Search Results

Az élettörténet-elmélet szerint a gyermekkorban tapasztalt különböző környezeti (ökológiai és/vagy társadalmi) feltételekhez való alkalmazkodást a legkülönbözőbb tulajdonságok széles skálája szabályozza, ami különböző viselkedési stratégiákat eredményez. A kiszámíthatatlan és zord körülmények általában gyorsabb élettörténeti stratégiákat eredményeznek, amelyeket a korai érés, a nagyszámú, de alacsony kötődéssel jellemezhető szexuális kapcsolat és az utódokkal szembeni alacsonyabb szülői támogatás jellemez. A kiszámíthatatlanság és a zord körülmények nemcsak a szociális és érzelmi működésre vannak hatással, hanem olyan személyiségvonások kialakulását is elősegíthetik, melyek a társas kapcsolatok nagyobb mértékű instabilitásához vezethetnek, illetve az önzőbb viselkedési formáknak kedveznek. Hasonlóképpen, a negatív, traumatikus gyermekkori tapasztalatok, mint például a rossz szülői bánásmód vagy az intenzív szülő-gyermek konfliktus befolyásolja a személyiségfejlődést, és bizalmatlan, rosszindulatú interperszonális stílust eredményezhet. A jelen rövid áttekintés célja, hogy összefoglalja a kora életkori negatív élményeknek a személyiségfejlődésre és a gyors élettörténeti stratégiákra gyakorolt hatásával kapcsolatos eredményeket. Azzal, hogy megmutatjuk, hogy e két területen párhuzamosságok vannak, például a kedvezőtlen környezeti feltételekhez való alkalmazkodásban, reméljük, hogy megfelelő kiindulópontot és elméleti keretet szolgáltathatunk a személyiségvonások és személyiségfunkciók ultimatív és proximatív szinteken történő átfogó megismeréséhez és az erre irányuló jövőbeli vizsgálatoknak.

Mindennapi tapasztalat, hogy az emberek gyakran nyújtanak segítséget olyan nehéz helyzetbe került személyeknek, akiket nem ismernek és akikkel kapcsolatban nem merül fel a viszonzás lehetősége. Az evolúciós pszichológia régóta birkózik annak a problémának a megoldásával, vajon hogyan alakulhattak ki és maradhattak fenn az önzetlenségnek azok a formái, amelyek nyilvánvalóan hátrányosak az egyén közvetlen túlélése és szaporodása szempontjából. Az egyik megoldást a reputációs elméletek nyújtják, amelyek szerint a jó cselekedet növeli az altruista csoporton belüli jó hírnevét és tekintélyét (reputációját), ami ahhoz vezet, hogy a jótevő számíthat a jövőben a csoporttársak bizalmára és jövőbeni támogatására. A reputációszerzés evolúciós stratégiáinak és mechanizmusainak egyik legígéretesebb magyarázó modellje az ún. költséges jelzés elmélet. Ez a magyarázat azonban mindeddig csupán az iparosodást megelőző társadalmakra korlátozódott, és nem foglalkozott a modern ipari társadalmak sajátos kihívásaival a proszociális viselkedés tekintetében. Vizsgálatunkban egy karitatív szervezet képviselője 16 szemináriumi csoport 186 hallgatóját kérte fel arra, hogy nyújtson egyszeri támogatást szükségben szenvedő ismeretlen embereknek. Eredményeink azt mutatják, hogy többen vállalnak segítséget akkor, ha felajánlásukat csoporttársaik tudtával tehetik meg, mint abban az esetben, ha szándékuk rejtve marad a többiek előtt. Ráadásul a „nyilvános” csoportokban többen ajánlottak fel költséges –tehát viszonylag nagy ráfordításokat igénylő –támogatásokat, mint az „anonim” csoportokban. A közösség előtt demonstrált altruista vállalások hosszú távú előnyöket kínáltak: azok a személyek, akik hajlandóak voltak részt venni a karitatív támogatásban, nagyobb népszerűségre tettek szert a csoportjukban, mint azok, akik nem ajánlották fel segítségüket. A csoporttársak megkülönböztetett figyelmét –amely elsősorban a megbízhatósággal kapcsolatos kulcsokra vonatkozott –két, eg_

Generosity seems to be a cross-culturally ubiquitous feature of life. Helping others is considered as a costly act through which the altruists gain popularity and reputation in their reference group and this elevated reputation will pay off for them in future social relationships. This costly signaling theory has been widely tested in pre-industrial societies. Our purpose was to examine if the assumptions of CST are verifiable in modern, industrial societies. Using a complex experimental procedure with four subsequent phases we could examine reputation-gaining in realistic conditions. We found that more people are willing to offer help to a charity organization when their group mates are aware of their altruistic intention than those whose offer was concealed from the rest of the group. In return, the offered charity service increased the altruist's reputation in the group; in the light of sociometric surveys they gained more popularity than the others. Finally, it turned out that whereas men are more likely to offer potentialhelp in the presence of others, women provide more actualhelp.

