Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A magzati fejlődési rendellenességek születéskori prevalenciája 2–3% körül van. Célunk a praenatalis ultrahangvizsgálat hatékonyságának az elemzése volt a fejlődési rendellenességek felismerésében. Módszer: Vizsgálatunk során hét év anyagában 1200, fejlődési rendellenességben szenvedő magzat praenatalis ultrahang- és postnatalis klinikai, illetve fetopatológiai adatait dolgoztuk fel. Eredmények: Ezerkétszáz, fejlődési rendellenességben érintett magzat adatait dolgoztuk fel. Az anyai átlagéletkor a szülés/vetélés idején 29,96 ± 5,88 év volt. Az 1200-ból 671 esetben végződött szüléssel a várandósság, a gesztációs kor átlaga a szülés idején 35,26 ± 4,2 hét volt, míg a magzatok súlya 2408,67 ± 944,41 g. Ötszázhuszonkilenc vetélés fordult elő, a gesztációs kor átlaga 19,88 ± 2,53 hét volt. Az 1200 magzatból 73-nál fordult elő kromoszóma-rendellenesség, 211 esetben pedig multiplex malformatio. Megállapíthattuk, hogy a magzati craniospinalis rendellenességek és mellkasi eltérések nagy hatékonysággal vizsgálhatók a méhen belüli magzatnál (72,65% és 67,7%). Magas szenzitivitással tudtuk kimutatni a hasi malformatiókat (59,58%), az urogenitalis rendellenességeket (54,55%), illetve a végtag- és csontrendszeri eltéréseket (50%). Ezzel szemben az arc és nyak rendellenességeinek kimutatása alacsony hatékonyságú volt (31,85%). Következtetések: Az esetek körülbelül felében egyezett meg a postnatalisan/vetélést követően talált rendellenesség a praenatalisan diagnosztizált magzati anomáliával. Az eredményeink azt igazolják, hogy az ultrahangvizsgálat a congenitalis malformatiók diagnosztikájában fontos szerepet játszik, azonban valamennyi fejlődési rendellenesség kimutatását nem teszi lehetővé. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1794–1801.

Absztrakt:

A Pallister–Killian-szindróma egy ritka, sporadikusan előforduló genetikai rendellenesség, amelynek hátterében a 12-es kromoszóma rövid karjának mozaiktetraszómiája áll. A kórkép jellemzői a szellemi fogyatékosság, craniofacialis dysmorphia, idegrendszeri tünetek, epilepszia és egyéb szervi rendellenességek. Praenatalis diagnózisa nehéz, az ultrahangvizsgálaton észlelt magzati eltérések alapján elvégzett invazív citogenetikai és molekuláris genetikai vizsgálatok igazolhatják a kórképet. Közleményünkben egy 36 éves primipara esetét mutatjuk be. A 19. terhességi héten, a II. trimeszteri rutin-ultrahangszűrés során a magzaton többszörös minor jelek ábrázolódtak (mérsékelt polyhydramnion, rövid csöves csontok, craniofacialis eltérések, borderline agyi oldalkamrák). Az elvégzett magzatvíz-mintavétel a sejtek közel 50%-ában szám feletti marker kromoszómát igazolt. A klasszikus G-sáv-technika alapján felmerült, hogy a marker a 12-es kromoszóma rövid karjának izokromoszómája. Az alkalmazott FISH-próbák (21-es, 18-as, 13-as, X-, Y-kromoszóma) az észlelt marker eredetét nem tudták meghatározni, ezért multicolour FISH-technikával vizsgáltuk a mintákat. Az elvégzett módszer segítségével igazoltuk a szám feletti kromoszómadarab 12-es kromoszóma rövid karjának mozaiktetraszómiáját (46,XY[13]/47,XY,+i(12)(p10)[12].ish i(12)(p10)(wcp12+). A praenatalisan felállított diagnózis tehát a magzat Pallister–Killian-szindrómája. A vetélésindukciót követően elvégzett vizsgálatok (fetopatológiai feldolgozás, köldökzsinórvér, magzati fibroblast) megerősítették a diagnózist. A nemzetközi adatok szerint a fenti ritka betegséggel eddig körülbelül 200 megszületett ember él, a praenatalisan igazolt és közölt esetek száma mintegy 100. Tudomásunk szerint a fenti magzat az első, praenatalisan diagnosztizált eset Magyarországon. Orv Hetil. 2018; 159(21): 847–852.

