Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Anita Csorba x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Napjainkban az allergiás megbetegedések száma folyamatosan emelkedik. Az atópiás betegeknél gyakran jelentkeznek szemet érintő allergiás megbetegedések (szezonális és perennialis allergiás kötőhártya-gyulladás, vernalis keratoconjunctivitis, atópiás keratoconjunctivitis, óriás papillás kötőhártya-gyulladás, kontaktblepharoconjunctivitis). Az allergiás szembetegségek kezelésében szemcsepp formájában használt gyógyszerek közé tartoznak az antihisztaminok, a hízósejtmembrán-stabilizálók, a kettős támadáspontú szerek, az érösszehúzók és a kortikoszteroidok. Egyes esetekben szisztémásan antihisztaminok is használhatók. A kezelés látszólag egyszerű, a helytelen terápia azonban – szélsőséges esetben – akár látásvesztéshez is vezethet. A szemtünetek enyhítésében a kortikoszteroidok kiváló gyógyszernek számítanak, de használatuk jelentős figyelmet igényel mind a kezelőorvos, mind a beteg részéről, hiszen súlyos mellékhatásaik vannak. Ezek közül a látást leginkább veszélyeztető elváltozások a szteroidindukált szürke hályog és a még súlyosabb szteroidindukált glaukóma. Felnőttek körében e két kórkép jellemzőit, előfordulási gyakoriságát és kockázati tényezőit részletesen tanulmányozták, ellenben gyermekek esetében igen kevés irodalmi adat áll rendelkezésünkre a szteroidszemcsepp mellékhatásaival kapcsolatosan. Az eddigi tanulmányok alapján gyermekeknél sokkal nagyobb arányban alakulnak ki mellékhatások a szteroidterápia mellett, mint felnőttek körében. Orv Hetil. 2019; 160(9): 329–337.

Open access

Extracorporalis membránoxigenizáció intenzív osztályon

14 eset ismertetése

Extracorporeal membrane oxygenation in intensive care unit

Case series of 14 patients
Orvosi Hetilap
Authors: Éva Zöllei, Gábor Bari, Ivett Blaskovics, Kinga Bodó, Zsófia Csorba, Péter Hankovszky, Anita Korsós, András Lovas, Antal Szabó-Biczók, Barna Babik, Zsolt Molnár, and László Rudas

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program előkészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 nő, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben műtét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási idő 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 később a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetők el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Open access

Sejtszintű képalkotás a retina in vivo vizsgálatában: jelen és jövő

In vivo cellular imaging of the retina: present and future

Orvosi Hetilap
Authors: András Végh, Dániel Péter Magda, Ferenc Kilin, Anita Csorba, Mikós Resch, Zoltán Zsolt Nagy, and Arnold Szabó

Összefoglaló. A látószerv különböző betegségei, valamint egyes szisztémás megbetegedések részben vagy kifejezetten az ideghártya károsodásával járnak. A patológia segítségével ma már tudjuk, hogy ezek a betegségek a retina mely rétegének vagy rétegeinek elváltozásait okozzák: míg az időskori maculadegeneratio a külső retinában található fotoreceptorokat érinti kifejezetten a fovea centralis területén, addig a glaucoma a belső retina ganglionsejtjeinek pusztulásával, valamint e sejtek opticusrostjainak károsodásával jár a stratum ganglionaréban és a stratum neurofibrarumban. Az emberi retina sejtjei azonban egyelőre nem maradéktalanul karakterizáltak, az egyes sejttípusok számát csak becsülni tudjuk, így nem írhatók le az egyes sejtszintű elváltozások sem kellő pontossággal. A szövettani feldolgozás és vizsgálat megfelelő részletességgel tájékoztat a diagnózisról és az elváltozás súlyosságáról, értelemszerűen azonban ez a módszer in vivo nem használható a mindennapi klinikai gyakorlatban. A sejtszintű elváltozások ismerete az egyes kórképekben felvetette és szükségessé tette olyan in vivo, a klinikumban is alkalmazható vizsgálómódszerek kifejlesztését, amelyek lehetőséget nyújtanak a retina neurális és egyéb sejtjeinek celluláris és szubcelluláris szintű vizsgálatára, ideértve a vér alakos elemeit is, amelyek egészséges vagy neovascularis eredetű erekben áramlanak. A jelenleg is használt klinikai vizsgálatok mellett ezek a képalkotó módszerek segítségül szolgálhatnak a diagnózis megerősítésében vagy elvetésében, emellett az elváltozás súlyosságának megítélésében, valamint a progresszió vagy remisszió monitorozásában. Orv Hetil. 2021; 162(22): 851–860.

