Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Attila Miseta x
  • All content x
Clear All Modify Search

Abstract

Objectives

Since oxidative stress may play a pathogenetic role in chronic hepatitis C and the sustained virological response to antiviral therapy is limited in HCV1 genotype infection, a double blind study was performed in HCV1 patients receiving peginterferon + ribavirin treatment, in order to assess the efficacy of supplementation with an antioxidant flavonoid, silymarin.

Patients and Methods

32 naïve HCV1-positive patients with biopsy-proven chronic hepatitis C, to be treated with peginterferon + ribavirin, have been randomised as follows: Group A: 16 patients received antiviral therapy for 6 to 12 months plus placebo for the first 3 months; Group B: 16 patients were treated with peginterferon + ribavirin for 6 to 12 months plus they received 166 mg oral silymarin twice a day for 3 months. Serum alanine aminotransferase and HCV RNA levels, as well as parameters of oxidative stress such as plasma or RBC haemolysate malondialdehyde, superoxide dismutase, glutathione peroxidase, catalase and myeloperoxidase were determined at Months 0, 1, 3, 6, and 12. Sustained virological response as undetectable HCV RNA was evaluated at 24 weeks after the end of therapy.

Results

In the silymarin group a more rapid decrease in malondialdehyde levels as well as a marked decrease in superoxide dismutase and an increase in myeloperoxidase activity were found at Month 12. Alanine aminotransferase normalised in 6/16 (vs. control 9/16) cases, and sustained virological response occurred in 3/16 (vs. 7/16) patients.

Discussion

Although silymarin supportation to antiviral therapy improved oxidative stress, it could exert any beneficial effect neither on alanine aminotransferase levels nor on sustained virological response. These contradictory findings may be related to randomisation bias as patients in Group B had more negative predictors of response: they were older with higher fibrosis score and even with more severe pre-treatment baseline oxidative stress. Regarding the recently published in vitro experiments with silibinin on HCV replication as well as the newest convincing clinical observations, we suggest further studies with more than threefold doses of silymarin in controlled trials to assess the value of this supplementation in HCV patients receiving antiviral treatment.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Boncz, Andor Sebestyén, Dóra Endrei, István Ágoston, Tímea Csákvári, L. Gábor Kovács, and Attila Miseta

Absztrakt:

Bevezetés: A laboratóriumi vizsgálatok iránti igény fokozódik, a prevenció, a pontosabb diagnosztika, a terápia indikálásának eldöntése, a terápia eredményességének monitorozása érdekében. Célkitűzés: Elemzésünk célja az Egészségbiztosítási Alap laboratóriumi előirányzatának egészség-gazdaságtani elemzése. Adatok és módszer: Elemzésünkhöz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási adatbázisát használtuk. Az elemzés a 2002 és 2018 közötti időszakot öleli fel. Vizsgáltuk a laboratóriumi előirányzat éves összegét, az esetszámokat és a beavatkozások számát, a különböző tulajdonviszonyú laboratóriumi szolgáltatók részesedését az egészségbiztosítási gyógyító-megelőző kasszából. Eredmények: A laboratóriumi vizsgálatok finanszírozására rendelkezésre álló forrás 2005 és 2015 között érdemben nem változott, az időszak jelentős részében a 21–22 milliárd Ft/év sávban mozgott. Mind az esetszámban, mind a beavatkozások számában látunk érdemi visszaesést 2006 és 2008 között. Az utóbbi években az esetszám évi 14–15 millió körül, míg a beavatkozások száma évi 180 millió körül állandósult. A forprofit vállalkozások részesedése az egészségbiztosítási forrásokból a 2010. évi 29,0%-ról 2018-ban 10,6%-ra csökkent, míg az állami intézmények részesedése a 2010. évi 27,1%-ról 2018-ban 78,7%-ra nőtt. Következtetés: A laboratóriumi aktivitás az elmúlt években stabilizálódott. A szakmai szabályok esetlegesen még szükséges pontosításával, a kódok karbantartásával a laboratóriumi ellátásokra fordított összegek tovább növelhetők a most már zömében köztulajdonban lévő laboratóriumi szolgáltatók irányában. Orv Hetil. 2020; 161(12): 468–473.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anikó Lajtai, Ágnes Lakatos, Mónika Kuzma, Mátyás Mayer, and Attila Miseta

