Search Results
You are looking at 1 - 10 of 46 items for
- Author or Editor: Béla Kovács x
- Refine by Access: All Content x
Selenium (Se) is an essential element for animals and humans, but not plants. However, the capacity of some plants to accumulate and transform Se into bioactive compounds has important implications for human nutrition and health. In this study, sunflower (Helianthus annuus) and maize (Zea mays) seedlings were cultivated in soil to investigate the effect of different rates of sodium selenite (1–90 mg kg–1 soil) and sodium selenate (1–30 mg kg–1 soil) on absorption and translocation of Se and sulphur (S). Sodium selenate decreased growth of sunflower roots at all applied rates and of maize roots at the highest rate applied. In contrast, sodium selenite up to 30 mg kg–1 for sunflower and 3 mg kg–1 for maize resulted in increased shoot and root growth. An increase in Se concentration in soil resulted in an increase in Se and a decrease in S accumulation in roots and shoots of both maize and sunflower. Selenium translocation from roots to shoot was higher in sunflower than maize. Root-to-shoot translocation of Se was 5 to 30 times greater in sunflower and 0.4 to 3 times greater in maize in the sodium selenate than sodium selenite treatments. Sunflower, as a Se-hyperaccumulator with up to 1.8 g kg–1 in shoots (with no significant decrease in shoot biomass) can be a valuable plant in biofortification to improve animal/human nutrition, as well as in phytoremediation of contaminated sites to restore ecosystem services.
Összefoglalás
A növények szeléntartalmát leginkább a talaj felvehető szeléntartalma befolyásolja. Számos európai országban, így Magyarországon is, a talajok szelénben meglehetősen szegények. Kísérleteinkben, talajon (rizoboxos kísérlet) és tápoldaton, kontrollált körülmények között végzett szelénellátás hatását vizsgáltuk, egy egyszikű (kukorica), illetve egy kétszikű (napraforgó) növénynél. A rizoboxos és a tápoldatos kísérleteinkben a szelént szelenit (1, 10, 100 mg/kg), illetve szelenát (0,1, 1, 10 mg/kg) formában adagoltuk, a kontroll (0) növények nem kaptak szelén kezelést. A Se-kezelések hatására a növények Se-tartalma jelentősen megemelkedett. Ez a növekedés a szelenát kezelés hatására intenzívebb volt, mint a szelenit kezelésnél, ugyanakkora koncentrációjú kezelések esetében. A kísérleti növények hajtásának és gyökerének külön történő vizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a kukoricánál, és a napraforgónál a Se-koncentrációk nagyobbak voltak a gyökérben, mint a hajtásban. Ez arra utal, hogy a szelén akkumulációja intenzívebb volt a gyökerekben, miközben a hajtásba történő transzlokációja akadályázott. A tápoldatban és rizoboxban (talajban), a szelenit és szelenát kezelés hatására a hajtásban a következő szeléntartalom növekedéseket tapasztaltunk: 1. Tápoldatban: egyszikű (kukorica) szelenit kezelés hatására: 1176 × (0,461 és 542 mg/kg Se); egyszikű (kukorica) szelenát kezelés hatására: 736 × (0,654 és 482 mg/kg Se); kétszikű (napraforgó) szelenit kezelés hatására: 104 × (1,38 és 143 mg/kg Se); kétszikű (napraforgó) szelenát kezelés hatására: 221 × (2,97 és 656 mg/kg Se). A zárójelben a legkisebb, azaz kontroll (0) és a legnagyobb, azaz szelenit esetén 100 mg/kg, míg szelenát esetén 10 mg/kg kezelést kapott növények hajtásának szelén tartalma található. 2. Rizoboxban: egyszikű (kukorica) szelenit kezelés hatására: 45 × (0,736 és 32,8 mg/kg Se); egyszikű (kukorica) szelenát kezelés hatására: 775 × (0,736 és 570 mg/kg Se); kétszikű (napraforgó) szelenit kezelés hatására: 41 × (0,249 és 10,3 mg/kg Se); kétszikű (napraforgó) szelenát kezelés hatására: 859 × (0,249 és 214 mg/kg Se). A zárójelben a legkisebb, azaz kontroll (0) és a legnagyobb, azaz szelenit esetén 100 mg/kg, míg szelenát esetén 10 mg/kg kezelést kapott növények hajtásának szelén tartalma található.
