Search Results
You are looking at 1 - 10 of 28 items for
- Author or Editor: Attila Doros x
- Refine by Access: All Content x
A hepatocellularis carcinoma intervenciós radiológiai kezelésében forradalmi változások zajlanak le. Az alkoholos infiltrációt részben felváltják a hőablatiós kezelések, elsősorban a rádiófrekvenciás ablatio. Fontos pont a hűtött végű elektródák, illetve a volumetriásan tervezett kezelések megjelenése. Az embolisatiós beavatkozások területén a precízebb és jobban tervezhető embolisatiót lehetővé tevő embolisatiós gyöngyök megjelenése érdemel említést. Az embolisatiós gyöngyök speciális változata képes a felületén meghatározott mennyiségű kemoterápiás anyagot megkötni, amelyet az embolisatio megtörténte után koncentráltan ad le a daganaton belül. Ígéretes a radioembolisatiós kezelés, amely perifériásabb szintű embolisatiót követően lokális sugárterápiás hatást vált ki a daganatszövetre. Az ablatiós és embolisatiós kezelések szerepe jelentős a májátültetésre váró tumoros betegek „downstaging” és progressziót gátló ellátásában. A fenti módszerek többségének helye a terápiás protokollokban, főképp a világszerte használt „barcelonai” (BCLC) táblázatban megalapozott. Izgalmas kutatási terület a fenti kezelési módszerek kombinációja egymással, sebészi reszekcióval, illetve a sorafenibkezeléssel.
Absztrakt
Az intervenciós radiológia módszerei gyors, egyszerű és kevéssé megterhelő megoldásokat kínálnak akut és szubakut helyzetekben is. Nem vascularis intervenciók körébe tartoznak a folyadékgyülemek aspirációja, drenázsa, az epeúti intervenciók egy része, a percutan nephrostoma behelyezése és a bélpasszázs átmeneti helyreállítása is. Ebben az összefoglalóban a szerzők részletesebben foglalkoznak a szintén akutan kezelendő haemoptysis intervenciós radiológiájával is. Az esetek jelentős részében a beavatkozások 12–24 órán belül elvégzendők, amelyhez ideális esetben a hét minden napján 24 órában szolgáltatást nyújtó, speciális tudással és felszereléssel rendelkező és megfelelően finanszírozott centrumok biztosítanak hátteret. A szakmák közötti konzultáció, együttműködés, a megfelelő indikációs konszenzus és a strukturált oktatás teszi igazán effektívvé az ilyen, még kialakításra váró centrumok működését. Orv. Hetil., 2015, 156(17), 687–695.
Absztrakt
A revascularisatio egy akutan vagy krónikusan elzáródott, beszűkült ér átjárhatóságának visszaállítását jelenti. A sebészi módszerek és gyógyszerek mellett évtizedek óta rendelkezésre állnak és folyamatosan fejlődnek azok a minimálisan invazív módszerek, amelyek jelentős részét az intervenciós radiológia fejlesztette ki és alkalmazza. Az innovatív szakmák bizonyos szempontból hátrányban vannak, mert sokszor forradalmi újításaik csak lassan jutnak el az általános elfogadottsághoz, és a nagy populáción végzett tanulmányok gyakran egyáltalán nem vagy csak késéssel végezhetők el. Mindezek ellenére ma már elfogadott és bizonyított a szerepük az aorta, valamint a renalis és perifériás artériák betegségeiben, amelyeket a szerzők ebben a közleményben elemeznek. Orv. Hetil., 2015, 156(17), 665–673.
Végstádiumú májbetegségben a teljes májátültetés mára világszerte elfogadott gyógymóddá vált. A hosszú várólisták és a kevés cadaver donormáj miatt azonban egyre inkább tért hódít a „split”-máj és az élő donoros májátültetés is. A donorok és recipiensek műtét előtti képalkotó vizsgálatai nélkülözhetetlenek a műtét tervezéséhez, a műtét utáni radiológiai vizsgálatok pedig nagymértékben járulnak hozzá a műtét sikeréhez. – A szerzők az élő donoros májátültetés recipienseinek műtét előtti és utáni képalkotó vizsgálatait ismertetik. Sorra veszik a pre-, intra- és posztoperatív vizsgálatokat, részletezik az UH-, hagyományos röntgen-, illetve CT/MR-vizsgálat szerepét, valamint felsorolják a kapcsolódó intervenciós radiológiai lehetőségeket.