Absztrakt:

Az őszi és téli meghűléses időszakban sokan vásárolnak különböző, vény nélkül kapható, megfázás elleni készítményeket, ezen belül is nagy számban paracetamol- (más néven acetaminofén-) tartalmú szereket. A paracetamol különböző típusú fájdalmak (fejfájás, migrén, meghűlés-láz okozta fájdalom, fogfájás, menstruációs fájdalom stb.) enyhítésére szolgáló, igen népszerű, a nemopioid típusú analgetikumok közé sorolható hatóanyag, amely többek között tabletta, kúp és oldat formájában is elérhető a gyógyszertárakban. Magyarországon 2020-ban 86, törzskönyvezett paracetamoltartalmú készítmény van forgalomban. A paracetamol alkalmazása biztonságos és hatékony, amennyiben az előírásnak megfelelően használják. Közleményünkben három olyan esetet mutatunk be, amelyben a beteg halála összefüggésbe hozható a paracetamol alkalmazásával. Mindhárom, krónikus alkoholizmusban szenvedő beteg (34, 42 és 51 évesek) rövid idővel a kórházba kerülés után elhunyt. Vizsgálataink során három betegből származó, összesen kilenc szérumminta került feldolgozásra. A paracetamolnak és metabolitjainak együttes meghatározása enzimatikus módszerrel (Roche assay) történt, míg a paracetamol specifikus mérésére tandem-tömegspektrométerrel kapcsolt szuperkritikus folyadékkromatográfot (SFC–MS/MS) alkalmaztunk. Enzimatikus meghatározással mindegyik mintában terápiás koncentrációt mutattunk ki. SFC–MS/MS módszerrel történt meghatározás esetén egy betegtől származó négy mintában a terápiás tartománynál alacsonyabb paracetamolkoncentrációkat mértünk. A paracetamolterápia alkalmazása krónikus alkoholizmusban szenvedő betegek esetén fokozott kockázatot jelent. A klinikai toxikológiai gyakorlatban a paracetamol meghatározására használt enzimatikus módszer eredményét a máj- és vesefunkciós paraméterekkel együttesen szükséges értékelni, mert krónikus alkoholizmusban szenvedő betegek esetén az enzimatikus módszerrel kapott terápiás tartományba eső koncentráció nem zárja ki a paracetamoltoxicitást. Orv Hetil. 2020; 161(40): 1720–1723.

