Search Results

A 2006. évi ajánlások szerint az alapellátásban is alkalmazni kell a szérumkreatininből képlettel számított glomerulus filtrációs rátát, amely segít a krónikus vesebetegség korai felismerésében. Emiatt előtérbe kerültek a Jaffe-féle kreatininmeghatározás korlátai, és az eredmények összevethetősége érdekében felmerült az igény a leggyakrabban használt Jaffe- és az újabb kreatininmeghatározások harmonizációjára. A kinetikus Jaffe-féle kreatininmeghatározás hátránya, hogy nem elég specifikus. Ezen javítottak az elmúlt évtizedben bevezetett enzimatikus, kompenzált Jaffe és nagyfelbontású folyadékkromatográfiás módszerek. Az újabb módszerekkel kapott kreatininértékek már pontosabbak, de alacsonyabb értékük miatt a korábbi formulákkal (4 változós Modification of Diet in Renal Disease-186, Cockcroft–Gault, kvadratikus) nem lehet belőlük glomerulus filtrációs rátát számítani, mert durván torzítanák azt. Az új kreatininmódszerek miatt a korábbi számítási mód, s így a krónikus vesebetegség stádiumának meghatározása is bizonytalanná vált. Emiatt 2006-ban módosították a 4-változós Modification of Diet in Renal Disease-186 formulát, és az új (izotópdilutiós tömegspektrometriás referenciamódszerre visszavezethető) kreatininhez csak az új 4 változós Modification of Diet in Renal Disease-175 képlet ajánlott. A szerzők összevetik a kreatininmódszerek diagnosztikai értékét és korlátait.

A bevont fémstentek benignus nyelőcső-stenosisban és -perforatioban való alkalmazása, a stent okozta szöveti reakció és a stent eltávolítás nehézségei miatt, kezdeti stádiumban van. A szerzők nyelőcső-perforatioban egy újabb, bevont fémstent terápiás hatását és eltávolítására kidolgozott módszerük hatékonyságát vizsgálták 3 beteg kapcsán. Három beteg közül kettőnél corrosiv nyelőcsőstenosis tágításakor perforatio lépett fel. Emiatt az egyiknél mediastinalis drenázs és jejunostomia, másiknál primér sutura és drenázs történt. Ezt követően mindkettőben septicus állapot, mediastinitis alakult ki. Ennek hátterében egyiknél perforatio mellett mediastinalis drén okozta nyelőcsőfistula, a másiknál nyelőcsővarrat-elégtelenség állt. A nyelőcső falának defektusát 8, illetve 10 nappal a perforatio, műtét után bevont fémstenttel hidalták át. A harmadik beteg inoperabilis nyelőcsőtumora okozta stenosisának tágítása, stentelési kísérlete során nyelőcsőruptura lépett fel, melyet két órán belül bevont fémstenttel zárta. Parenteralis táplálást, széles spectrumú antibioticus kezelést alkalmaztak. Három nap múlva ellenőrizve mindhárom stent tölcsére tökéletesen zárt. Nasogastricus szonda-, majd per os táplálásra tértek át. Átmeneti mediastinalis drenázs után a stenteket 35, illetve 74 nappal a stentimplantatio után endoscoposan távolították el. Ez idő alatt a nyelőcsőfal-defectusok, a perforatios nyílások záródtak. A stent felső szélénél jelentkező stenosist mindkét betegnél tágították. A 3. betegnél a tumoros nyelőcsőruptura korai, végleges stentelése után szövődmény nem lépett fel. Itt drenázsra nem volt szükség. Nagy nyelőcső-perforatio – kísérő septicus állapot, mediastinitis esetén is – sikeresen gyógyítható bevont, eltávolítható fémstenttel és megfelelő mediastinalis drenázzsal.