Absztrakt:
A hasi szervek transzplantációja kiemelkedő szerephez jut számos kórkép gyógyítása esetén. Az elmúlt évtizedekben robbanásszerű fejlődés ment végbe a transzplantáció kapcsán tevékenykedő szakmák mindegyikét érintően. A szervtranszplantáció sikerének kulcsa több szakma specialistáinak szoros együttműködése. A csapatmunka a teljes folyamatot végigkíséri, a megfelelő technikai és humánerőforrás-lehetőségek biztosításától a beültetett szervek és recipienseik lényegében élethosszig tartó gondozásáig. Ezen folyamat fontos részei a diagnosztikus és az intervenciós radiológia. Az utóbbi lehetőségeit, szerepét foglaljuk össze a transzplantáció előtti és utáni kóros állapotok minimálisan invazív megoldásában. Érképleteken keresztül végzett – vascularis – és folyadékgyülemeket, epevezetékeket, húgyvezetékeket érintő – nonvascularis – intervenciók mellett az intervenciós onkológia egyes lehetőségei is említésre kerülnek az összefoglalóban, a hazai tapasztalatok és a nemzetközi irodalom tükrében. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1940–1947.
Az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek komplex kivizsgálási protokollja transzplantációs centrumonként némileg eltérő lehet, de a fő komponensek világszerte megegyeznek. A protokollok anamnézisfelvételt, fizikális vizsgálatot, általános laboratóriumi teszteket, valamint specifikus alvadási, vírusszerológiai, radiológiai vizsgálatokat és pszichoszociális felmérést is tartalmaznak. A donorjelölteket képalkotó vizsgálatok szempontjából először a belszervi állapotra vonatkozó általános kivizsgálásnak vetjük alá, elsősorban hagyományos röntgen- és ultrahangvizsgálatokkal. Ezután (az előbbitől nem élesen elválaszthatóan) a májspecifikus képalkotás következik, döntően UH, CT és MR segítségével, egyrészt a májparenchyma állapotának megítélésére, másrészt a térfogat meghatározására, harmadrészt pedig az érképletek és az epeutak pontos anatómiájának ábrázolására. Invazív beavatkozásokra is szükség lehet, pl. angiográfiára, májbiopsziára. A donorműtét kezdetén rutinszerűen intraoperatív vizsgálatok is történnek: cholangiographia az eperendszer anatómiájának közvetlen feltérképezésére és ultrahangvizsgálat a vena hepatica-ágak és a vena portae-rendszer lefutásának pontosítására a reszekció vonalának meghatározásához. A donorok vizsgálatai a korai posztoperatív szakban az esetleges szövődmények felderítéséhez járulnak hozzá: speciálisan a megmaradó májállomány keringésének ellenőrzésére és a műtéti területen folyadékgyülemek kimutatására UH vagy CT történhet, a mellkas kontrollálására elsősorban hagyományos röntgenvizsgálatot végzünk. A későbbi időszakban indokolt a donorok szűrő jellegű, rendszeres követése. – Intézetünk kivizsgálási protokolljának képalkotó részét foglaljuk össze.
Absztrakt:
Bevezetés: Bizonyos jóindulatú tumorok méretükből és elhelyezkedésükből fakadóan tartós diszkomfort érzést, súlyosabb esetben rupturálva végzetes kimenetelű vérzést is okozhatnak. Megoldásként eddig a daganatok obszervációja, indokolt esetben a sebészeti beavatkozás, válogatott esetekben pedig a transarterialis embolisatio adódott. Célkitűzés: Célkitűzésünk az volt, hogy ismertessük a jóindulatú elváltozások thermoablatiós kezelési lehetőségeit. Módszer: A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján kezelt négy betegen végzett beavatkozásokat ismertetjük. Egy esetben pajzsmirigy-adenoma, egyben vese-angiomyolipoma kezelése történt rádiófrekvenciás készülékkel, két betegnél pedig májhaemangioma-ablatióra került sor mikrohullámú antenna segítségével. Eredmények: A kezelés minden esetben szövődménymentesnek bizonyult, a kontrollvizsgálatoknál a legtöbb elváltozás mérete csökkent. Az átlagos volumencsökkenés 32,7% volt. A kezelés hatására az elváltozások kontrasztanyag-halmozása is csökkent. A halmozást mutató tumortérfogat-csökkenés átlagosan 75,3% volt. Következtetések: A thermoablatiós módszerek a fent említett benignus szöveti természetű daganatok esetében biztonsággal alkalmazhatók, az eljárás technikájából fakadóan kiváló kozmetikai eredménnyel, rövidebb kórházi benntartózkodással és lábadozási idővel járnak. Orv. Hetil., 2016, 157(51), 2040–2047.