Summary. Diseases of the visual system as well as many systemic illnesses are usually associated with retinal damage. With the help of pathology, we can clearly identify the affected layer(s): while age-related macular degeneration mostly damages the photoreceptors in the outer retina at the central fovea, glaucoma promotes ganglion cell death in the ganglion cell layer and damages respective neural fibers. However, the diverse cell types of the human retina have not been fully characterized yet, thus in most cases our knowledge on cellular pathologies is not precise enough. While histopathological preparation and examination of the retinal tissue provide more detailed information about the diagnosis and the severity of the condition, unfortunately, it cannot be used in vivo in everyday clinical practice. Our understanding of the cellular changes in different diseases has revealed a need for new everyday clinical examination methods that can be used in vivo to asses cellular and subcellular changes in neural and other cells of the retina, such as blood cells flowing in healthy vessels or in vessels of neovascular origin. In addition to the currently used clinical examination methods, these imaging methods could help confirm or dismiss diagnoses, assess the severity of a condition, and monitor disease progression or remission. Orv Hetil. 2021; 162(22): 851–860.

Open access

Meibom-mirigy-diszfunkció és a száraz szem

Diagnosztikai és kezelési lehetőségek

Meibomian gland dysfunction and dry eye

Diagnosis and treatment
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Kovács, Boglárka Láng, Anna Takácsi-Nagy, Györgyi Horváth, Cecília Czakó, Anita Csorba, Huba Kiss, Irén Szalai, Zoltán Zsolt Nagy, and Illés Kovács

Összefoglaló. A szárazszem-panaszok hátterében gyakran áll Meibom-mirigy-diszfunkció, melynek felismerése kiemelten fontos a hatékony kezelés érdekében. A Meibom-mirigyek kóros működése miatt a termelt lipid nem oszlik el megfelelően a szemfelszínen, így a könnyfilm párolgása fokozódik. A könnytermelési zavar következtében szárazszem-panaszok alakulnak ki, melyek a hagyományos könnypótló kezelésre rendszerint csak átmenetileg javulnak. A Meibom-mirigy-diszfunkciót gyakran kíséri a szemhéjszél Demodex-atka-fertőzése – az atka eradikálása szükséges a mirigyek működésének helyreállításához és ezáltal a panaszok megszüntetéséhez. A Meibom-mirigy-diszfunkció a leggyakrabban enyhe formában jelentkezik; a terápia ilyenkor a beteg által is elvégezhető szemhéjtisztításból áll, míg a gyógyszeres kezelés csak az előrehaladottabb, kifejezett gyulladással járó formákban szükséges. Az összefoglaló áttekinti a Meibom-mirigy-diszfunkció klinikai jeleivel és kezelésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, különös tekintettel a Demodex-fertőzés felismerésére és kezelésére vonatkozóan. Orv Hetil. 2021; 162(2): 43–51.

Summary. The onset of dry eye complaints is often a result of Meibomian gland dysfunction and its diagnosis is essential for effective treatment. In the case of Meibomian gland dysfunction, there is an increased evaporation of the tear film due to the abnormal secretion of lipids that cannot spread on the ocular surface. The treatment of dry eye complaints associated with Meibomian gland dysfunction with tear supplementation is usually ineffective and only results in an intermittent relief of complaints. Meibomian gland dysfunction is often associated with Demodex infestation of the eyelids, and eradicating the mites is essential to re-establish normal meibum production and thus, decreasing ocular complaints. In most cases, Meibomian gland dysfunction is mild, and the treatment of these forms is based on ocular hygiene performed by the patient, while only more advanced forms with inflammatory processes require pharmacologic treatment. This review summarizes the most important knowledge on the clinical signs and treatment of Meibomian gland dysfunction with particular attention to the diagnosis and treatment of ocular Demodex infection. Orv Hetil. 2021; 162(2): 43–51.

