.3%). Az izocitrát dehidrogenáz 1 mutáció 96,2%-ban (102/106), az izocitrát dehidrogenáz 2 97,4% (111/114) stabilan jelen volt a diagnózisos és relapszusos mintapárokban.

Vizsgálataink megerősítették, hogy az izocitrát dehidrogenáz mutációk az akut myeloid leukémia leggyakoribb genetikai eltérései közé tartoznak (19,5%). A mutációk stabil jelenléte a diagnózis és relapszusminta párokban a mutáció korai kialakulását sugallja (pre-leukémiás vagy leukémiaalapító). Ezek a megfigyelések hangsúlyozzák az izocitrát dehidrogenáz mutációk vizsgálatának szerepét a célzott terápia kiválasztásában és a mérhető reziduális betegség követésében akut myeloid leukémiában.

Összefoglaló. Bevezetés: Az allogén hematopoetikus őssejt-transzplantáció (allo-HSCT) kiemelkedő szerepet tölt be a hematológiai betegségek gyógyításában. A kimérizmusvizsgálat a donor és a recipiens típusú vérképzés jelenlétét különíti el örökletes genetikai markerek segítségével. Az allo-HSCT kimenetele (pl. az engraftment dinamikája vagy a relapsus előrejelzése) jól követhető kimérizmusvizsgálatokkal, akár a betegségspecifikus markerek hiányában is. Célkitűzés: Munkánk során a kimérizmusvizsgálatok terén arany standardnak számító short tandem repeat (STR) és a fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) módszereket hasonlítottuk össze, valamint vizsgáltuk az allo-HSCT kimenetelét a kimérizmuseredményektől függően. Módszer: Az STR és FISH módszerek összehasonlítását 2018-ban gyűjtött, a két különböző vizsgálatra ugyanazon a napon beküldött 210 mintán végeztük. A kimérizmusvizsgálatok klinikai jelentőségét 2015. január és 2018. február között 378 allogén HSCT-n átesett beteg adatainak elemzésével vizsgáltuk. Eredmények: A két vizsgálati módszerrel kapott eredmények 95,2%-ban megegyeztek. A teljes kimérizmust elért betegek (n = 311) összesített túlélése (OS) kedvezőbb volt, mint azoké, akik nem értek el teljes kimérizmust (n = 44; OS 24 hónapban: 59,4% vs. 23,6%; p < 0,001). Következtetések: Vizsgálatunkban a két kimérizmusvizsgálati módszer (STR és FISH) eredményei jól korreláltak egymással, mindkettő alkalmasnak bizonyult a betegek allo-HSCT utáni követésére. A teljes donorkimérizmus elérése szignifikánsan jobb túléléssel társult. A kevert kimérizmus hatékonyan visszafordítható donor lymphocytainfúzió adásával, mely fokozza a graft alloreaktivitását.

Summary. Introduction: Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (allo-HSCT) plays a pivotal role in the cure of hematologic malignancies. Chimerism testing can differentiate recipient and donor hematopoiesis by hereditary genetic markers. The outcome of allo-HSCT (e.g. the dynamics of engraftment and the prediction of relapse) can be monitored by chimerism testing even in the case of lacking disease specific markers. Aims: In the current study we compared the gold standard short tandem repeat (STR) and the fluorescent in situ hybridization (FISH) chimerism testing methods; and we examined the outcome of allo-HSCT depending on chimerism results. Methods: The comparison of STR and FISH methods was performed on 210 samples parallelly tested for chimerism by both methods on the same day in 2018. The clinical significance of chimerism testing was investigated by clinical data analysis of 378 patients treated by allo-HSCT between 1 January 2015 and 28 February 2018. Results: Chimerism results tested by the two methods showed 95.2% concordance. Patients with complete donor chimerism (n = 311) had a more favourable overall survival (OS) than patients without complete donor chimerism (n = 44; OS at 24 month years 59.4% vs. 23.6%, respectively, p < 0.001). Conclusion: In our comparison both chimerism testing methods correlated well, and proved to be suitable for chimerism monitoring after allo-HSCT. Achieving complete donor chimerism was associated with better survival. In case of mixed chimerism, donor lymphocyte infusion can be an effective therapeutic option since it increases graft alloreactivity.