Újabb klinikai vizsgálatok szerint az albuminuria a cardiovascularis betegségek korai markere. Míg a proteinuria elsősorban a vesefunkció-romlás, az albuminuria a cardiovascularis rizikó paramétere. A régebbi laboratóriumi tesztek érzékenysége nem megfelelő, és a 24 órás vizeletgyűjtés pontatlansága is sok bizonytalanságot okoz. Ezért a mai nemzetközi irányelvek 24 órás gyűjtés helyett a reggeli első vizeletből az albumin/kreatinin (ACR) és protein/kreatinin (PCR) meghatározását javasolják. Klinikai laboratóriumok számára javasolhatók az újabb, nagy érzékenységű immunkémiai vizeletalbumin-reagensek. Az albuminspecifikus tesztcsíkok az albuminuria fokának meghatározására nem elég érzékenyek. A vizeletfehérje-meghatározáshoz szintén léteznek nagy érzékenységű, széles mérési tartományú reagensek, így erre nem alkalmazhatók a szérumfehérje-reagensek (például Biuret). A módszerválasztás sarkalatos pontja, hogy a kalibrátor nemzetközi referensanyagra visszavezethető legyen. Mindezekből következik, hogy egy beteg ACR- vagy PCR-értéke az adott módszert és döntési határértéket alkalmazó ugyanazon laboratóriumban követhető jól. A laboratóriumi leleten az albumin/kreatinin referenciatartományát nemenként kell megadni.

Absztrakt

Háttér és célkitűzés: A compartment-syndroma műtéti indikációja döntően a klinikai kép alapján történik, amely sok esetben bizonytalan, s így megkésett beavatkozást eredményez. Tanulmányunk során a compartment-syndromában kialakuló emelkedett rekesznyomás mérésével és a következményes microcirculatio elégtelenségét jelző csökkent szöveti oxigénsaturatio monitorozásával kívántuk megítélni a folyamat progresszióját.

Beteganyag és módszer: Vizsgálatainkba 16 beteget vontunk be (12 férfi, 4 nő; átlagéletkor: 62,7 ± 9,5 év), akiknél súlyos, 4 órán túli kritikus also végtagi ischaemia miatt végeztünk revascularisatiós műtétet. Az acut ischaemia okai közt 5 arteria iliaca embolia szerepelt, míg a többi elzáródás femoralis szintű volt (szintén embolia, illetve artériás thrombosis). A revascularisatiót követően már a műtét másnapján különböző szintű, de jelentős lábszári duzzanatot észleltünk a betegeknél. Ezt követően a fasciarekeszekben uralkodó emelkedett nyomás detektálására, illetve a végtag keringésének megítélésére bevezettük az intracompartmentalis nyomásmérést (ICP) KODIAG eszközzel, valamint a szöveti oxigénsaturatio (StO₂) meghatározását NIRS-szel (near-infrared spectroscopy).

Eredmények: 12 betegnél az ICP meghaladta a kritikus 40 Hgmm-t. Ebben a betegcsoportban az StO₂ 50–53%-ra esett a teljes recanalisatio ellenére. Ezt követően urgens, félig nyílt fasciotomiát végeztünk. 4 betegnél, akinél klinikailag szintén compartment-syndroma gyanúja merült fel, a vizsgálatok nem támasztották alá a sürgős fasciotomia szükségességét. Az ICP 25–35 Hgmm volt, míg a StO₂ megközelítette a normálisat.

Összefoglalás: Vizsgálataink újszerűsége, hogy a klinikai gyakorlatban korábban alkalmazott empirikus terápiás irányelvek mellett mért paramétereken alapuló (evidence based medicine) műtéti indikációs stratégiát állítottunk fel. Az általunk meghatározott nyomás- és saturatiós értékek segítséget nyújtanak a betegség konzervatív és sebészi kezelési indikációinak felállításában.