ABSZTRAKT

Elméleti háttér: A DSM-5-ben szereplő Személyiségzavarok Alternatív Modellje a személyiségzavarok diagnosztikai kritériumait két főbb dimenzió mentén írja le: a személyiségműködés zavarainak jellege és mértéke („A” kritérium), valamint a patológiás személyiségjegyek mintázatának („B” kritérium) konfigurációjaként. Az előbbi kritérium értékeléséhez a Személyiségműködés Színvonala Skálát (Level of Personality Functioning Scale, LPFS) javasolják. A skála átdolgozott, rövidített változata korábbi eredmények alapján nemcsak a diagnosztikai munkában, de a kutatásban is hasznosnak és megbízhatónak bizonyult. Cél: Jelen vizsgálat célja, a Személyiségműködés Színvonala – Rövid Változat 2.0 kérdőív magyar változatának (LPFS-BF 2.0 H) kidolgozása és pszichometriai jellemzőinek meghatározása, valamint értékelése, egyetemista mintán. Módszerek: A kérdőív eredeti, és más nyelvi verzióinak validálási tapasztalataira alapozva, 530 személyből (379 nő és 151 férfi) álló mintán validáltuk a magyar nyelvi változatot. A LPFS-BF 2.0 H mellett, a személyiségzavarok diagnosztikájában ugyancsak használt Temperamentum és Karakter kérdőív – Rövid Változatból (TCI-55) kiválogatott 26 állítást használtuk fel, a három releváns karakterdimenzió mérésére. A maladaptív személyiségvonások felmérése céljából a DSM-5 Személyiségleltár Rövid Változatát (PID-5-BF) használtuk, míg a Közvetlen Kapcsolatok Élményei – Kapcsolati Struktúrák (ECR-RS) kérdőívvel a kötődési elkerülésre és szorongásra reflektáltunk, amelyek a szelf- és az interperszonális működés indikátoraiként funkcionáltak. Eredmények: A megerősítő faktorelemzések igazolták a kétfaktoros struktúrát a magyar mérőeszköz esetében is (χ ² = 117,168; p < 0,001; CFI = 0,982; TLI = 0,977; RMSEA = 0,044; RMSEA 90% CI = 0,034–0,055), amelynek mind szerkezeti validitása, mind pedig belső megbízhatósága (Cronbach-α = 0,69–0,81) megfelelőnek bizonyult. Mindkét faktor szignifikáns, pozitív irányú kapcsolatot mutatott a diszfunkcionális személyiségműködés indikátoraival, legtöbb esetben a predikciókkal egyező mértékben és irányban. Következtetések: A LPFS-BF 2.0 H mind kutatási céllal, mind pedig szűrőeszközként alkalmazható, és így a pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok eszköztárának hasznos részévé válhat.

Összefoglaló. A járvánnyal szembeni védekezés során mindennapossá vált a maszkhasználat, amely jelentős kihívást jelent a hétköznapi kommunikációs helyzetekben. Az egészségügy bizonyos területein korábban is jelen volt ez a probléma, azonban a most általános érvényű, folyamatos maszkviselés és védőruha-használat szimbolikus és gyakorlati értelemben is akadályként jelenik meg az orvos és a páciens között, ami több szinten nehezíti a hatékony kapcsolatteremtést és kommunikációt. Ezért szükségessé vált olyan egységes kommunikációs protokollok kidolgozása, amelyek segítik a bizalmi kapcsolat kiépítését az egészségügyben úgy, hogy az ellátók érzelmi elérhetősége és a biztonságos fizikai távolságtartás egyszerre valósuljon meg. Tanulmányunk célja, hogy a kurrens szakirodalom áttekintése révén összefoglaljuk a maszkviselés és a védőruha-használat hatásait az orvos-beteg kommunikációra és a kapcsolatban megjelenő bizalomra és empátiás folyamatokra, valamint fel kívánjuk hívni a figyelmet az egészségügyi személyzetet érő hatásokra is. Célunk továbbá, hogy a hazai és nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve olyan ajánlásokat fogalmazzunk meg, melyek segítségével javítható az egészségügyi dolgozók kommunikációja, azon keresztül pedig az ellátás legfontosabb szereplőinek, a betegeknek és az ellátóknak az elégedettsége a kapcsolattal. Orv Hetil. 2021; 162(23): 897–904.

