Search Results

A colorectalis rákok a második leggyakoribb halálokként szerepelnek a rosszindulatú betegségek között. A fej-nyak táji daganatok halálozása Magyarországon 265%-kal emelkedett az utóbbi 30 évben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni e két daganatcsoport közegészségügyi jelentőségét. A colorectalis daganatok esetén a GSTM1, GSTT1 enzimek, valamint a p53 72-es kodonjának, fej-nyak táji tumorok esetén az XRCC1 Arg194Trp és Arg399Gln polimorfizmusainak hatását elemeztük. Intraoperatíve eltávolított daganatos és megfelelően illesztett daganatmentes mintákat válogattunk. A formalinban fixált mintákat deparaffinizáltuk és proteináz-K-emésztésnek vetettük alá. A genotipizálást PCR, illetve a fej-nyak táji tumorok esetén PCR-RFLP módszerrel végeztük. A vizsgált allélek gyakoriságában nem volt különbség a daganatos és a kontrollcsoport között. Túlélés tekintetében szignifikáns különbséget találtunk a GSTM1 és a p53 allélek között Dukes B stádiumú colorectalis daganatok esetén és az XRCC1 194 allélek között III-as stádiumú fej-nyak táji tumorokban. A fenti típusú genetikai különbségek szisztematikus vizsgálata a jövőben hozzájárulhat az egyéni rizikóbecslés és az individualizált kezelések megalapozásához.

Bevezetés: Korábban már leírták a clopidogrelkezelés hatékonyságát akut ischaemiás cerebrovascularis eseményen átesett betegek körében rövid távon. Célkitűzés: A szerzők célja a betegek egyéves utánkövetési adatainak bemutatása. Módszer: A vizsgálatban 100, akut stroke-on/tranziens ischaemiás attakon átesett beteg vett részt. A betegek az első 48 órában aszpirinkezelésben, majd clopidogrelkezelésben részesültek. A kezelés hatékonyságát a gyógyszeres terápia bevezetését követően 7 és 28 nap, majd 3, 6 és 12 hónap után ellenőrizték. A betegeket két csoportra osztották optikai aggregometriás leletük alapján (clopidogrelérzékeny és -rezisztens). A két csoport kockázati profilját, gyógyszereit, laboratóriumi paramétereit és a klinikai kimenetelt elemezték. Eredmények: A clopidogrelkezelés esetében szoros összefüggés mutatkozott az aktuális vérnyomás, a vércukor- és vérzsíranyagcsere-paraméterek, az ultraszenzitív C-reaktív protein szintje és a thrombocytaaggregációs értékek között (p<0,05). Erélyes szekunder prevenciós kezelés hatására a fent jelzett paraméterek normalizálásával párhuzamosan a thrombocytaaggregáció-gátló kezelés hatékonysága is növelhető volt, hosszabb távon rezisztens beteg nem volt. Az egyéves utánkövetés során a kezdetben rezisztens betegek esetében több volt a vascularis események aránya (4 kezdeti clopidogrelérzékeny [4,5%] vs. 2 kezdeti clopidogrelrezisztens [18,1%], p<0,01), ugyanakkor a rezisztencia jelensége nem bizonyult a későbbi kedvezőtlen kimenetel független kockázati faktorának a multivariációs analízis során. Következtetések: Jelen vizsgálat eredményei alapján igen komolyan felvetődik az erélyes szekunder prevenciós kezelés szerepe a thrombocytaaggregáció-gátló terápia hatékonyságának hátterében. Orv. Hetil., 2015, 156(2), 53–59.

A digitalizáció és az egyre szélesebb körben elérhető, megfizethető árú internet következtében a 21. századra a problémás internethasználat előfordulása és aránya is nő, mely döntően a fiatalkorúakat érinti, és a jövőben feltehetően egyre nagyobb kihívást fog jelenteni az egészségügyi ellátórendszerek számára. Az internetfüggőség kialakulásának legfontosabb rizikófaktorai az életkor (minél korábbi életkorban használ az illető digitális eszközt), a férfinem, valamint a nem megfelelő társas és családi kapcsolatok. Egyes belső tulajdonságok, mint a neurózis, a túlzott visszahúzódás is szerepet játszhatnak létrejöttében. Szövődhet pszichés problémákkal (depresszió, szorongás), mentális és szomatikus betegségekkel, továbbá gyakran társul egyéb függőségekkel. Funkcionális képalkotó vizsgálatok eredményei alapján bizonyos agyterületek kóros változásai mutathatók ki az érintett egyéneknél, ezek között azonban jelentős heterogenitás figyelhető meg. Más függőségekhez hasonlóan az extenzív internethasználat az élet valamennyi területére kedvezőtlen hatással bír. Kezelésére egyelőre nem rendelkezünk magas szintű evidenciákkal, úgy tűnik azonban, hogy egyéb (klasszikus) függőségek kezelésében használt terápiák hatékonyak lehetnek. Orv Hetil. 2022; 163(38): 1506–1513.

