Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Attila Pandur x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Hány éves kortól képesek a gyermekek újraéleszteni? – A hatékonyság felmérése általános iskolás gyermekek körében

At what age can children perform effective cardiopulmonary resuscitation? – Effectiveness of cardiopulmonary resuscitation skills among primary school children

Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Bánfai, Attila Pandur, Emese Pék, Henrietta Csonka, and József Betlehem

Absztrakt:

Bevezetés: Keringésmegállás esetén az azonnali laikus segítségnyújtás életmentő lehet. Célkitűzés: Célunk volt felmérni, hogy az általános iskolás korosztály hány éves kortól képes hatásosan végezni az újraélesztést. Módszer: A kutatásban 164 fő, 7–14 éves korú gyermek vett részt, amelynek során a résztvevők egy 45 perces újraélesztés-oktatáson vettek részt kis csoportokban (8–10 fő/csoport). Az oktatás végén az újraélesztési fantomon kétperces folyamatos újraélesztést kellett bemutatniuk, amelynek során a teljesítményt az „AMBU CPR Software” segítségével mértük. Eredmények: A mellkaskompressziók átlagos mélysége 44,07 ± 12,26 mm volt. A résztvevők 43,9%-a volt képes hatásos mellkaskompressziót kivitelezni. A lélegeztetés során befújt levegő mennyisége átlagosan 0,17 ± 0,31 liter volt. A résztvevők 12,8%-a volt képes a lélegeztetést hatásosan kivitelezni. A mellkaskompresszió mélysége (p<0,001) és a befújt levegő mennyisége (p<0,001) is szignifikáns összefüggésben volt a gyermek életkorával, testsúlyával, testmagasságával és BMI-értékével. Következtetések: Az általános iskolások képesek megtanulni az újraélesztés lépéseit, amelynek hatásos kivitelezése főként a gyermek testi adottságaitól függ. Orv. Hetil., 2017, 158(4), 147–152.

Restricted access

A klinikai kockázatbecslés jelentősége az akut coronaria szindróma betegút csökkentésében

The importance of clinical risk assessment in reducing the pathway of acute coronary syndrome

Orvosi Hetilap
Authors: Attila Pandur, Renáta Eszteri-Regős, Bence Schiszler, Balázs Tóth, Gábor Priskin, József Betlehem, and Balázs Radnai

Bevezetés: Az akut coronaria szindróma korai azonosítása a sürgősségi ellátók feladata. Az elmúlt 10 évben számos klinikai kockázatbecslő pontrendszer fejlődött, annak érdekében, hogy a megfelelő betegszelekcióval a kórházi terhelés csökkenthető legyen. Célkitűzés: A diagnosztikai és terápiás kihívások mellett a kezelési idők csökkentése elengedhetetlen a prognózis javítása érdekében, ezért célunk volt felmérni, hogy az akut coronaria szindróma meghatározására milyen idő- és ellátásbeli hatással van a HEART-pontrendszer mint rizikóstratifikációs döntéstámogató rendszer. Módszer: Retrospektív, kvantitatív vizsgálatot végeztünk egy vidéki megyeszékhely sürgősségi osztályán a szívinfarktushoz köthető BNO-kódú betegek körében. Vizsgáltuk a betegek érkezési idejét, módját, panaszaikat, vitális paramétereiket, ismert alapbetegségeiket, továbbá a labor- és képalkotó vizsgálatok eredményeit, valamint hogy mikor kerültek a kardiológiai centrumba. Utólagosan HEART-pontszámot számítottunk. Khi-négyzet-próbát, két folytonos változónál korrelációs vizsgálatokat használtunk. Eredményeinket p<0,05 érték esetén tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: A minta elemszáma 360 fő volt. A rizikótényezők közül a koszorúér-betegség (80%), a hypertonia (73,3%), panaszok esetén a mellkasi fájdalom (80%) és a nehézlégzés (48,6%) volt a leggyakrabban említett tényező. A koszorúér-betegség, a hypertonia, a diabetes mellitus nem hozható összefüggésbe a kardiológiai centrumba kerülés idejével (p = 0,110, p = 0,173, p = 0,507). A mellkasi fájdalom megléte és a halálozás kapcsolata kimutatható (p = 0,009). A HEART-pontérték és a percutan intervencióra kerülés között összefüggés van (p = 0,005). Következtetés: Következtetésként elmondható, hogy az utólagosan számított HEART-pontérték jól korrelál a percutan intervencióra kerüléssel. Összességében elmondható, hogy egy jól megválasztott rizikóstratifikációs eljárás a betegeknek életéveket, a kórháznak költséghatékonyságot jelenthet. Orv Hetil. 2022; 163(28): 1105–1111.