Bolygónk lakosságának 2–3%-át érinti a hepatitis C-vírus-fertőzés, amely a fertőzöttek több mint felénél krónikus májgyulladást okoz, és a májzsugorodás, a májelégtelenség, a májsejtrák, az ezek miatt szükségessé váló májátültetés, valamint a májeredetű halálozás egyik leggyakoribb oka. A XXI. század első évtizedében arany standarddá vált pegilált interferon-alfa és ribavirin kettős kezeléssel a hazánkban domináló G1 genotípussal fertőzött, korábban még nem kezelt betegek ~40%-a ér el tartós vírusmentességet, a korábban sikertelenül kezelt betegek ismételt kezelésekor pedig csak minden ötödik. A közelmúltban törzskönyvezett két új, hepatitis C-vírus elleni proteázgátló, direkt antivirális hatású készítmény (boceprevir és telaprevir) hozzáadásával a korábban még nem kezelt betegek csaknem háromnegyede, a korábban sikertelenül kezelt betegeknek pedig több mint fele számíthat gyógyulásra. A terápia sikerét jelentősen korlátozza, hogy a gyakori – és esetenként súlyos – mellékhatások miatt a gyógyszereket a betegek egyharmada az optimálisnál alacsonyabb dózisban és/vagy rövidebb ideig kaphatja. További kihívást jelent, hogy a kettős kezelés során alkalmazott készítmények mellékhatásait az új készítmények fokozhatják (különösen anaemia), másrészt új mellékhatások is jelentkezhetnek (például boceprevir esetén ízérzészavar, telaprevir esetén bőrkiütések). Az összefoglaló célja a terápiához kapcsolódó mellékhatások és ezek kezelésének áttekintése a készítmények alkalmazási előírásai, az ezek alapját képező közlemények és a készítményeket használó szakemberek tapasztalatai alapján – abban a reményben, hogy ez segítséget nyújthat a kezelést végző kollégáknak a standard és az új készítmények biztonságos és hatékony alkalmazásához. Orv. Hetil., 2011, 152, 1997–2009.
Az arzénnal szennyezett termőterület a világ valamennyi részére kiterjedő globális problémát jelent. Az arzén a növények számára nem esszenciális mikroelem, mely a szennyezett talajon történő növénytermesztés által a növények számára felvehetővé válik. Az arzén felvételének következtében olyan növényfiziológia folyamatok sérülhetnek, melyek súlyos anomáliák kialakulásához vezetnek.
Kutatómunkánk célja növekvő koncentrációjú (0, 3, 10, 30, 90 és 270 mg kg−1) arzénkezelésben részesített talajon termesztett zöldborsó szárazanyag-produktumában bekövetkező változások nyomon követése mellett, az egyes növényi szervek (gyökér, szár, levél, hüvely, szem) arzén-akkumulációs képességének megállapítsa volt. Vizsgáltuk továbbá a talaj arzén-terhelésének hatását a kísérleti növény egyes szerveinek P-tartalmára vonatkozóan is. Munkánk tárgyát képezte továbbá a növekvő koncentrációban arzénnal kezelt talaj „összes“, illetve „oldható“ arzéntartalmának megállapítása.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy a talaj növekvő koncentrációjú arzénterhelésének hatására valamennyi növényi szerv arzéntartalma nőtt. Az egyes növényi szervek arzén-akkumulációs képességének sorrendje a következő: gyökér > szár > levél > hüvely > szem. Habár valamennyi kezelésnél az arzén döntően a gyökérben akkumulálódott, a 270 mg kg−1-os kezelés esetén a gyökér már nem volt képes az arzén visszatartására, így a transzlokációja jelentősen fokozódott a talajfelszín feletti szervek irányába is.
A gyökérben akkumulálódott jelentős mennyiségű arzén a gyökér szárazanyag-produktumára nézve gátló hatást fejtett ki. A hüvely és szem esetén a legnagyobb (270 mg kg−1), míg a szár és levél esetén a legnagyobb kezelés mellett a 90 mg kg−1- os kezelés is szignifikánsan csökkentette az említett szervek szárazanyag-tartalmát. Ugyanakkor a 10 mg kg−1-os kezelés fokozta a levél és szár, míg a 3 és 10 mg kg−1- os kezelés növelte a generatív részek szárazanyag-tartalmát.
Az egyes szervek foszfortartalmának meghatározására irányuló vizsgálataink eredményei alapján megállapítható, hogy a szem, hüvely, levél, valamint szár esetén a 270 mg kg−1-os, míg a gyökérnél már a 90 mg kg−1-os kezelés hatására is nőtt, a kisebb koncentrációjú kezelések hatására azonban szignifikánsan nem változott az említett növényi szervek P-tartalma. A P-As arány tekintetében a kezelések hatására azonban drasztikus csökkenés volt megfigyelhető valamennyi növényi szerv esetén.