Open access

Mivel az oxidatív stressz patogenetikai szerepet játszik krónikus C-hepatitisben, és az antivirális terápiára való tartós virológiai válasz korlátozott HCV1 genotípus fertőzésben, kettős vakvizsgálatban tanulmányoztuk a pegilált interferon + ribavirin kezelésben részesült betegekben az antioxidáns flavonoid silymarin szupportációjának hatását. Betegek és módszerek: 32 naiv krónikus C-hepatitises beteget pegilált interferon + ribavirin kezelés előtt random két csoportba osztottunk. A) csoport: 16 beteg placebót, B) csoport: 16 beteg naponta per os 2 × 166 mg silymarint kapott 3 hónapig, a betegek 6–12 hónapig mindkét csoportban pegilált interferon + ribavirin terápiában részesültek. Meghatároztuk a szérumban az alanin-aminotranszferáz és a HCV-RNS, a plazma- vagy vörösvértest-hemolizátum malondialdehid-, a szuperoxid-dizmutáz, a kataláz, a glutation-peroxidáz, a mieloperoxidáz és a redukált glutation szintjeit a 0., 1., 3., 6. és 12. hónap után. A tartós virológiai válasz értékelésére a HCV-RNS vizsgálatát az antivirális kezelés befejezését követően 6 hónappal megismételtük. Eredmények: A silymarincsoportban a malondialdehidszint gyorsabb csökkenése, a szuperoxid-dizmutáz jelentősebb csökkenése és a mieloperoxidáz jelentősebb növekedése volt észlelhető a 12. hónap után, az alanin-aminotranszferáz normalizálódása 6/16 (vs. kontroll 9/16) esetben, a tartós virológiai válasz 3/16 (vs. 7/16) esetben fordult elő. Megbeszélés: Bár az antivirális terápia silymarinnal történt kiegészítése javította az oxidatív stresszt, nem volt igazolható kedvező hatása sem az alanin-aminotranszferáz, sem a tartós virológiai válasz alakulására. Ezek az ellentmondásos leletek feltehetőleg a randomizációval kapcsolatosak, mivel a silymarincsoportban több volt a terápiás válasz negatív prediktora: a betegek idősebbek voltak, magasabb fibrosispontszámmal és súlyosabb oxidatív stresszel. A silibinin HCV-replikációt gátló hatásáról újabban közölt in vitro kísérletek és klinikai megfigyelések alapján, több mint háromszoros nagyságú silymarindózissal további kontrollált vizsgálatokat javaslunk krónikus C-hepatitisben az antivirális terápia flavonoidszupportáció-értékének megítélésére.

Restricted access

Abstract

Background: Although liver biopsy (LB) is the gold standard for the morphological diagnosis of diseases of the liver, recent noninvasive tests may also help in the evaluation of liver fibrosis. We have studied blood fibrosis markers and liver stiffness (LS) measurement to assess fibrosis in different forms of chronic hepatitis C virus (HCV) infection. Patients and methods: Out of 119 HCV-infected patients, 75 had biopsy-proven chronic hepatitis C, 24 had HCV cirrhosis, 20 individuals were symptom-free HCV carriers with persistently normal alanine aminotransferase (PNA), and 30 healthy blood donors served as controls. Wai's aspartate-aminotransferase (AST) to platelet ratio index (APRI) was calculated from serum AST and blood platelet number. Serum HCV-RNA (hepatitis C virus ribonucleic acid), procollagen-III-peptide (P-III-P) and hyaluronic acid (HA), plasma transforming growth factor β-1 (TGFβ-1), Knodell's histological activity index (HAI), and METAVIR fibrosis score were determined, and for LS measurement transient elastography (TE) (FibroScan) was applied. Results: In chronic hepatitis C patients, all fibrosis markers were significantly elevated compared to normal controls. HA, APRI, and LS values were highest in HCV cirrhosis and nonresponders to PEG-IFN + ribavirin (P/R) therapy. High P-III-P values occurred only in advanced fibrosis. Serum HA correlated with the fibrosis stage. Plasma TGFβ-1 was significantly higher in patients with chronic hepatitis C than in symptom-free HCV carriers, and it correlated with HAI. After 3–6 months of P/R therapy, both HA and TGFβ-1 levels significantly decreased even in virological nonresponders. APRI was 0.21 ± 0.05 in normal controls, 0.20 ± 0.08 in symptom-free HCV carriers, 0.70 ± 0.40 in patients with chronic hepatitis C, and 3.21 ± 2.3 in HCV cirrhosis cases. LS values were 5.10 ± 1.19 kPa in controls, 5.38 ± 1.37 kPa in HCV carriers with PNA, 9.67 ± 4.11 kPa in chronic hepatitis C patients, 6.56 ± 2.61 kPa in patients with sustained virological response, 18.55 ± 11.65 kPa in nonresponders to P/R, and 37.40 ± 16.85 kPa in HCV cirrhosis cases. On the basis of a novel sequential algorithm that comprises APRI and LS for assessment of fibrosis, 47% of our HCV patients did not need biopsy for diagnosing significant (F ≥ 2) fibrosis. Conclusion: Both blood fibrosis markers and LS, particularly in combination, represent an advance in the noninvasive assessment of fibrosis in HCV infection. P/R treatment may inhibit fibrosis progression even independently of virological response.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gabriella Pár, Andrea Trosits, Ferenc Pakodi, Imre Szabó, József Czimmer, Anita Illés, Szilárd Gódi, Judit Bajor, Patrícia Sarlós, Péter Kenyeres, Attila Miseta, Áron Vincze, and Alajos Pár