Open access

Klinikai kockázatbecslésen alapuló döntéshozatal a tüdőemboliás betegek kórházi elbocsátása során

Clinical risk assessment in decision making for hospital discharge of patients with pulmonary embolism

Orvosi Hetilap
Authors: Attila Pandur, Bence Schiszler, Balázs Tóth, Gábor Priskin, Dávid Sipos, József Betlehem, and Balázs Radnai

Bevezetés: Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy az igazolt tüdőemboliás betegek diagnózis utáni korai otthoni kezelése miként tud biztonságosan megtörténni. Célkitűzés: Kutatásunkkal arra kerestük a választ, hogy az Európai Kardiológiai Társaság 2019-ben kiadott tüdőembolia-ellátási iránymutatója alapján javasolt három validált prognosztikai pontrendszer alkalmazásával mennyi beteget lehetne a kórházból mielőbb hazabocsátani biztonságosan és szövődménymentesen. Módszer: Retrospektív, kvantitatív kutatásunk során a 2019-ben kiadott iránymutatás megjelenését megelőző, 2015 és 2018 közötti időintervallumot tekintettük át. Célcsoportként azokat a betegeket vizsgáltuk, akik esetében a sürgősségi osztályon tüdőembolia igazolódott. Ezen betegeknél utólagos rizikóstratifikációt végeztünk a feltüntetett panaszok és vitális paraméterek alapján a prognosztikai pontrendszerek segítségével. A kategorikus változókat khi-négyzet-próba segítségével elemeztük. Két folytonos változó közötti kapcsolat keresésére korrelációvizsgálatot használtunk. A kapott eredményeket p<0,05 esetén tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: Mintánkat 374 fő (199 fő nő és 175 fő férfi) alkotta. Az utólagos kalkuláció során a PESI-pontszám alapján 151 főt, az sPESI alapján 101 főt, a Hestia-kritériumok szerint 50 főt lehetett volna korán hazabocsátani és otthon kezelni szövődménymentesen, halálozás nélkül. A három prognosztikai pontrendszer negatív prediktív értéke (PESI: 98%, sPESI: 100%, Hestia: 100%, CI: 95%) és szenzitivitási mutatói (PESI: 91%, sPESI: 100%, Hestia: 100%) megfelelő hatékonyságot mutatnak. Következtetés: Következésképpen elmondható, hogy mindhárom prognosztikai pontrendszer biztonságosan alkalmazható a helyi klinikai tapasztalatok és preferenciák szerint a korai hazabocsátás céljából, hazai adaptálásával a kórházi terhek csökkenthetők lennének. Orv Hetil. 2022; 163(29): 1152–1158.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: József Marton, Attila Pandúr, Emese Pék, Krisztina Deutsch, Bálint Bánfai, Balázs Radnai, and József Betlehem

Bevezetés: Az alapszintű életmentő beavatkozások ismerete és az ezzel kapcsolatos, megfelelő készségek évente milliók életét mentheti meg Európában. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az alapszintű életmentő beavatkozások ismeretének összehasonlítását több európai ország fiataljai körében. Módszer: Összesen 13 európai országból 1527 önkéntes részvételével történt a vizsgálat. A kérdőív szociodemográfiai és alapszintű életmentő ismereteket vizsgáló kérdéscsoportokból állt. A maximálisan elérhető pontszám 18 volt. Eredmények: Az alapszintű életmentő beavatkozások oktatásában részesült fiatalok átlagosan 11,91 pontot értek el, míg azok, akiket nem oktattak életmentésre, átlagosan 9,6 pontot (p<0,001). A volt szocialista országok fiataljainak átlagos eredménye 10,13 pont volt, a nyugat-európai diákoké pedig 10,85 pont (p<0,001). A legjobb eredményt a svéd fiatalok szerezték, a legrosszabbat pedig a belgák. Következtetések: Az eredményekből kiderül, hogy az európai országok fiataljai körében jelentős eltérések vannak az alapszintű életmentő beavatkozásokkal kapcsolatos ismeretekben. A nyugat-európai országokban élők, illetve az oktatásban részesültek magasabb ismeretszinttel rendelkeznek. Orv. Hetil., 2014, 155(21), 833–837.