Bevezetés: Az anyai vérben keringő szabad magzati DNS kimutatása a noninvazív praenatalis diagnosztika egyik sarokkövévé vált az elmúlt két évtized során. Az anya perifériás keringésében fellelhető szabad magzati DNS felhasználása a praenatalis diagnosztikában az anyai és magzati eredetű DNS különbségén alapszik. Az egyik ilyen különbség az anya és a magzat közötti vércsoporteltérés genetikai háttere. A vércsoport-összeférhetetlenségek közül az Rh-konstelláció a leggyakoribb a klinikai gyakorlatban. Célkitűzés: A szerzők által végzett vizsgálat célja, a szakirodalomban fellelhető eredmények tükrében, a magzati Rh-státus anyai vérből történő meghatározása volt. Módszer: A terhesség 11. és 22. hete között 30 Rh-negatív vércsoportú terhes vérplazmájából, valamint a vérvételt követő amniocentézis során nyert magzatvízből izolált DNS-mintából real-time PCR-módszer segítségével, az 1 kromoszómán (1p36.11) található RhD 7 exon kimutatásával meghatározták a magzat Rh-státusát. Eredmények: A real-time PCR-vizsgálat 24 esetben azonos eredményt adott a RhD 7-es exonjára vonatkozóan a magzatvíz-mintákból, illetve az anyai vérplazmából izolált DNS esetében. Hat esetben a magzatvízből izolált DNS pozitív, a plazmából izolált szabad DNS vizsgálata negatív eredményt adott. A magzatvízből történő RhD-meghatározás során öt esetben nem, huszonöt esetben kimutatható volt az RhD-gén 7 exonja. Következtetések: A real-time PCR egy viszonylag egyszerű és megbízható módszernek bizonyult az anyai vérplazmából történő magzati vércsoport Rh-meghatározására. A módszer érzékenységére vonatkozó eredmények a szakirodalommal összhangban biztatóak, a módszer érzékenysége több marker felhasználásával növelhető. További, nagyobb esetszámú vizsgálat elvégzése a módszer rutin klinikai gyakorlatban történő alkalmazását is lehetővé teszi.

Célkitűzés: Tíz, praenatalisan diagnosztizált pulmonalis billentyűagenesia esetében a társuló cardialis, extracardialis és kromoszóma-rendellenességek, valamint a terhesség kimenetelének elemzése alapján a diagnosztikus és prognosztikus tényezők azonosítása. Beteganyag és módszer: A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Magzati Echokardiográfiás Laboratóriumában 1993. január 1. és 2005. december 31. között praenatalisan felismert pulmonalis billentyűagenesia-esetek adatainak retrospektív elemzése. A diagnózis ellenőrzése fetopatológiai, patológiai, illetve postnatalis ultrahangvizsgálattal történt. Vizsgálták a terhességi kort a praenatalis diagnózis idején, a magzati echokardiográfia indikációját, a társuló cardialis, extracardialis és kromoszóma-rendellenességek előfordulását. Eredmények: A pulmonalis billentyű agenesiájának diagnózisát praenatalisan tíz esetben állapították meg. A terhesség kora a diagnózis felállításának idején átlagosan 23,1 hét (18–33 hét) volt. Hat esetben a rendellenességet a 24. hét előtt, négy esetben pedig annál későbbi terhességi korban diagnosztizálták. A szülők kérésére hat esetben került sor a terhesség megszakítására. Négy terhességet viseltek tovább. Egy magzat elhalt méhen belül, két beteg újszülöttkorban halt meg. Egy újszülött sikeres műtéti beavatkozást követően él, és jól van, a közlemény írása idején 5 éves. Öt magzatnál a Botallo-vezeték hiánya társult a pulmonalis billentyű betegségéhez, közülük három magzatnál Fallot-tetralógia, egy magzatnál atrioventricularis septum defectus, egy betegnél pedig subaorticus kamrai septumdefectus volt a komplex cardialis rendellenesség része. Öt betegnél a Botallo-vezeték fejlettsége szabályos volt, közülük egy betegnél az aortabillentyű dysplasiája, egy másik betegnél pedig a tricuspidalis billentyű dysplasiája volt megfigyelhető. Három magzatnál nem volt társuló szívfejlődési rendellenesség. A magzati echokardiográfia indikációja két esetben kóros magzati szívkép, egy esetben magzati hydrops, három esetben mellkasi ciszta gyanúja, egy esetben extracardialis malformatio, három esetben a pozitív családi anamnézis volt. Konklúzió: Az arteria pulmonalis billentyű agenesiája súlyos fejlődési rendellenesség, melynek prognózisa a társuló rendellenességektől függ. Korrekt praenatalis diagnózis lehetséges, melynek birtokában körülhatárolhatók a lehetséges beavatkozások, és véleményezhetők a betegek életkilátásai. Jelen adatfeldolgozás alapján az ismétlődés kockázata egyes családokban autoszomális recesszív öröklődésmenetnek is megfelelhet.