Subcapsularis haematoma és graftruptura májátültetés után
Subcapsular hematoma and rupture of the liver graft
Absztrakt
Májtranszplantáció után a graft subcapsularis haematomája és/vagy rupturája, mely kialakulhat spontán, sérülés vagy invazív radiológiai beavatkozásokat követően, ritkán előforduló, súlyos szövődmény. Szerzők 350 májátültetés során észlelt négy esetből három ismertetésével illusztrálják a szövődmény súlyosságát. Az első esetben graftbiopszia utáni álaneurysma halálos kimenetelű májrupturát eredményezett. A második esetben a donormáj felszínes sérülésének transzplantáció után mély ruptura lett a következménye, amely miatt májresectiót kellett végezni. A beteg septicus állapotban meghalt. A harmadik beteg műtét során észlelt subcapsularis haematomáját sikeresen kezelték, és a beteg meggyógyult. Eddigi tapasztalataik és az irodalmi ajánlások alapján a szerzők javaslatot fogalmaznak meg a műtét során keletkező májtok alatti vérömlenyek kezelésére, melynek lényegi részét képezi az argon-diathermia és a fibrinogennel és thrombinnal bevont kollagénszivacs alkalmazása.
A szerzők 56 éves férfi kórtörténetét ismertetik, aki visszatérő epigastrialis fájdalom miatt fordult orvoshoz. A klinikai vizsgálatok 4 cm átmérőjű pancreasfej-daganatot és szoliter májáttétet igazoltak. A sebészileg eltávolított daganat szövettani vizsgálata közepesen differenciált neuroendokrin carcinomát igazolt, a Ki-67-index közepes fokú proliferatív aktivitást jelzett. Rövid ideig tartó kemoterápia, valamint interferon- és szomatosztatinanalóg-kezelés ellenére a daganatos betegség gyorsan haladt előre. Octreotid-szcintigráfia bőséges szomatosztatinreceptor-expresszióra utalt, a primer és az intrahepaticus áttéti daganatokban is. Külföldi gyógyintézetben 9 hónapon belül 3 alkalommal történt 90Y-DOTATOC kezelés (3×200 mCi), amelyek után úgynevezett kevert terápiás választ tapasztaltak. A betegség első 33 hónapjában hormonális aktivitásra utaló tünetet nem tapasztaltak. A rosszindulatú daganatos betegség kórismézését követően 34 hónappal a képalkotó vizsgálatok és a kromogranin-A-meghatározás a betegség gyors progresszióját jelezte. Gyakori és súlyos hypoglykaemiás rosszullétek jelentkeztek, a széruminzulin- és C-peptid-meghatározás hyperinsulinismust igazolt. Ekkor a szomatosztatinanalóg-kezelést diazoxid adásával egészítettük ki, ezt azonban fokozódó vízvisszatartás miatt fel kellett függeszteni. A hypoglykaemiát bőséges szénhidráttartalmú étrend és folyamatos intravénás glükózbevitellel lehetett uralni. További terápiás beavatkozásként az intrahepaticus tumor ismételt kemoembolizációs kezelésére is sor került, ez azonban csak rövid ideig tartó eredményt hozott, és a beteg elhunyt. A boncolást követő szövettani és immunhisztokémiai vizsgálat megerősítette az inzulintermelő metasztatikus neuroendokrin carcinoma diagnózisát. Orv. Hetil., 2011, 152, 398–402.