Bevezetés: A májcirrhosis egyik legsúlyosabb szövődményének, a nyelőcsővarix-vérzésnek a prevenciójában a varixok korai felismerése és kezelése alapvető fontosságú. A vérzés kockázata függ a fibrosis/cirrhosis előrehaladásával súlyosbodó portalis hypertoniától és a varixok nagyságától. A varixdiagnosztika eszköze az endoszkópia, amire a kórlefolyás alatt ismételten szükség lehet a varixméret alakulásának követésére. Mivel az ismételt endoszkópos vizsgálatok nemcsak költségesek, hanem gyakran a betegek ellenállásába is ütközhetnek, felvetődött, hogy nem invazív eljárással lehetne-e kiszűrni a vérzés veszélyének különösen kitett, nagy varixokat hordozó betegeket, illetve csökkenteni a feleslegesnek tartható endoszkópiák számát. Célkitűzés: A varixvérzés kockázatának felmérésére a fibrosisstádium megítélésére használt tranziens elasztográfiát is ajánlották, ezért a szerzők célul tűzték ki e módszer prediktív szerepének vizsgálatát oesophagogastrobulboscopiával vizsgált májbetegekben. Módszer: 27 krónikus hepatitises és 47 cirrhosisos beteget vizsgáltak, akik etiológia szerint hepatitis B-vírus- (n = 4), illetve C-vírus-fertőzésben (n = 24), primer biliaris cirrhosisban (n = 12), nem alkoholos steatohepatitisben (n = 12), alkoholos (n = 11), autoimmun hepatitis (n = 9) és cryptogen cirrhosis (n = 2) eredetű kórképekben szenvedtek. Felső endoszkópiával megállapították a nyelőcső-varicositas Paquet szerinti súlyosságát (P0–IV), és párhuzamosan tranziens elasztográfiával a fibrosist jelző májtömöttséget. Vizsgálták a varicositasnak a vérkép, a szérumtranszamináz, gamma-glutamiltranszferáz, albumin és protombin, valamint a fibrosist jelző aszpartát-aminotranszferáz/thrombocyta hányados indexértékekkel való összefüggését is. Eredmények: A májtömöttség korrelált a Paquet-súlyossággal (r = 0,67, p<0,0001). Az adatok alapján 19,2 kPa májtömöttségérték varix jelenlétére vonatkozóan 85%-os szenzitivitású, 86%-os specificitású, míg a PII–PIV súlyosságú varixok kockázatát illetően 95% szenzitivitású és 70% specificitású, pozitív prediktív értéke 54%, negatív prediktív értéke 97%. Következtetések: A tranziens elasztográfia segíti a nyelőcsővarix-vérzés kockázatának kitett betegek kiszűrését, akiknek feltehetően P≥II súlyosságú varicositásuk van, és endoszkópos vizsgálatot igényelnek. 19,2 kP feletti májtömöttség esetén a betegek 85%-ában lehet számítani varix jelenlétére; ilyen esetekben oesophagogastrobulboscopia javasolt. Ugyanakkor a 19,2 kP alatti májtömöttség esetén kicsi a valószínűsége P≥II súlyosságú varicositásnak. A tranziens elasztográfia nem helyettesíti a cirrhosis diagnosztikája során ajánlott endoszkópiát, de a kórlefolyás alatt csökkentheti az ismételt endoszkópiák számát. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 270–276.

Restricted access