Összefoglaló. Bevezetés: Napjaink egyik legszélesebb körben emlegetett jelensége a kiégés (burnout), mely a leggyakrabban a segítő szakmákban dolgozókat érinti. Célkitűzés: Munkánk célja a kiégés jelenségének komplex vizsgálata szociális munkások körében. Módszerek: A demográfiai adatok felvétele mellett a kiégés vizsgálatához a Maslach Burnout Inventory (MBI) kérdőívet használtuk, a kognitív/viselkedésbeli hibákat, diszfunkcionális elvárásokat pedig a Diszfunkcionális Attitűd Skála (DAS) segítségével térképeztük fel. A hangulatzavar kimutatásához a Beck Depresszió Kérdőív rövidített változatát alkalmaztuk, továbbá az Erőfeszítés–Jutalom Egyensúlytalanság Kérdőív és a Társas Támogatás Kérdőív is kitöltésre került. Eredmények: Összesen 300 fő töltötte ki a kérdőívet: 106 férfi, 194 nő. A munkavállalók döntően a fiatal/középkorú korcsoporthoz tartoznak, a 26–45 év közöttiek aránya 52,2%. Az átlagos kiégési pontszám 53,9 (SD = 18,7) volt, melyből 105 fő (35,1%) alacsony, 182 fő közepes (60,6%) és 13 fő (4,3%) súlyos kiégéssel érintett. A multivariációs analízis során a női nem (OR: 5,857), az életkor (OR: 4,126), a munkában eltöltött évek (OR: 2,721), a sokgyermekes család (OR: 2,861) és a társas támogatás hiánya (OR: 2,81) bizonyultak a kiégés független rizikótényezőinek (p<0,05 minden esetben). A depresszió és a kiégés (p<0,001), valamint a diszfunkcionális attitűdök és a kiégés között pozitív kapcsolat igazolódott (korrelációs együttható = 0,316; p<0,001). Következtetés: Eredményeink alapján a szociális munkások jelentős része közepes fokú kiégésben, 5%-uk pedig súlyos fokú kiégésben szenved. A kiégésnek vannak befolyásolható (munkahelyi attitűdök, társas támogatás) és nem befolyásolható (életkor, nem, család) tényezői, melyeket az esetleges prevenciós, illetve intervenciós beavatkozások során figyelembe kell venni. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.

Summary. Introduction: Burnout is increasingly prevalent mainly involving employees working in the social sphere. Objective: The aim of our study was to examine the complexity of burnout among social workers. Methods: Baseline demographic data were recorded. Burnout was assessed by the Maslach Burnout Inventory (MBI), and the intensities of dysfunctional attitudes were also studied. Depression was detected by the abbreviated version of the Beck Depression Questionnaire, furthermore social supports and effort–reward imbalance were also examined. Results: Overall 300 employees participated in our study. Age group distribution was young/middle-aged access, the vast majority of the workers was between 25 and 45 years. The mean burnout scale was 53.9 (SD = 18.7), 105 workers had mild (35.1%), 182 moderate (60.6%) and 13 severe (4.3%) burnout. In a multivariate analysis, the female gender (OR: 5.857), the age (OR: 4.126), the years spent with working (OR: 2.721), the number of children (>3) (OR: 2.861) and the lack of social support (OR: 2.81) were independently associated with burnout (p<0.05 in all cases). There was a significant association among burnout, depression and dysfunctional attitudes. Conclusion: The vast majority of our social workers suffered from moderate and a small, but a significant proportion from severe burnout. Our work draws attention to the modifiable and unmodifiable risk factors of burnout in this population, which may help in the development of preventive strategies. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.

Absztrakt:

Az orofacialis fájdalom egy gyűjtőszó, mely sokféle kórképet takarhat a gyulladásos kórképektől kezdve a neuropathiás fájdalomig. Maga a kórkép nem ritka, akár a populáció 7%-át érintheti. Sokszor maguk a betegek sem tudják, hogy panaszokkal fogászhoz vagy más szakemberhez forduljanak. A régió sok szakma határterületét képezi (fogászat, fülészet, szemészet, neurológia stb.), így nem meglepő, hogy egy-egy beteg akár 6–7 specialistánál megfordul. Összefoglaló közleményünk célja, hogy áttekintést adjunk a krónikus orofacialis fájdalommal járó kórképek diagnózisáról, az esetleges differenciáldiagnosztikai lehetőségekről és kezelési módokról. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1047–1056.