Restricted access

„Dönts és siess!” A prehospitális ellátók szerepe az időveszteség csökkentésében stroke-iránydiagnózisú betegek esetén

“Decide and run!” The role of prehospital care providers in reducing time loss for patients with stroke diagnosis

Orvosi Hetilap
Authors: Bence Schiszler, Attila Pandur, Gábor Priskin, Balázs Tóth, József Betlehem, and Balázs Radnai

Összefoglaló. Bevezetés: A stroke-betegek ellátásában arra kell törekedni, hogy a tünetek jelentkezését követően minél előbb a szakmai centrumba kerüljön a beteg. Célkitűzés: Kutatásunkban a terápiás időablak tarthatósága céljából vizsgáltuk, hogy mely tényezők bírnak hatással a prehospitális ellátás időtartamaira. Módszer: Keresztmetszeti, kvantitatív kutatásunkhoz az adatgyűjtést két magyarországi város mentőállomásán, orvosi kompetenciával rendelkező (eset-, rohamkocsi) és orvosi kompetenciával nem rendelkező (mentőgépkocsi) mentőegység szintjén végeztük 2017-es adatok feldolgozásával olyan betegek körében, akiknek a mentőegység általi iránydiagnózisa stroke volt (n = 220). Vizsgáltuk, hogy a mentőegységek által elvégzett vizsgálatok, a tapasztalt tünetek, a terápiás időablakon belüliség miként befolyásolta a prehospitális időket. Az adatfeldolgozást SPSS 26.0 statisztikai programmal végeztük. Az elemzéshez leíró statisztikát, χ2-próbát, F-próbát és T-próbát alkalmaztunk. Eredmények: Megállapítottuk, hogy az alkalmazott score-rendszer vizsgálati elemei közül, ha aphasia volt észlelhető a betegnél, úgy szignifikánsan meghosszabbodott a helyszínen töltött idő (p = 0,003). A gyors ABCDE-betegvizsgálat D-lépésében kötelező a betegnél a vércukorszintmérés, ugyanakkor ez mintánk 25,45%-ában elmaradt. A helyszíni műszeres vércukorszintmérés hatással van a prehospitális késés alakulására az orvosi kompetencia nélküli egységek vonatkozásában (p<0,001). Következtetés: A helyszínen töltött idő az emelt szintű mentőegységek esetében hosszabb, mint az alacsonyabb szintű egységeknél. Következtetésként levonhatjuk, hogy a motoros vagy szenzoros aphasia nem befolyásolja a terápiát, pusztán a stroke-diagnózis valószínűségét növelő egyik tünet, így a helyszíni idő emiatti megnyúlása mindenképpen kerülendő, amire javasolt a továbbképzések alkalmával is felhívni az ellátók figyelmét. Az orvosi kompetencia nélküli egységek esetében beavatkozást igényel a műszeres vércukormérés időrabló hatásának csökkentése, hiszen látható, hogy az orvosi kompetenciával rendelkező egységeknél ez a vizsgálat nem jelenik meg mint késést okozó tényező. Orv Hetil. 2022; 163(7): 279–287.

Summary. Introduction: When treating stroke patients, the aim should be to get the patient to a specialist stroke centre as soon as possible. Objective: In our study, in order to be able to stay within the therapeutic window, we investigated which variables affect the time period of prehospital treatment. Method: For our cross-sectional quantitative study, we gathered data from two ambulance stations in Hungary, comparing the competence of physician and non-physician units. We processed information from 2017 regarding patients whose initial diagnosis was stroke (n = 220). We examined how investigations by the ambulance unit, symptoms experienced and therapeutic time window have affected prehospital times. As for the statistic software, we used SPSS 26.0. The analysis was conducted by performing χ2 test, F-test and T-test. Results: We identified that if the aphasia component of the used score system was positive, the on-scene time increased significantly (p = 0.003). In the D section of the rapid ABCDE assessment, it is mandatory to measure the blood glucose level of the patient, however, in our sample it was omitted in 25.45% of the cases. We identified that on-site blood glucose measurement has an effect on prehospital delay for non-physician units (p<0.001). Conclusion: We found that the on-scene time is longer for physician units than for non-physician units. We concluded that motor or sensory aphasia does not affect the therapy, it is just one of the symptoms that can increase the likelihood of stroke diagnosis, therefore prolonging time for assessing aphasia in the field should be avoided. Moreover, it is recommended to make care providers aware of this during training sessions. Improvements are required in non-physician units to reduce the time consumed by blood glucose measurement, as it has been shown that within physician units this test does not appear to be a delay-causing factor. Orv Hetil. 2022; 163(7): 279–287.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Kovács, Dávid Sipos, Gábor Lukács, Zoltán Tóth, Tímea Vecsera, András Kedves, Zsolt Cselik, Attila András Pandur, Gábor Bajzik, Imre Repa, and Janaki Hadjiev

