Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Attila Réti x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Bevezetés: Az első TEM (transanal endoscopic microsurgery) műtétet Magyarországon Nagy Attila professzor végezte osztályunkon 1992-ben. Azóta 2016. augusztus 1-jéig éves átlagban 60, összesen 1385 ilyen műtét történt, 992 esetben jóindulatú és 393 esetben rosszindulatú elváltozás miatt. Közleményünkben egy év (2013) beteganyagát, azon belül pedig a carcinomás eseteket dolgoztuk fel. Betegek és módszer: 2013-ban 118 betegnél összesen 121 esetben végeztünk TEM-műtétet (három betegnél kétszer). Ebből 70 betegnél jóindulatú, 48 betegnél rosszindulatú elváltozás miatt végeztük a beavatkozást. Az átlag utánkövetési idő: 32,06 (12–39) hónap volt. Az eseteket az egyedi betegsorsok részletes bemutatásával retrospektíve elemeztük. A carcinomák patológiai stádiumai a következők voltak: nyolc in situ carcinoma, 14 T1, 12 T2, kilenc T3 és öt Tx. Preoperatív RCT-t 17 beteg kapott (négy ypT0, kettő ypT1, három ypT2, nyolc ypT3). Eredmények: A pTis stádiumú betegcsoportban nyolcból hét beteget tudtunk utánkövetni. Recidíva: 2/7, ebből malignus egy (14,28%), távoli áttét: 0, DFS: 85,71%; OS: 100% volt. A pT1 stádiumú csoportban egy beteget csak négy hónapig tudtunk utánkövetni. Recidíva 13-ból két esetben (15,38%), távoli áttét 1/13 (7,69%) alakult ki. DFS: 84,61%, OS: 84,61% volt. A pT2-csoportban három malignus recidívát észleltünk: 3/11 (27,2%.). Távoli áttét egy esetben igazolódott: 1/11 (9,09%). DFS: 81,81%, OS: 81,81% volt. A pT3-csoport eredményei: lokális recidíva: 2/8 (25%), távoli áttét: 3/8 (37,5%), DFS: 62,5%, OS: 75%. A pTx-csoportban öt betegből négy esetben neo-RCT-t követően teljes patológiai regressziót észleltünk, egy beteg szövettani eredménye carcinoid lett. A neo-RCT-t kapott betegek közül összesen 10 esetben észleltünk downstaginget. Következtetések: A részletes esettörténetek bemutatásával a rectumcarcinomák TEM-mel történő ellátásának komplexitására és az egyénre szabott ellátás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. A vizsgált betegcsoport alapján messzemenő következtetéseket a kis esetszám és az ellátás sokfélesége miatt nem lehet levonni. A TEM és hasonló módszerek hatékony alkalmazásához a rectumcarcinomák ellátásában elengedhetetlen mind a preoperatív diagnosztika, mind a patológiai alcsoportok részletekbe menő pontosítása. A neo-RCT-vel TEM-re alkalmassá tehető betegek számát a korai esetek kiszűrésén túlmenően a reszponder, nonreszponder státusz egzakt meghatározhatóságával lehetne növelni.

Restricted access
Authors: Balázs Kesserű, Bence Kecskédi, Csaba Polányi, András Réti, György Saftics, Réka Völgyi, Béla Kovács, Péter Tenke, Ferenc Ender and Attila Vörös

Absztrakt

Bevezetés: A laparoscopos hernioplasticának két formája terjedt el: a TransAbdominalis PrePeritonealis (TAPP) és a Total ExtraPeritonealis (TEP) módszer. A háló pozicionálása a preperitonealis térben történik. TAPP-módszernél a hálót általában kapcsokkal rögzítjük. TEP-műtét esetén külön rögzítés nem szükséges, mert a hasűri nyomás fixálja az implantátumot. A két beavatkozás recidívaarányát tekintve nem találtak szignifikáns különbséget. A TEP előnye, hogy a peritoneum nem kerül megnyitásra, ezért kisebb az intraabdominalis sérülések, valamint adhaesiók kialakulásának esélye, és szükségtelen speciális kapocsrakó használata. Anyag és módszer: Munkacsoportunk 2011 és 2013 között 50 alkalommal végzett férfi betegek panaszt okozó, egy- vagy kétoldali lágyéksérve miatt TEP-műtétet. A hálót speciálisan kialakítva (Stolzenburg), a funiculus alá helyezve pozicionáltuk. További hálórögzítést (kapcsok, varratok) nem alkalmaztunk. A műtéti területet nem drenáltuk. Az átlagos postoperativ ápolási idő 1 nap volt. Teljes fizikai terhelést (élsport) 10–12 nap múlva engedélyeztünk. Eredmények: Az utánkövetési időszakban (2 év) recidíva nem jelentkezett. Az átlagos műtéti idő 70 perc volt. Konverzió 3 (Lichtenstein 2, TAPP 1), arteria epigastrica sérülés 1 esetben történt. Postoperativ neuralgiát 2 alkalommal észleltünk. Következtetések: A módszer – a tanulóidőszakon túljutva – biztonsággal, jó funkcionális eredménnyel alkalmazható. A háló helyben tartásának módja csökkenti a szövődmények lehetőségét és költséghatékonyabbá teszi a beavatkozást.