Summary. In the fight against the epidemic, the use of masks has become commonplace, which is a significant challenge in everyday communication situations. This problem has been present in some areas of healthcare in the past, but today’s universal use of masks and personal protective equipment (PPE) is both a symbolic and practical barrier between doctor and patient, making it difficult to establish an effective communication and connectivity on several levels. Therefore, it has become necessary to develop unified communication protocols that help building a relationship of trust in healthcare so that emotional availability of providers and safe physical distance are achieved simultaneously. The aim of our study is to summarize the effects of mask wearing and PPE usage on the physician-patient communication and also the trust and empathy processes that emerge within the relationship through the review of the current literature. We would also like to draw attention to the effects on healthcare staff. Our goal is also to formulate recommendations, taking into account domestic and international experience, that can be used to improve the communication of healthcare professionals, and through that, the satisfaction of the most important actors in care, patients and caregivers. Orv Hetil. 2021; 162(23): 897–904.

Összefoglaló. Bevezetés: A 21. századra a multikulturális társadalmi közegben az interkulturális tudás, mint készség, fokozott mértékben válik kulcskompetenciává. E társadalmi kompetencia elsajátításának egyik lehetséges területe a nemzetközi hallgatói mobilitás, mely világszerte, így hazánkban is, egyre nagyobb jelentőségű. Célkitűzés: Magyar és külföldi hallgatók körében folytatott vizsgálatunk fókuszában a beilleszkedési folyamatoknak, valamint az interkulturális kompetencia és érzékenység kialakulásának és fejlődésének vizsgálata állt, a Pécsre érkező mintegy 60 különböző kultúra, valamint a magyar befogadó közeg vonatkozásában egyaránt. Kutatásunk során többek között arra kerestünk választ, hogy az eredeti és a befogadó kultúra közötti különbségek mely területeken nyilvánulnak meg a leginkább, illetve egy másik kultúrához történő alkalmazkodás során milyen beilleszkedést lassító vagy támogató tényezők tárhatók fel. Módszer: Kutatásunkban kvantitatív és kvalitatív módszereket alkalmaztunk, önkitöltéses kérdőíves felmérés, valamint fókuszcsoportos interjúk formájában. A PTE ÁOK német, angol és magyar nyelvű általánosorvos-képzésében részt vevő hallgatókat a 2010 és 2018 közötti időszak tavaszi szemesztereiben saját fejlesztésű, anonim, önkéntesen kitölthető kérdőívvel kerestük meg (a kitöltött kérdőívek száma: n = 13 084 kérdőív). A kérdőíveket három tanévben hét, félig strukturált fókuszcsoportos interjúval egészítettük ki (n = 92 fő). Eredmények: A hazánkba érkező külföldi orvostanhallgatók számára a befogadó közeghez való alkalmazkodást tekintve a kapcsolódás elsősorban a szocializációs, nyelvi, kommunikációs különbségek miatt bizonyult kihívásnak. Megállapítható azonban, hogy a képzési idő előrehaladtával a különbözőségekből fakadó nehézségek csökkentek, így a hallgatók egyre inkább képessé váltak az etnorelatív irányba történő elmozdulásra, valamint a multikulturális közeg pozitív aspektusainak értékelésére. Következtetések: A multikulturális környezetben folytatott tanulmányok alatt a kultúraközi kapcsolódási pontok és együttműködések kialakulása és fejlődése lehetővé teszi és támogatja az interkulturális kompetencia elsajátítását, annak minden résztvevője számára, akár az egyetemi képzésen túlmutatóan, a későbbi orvosi pályát tekintve is. Orv Hetil. 2021; 162(25): 978–987.

Summary. Introduction: In the increasingly multicultural social environment of the 21st century, intercultural knowledge as a social skill is gradually becoming a key competence. One of the possible areas of acquiring this competence is international student mobility, which is of increasing importance worldwide, including Hungary. Objective: The focus of our study was to examine integration processes and the development and improvement of intercultural competence and sensitivity among Hungarian and international students, both in relation to the approximately 60 different cultures arriving in Pécs and in relation to the Hungarian host environment. In the course of our research, we sought – among other factors – areas, in which the differences between the original and the host culture are the most prominent, and we aimed at identifying those factors that are slowing down or supporting the integration during the adaptation period to another culture. Method: In our research, we used both quantitative and qualitative methods, in the form of a self-administered questionnaire and focus group interviews. General medical students of the University of Pécs studying in the German-, English- and Hungarian-language programmes participated in the survey during the spring semesters of the academic years between 2010 and 2018. We used our self-developed questionnaires (number of completed questionnaires: n = 13 084), which were filled in on a voluntary basis and anonymity was ensured. The questionnaires were supplemented with seven semi-structured focus group interviews over three academic years (n = 92 students). Results: Regarding the adaptation to the host environment of foreign medical students studying in Hungary, relationship building arising from socialization, language and communication differences, proved to be a challenge. However, it can be stated that as the training time progressed, the difficulties arising from the differences decreased, so that the students gradually became more able to move towards an ethno-relative direction and evaluated the positive aspects of the multicultural environment. Conclusion: During studies in a multicultural university environment, the emergence and development of intercultural connections and collaborations enable and support the acquisition of intercultural competence for all of the students, which will be of great benefit for them, even beyond the university, in their future medical career. Orv Hetil. 2021; 162(25): 978–987.