Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for

  • Author or Editor: Attila Fehér x
  • All content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: Attila Vágvölgyi, Pál Vadász, Zoltán Heiler, József Kas, Csaba Fehér, Attila Csekeő, Katalin Zsikla, and Zsolt Rozgonyi

Absztrakt

Bevezetés: Az acut descendáló necrotizáló mediastinitis (DNM) súlyos, a gátorüreg gyorsan progrediáló, széteső gyulladásával járó septicus folyamat, mely megfelelő sebészi kezelés nélkül, illetve a fel nem ismert esetekben akár 80%-os halálozással jár. Beteganyag, módszer: 1999 és 2012 között az Országos Korányi Intézet és a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Osztályán 17 beteget kezeltünk a fenti kórkép miatt. A fej-nyaki elsődleges septicus folyamat 8 esetben fogászati góc, 4 betegnél retro/parapharyngealis abscessus, 1 ismeretlen eredetű nyaki phlegmone, 2 tonsillaris tályog talaján alakult ki. 1 esetben az előzményben műtét (mediastinoscopia), 1 betegnél hasi műtét során „nehéz intubatio” (fel nem ismert tracheasérülés) szerepel. Az első feltárás 9 esetben történt nyaki, 4 esetben nyaki és thoracotomiás, 1 esetben csak thoracotomiás, 3 betegnél pedig az orofacialis régióban történő behatolásból. A folyamat kiterjedtsége sürgős CT-vizsgálattal volt megítélhető, ezt követően azonnali műtét történt. Eredmények: Négy beteg igényelt kétszeri feltárást, 5 betegnél háromszor, 3 betegnél négyszer történt exploratio. A műtétek 70%-ában kombinált, több régiót érintő feltárást végeztünk. Tapasztalataink alapján a prognózist befolyásolja az első orvosi észlelés és a sebészi beavatkozás között eltelt idő, a beteg kora és diabetes mellitus társbetegsége. Kilenc beteget vesztettünk el (53%), nyolc beteg gyógyult, tünetmentes (47%). Következtetések: A sikeres kezelés alapfeltétele a kórfolyamat időben történő felismerése, a primer ok sürgős megszüntetése, a cervicofacialis régió időben történő adekvát feltárása, debridement, nyaki és felső mediastinalis drainage. Ha a folyamat az azygos vena, illetve az aortaív szintje alá terjed, jobb oldali thoracotomiát kell végezni mediastinalis feltárással, kiterjesztett debridementtel, mellkasi szívó-öblítő drainek korrekt behelyezésével, széles spektrumú, illetve célzott antibiotikumok adásával, a septico-toxicus állapot kezelésével. Gyors és agresszív terápiával növelhető a gyógyult betegek aránya.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Fehér, László Agócs, Ákos Kocsis, Zoltán Heiler, Attila Vágvölgyi, Attila Csekeő, and Pál Vadász

Abstract

A hörgőrendszer egyes területeinek (bal főhörgő, intermedius hörgő) tumorai eltávolíthatóak a hörgő izolált resectiójával a parenchyma megtartása mellett. 2004 januárja és 2009 februárja között öt betegnél végeztünk kuratív szándékkal hörgőresectiót. A tanulmányunkban szereplő öt férfi átlagéletkora 47 év (29–68 év) volt, közülük négynél az intermedius hörgő resectiója történt, míg egy esetben a bal főhörgő egy részletét távolítottuk el. Mindegyiküknél intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálattal ellenőriztük az átmetszett szélek daganatmentességét. Négy betegnek carcinoid tumora volt, egy esetben a tumor chemodectomának bizonyult. Két esetben észleltünk minimális szövődményt. A hörgők tumor miatti izolált resectiója alacsony morbiditással és mortalitással végezhető. Megfelelő tapasztalatok és lehetőségek birtokában törekedni kell a parenchymamegtartó műtétek végzésére.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Márta Kovács, Péter Pák, Andrea Uhlyarik, Gábor Pák, Attila Török, Judit Gervain, and János Fehér