Restricted access
Authors: Árpád Bátai, Péter Reményi, Marienn Réti, Anikó Barta, László Gopcsa, Lilla Lengyel, Éva Torbágyi, Zoltán Csukly, Éva Karászi, Attila Tordai, Hajnalka Andrikovics, Katalin Balassa, Szabolcs Tasnády and Tamás Masszi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A magyarországi vérképzőőssejt-transzplantáció meghatározó és 2016 nyaráig egyetlen allogén transzplantációs centrumaként működő Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán 1993-tól 2015-ig terjedő időszakban végzett 2548 vérképzőőssejt-transzplantáció összesítése mellett a cikk a 2007-től 2013-ig terjedő időszak 425 allogén transzplantációjának részletes feldolgozását tűzte ki céljául. Módszer: Ezen keresztül mutatja be a vérképzőőssejt-transzplantáció jelentős előrelépéseit, irányvonalait és a magyarországi őssejt-transzplantációs eredményeket. Eredmények: Az allogén transzplantációs indikációs területek eltolódásában kifejezett a krónikus myeloid leukaemia térvesztése és a myelodysplasiás szindrómák előretörése, emellett figyelemre méltó a transzplantációs korhatár jelentős kitolódása a csökkentett intenzitású transzplantációs előkészítő kezeléseknek köszönhetően. Hasonlóan meghatározó változást eredményez a donorkorlát csökkenése a haploidentikus transzplantáció technikájának kidolgozásával, amelynek köszönhetően gyakorlatilag szinte minden arra rászoruló és fizikailag alkalmas betegnél elvégezhető az allogén vérképzőőssejt-átültetés. Következtetések: Rámutat a cikk arra is, hogy a fenti tendenciák egyre inkább szükségessé teszik a transzplantációs keretszámok bővítését és további centrumok allogén vérképzőőssejt-transzplantációba történő belépését. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 291–297.

Open access
Authors: Zoltán Jánó, Elemér Mohos, György Réti, Tamás Kovács, József Mohay, Csaba Berki, Sándor Horváth, Krisztina Bene, Myroslav Horzov, Gábor Bognár, Gábor Sándor, Péter Szenkovits, Petra Mohos, Gábor Tornai and Attila Nagy

Absztrakt

Bevezetés: Bár a stomaképző műtétek száma napjainkban egyre csökken, azonban amennyiben valamilyen oknál fogva mégis erre kényszerülünk, akkor akár 50%-ot elérő gyakorisággal számolhatunk parastomalis sérv kialakulásával. Az esetek mintegy harmadában ezek műtéti korrekcióra szorulnak, gyakran sürgősséggel, ügyeleti körülmények között. Az alkalmazott műtéttípusok nem egységesek és a nemritkán nagy kihívást jelentő eljárások komplikációrátája magas. Osztályunkon 2003 óta alkalmazunk speciális háromdimenziós hálókat a parastomalis sérvek megelőzésére és megoldására. Betegek és módszerek: 2012. január 1-jétől 2016. június 1-jéig prospektív, kontrollált, randomizált vizsgálat keretében abdominoperinealis exstirpatióval egyidejűleg 38 esetben végeztünk preventív hálóbeültetést, illetve 14 esetben már meglevő parastomalis sérvet korrigáltunk hálóbeültetéssel. A kontrollcsoportokban eddig 46, illetve 18 beteg szerepel a preventív, illetve rekonstrukciós ágon. A bevonást 2017-ig végezzük. A preventív csoportban 22 esetben laparoszkóposan, 62 esetben nyitottan végeztük a Miles-műtétet. A rekonstrukciós csoportban hat esetben laparoszkóposan, 26 esetben nyitottan végeztük a különböző típusú hasfal-rekonstrukciókat. A vizsgált időszakban az átlag utánkövetési idő 19,2 hónap volt a hálós és 22,6 hónap volt a nem hálós alcsoportokban a preventív ágon, és 25,9 hónap, illetve 20,4 hónap volt a hálós, illetve háló nélküli alcsoportokban a rekonstrukciós ágon. Eredmények: Az eredmények részletes statisztikai analízisét a vizsgálat lezárultával fogjuk elvégezni. Az interim eredmények alapján a komplikációarányok nem különböznek számottevően a hálós, illetve a nem hálós csoportok között. Az eddig vizsgált időszakban a preventív vizsgálati ágon parastomalis sérv kialakulását a nem hálós csoportban 18 esetben (39.1%), a hálós csoportban három esetben (7,8%) észleltük. A rekonstrukciós ágon rekurrenciát a nem hálós csoportban nyolc esetben (44%), a hálós csoportban pedig egy esetben (7,1%) észleltünk. Következtetések: Eredményeink korrelálnak az irodalomban egyre szaporodó különböző hálóbeültetéses eljárásokkal. Ezt elsősorban a parastomalis sérvek kialakulási patomechanizmusának megértésén alapuló egyedi hálókonstrukciónak tulajdonítjuk.