A foetopathologiai vizsgálat nagy jelentőségű, hiszen egy következő terhesség vállalásának szempontjait szem előtt tartva – egyebek mellett – az előforduló rendellenesség ismétlődésének esélyeit hivatott megítélni. Célkitűzés: Vizsgálataink céljául a praenatalis ultrahang-diagnosztika hatékonyságának, illetve a terhességmegszakítást követő foetopathologiai vizsgálat eredményének megítélését, elemzését tűztük ki a jelentősebb craniospinalis malformatiók tekintetében. Módszer: Vizsgálataink során az 1995. január 1. és 2006. december 31. között a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján craniospinalis malformatio miatt megszakított 339 terhesség adatait dolgoztuk fel. Eredmények: A vizsgált esetekben az anyai életkor medián értéke 15 és 47 éves szélső értékek között 27 ± 5,8 év volt. 83 esetben (24,5%) terhelő szülészeti-nőgyógyászati vagy genetikai előzmény fordult elő. A vizsgált 339 esetből 231-ben (68,1%) az ultrahangvizsgálattal nyert és a foetopathologiai vizsgálattal igazolt diagnózisok teljesen megegyeztek, 82 esetben (24,2%) részleges egyezés mellett a boncolás további kórismék felállítására adott módot, míg 26 esetben (7,7%) a praenatalis ultrahangvizsgálat, illetve a foetopathologiai vizsgálat eltérő eredményeket igazolt. Ez utóbbi 26 eset felében (13 eset) a vetélésindukció javallatát ultrahangvizsgálattal igazolt hydrocephalus képezte, melyet a boncolás nem erősített meg, illetőleg egyéb craniospinalis rendellenesség(ek) fennállását igazolta. Következtetések: Mivel a hydrocephalus kórismézése esetenként – tekintettel a sokszínű kóreredetre – a többi craniospinalis rendellenességhez képest későbbi gesztációs korban lehetséges csak, kijelenthető, hogy – mérlegelve a foetopathologiai vizsgálatok tükrében igazolódott diagnosztikai hatékonyságot – a hydrocephalus praenatalis ultrahang-diagnosztikáját a többi craniospinalis rendellenességtől külön, azokétól eltérő időbeli és ultrahang-metodikai elvek alapján célszerű értelmezni.