Összefoglaló. Az autoimmun lymphoproliferativ szindróma egy ritka, immundeficientiával járó genetikai betegség. Hátterében az extrinszik apoptotikus útvonal génjeinek örökletes vagy szerzett mutációi és a következményesen kialakuló, aktivált lymphocyták negatív szelekciójának a defektusa áll. Az autoimmun lymphoproliferativ szindróma klinikai megjelenésére jellemző a jóindulatú lymphocytaburjánzás következtében kialakuló lymphadenopathia és lépmegnagyobbodás. Gyakran társul olyan autoimmun kórképekkel, mint az autoimmun haemolyticus anaemia vagy az autoimmun thrombocytopenia. A betegségben jellemző laboratóriumi eltérések a következők: az αβ⁺ CD4^–/CD8^– kettős negatív T-sejtek szaporulata, a szolúbilis Fas-ligand, az interleukin-10 és interleukin-18, valamint a B₁₂-vitamin szérumszintjének emelkedése. A kórkép diagnózisához hozzátartozik az in vitro Fas-mediált apoptózis funkciójának vizsgálata, valamint a genetikai vizsgálat. Differenciáldiagnosztikai szempontból fontos elkülöníteni a lymphomáktól, valamint az autoimmun lymphoproliferativ szindrómaszerű betegségektől. A kezelés alapja a társuló autoimmun kórképek tüneteinek csökkentése immunszuppresszív terápiával. Orv Hetil. 2022; 163(4): 123–131.

Summary. The autoimmune lymphoproliferative syndrome is a rare genetic disorder causing immunodeficiency. In the background of the disease, germline or somatic mutations of genes participating in the extrinsic apoptotic pathway and the consequential defect in the negative selection of activated lymphocytes were discovered. The clinical appearance of autoimmune lymphoproliferative syndrome consists of non-malignant lymphoproliferation, lymphadenopathy and splenomegaly, it is frequently accompanied by autoimmune disorders such as autoimmune haemolytic anaemia or autoimmune thrombocytopenia. The main diagnostic laboratory findings of this disease are the following: an elevation in αβ⁺, CD4^–/CD8^– double-negative T cell count, elevated serum levels of soluble Fas-ligand, interleukin-10, interleukin-18 and vitamin B₁₂. Other useful laboratory tests are the in vitro Fas-mediated apoptotic functional assay and the genetic screening for gene mutations. Differential diagnosis should exclude malignant lymphoproliferation in lymphomas and non-malignant autoimmune lymphoprolipherative syndrome-like diseases. The main aim of the treatment is the amelioration of the accompanying autoimmune disease with immunosuppressive therapy. Orv Hetil. 2022; 163(4): 123–131.

Absztrakt:

Klinikai szempontból az ABO a legjelentősebb vércsoportrendszer, amelyről a korábbi kiterjedt kutatások ellenére még mindig jelentős új felfedezések születnek. A vércsoportrendszer genetikai hátterének felderítése tette lehetővé, hogy a kereskedelmi forgalomban több ABO genotípus meghatározási módszer is elérhető legyen. A jelen tanulmány célja az ellentmondó ABO vércsoport-szerológiai eredmények bemutatása esettanulmányok segítségével, a lehetséges klinikai és genetikai okok összefoglalása és az ellentmondások feloldására használható megoldások bemutatása különös tekintettel a molekuláris genetikai módszerekre. Esettanulmányainkban kitérünk az onkohematológiai betegségek kapcsán gyakori csökkent A és B antigénkifejeződésre, valamint a genetikai ABO alcsoportokra. Az esetbemutatásokat követően irodalmi áttekintést adunk az ABO vércsoportrendszer alcsoportvariánsairól, valamint olyan, több ezer személy genetikai hátterét vizsgáló populációs tanulmányokat mutatunk be, amelyek a vércsoportrendszerek genetikai variánsait részletező Erythrogene adatbázis alapjául is szolgáltak.