A vékonybél stromatumorai az összes vékonybél-stromatumor 35%-át alkotják. A SIST-tumorok egyik vezető klinikai tünete a gastrointestinalis vérzés. A kapszulás endoszkópia forradalmasította a vékonybél-diagnosztikát, mivel a módszer alkalmas a teljes vékonybél vizualizálására, a betegek számára jól tolerálható, és a szövődmények száma alacsony. Tisztázatlan eredetű, obskúrus gastrointestinalis vérzések esetén negatív felső endoszkópiát és kolonoszkópiát követően következő diagnosztikus lépésként javasolt módszer. Esetismertetés: 2 beteg (58 és 69 év, egy férfi és egy nő) vizsgálatát végeztük el tisztázatlan eredetű gastrointestinalis vérzés miatt negatív felső endoszkópiát és kolonoszkópiát követően kapszulás endoszkópiával. A videofelvételeket mindegyik esetben két független vizsgáló értékelte. Mindkét esetben a kapszula a 8 órás vizsgálati idő alatt elérte a Bauchin-billentyűt, a teljes vékonybél jól vizualizálható volt. A vizsgálatok értékelése során a vékonybél vérzésének hátterében egyik esetben a makroszkópos kép alapján tumort véleményeztünk, a másik esetben a vérzésforrás magasságát tudtuk kijelölni, az észlelés alatt is aktívan vérző laesio típusát azonban nem. A vérzésforrás pontosítása miatt a második esetben kettős ballonos enteroszkópia történt. A sebészeti beavatkozásokat követő hisztológiai és immunhisztokémiai vizsgálatok során orsósejtes GIST-tumorok igazolódtak. A Fletcher-klasszifikációt alapul véve, a tumorméret és a mitotikus index alapján mindkét eset alacsony rizikócsoportba sorolható. Következtetés: A kapszulás vékonybél-endoszkópia korai diagnózist és definitív terápiát eredményez, és ezzel a betegek túlélése jelentősen javulhat.

Restricted access

A nem alkoholos zsírmáj gyakran fordul elő a metabolikus szindrómához tartozó 2-es típusú diabetesben, dyslipidaemiában és obesitasban. Célkitűzés: Az ezetimib/simvastatin 10/20 mg kombinált kezelés hatékonyságának és biztonságosságának meghatározása 2-es típusú diabeteses és nem alkoholos zsírmájú betegek esetében. Módszer: Tizenkilenc 2-es típusú diabeteses és nem alkoholos zsírmájú beteget vizsgáltunk, akiket 2005 és 2008 között diagnosztizáltak és kezeltek a Budaörsi Egészségügyi Központban. Hat hónappal az ezetimib/simvastatin (10/20 mg naponta) kombinált kezelést követően minden betegnél megfigyeltük a szérum-alanin-aminotranszferáz- (ALT-), aszpartát-aminotranszferáz- (AST-), koleszterin-, LDL-koleszterin-, HDL-koleszterin- és trigliceridszint változását. Eredmények: Hat hónappal az ezetimib/simvastatin adását követően szignifikánsan csökkent az ALT (63,78±5,12 vs. 32,57±3,92 U/L; p < 0,0001), az AST (50,79±3,66 vs. 23,68±3,42 U/L; p < 0,0001), a koleszterin (6,26±0,46 vs. 4,02±0,31 mmol/L; p < 0,0001) és az LDL-koleszterin (4,24±0,37 vs. 2,22±0,1 mmol/L; p < 0,0001) koncentrációja. A kombinált kezelés szignifikánsan csökkentette a triglicerid szintjét (2,62±0,48 vs. 1,33±0,20 mmol/L; p < 0,0001) és növelte a HDL-koleszterin (1,02±0,12 vs. 1,18±0,07 mmol/L; p < 0,0001) koncentrációját. Következtetések: Vizsgálatunk eredményei azt mutatják, hogy az ezetimib/simvastatin kombinált kezelés biztonságos és hatékony 2-es típusú diabeteses, nem alkoholos zsírmájú betegek esetében.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Attila Vágvölgyi, Gábor Grmela, Judit Varga, Zsolt Rozgonyi, Ibolya Soltész, János Fillinger, Zsuzsanna Pápai, Erika Lahm, and Pál Vadász

Absztrakt:

A mellhártya ritkának számító szoliter fibrosus tumora néhány százalékban hypoglykaemiával társul, amit első két leírójukról Doege–Potter-szindrómának neveztek el. Hatvanhárom éves férfi betegünk egy évvel korábban már pulmonológiai kezelés alatt állt bal oldali mellüregi folyadékgyülemmel, bal alsó lebenyi daganat CT-képével. Ismét fokozódó terhelési dyspnoe miatt végzett újabb vizsgálatok során a most már óriásira nőtt tumor vastagtű-biopsziája low grade sarkomát igazolt. Onkológiai konzílium műtéti elbírálás mérlegelését javasolta. A beteg nyugalmi dyspnoe és ismétlődő hypoglykaemiás rosszullétek miatt gyorsan romló állapotban az intenzív osztályról került a műtőbe. A tumor eltávolítása és bal oldali pneumonectomia történt szövődménymentes gyógyulással. A szövettan szoliter fibrosus pleuratumort igazolt a Doege–Potter-szindrómának megfelelően. A műtét alatt észlelt pleuralis szóródás miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Egy évvel a műtét után helyileg kiújult tumort távolítottunk el. A folytatódó kemoterápia ellenére lokális és ellenoldali pulmonalis progressziót észleltünk. A beteg első műtétjétől számított túlélése három év. Orv Hetil. 2018; 159(4): 149–153.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Kalinics, Imre Gerlinger, Péter Révész, Péter Bakó, Ildikó Végh, Márton Kovács, and Attila Fehér

Összefoglaló. Halláspanasszal számos beteg fordul orvoshoz. A rutinszerűen elvégzett súgottbeszéd-, hangvilla- és tisztahangküszöb-audiometriai vizsgálat alapján vezetéses, sensorineuralis, illetve a kettő együttes fennállása esetén kevert típusú halláscsökkenést különböztetünk meg. Vezetéses halláscsökkenés létrejöhet mind a külső, mind a közép- vagy a belső fül veleszületett vagy szerzett rendellenességei esetén. Amennyiben a stapediusreflex kiváltható, ugyanakkor a betegnél nincs jelen a külső fület, valamint a középfület érintő kórfolyamat, felmerül a harmadikablak-szindróma lehetősége. A kórkép okaként egy, a belső fül csontos tokján „harmadik ablakként” funkcionáló laesio van jelen, amely az ovális ablakon keresztül beérkező hangenergia egy részét elvezeti, mielőtt az a kerek ablakon át kivezetődik a középfülbe. A diagnózis felállítása gyakran nehéz feladat elé állítja a klinikust, melyhez a megfelelő audiológiai, illetve képalkotó vizsgálatok elvégzése elengedhetetlen. Tekintettel arra, hogy a panaszok megszüntetésére számos műtéti módszer került leírásra, közleményünkben átfogó képet adunk a kórkép etiológiájáról, diagnosztikájáról, terápiájáról, valamint bemutatjuk saját kezdeti tapasztalatainkat is 2 eset prezentálásával. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1944–1952.

Summary. Patients frequently present to the physician with hearing loss. Routine hearing tests include speech field (whisper test), tuning forks and pure tone threshold audiometry, which can identify the presence of sensorineural hearing loss, conductive hearing loss or a combination of both (mixed type). Conductive hearing loss can be a symptom of many different conditions. These include congenital or acquired malformations of the outer, middle and inner ear. If a conductive hearing loss with intact stapedial reflexes are recorded and in the absence of outer or middle ear pathology, then the third window syndrome should be considered. The cause is a bony defect on the otic capsule that acts as a ’third window’, dissipating the incoming sound energy. Without the appropriate audiological and imaging tests, the diagnosis of the condition is challenging in clinical setting. Several surgical techniques have been described to treat the condition. The authors give a comprehensive review of the etiology, diagnosis and treatment of the disease presenting their initial experiences with 2 cases. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1944–1952.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Miklós Molnár, Attila Vágvölgyi, János Tamás Varga, Antal Bede, Zsolt Rozgonyi, János Fillinger, Ibolya Soltész, Jenő Elek, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Enikő Sárváry, Zsuzsa Gerlei, János Fazakas, Attila Doros, Andrea Németh, Dénes Görög, Imre Fehérvári, Zoltán Máthé, Zsuzsa Gálffy, Alajos Pár, János Schuller, László Telegdy, János Fehér, Gábor Lotz, Zsuzsa Schaff, Péter Nagy, Jenő Járay, and Gabriella Lengyel