Restricted access
Authors: Csaba Berki, Elemér Mohos, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, József Mohay, Sándor Horváth, Gábor Bognár, Krisztina Bene, Myroslav Horzov, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Petra Mohos, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán, Vivien Herpai and Attila Nagy

Absztrakt

Célkitűzés: Akár colitis ulcerosa (CU), akár familiaris poliposis (FAP) miatt történik a J-pouchcsal rekonstruált proctocolectomia, a késői komplikációk vonatkozásában lényeges a colonnyálkahártya teljes eltávolítása, ugyanakkor a hosszú távú funkcionális eredmények érdekében nagy jelentőségű a minél kisebb traumával járó műtéti technika. Mindkét szempontnak megfelelni látszik az általunk 2000 óta alkalmazott, procedure for prolaps and haemorrhoids (PPH) géppel készített ileoanalis anastomosis. Betegek és módszer: 1990. márciustól 2016. szeptemberig 117 beteg került osztályunkon CU vagy FAP miatt J-pouchcsal készített és ileoanalis anastomosissal rekonstruált proctocolectomiára. Az első időszakban kézi anastomosist készítettünk (29 beteg), majd 2000-től használtuk rutinszerűen a PPH-gépet (88 beteg). Tehermentesítő ileostomát többnyire alkalmaztunk. A 117 beteg adatait kórházunk adatbázisából dolgoztuk fel, közülük 45 jelent meg kontrollvizsgálaton és további 31-et telefonon értünk el, így 76 beteg (65%) volt utánkövethető. Detektáltuk a székletürítés gyakoriságát, a loperamidszedést, az inkontinencia fokát (Wexner-score), valamint a perianalis dermatitist. Az átlagos követési idő a kézi varrattal készített anastomosis csoportban 18,6 év, a PPH-géppel készített csoportban 7,6 év volt. Eredmények: A kézzel varrt anastomosis csoportban 4/29 betegnél (13,8%) kényszerültünk a pouch exstirpatiójára és végleges ileostoma készítésére (két pouchitis, egy pouchelhalás és egy recidív rectumtumor), a napi átlagos székletürítés száma: 4,3, a Wexner-score 8,5 volt, 2/15 beteg él (13,3%) inkontinencia miatt ileostomával. A PPH-géppel készített anastomosis csoportban 4/88 betegnél (4,5%) távolítottuk el a pouchot (pouchitis), átlagosan 4,0 alkalommal volt naponta székletük, az inkontinenciascore 7,6 volt, 4/61 betegnél (6,6%) maradt inkontinencia miatt az ileostoma végleges. Konklúzió: Tapasztalataink alapján a PPH-géppel készített anastomosis technikailag jól kivitelezhető, elvi okok miatt a rectumnyálkahártya eltávolításának vonatkozásában hatékony, a funkcionális eredmények szempontjából pedig jobb eredményt észleltünk, mint a kézzel varrt anastomosis esetén. Adataink a kis esetszám miatt további megerősítésre szorulnak.