Open access

Szemészeti tünetek és szemészeti társbetegségek monoklonális gammopathiával járó kórképekben

Ophthalmic symptoms and ocular comorbidities in diseases with monoclonal protein production

Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Nóra Szentmáry, Kitti Kormányos, Gábor Tóth, Gábor László Sándor, Orsolya Németh, Anita Csorba, Cecília Czakó, Klaudia Kovács, Zoltán Zsolt Nagy, Gergely Varga, László Gopcsa, and Gábor Mikala

Összefoglaló. Célkitűzés: A monoklonális fehérjetermeléssel járó haematológiai kórképek szemészeti tüneteinek és szemészeti társbetegségeinek összefoglalása irodalmi adatok alapján. Módszer: A Pubmedben rendelkezésre álló adatok kigyűjtése, elemzése és összefoglalása. Eredmények: Immunglobulin-lerakódás a szem szövetei közül leggyakrabban a szaruhártyában figyelhető meg (paraproteinaemiás vagy immuntaktoid keratopathia). A monoklonális fehérjeszaporulattal járó plazmasejtes betegség gyakoribb szemészeti jelei pedig a paraproteinaemiás keratopathia mellett a kristályhordozó histiocytosis (CSH), a hypercupremiás keratopathia, a foveolaris drusen/maculopathia és az orbitalis plasmocytoma. A ritkább szemészeti jelek/tünetek közé az akut/krónikus uveitis, a Doyne retina dystrophia és az arteria vagy vena centralis retinae elzáródása tartoznak. Szemészeti mellékhatás szisztémás szteroidok és a belantamab mafotidin alkalmazásakor jelentkeznek. Következtetések: A monoklonális gammopathiával járó kórképek sokszínű szemészeti panaszokkal jelentkezhetnek a klinikai gyakorlatban, aminek felismerése a megfelelő kivizsgálás elindításával a szemész feladata. A betegek kezelése és gondozása során a haematológusok és szemészek együttműködése a számos ismert szemészeti tünet és társbetegség miatt elengedhetetlen. A megfelelő szemészeti kezeléssel a látóélesség és ezáltal a betegek életminősége jelentősen javítható.

Summary. Purpose: To summarize ocular symptoms and ocular comorbidities of monoclonal gammopathy, based on literature data. Methods: A comprehensive Pubmed search has been performed to summarize ocular symptoms and comorbidities before January 2021. Results: Immunglobulin deposition was most commonly observed in the corneal tissue (paraproteinaemic or immuntactoid keratopathy). Beside paraproteinaemic keratopathy, the most common ocular signs and ocular comorbidities of plasma cell disorders with monoclonal gammopathy are crystal-storage histiocytosis (CSH), hypercupremic keratopathy, foveolar drusen/maculopathy and orbital plasmocytoma. Less common ocular signs are acute/chronic uveitis, Doyne retinal dystrophy, central retinal artery or vein occlusion. Ophthalmic side effects are expected following the use of systemic steroids or belantamab mafotidin. Conclusions: Monoclonal gammopathy may present with diverse ocular symptoms in the clinical practice, which should be examined and treated through an ophthalmologist. Therefore, collaboration of haematologists and ophthalmologists is essential for these patients. With appropriate ophthalmic treatment, there is a significant improvement of best corrected visual acuity of these patients, with a significant impact on their quality of life.

Open access

A monoklonális gammopathia szemészeti jelei és szövődményei.

42 beteg 84 szemének vizsgálata

Ocular signs and comorbidities in monoclonal gammopathy.

Analysis of 84 eyes of 42 subjects
Orvosi Hetilap
Authors: Kitti Kormányos, Klaudia Kovács, Orsolya Németh, Gábor Tóth, Gábor László Sándor, Anita Csorba, Cecília Nóra Czakó, Achim Langenbucher, Zoltán Zsolt Nagy, Gergely Varga, László Gopcsa, Gábor Mikala, and Nóra Szentmáry