Absztrakt:

A traumás gerincvelősérültek rehabilitációjában az elmúlt évtizedekben számos technológiai újítás jelent meg, ezek közül kiemelendők az alsó végtagi, aktív robotikus ortézisek, más néven alsó végtagi humán exoskeletonok. A 2000-es évek elejétől számos klinikai kutatás indult meg ezen eszközök hatékonyságának vizsgálatára, bemutatva az exoskeletonok pozitív hatásait a gerincvelő-sérülést követő szövődménybetegségek prevenciójában, illetve progressziójuk lassításában. A korábbi munkák kitérnek a fiziológiai és pszichoszociális, valamint társadalmi hatásokra is, továbbá bemutatják az esetleges kockázatokat, rizikófaktorokat is. Dolgozatunkban kitekintést adunk ezen nemzetközi tanulmányok fontosabb eredményeire, ismertetjük Magyarország első ilyen készülékeinek (ReWalk™ P6.0) felépítését és működését, bemutatjuk a robotasszisztált rehabilitációs tevékenység főbb, nemzetközi szinten is használt módozatait, valamint publikáljuk saját, nemzetközi munkákon alapuló vizsgálati protokollunkat, melynek alapján a Pécsi Tudományegyetemen és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben multicentrikus kontrollált klinikai vizsgálatot indítottunk. Hipotézisünk, hogy a magas intenzitású, exoskeletonnal kiegészített komplex rehabilitációs tevékenység mind a csontsűrűséget tekintve, mind az urogenitalis és gastrointestinalis traktusban pozitív változásokat idéz elő, melyeket objektív urodinámiás és defaecatiós paraméterekkel ellenőrzünk. A csontok ásványianyag-tartalmának változásait DEXA-val mérjük, a mentális statusra gyakorolt hatást kérdőívekkel ellenőrizzük. Kutatómunkánk célja, hogy a paraplegia állapotában lévő felhasználók számára validált eredményekkel alátámasztott, kiegészítő terápiás eljárást dolgozzunk ki, illetve ajánlást adhassunk az otthoni használatra, valamint eredményeinkkel sikerrel csatlakozhassunk a nemzetközi szintű tudományos műhelyek munkájához. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1200–1207.

Absztrakt:

Vizes hasmenés és izomfájdalmak miatt vettünk fel infektológiai osztályunkra egy 41 éves nőbeteget a téli évszakban, aki a panaszok kezdete előtt családi disznótoron vett részt, ahol mások is megbetegedtek. Fizikális vizsgálattal periorbitalis ödémát és myalgiát tapasztaltunk. Laboratóriumi vizsgálattal eosinophiliát, hypalbuminaemiát, kreatin-kináz- és laktát-dehidrogenáz-emelkedést észleltünk. A fizikális és laboratóriumi vizsgálati eredmények az epidemiológiai adatok ismeretében trichinellosisra utaltak, ezért albendazol adását kezdtük. A 22. napon post infectionem levett savó szerológiai vizsgálata trichinellosis irányába kétes pozitív eredményt adott, ezért és a kezelés ellenére fennálló tartós láz miatt izombiopsziát végeztünk. A szövettan által leírt granulomatosus myositis és a 62. napon post infectionem megismételt szerológiai vizsgálat végül igazolta a trichinellosist. A kórlefolyás során szívizom-érintettségre utaló troponin-I-kiáramlást tapasztaltunk, amit myocarditisre jellemző klinikai tünet, illetve EKG-eltérés nem kísért. Közel száz évvel ezelőtt hasonló kezdetű esetleírással találkozhatunk, a trichinellosis akkor öt halálos áldozatot követelt. Orv Hetil. 2019; 160(24): 952–957.