Absztrakt:

Az alacsony perctérfogat szindróma jelentősen emeli a szívműtétek szövődményeit és a halálozást, megnyújtja az intenzív osztályos és kórházi tartózkodási időt. A kezelésére alkalmazott katecholaminterápiának nemkívánatos szisztémás és kardiális mellékhatásai lehetnek. A levoszimendán érzékenyebbé teszi a szívizom kalciumcsatornáit kalciumra, és megnyitja az adenozin-trifoszfát (ATP)-szenzitív káliumcsatornákat (K_ATP) is. Ennek köszönhetően javítja a szív teljesítményét, nem növeli a szívizom oxigénigényét, valamint védőhatást fejt ki a szívre és számos egyéb szervre is. A korábbiakban megjelent irodalom és szakértői vélemények alapján 2015-ben publikálták a szakértői véleményeket tartalmazó európai dokumentumot a levoszimendán szívsebészeti perioperatív alkalmazásáról. Ennek figyelembevételével, továbbá a hét magyar szívcentrum és a gyermekszívcentrum (szívsebész, aneszteziológus és kardiológus képviselőinek) bevonásával kidolgoztuk a magyar ajánlást, melynek két meghatározó pillére van: az irodalmi evidenciák és a magyar centrumok képviselőinek tapasztalatai. Az áttekintett területek: koszorúérműtétek, billentyűműtétek, keringéstámogató eszközök és szívtranszplantáció, mind felnőtt, mind gyermek szívsebészeti beavatkozások vonatkozásában. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870–877.

Absztrakt:

Bevezetés: A SHOX gén izolált haploinsufficientiája az alacsonynövést okozó monogénes elváltozások leggyakoribb oka. A gén heterozigóta eltérése az idiopathiás alacsonynövéssel (ISS) diagnosztizált betegek 2–15%-ában, Leri–Weill-dyschondrosteosis szindróma (LWS) 50–90%-ában, valamint a Turner-szindrómában szenvedők csaknem 100%-ában igazolható. Célkitűzés: A SHOX gén haploinsufficientiája gyakoriságának meghatározása ISS-sel és LWS-sel diagnosztizált, valamint Turner-fenotípusú, de normális karyotypussal rendelkező betegek (TF) körében, valamint beazonosítani a SHOX géneltérésre jellemző dysmorphiás jeleket. Módszer: Összesen 144 betegben került sor a SHOX gén haploinsufficientia-vizsgálatára multiplex ligatiós próba Amplifikáció (MLPA) módszerrel. A betegek klinikai adatai (auxológiai paraméterek, csontrendszeri rendellenességek, dysmorphiás tünetek) és a pozitív genotípus közötti összefüggéseket statisztikai módszerekkel elemezték. Eredmények: A vizsgált 144 betegből 11 (7,6%) esetében igazolódott SHOX géneltérés, női dominanciával (8/11, 81%). A SHOX-pozitív betegeknek szignifikánsan magasabb volt a testtömegindexe (BMI) (5/11-ből vs. 20/133-ból mutatott emelkedett értéket, p<0,02), és gyakoribbak voltak a dysmorphiás tünetek (9/11 vs. 62/133, p = 0,02). A felső végtagokon megjelenő Madelung-deformitás SHOX-pozitív betegek között szintén szignifikánsan gyakrabban fordult elő (4/11, 36% vs. 14/133, 10%, p = 0,0066), mint a SHOX-negatívakban, de a vizsgálatkori életkor, az alacsonynövés mértéke, valamint az auxológiai mérések alapján számolt testarányok nem mutattak statisztikailag kimutatható különbséget a két csoport között. Következtetések: A SHOX gén haploinsufficientiájának előfordulási gyakorisága a vizsgált betegpopulációnkban megegyezik az irodalmi adatokkal. SHOX-pozitív esetekben, az idiopathiás alacsonynövés mellett, a dysmorphiás elváltozások pozitív prediktív értékkel bírnak a SHOX génelváltozások fennállására. Ugyanakkor a dysmorphiás jegyet nem mutató, de genetikailag pozitív eset arra utal, hogy a SHOX gén vizsgálata indokolt dysmorphiás tünetet nem mutató idiopathiás alacsonynövés esetén is. Orv Hetil. 2017; 158(34): 1351–1356.