Search Results

A gyógyturizmushoz kötődő környezeti kihívások döntően a természeti erőforrások kiaknázásán és a szolgáltatásokkal összefüggő hulladékképződésen keresztül jelentkeznek. A meglehetősen kevéssé kutatott téma a fenntartható fejlődés és az utazásorvostan határmezsgyéjén helyezkedik el, alapvetően a különböző betegségekkel utazó emberek viselkedéséből és az utazási betegségekből fakadó környezetterhelés kérdéskörét fogja át. A problémára a Covid– 19-világjárvány hívta fel a figyelmet. A tanulmány célja, hogy különböző területi szinteken áttekintést adjon a turizmus egészséggel összefüggő tevékenységeinek környezetterhelésre és környezetbiztonságra vonatkozó következményeiről. Az elsősorban szakirodalmi feldolgozásra épülő vizsgálat egyúttal leíró statisztikai elemzést is magában foglal. A tanulmány olyan, eddig kevesebb figyelmet kapott egészségügyi aspektusokra hívja fel a figyelmet, amelyek számottevően befolyásolhatják az utazás és a környezet szimbiotikus biztonságát.

A környezeti tényezők közvetlenül és közvetetten is hatást gyakorolnak egészségi állapotunkra, betegségeinkre, egészségmagatartásunkra. Az embert körülvevő környezetnek számos definíciója létezik, melynek meghatározásával és vizsgálatával szinte mindegyik tudományterület foglalkozik. Az egészségkutatások szempontjából mérvadó a WHO 1991-es Sundsvall-i Nyilatkozatában elfogadott értelmezés. E szerint a környezet nem csupán fizikai hely, hanem szociális, gazdasági, politikai és kulturális médium is. Mindezen dimenziók mellett szükséges értelmezni az egészséget támogató környezeti feltételeket, lehetőségeket. Mind szűkebb (otthon, lakás), mind tágabb lakókörnyezetünk (lakóhely) fontos szerepet tölt be életünkben. Befolyásolja egészségünket, hatással van rizikó- és egészségmagatartásunk alakulására, valamint a különböző betegségek és pszichoszomatikus tünetek megjelenésére. A különböző környezeti elemek a szabadidős tevékenységek befolyásolásán keresztül meghatározóak az életkörülményekben és az életmódban is. Jelen tanulmányban legfőbb célunk egy rövid áttekintést adni a környezet és egészség kapcsolatának eddigi hazai és külföldi szakirodalmi előzményeiből, különös tekintettel a környezetnek a pszichoszociális egészségtünetek kialakulásában betöltött szerepére.

Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat – ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23 fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben (NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt, akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban 68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban 83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p = 0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt. STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban (p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.