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Jelen kutatásunk célja a komplex onkológiai ellátás keretében PET/CT alapú 3D-sugárkezelésben részesült betegek klinikai staging N és M változásainak vizsgálata volt a konvencionális keresztmetszeti képalkotó staging információkhoz viszonyítva. Vizsgáltuk a PET/CT detektálta második tumorok jelenlétét, illetve a többletinformációk terápiás döntésekre gyakorolt hatását is. Módszer: 2015. 01. 01. és 2016. 11. 30. között a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központjának Onkoradiológiai Intézetében, onkológiai indikáció szerint 192, PET/CT alapú besugárzástervezésre került beteg anyagát dolgoztuk fel retrospektív módon. Minden beteg hagyományos keresztmetszeti, valamint tervezési PET/CT vizsgálatban részesült. A betegek klinikai N- és M-staging-besorolását az American Joint Committee on Cancer (AJCC) és a Union of International Cancer Control (UICC) rendszere alapján végeztük el. Eredmények: Az N- és M-stádiumokat külön elemezve azt tapasztaltuk, hogy a PET/CT alapján a kiindulási képalkotón alapuló N-stádium 77 esetben, az M-stádium pedig 31 esetben változott meg. Összességében a PET/CT vizsgálat 68 betegnél eredményezte a magasabb klinikai stádiumba sorolást, és 14 esetben alacsonyabb klinikai stádium került megállapításra. A kezelési tervben a betegek 9%-ánál történt változás, és az esetek 20%-ában az N-status változása a sugárkezelés kezelési céltérfogatának kiterjesztését vonta maga után. 15 betegnél addig fel nem ismert másodlagos tumor került leírásra. Következtetés: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a konvencionális keresztmetszeti staging képalkotásnak az indikált lokalizációkban PET/CT-vel történő kiegészítése pontosabb klinikai N- és M-stádium-besorolást tesz lehetővé, és jelentős mértékben képes befolyásolni a terápiás döntéseket. A PET/CT adta információ ugyancsak komoly segítséget nyújt az okkult második tumorok felismerésében. Intézetünk eredményei harmonizálnak az irodalomban fellelhető nemzetközi adatokkal. Orv Hetil. 2018; 159(39): 1593–1601.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Bajzik, Anett Tóth, Tamás Donkó, Péter Kovács, Dávid Sipos, Attila András Pandur, Mariann Moizs, Janaki Hadjiev, Imre Repa, and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az ionizáló sugárzást használó keresztmetszeti képalkotó modalitások alkalmazása során kiemelt szerepe van a pácienseket érő sugárdózis mennyiségének. A betegeket érő sugárterhelés csökkentésére fókuszálva fontos felmérni a különböző dóziscsökkentő technikák adta lehetőségeket a sugárvédelem optimális megvalósítása céljából a képminőség minél magasabb szinten tartása mellett. Módszer: Kutatásunk során az intézetünkben használt iteratív képrekonstrukciót (SAFIRE) és a szűrt visszavetítéses rekonstrukciót (FBP) alkalmazó CT-berendezések sugárterhelését és képminőségét hasonlítottuk össze. Vizsgálatunkban prospektív módon 2017. február–április intervallumban 105 beteg képanyagával dolgoztunk. A CT-vizsgálatok során a beteget érő effektív dózis került meghatározásra a dózis-hossz szorzat (DLP) és a dóziskonverziós együttható szorzataként. A képminőség értékeléséhez manuális terület kijelölés (ROI-) alapú adatfelvételt követően jel-zaj arányt (SNR) számoltunk. A statisztikai elemzést egymintás t-próbával és Wilcoxon-teszttel végeztük el. Eredmények: Az effektív dózis iteratív rekonstrukciót alkalmazva szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) volt natív és kontrasztanyagos hasi, illetve kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálat esetén, továbbá a betegeket ért összes effektív dózis tekintetében is. A felvételek zajtartalma natív és kontrasztanyagos hasi CT-vizsgálat során szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) értékeket mutatott az iteratív rekonstrukcióval készült képek esetén. A kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálatok során szignifikáns eltérés nem mutatkozott a kétféle eljárással készült képek zajtartalma között (p>0,05). Következtetés: Az ismételt CT-vizsgálaton átesett betegek körében szignifikáns dóziscsökkentés vált lehetővé az iteratív képrekonstrukció alkalmazásával, a képminőség megtartása mellett. A képek zajtartalma egy régió vizsgálatánál sem volt szignifikánsan magasabb az iteratív rekonstrukció alkalmazásakor a szűrt visszavetítéses rekonstrukcióhoz képest, így felmerül a további dóziscsökkentés lehetősége optimális képminőség megőrzése mellett. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1387–1394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Sipos, Veronika Varga, Attila András Pandur, András Kedves, Melinda Petőné Csima, Szabolcs Cseh, József Betlehem, Mariann Moizs, Imre Repa, and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.

Open access