Összefoglaló. Célkitűzés: A monoklonális gammopathia szemészeti jeleinek és szövődményeinek vizsgálata. Betegek és módszerek: Két nagy budapesti hematológiai ellátóhely 1999 és 2020 között diagnosztizált és/vagy kezelt, monoklonális gammopathiát mutató betegeit vizsgáltuk (42 beteg 84 szeme, 42,86% férfi; átlagéletkor 63,83 ± 10,76 év). A hematológiai diagnózis 3 esetben bizonytalan jelentőségű monoklonális gammopathia, 34 esetben myeloma multiplex, 3 esetben parázsló myeloma, 1-1 esetben Waldenström-macroglobulinaemia és amyloidosis voltak. Kontrollcsoportként véletlenszerűen kiválasztott, hasonló korcsoportú, hematológiai betegség nélküli egyéneket vizsgáltunk (43 beteg 86 szeme, 32,56% férfi; átlagéletkor 62,44 ± 11,89 év). A szemészeti vizsgálat előtt minden személy kitöltötte a Szemfelszíni Betegség Index (OSDI-) kérdőívet. A szemészeti vizsgálat során a látóélesség vizsgálata mellett pupillatágítást követően réslámpás vizsgálatot végeztünk. Eredmények: Monoklonális gammopathiában az OSDI-érték szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban (p = 0,002). Gammopathiában 3 beteg 5 szeménél (5,95%) találtunk potenciális szaruhártya-immunglobulinlerakódást. Gammopathiában szárazszem-betegség 66,67%-ban, szürke hályog 55,95%-ban, Meibom-mirigy-diszfunkció 20,24%-ban, hátsó kérgi szürke hályog 19,05%-ban, egyéb szaruhártyahegek és -homályok 17,86%-ban, krónikus szemhéjgyulladás 14,29%-ban, szemészeti eltérés hiánya 11,90%-ban, macula- és/vagy retinadrusen 9,52%-ban, szaruhártya-immunglobulinlerakódás 5,95%-ban, epiretinalis membrán 5,95%-ban, korábbi szürkehályog-műtét 5,95%-ban, glaucoma 4,76%-ban, Fuchs-dystrophia 2,38%-ban, perifériás retinadegeneráció 2,38%-ban, chorioidea naevus 2,38%-ban, diabeteses retinopathia 1,19%-ban, arteria centralis retinae elzáródás 1,19%-ban, vena centralis retinae ágelzáródás 1,19%-ban, amblyopia 1,19%-ban volt kimutatható. A szárazszem-betegség (p = 0,002), a hátsó kérgi szürke hályog (p = 0,001), a szürke hályog (p<0,00001) és az egyéb szaruhártyahegek és -homályok (p = 0,01) szignifikánsan magasabb arányban fordultak elő a monoklonális gammopathiát mutató betegekben, mint a kontrollokban. Következtetés : Monoklonális gammopathiában a szárazszem-betegség és a szürke hályog a leggyakoribb szemészeti eltérés. A monoklonális gammopathia potenciális szemészeti jelei és szövődményei miatt javasoljuk a betegek évenkénti szemészeti ellenőrzését, életminőségük javítása érdekében. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540.

Summary. Objective: To examine ocular signs and ocular comorbidities in monoclonal gammopathy. Patients and methods: We analyzed patients from two large referral hematology centers in Budapest, who were diagnosed and/or treated with monoclonal gammopathy between 1997 and 2020 (84 eyes of 42 patients, 42.86% male, mean age 63.83 ± 10.76 years). Before the ophthalmic examination, the subjects filled in the Ocular Surface Disease Index (OSDI) questionnaire. Ophthalmic examination included visual acuity test and slit-lamp examination following dilation of the pupil. Results: OSDI scores were significantly higher in subjects with monoclonal gammopathy than in controls (p = 0.002). Among gammopathy subjects, we observed potential corneal immunoglobulin deposition in 5 eyes of 3 patients (5.95%). In gammopathy subjects, there was dry eye disease (66.67%), cataract (55.95%), Meibomian gland dysfunction (20.24%), posterior cortical cataract (19.05%), corneal scars and degenerations (17.86%), chronic blepharitis (14.29%), absence of ocular complaint (11.90%), macular or retinal drusen (9.52%), corneal immunoglobulin deposition (5.95%), epiretinal membrane (5.95%), previous cataract surgery (5.95%), glaucoma (4.76%), Fuchs dystrophy (2.38%), peripheral retinal degeneration (2.38%), chorioideal naevus (2.38%), diabetic retinopathy (1.19%), central retinal artery occlusion (1.19%), central retinal vein branch occlusion (1.19%) and amblyopia (1.19%). The proportion of dry eye disease (p = 0.002), posterior cortical cataract (p = 0.001), cataract (p<0.00001), and corneal scars and degenerations (p = 0.01) were significantly higher in gammopathy subjects than in controls. Conclusion: Dry eye disease and cataracts are the most common ocular comorbidities in patients with monoclonal gammopathy. Therefore, due to the potential ocular signs and comorbidities of monoclonal gammopathy, we suggest a regular, yearly ophthalmic checkup of these patients to improve their quality of life. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540.

Open access