A hazai májátültetési programban magas a hepatitis C-vírus (HCV) okozta végstádiumú májbetegség miatt végzett májátültetések aránya. Célkitűzés: A szerzők dolgozatukban elemzik a C-hepatitis miatt májátültetésen átesett betegek adatait. Módszer: Az 1995 óta végzett 295 primer májátültetés adatainak retrospektív elemzése: donor- és recipiens-, valamint perioperatív és túlélési adatok, szérumvírus-RNS-titer, percutan májbiopsziák szövettani eredményei. Eredmények: A műtét 111 betegnél történt HCV-fertőzés miatt, ez az elvégzett májátültetések 37,6%-a. A vizsgált 111 beteg közül 22 beteg (20%) a posztoperatív időszakban, a vírus kiújulásának észlelése előtt, egyéb okból meghalt. A 89 beteg közül 16 esetben (18%) a vírus visszatérését még nem észlelték, 73 betegnél (82%) azonban a vírus kiújulása szövettanilag igazolható volt. Negyven betegnél (56%) a C-vírus okozta hepatitis kiújulását egy éven belül észlelték, közülük 28 esetben (39%) 6 hónapon belül, 12 esetben hat hónapon túl, de 1 éven belül (17%), és 32 betegnél (44%) egy éven túl. A végstádiumú C-cirrhosis miatt májátültetett betegek kumulatív 1, 3, 5 és 10 éves túlélése 73%, 67%, 56% és 49% volt. A HCV-negatív, májátültetett betegeknél ezek az értékek 80%, 74%, 70% és 70%, a különbség szignifikáns. A májgraft kumulatív túlélése HCV-pozitív betegeknél 72%, 66%, 56% és 49% volt, míg HCV-negatív betegeknél 76%, 72%, 68% és 68%, itt nem szignifikáns a különbség. Korai kiújulás esetén szignifikánsan magasabb szérumvírus-RNS-titert mértek az első 6 hónapban májátültetés után. A májátültetés után 6 hónappal vett protokollbiopszia korai kiújulás esetén magasabb Knodell-pontszámot eredményezett, mint késői kiújuláskor. A fibrosisindex esetében ez fordítva volt. A májátültetéstől az első antivirális kezelésig eltelt idő 1995–2002 között átlagosan 20 hónap volt, 2003 óta 8 hónap. Következtetések: Az idősebb donorokból származó, marginális májgraftok magasabb vértranszfúzió-igény mellett történő beültetése előrevetíti a hamarabb bekövetkező vírusrekurrenciát. Ezt a tendenciát erősíti a posztoperatív akut rejectio és az emiatt adott szteroid boluskezelés. A kombinált antivirális kezelés protokollja különbözik az általánosan alkalmazottól: az ún. „stopszabály” nem érvényes. Vírusnegatívvá a betegek csak kevesebb mint 10%-a válik, melynek a fenntartott immunszuppresszió az oka. A májátültetés után korán, akár fél éven belül elkezdett antivirális kezelés a beteg- és grafttúlélést pozitívan befolyásolja, és feltehetően csökkenti a HCV-reinfekció miatti retranszplantációk számát. A második májátültetésnél akkor várhatók jó eredmények, ha időben történik, a recipiens még megfelelő fizikai állapota mellett. Ennek megítélésében a MELD-score segít.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Levente Bogyó, Attila Farkas, Csaba Fehér, Áron Ghimessy, Balázs Gieszer, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Viktor Lungu, László Mészáros, Miklós Molnár, Petra Németh, Ágoston Pataki, Péter Radeczky, Róbert Szegedi, Bernadett Tallósy, Klára Török, Attila Vágvölgyi, Csilla Rózsa, Katalin Török, Sámuel Komoly, Jenő Elek, János Fillinger, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Alajos Pár, Gabriella Pár, István Tornai, Ferenc Szalay, Dalma Várszegi, Edit Fráter, Mária Papp, Gabriella Lengyel, János †Fehér, Márta Varga, Judit Gervain, János Schuller, Zsuzsanna Nemes, Zoltán Péterfi, Anna Tusnádi, Béla Hunyady, Attila Haragh, Zsolt Szinku, László Pálinkás, Tímea Berki, Áron Vincze, Péter Kisfali, and Béla Melegh

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.

Open access