Összefoglaló. A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság (MHTT) Onkohematológiai Molekuláris Diagnosztikai Munkacsoportja öt egyetemi és országos onkohematológiai centrumban 2018 és 2020 között 2261 krónikus limfocitás leukémiában (CLL) szenvedő beteg immunglobulin nehézláncgénjének (IGHV-) vizsgálatát végezte el a rutindiagnosztika keretében, jelen írásunkban ezen eredményeket foglaljuk össze. A vizsgált minták 53,5%-a bizonyult nem mutált immunglobulin nehézlánccal rendelkező CLL-nek, mutált immunglobulint az esetek 41,6%-ában detektáltunk. Az átrendeződött immunglobulin-szekvenciákat 11%-ban tudtuk valamelyik CLL alcsoportba („subset”) besorolni, melyek közül a CLL#2, a CLL#1, a CLL#6, CLL#4, CLL#3 és a CLL#5 alcsoport bizonyult a leggyakoribbnak. A szerzők kiemelik, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően valamennyi hazai onkohematológiai diagnosztikus laboratóriumban elérhető a nemzetközi ajánlások alapján kivitelezett IGHV-mutáció-analízis.

Summary. The Hungarian Society of Hematology and Transfusiology’s Molecular Oncohematological Diagnostic Workgroup analyzed the mutational status of the immunoglobulin gene heavy chain region in 2261 CLL patient between 2018 and 2020 in five Hungarian oncohematological center. In this cohort 53.5% of the cases proved to have unmutated immunoglobulin gene, meanwhile mutated cases represented 41.6% of the entire cohort. We detected stereotype subsets in 11%, of which CLL#2, CLL#1, CLL#6, CLL#4, CLL#3, and CLL#5 were the most common. The authors highlight that collaborative efforts during the last few years lead to availability of the IGHV mutation analysis in the Hungarian diagnostic oncohematology laboratories as recommended by international standards.

Bevezetés: A Philadelphia-kromoszóma negatív, „klasszikus” myeloproliferativ neoplasiák genetikai hátterében a Janus kináz 2, a calreticulin- és a trombopoetinreceptor génmutációit azonosították. Célkitűzés: A kóroki mutáció azonosítása 949, myeloproliferativ neoplasiában szenvedő betegnél. Módszer: A szerzők minőségi és mennyiségi allélspecifikus polimeráz láncreakció, fragmensanalízis, nagy felbontású olvadásigörbe-analízis és Sanger-szekvenálás kombinációit alkalmazták. Eredmények: 354 polycytaemia verában szenvedő beteg 98,6%-a (n = 349) hordozta a Janus kináz 2 gén V617F mutációját, 1,4%-uk (n = 5) pedig a 12. exon mutációit. Esszenciális thrombocythaemiában (n = 468) a betegek 61,3%-ánál (n = 287) V617F-, 25,2%-ánál (n = 118) calreticulin- és 2,1%-ánál (n = 10) trombopoetinreceptor-génmutációt találtak, míg a betegek 11,3%-a (n = 53) a fenti mutációk egyikét sem hordozta (triplán negatívak). Hasonló eloszlást tapasztaltak primer myelofibrosisban (n = 127): 58,3% (n = 74) V617F-, 23,6% (n = 30) calreticulin-, 6,3% (n = 8) trombopoetinreceptor mutáció pozitív, 11,8% (n = 15) triplán negatív. Következtetések: A calreticulingént érintő, nemrégiben felfedezett mutációk révén a Philadelphia kromoszóma negatív, „klasszikus” myeloproliferativ neoplasiában szenvedő betegek közel 90%-ánál határozható meg a betegséget okozó genetikai eltérés. Orv. Hetil., 2014, 155(52), 2074–2081.