A fetopatológiai vizsgálat nagy jelentőségű, hiszen egy következő terhesség vállalásának szempontjait szem előtt tartva az előfordult rendellenesség ismétlődésének kockázatait (is) hivatott megítélni. Célkitűzés: A szerzők tanulmányuk céljaként az ultrahang-diagnosztika hatékonyságának a fetopatológiai vizsgálatok eredményei alapján történő megítélését, elemzését határozták meg a nagyobb prevalenciájú fejlődési rendellenességek tekintetében. Módszer: Vizsgálataik során az 1995–2006 között a klinikán előfordult 683, központi idegrendszert, szív- és érrendszert, húgyúti rendszert, csontvázrendszert, illetve hasfalat/mellkasfalat érintő rendellenességgel járó terhesség adatait dolgozták fel. Eredmények: Szignifikáns különbség az anyai életkor, illetve a diagnózis felállításakor meghatározható gesztációs kor főbb statisztikai jellemzői kapcsán nem volt igazolható. A központi idegrendszert, a cardiovascularis rendszert, valamint a vázrendszert érintő malformációk egynegyedében, míg a húgyúti, illetve hasfalat/mellkasfalat érintő rendellenességek egyhatodában valamilyen terhelő előzményi adat fellelhető volt. A húgyúti, valamint cardiovascularis malformációk fiúmagzatokban lényegesen gyakoribbak voltak, ugyanakkor a központi idegrendszer, illetve a hasfal/mellkasfal rendellenességei esetén mérsékelt leánytúlsúly volt megfigyelhető. A vizsgált öt rendellenesség-csoportból négyben a post mortem vizsgálat eredményének teljesen megfelelő szonográfiai kórismék aránya 70% körül vagy a felett alakult, a húgyúti rendellenesség kapcsán azonban számottevően alacsonyabbnak (38%) bizonyult. A teljes minta alapján a szonográfiai és fetopatológiai diagnózisok teljes egyezésével járó esetek (A csoport) összesített aránya több mint 63%-nak, míg az ezektől való eltéréssel járó terhességek aránya (C csoport) 18%-nak bizonyult. Az ultrahangvizsgálat és a post mortem vizsgálat során nyert diagnózisok részleges egyezésével járó esetek (B csoport) aránya szintén 18%-nak bizonyult. Következtetések: A gyakran következményesen kevesebb magzatvízzel járó húgyúti fejlődési rendellenességek esetén genetikai centrumban történő (akár többszöri) szonográfiai vizsgálat indokolt. Mivel az omphalokele és a kromoszóma-rendellenességek társulási hajlama ismert, annak tükrében, hogy az omphalokelés esetek egy része gastroschisisként kerül kórismézésre, tanácsos lehet a kromoszómavizsgálat elvégzése az ultrahangvizsgálattal gastroschisisként diagnosztizált esetekben is. VSD esetei kapcsán javasolt a magasabb kockázatú terhességekben az echokardiográfiás vizsgálat minden konkrét általános ultrahang-diagnosztikai eltérés nélküli elvégzése.

Absztrakt:

Az invazív mintavétel kapcsán elvégzett hagyományos magzati kromoszómavizsgálat a mai napig a praenatalis diagnosztika alapvető vizsgálómódszere. Felhasználásának a fénymikroszkópos vizsgálat felbontási képessége szab határt. A kariotipizálással nem felismerhető, szubmikroszkópos kromoszóma-rendellenességek, microdeletiók és microduplicatiók, kópiaszám-variációk (CNV-k) vizsgálatára a nagy felbontású molekuláris vizsgálóeljárások biztosítanak lehetőséget. A kromoszomális összehasonlító microarray-vizsgálat (array-komparatív genomhibridizálás – arrayCGH) alkalmas az anyai életkortól függetlenül előforduló kópiaszám-variációk prae- és postnatalis kimutatására. A módszer a fejlett országok orvosi gyakorlatában rutinszerűen alkalmazott eljárás a magzati diagnosztikában. Az elmúlt egy évtized külföldi eredményei alapján alkalmazása ultrahangeltérést nem mutató magzatok esetén körülbelül 1–2%, strukturális ultrahangeltérést mutató magzatoknál körülbelül 5–7% többlet genetikai információval szolgál a hagyományos kromoszómavizsgálattal szemben. Közleményünkben áttekintjük az arrayCGH módszerét, praenatalis alkalmazásának nemzetközi gyakorlatát, s javaslatokat és indikációs kört fogalmazunk meg a módszer praenatalis használatának magyarországi bevezetésére. Orv Hetil. 2019; 160(13): 484–493.