Restricted access
Authors: Elemér Mohos, Attila Nagy, György Szabados, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, Csaba Berki, József Mohay, Lóránt Szabó, Krisztina Bene, Gábor Bognár, Myroslav Horzov, Petra Mohos, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán and Vivien Herpai

Absztrakt

Célkitűzés: A nyelőcső-reszekció többnyire rossz állapotú betegeken végzett, két testüreget megnyitó műtét, ennek megfelelően magas mortalitási és morbiditási adatokkal. Ennek javítása érdekében kerültek bevezetésre a kisebb megterhelést jelentő, minimálisan invazív módon végzett beavatkozások. A torakoszkóposan és laparoszkóposan végzett McKeown-műtét közvetlen posztoperatív szakra kifejtett hatását tanulmányoztuk 20 esetünk kapcsán, továbbá közlésre kerül az általunk alkalmazott műtéti technika. Betegek és módszer: Osztályunkon az elmúlt négy évben 20 torakoszkópos oesophagusreszekciót végeztünk laparoszkópos gyomorcsövesítéssel és nyaki anastomosissal. Egy beteg strictura, a másik 19 carcinoma miatt került műtétre, közülük 11 volt T4 stádiumú. 17 betegnél történt neoadjuváns kemoradioterápia előrehaladott stádium miatt. A rendszeres kontrollvizsgálatokat az onkológiai ambulancia végezte. Eredmények: Átlagosan 25 hónapos követési idő után nyolc betegünk van életben, közülük kettő áll kezelés alatt ismert recidív tumor miatt. 19 beteg a műtétet követően 12 órán belül extubálásra került, az intenzív osztályon töltött idő egy-két napra rövidült. A műtéti idő átlagosan 320 perc volt. Nyolc betegnél összeejtett tüdő mellett végeztük a mellkasi dissectiót, közülük három esetében alakult ki pneumonia, míg a ventilált tüdő mellett operált 12 beteg esetében egy alkalommal. Egy betegnél kényszerültünk sürgős konverzióra aortasérülés miatt, amit azonnali thoracotomia után sikerült ellátnunk. Egy beteget veszítettünk el 30 napon belül nyaki anastomosiselégtelenség, mediastinitis, oesophagotrachealis fistula miatt. Két betegnél kellett a posztoperatív szakban retorakoszkópiát és a ductus thoracicus lekötését elvégeznünk chylothorax miatt. Konklúzió: Megfigyelésünk szerint a minimálisan invazív nyelőcső-reszekció lényegesen alacsonyabb mortalitás és morbiditás mellett vezet azonos onkológiai eredményre a nyitottan végzett beavatkozással összehasonlítva. Ventilált tüdő mellett végzett mellkasi dissectio után a légúti komplikációk aránya tovább csökkent. Aorta-, illetve tracheaérintettség esetén mérlegelendő a thoracotomiából végzett exploráció és esetleges reszekció. Tapasztalataink az alacsony betegszám miatt további megerősítésre szorulnak.

Restricted access
Authors: Elemér Mohos, Attila Nagy, György Szabados, Lóránt Szabó, László Szabó, Béla Gál, Miklós Kiss, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, Csaba Berki, József Mohay, Krisztina Bene, Gábor Bognár, Myroslav Horzov, Petra Mohos, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán and Vivien Herpai

Absztrakt

Bevezetés: A kóros elhízás és az okozott társbetegségek, elsősorban a 2-es típusú diabetes prevalenciája az elmúlt évtizedekben rohamos növekedésnek indult. Miután a konzervatív kezelési módszerek (diéta, tréning) legtöbbször nem hoznak megoldást, egyre nagyobb az igény a metabolikus sebészeti beavatkozásokra. Módszer: Osztályunkon az elmúlt hat és fél évben 514 laparoszkópos Roux Y gyomorbypassműtétet (LRYGB) és 54 laparoszkópos gyomorsleeve-reszekciót (LGSR) végeztünk. Random kiválasztott 40, gyomorbypassműtéten és 15 sleeve-reszekción átesett beteg adatait dolgoztuk fel. Ismertetésre kerülnek az alkalmazott indikációs kritériumok, a pre- és posztoperatív rutineljárások, az elért eredmények, illetve a komplikációk típusa és aránya. Eredmények: Tapasztalataink alapján mindkét műtéti beavatkozás relatív alacsony szövődményráta mellett végezhető és hosszú távon is hatékony mind a testsúlycsökkenés, mind a társbetegségek javulásának vonatkozásában. Gyomorbypass után nagyobb mértékű fogyást (testsúlyfelesleg-csökkenés 88% vs. 68%) és a 2-es típusú diabetes, a hypertonia és a gastrooesophagealis reflux magasabb arányú javulását tapasztaltuk a sleeve-reszekcióhoz viszonyítva. Konklúzió: Eredményeink alapján az LRYGB-t részesítjük előnyben, sleeve-reszekciót akkor indikálunk, amikor bypass végzésére nincs, illetve csak magas rizikó mellett volna lehetőség, természetesen figyelembe véve a beteg ez irányú, egyénre szabott igényeit is.

Restricted access