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A gyakori autoszomális trisomiák és a nemi kromoszómaeltérések a mikroszkóppal észlelhető kromoszóma-rendellenességek kb. 80–85%-át képviselik. A ritka kromoszóma-rendellenességek klinikai következménye jelentős, kimutatásukat a jelenlegi szűrővizsgálatok ugyan nem célozzák, de a teljes kromoszómaszerelvényt vizsgáló, nem invazív praenatalis tesztelés új lehetőséget nyitott a korai felismerésükre. Módszer: Retrospektív analízis (2014–2019) a mikroszkóppal kimutatható kromoszóma-rendellenességek eloszlására, a fetoplacentaris mozaikosság előfordulására, klinikai összefüggéseire a praenatalis vizsgálatok tükrében egy hazai tercier centrumban. Eredmények: 2504 invazív beavatkozást végeztünk és 200 kromoszómaeltérést mutattunk ki (8%), melyek közül újonnan kialakult, ritka rendellenesség 27 volt (13,5%). Ritka autoszomális trisomia 14, poliploidia 6, de novo szerkezeti kromoszómaeltérés 5, marker kromoszóma 2 esetben igazolódott. A fetoplacentaris mozaikosság aránya a gyakori/ritka kromoszómaeltérésekben 12,4%/77,8% volt (p = 0,001), 17/40 esetben lepényre korlátozódott. A gyakori trisomiákkal kóros tarkóredő-vastagság 58%-ban, major ultrahangeltérés 35%-ban társult, melyek jelentősen különböztek a ritka kromoszómaeltérésekben (11%, p = 0,006; 67%, p = 0,047). A ritka kromoszómaeltérések jellemző praenatalis major ultrahangeltérése a facialis dysmorphismus volt. A teljes kromoszómaszerelvényt vizsgáló praenatalis tesztelés a ritka kromoszómaeltérések 12 lepényi mozaikos esetében (44%) feltételezhetően álpozitív, 1 esetben (3,7%) álnegatív eredményt generált volna, miközben a ritka autoszomális trisomiák 2 esetében ultrahangeltérés nélkül is korán detektálta volna a ritka magzati kromoszómaeltérést (7,4%). Következtetés: A normális tarkóredő-vastagság esetén észlelt major ultrahangeltérések felhívhatják a figyelmet a döntően mozaikos ritka kromoszóma-rendellenességekre. A teljes kromoszómaszerelvényt vizsgáló, nem invazív szűrőteszt a korai diagnosztika alternatívája lehet, a mozaikosságból adódó álpozitív eredményekre azonban számítani kell. A fetoplacentaris mozaikosság ismerete fontos klinikai információt biztosít, mely befolyásolhatja a terhesség kimenetelét, a terhesség követésének módját. A pontos citogenetikai karakterizálás elengedhetetlen. Orv Hetil. 2021; 162(29): 1156–1165.

Summary. Introduction and objective: To determine the prevalence of microscopically visible de novo atypical chromosomal aberrations and fetoplacental mosaicism in a prenatal tertial referral center, and to investigate the maternal and fetal characteristics in connection with genomewide non-invasive prenatal screening. Method: Retrospective cohort study from 2014 to 2019 of pregnancies with invasive genetic analysis. Results: In the cohort of 2504 cases, the proportion of CVS was 53.3%. We diagnosed 200 chromosomal aberrations (8%), including 13.5% of de novo rare chromosomal aberrations (14 rare autosomal trisomies, 6 polyploidies, 5 structural aberrations and 2 small supernumerary marker chromosomes). The rate of fetoplacental mosaicism was 12.4%/77.8% in common/atypical chromosomal aberrations (p = 0.001) and confined to placenta in 17/40 cases. Associated ultrasound abnormalities were abnormal nuchal translucency and major malformations in 58% and 35% with common trisomies and 11% (p = 0.006) and 67% (p = 0.047) with true mosaic cases of rare abnormalities, respectively. Major ultrasound malformation was facial dysmorphism with rare aberrations. Potential application of genomewide non-invasive prenatal test in atypical chromosomal aberrations presumably would have been false-positive in 12 cases (44%), false-negative in 1 case (3.7%), and would have early detected 2 cases of rare autosomal trisomies (7.4%) without ultrasound anomalies. Conclusion: Structural ultrasound malformations with normal nuchal translucency thickness may be indicative of rare chromosomal aberrations. Application of genomewide non-invasive prenatal test is an alternative of early diagnostic methods with a potential of discordant results due to mosaicism. Knowledge about the presence of fetoplacental mosaicism influences risk estimation and genetic counseling, detailed cytogenetic characterization is of utmost importance. Orv Hetil. 2021; 162(29): 1156–1165.