A talajvizsgálati eredmények alapján azt a konklúziót vontuk le, hogy a talaj „összes“ arzéntartalmának — a különböző adszorpciós folyamatoknak, illetve a talaj puffer kapacitásának köszönhetően — csak 38,6–56,9% van a növények számára is hozzáférhető formában jelen.
A határkoncentrációkkal kapcsolatos vizsgálatokban a természetes körülmények között folytatott szabadföldi kísérletek elhagyhatatlanok. A kísérletek csak tartamjelleggel folytathatók, hiszen csak így juthatunk statisztikailag megalapozott eredményekhez, amelyek segítségével, pl. olyan környezetvédelem szempontjából fontos terhelési és toxicitási határkoncentrációkat állapíthatunk meg, amelyek biztonságos útmutatást adnak a gazdálkodásban, szaktanácsadásban, és a környezetvédelmi előírásokat is jól teljesítik. A határkoncentrációk megállapításánál azért fontos tartamkísérleteket folytatni minden országban, mivel az adott területen speciálisan jellemző és egyedi a földtani, hidrológiai, éghajlati és az agronómiai–gazdálkodási környezet. Így a határkoncentrációk ennek megfelelően alakulnak.A tartamkísérletek mintáinak tárolhatósága, tárolási stabilitása nagyon fontos kérdés. Hazánkban Kádár Imre a szennyezések vizsgálatára állított be egy mikroelem-terheléses kísérletet 1991-ben az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Nagyhörcsöki Kísérleti Telepén, mészlepedékes csernozjom talajon. A kísérletben 13 mikroelemet juttattak ki a területre és vizsgálták az alkalmazott sók különböző dózisainak a szántóföldi növényekre, valamint a talajéletre gyakorolt hatását. A szelént Na 2 SeO 3 -ként juttatták ki.A nagyhörcsöki kísérlet szelénes kezelésű mintáinak modellezésére a területről származó kontrolltalajmintát laboratóriumban kezeltük 10 mg·l -1 koncentrációjú nátrium-szelenit oldattal. A területről származó kontrolltalajminta felhasználásával, a tartamkísérlet mintáiban mérhető szelénformák stabilitásának vizsgálatához biztosítottuk az eredeti mintamátrixot. A mintákat homogenizáltuk, majd 5 hónapon át három különböző hőmérsékleten (-20, 4 és 25 °C) tároltuk, 3 ismétlésben. 5 hónap elteltével IC-ICP-MS (ionkromatográf–induktív csatolású plazma–tömegspektrométer) kapcsolt rendszerrel vizsgáltuk a minták szelénformáit, amelyeket a talaj hideg vizes (25 °C) extraktumában határoztuk meg. Az elemzett minták vizsgálati eredményéből megállapítható volt, hogy a fagyasztóban (-20 °C) és hűtőszekrényben (4 °C) tárolt minták szelénformái megfelelően stabilak; ezekben a mintákban nem történt változás. A szobahőmérsékleten tárolt talajban a szelenit kis mennyisége szerves formákká alakult, ez azonban olyan csekély mértékű volt (< 0,01%), ami a kísérlet szempontjából nem számottevő. A szelenit–szelenát átalakulás szobahőmérsékleten sem következett be. A szelenit átalakulása szelenáttá és szerves formákká szabadföldi k_
It is known that bacterial lipopolysaccharide (LPS) is not absorbed from the gastrointestinal tract in significant quantities. However, the question remained whether oral LPS modified the structure or function of the gut. In the present experiment Escherichia coli O83 LPS was administered to growing rats in repeated oral doses of 400 mg/kg body weight (b. w.), every 8 h. After three days of treatment, morphometric and histochemical examinations of the small intestine did not show significant differences between treated and control rats. It is concluded that repeated oral administration of high doses of E. coli O83 LPS had no demonstrable effect on intestinal structure and cell proliferation in a rat model.
Összefoglalás
A molibdén alapvető nyomelem a növényi tápanyagellátásban. Növényélettani jelentő ségét 1940-ben bizonyították be. A növény nitrogén anyagcseréjében van fontos szerepe, hiányában nitrát felhalmozódás tapasztalható.
Kutatómunkánk célja kettős volt: Kísérleteink során egyrészt arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan változik a kukorica (Zea mays L. cv Norma SC) csíranövény Mo, Fe és S koncentrációja növekvő kon centrációjú Mo-kezelések során. Azért tartottuk fontosnak e három elem koncentrációjának nyomon követését, mert a nitrátredukcióban, a nitrát-reduktáz működésében ezek az elemek kiemelt szerepet töltenek be. Másrészt kísérleteinkkel laboratóriumi körülmények között kívántuk igazolni, hogy szoros összefüggés van a molibdénellátás és nitrátredukció között: a növények fiziológiai molibdén szükségletét biztosítva, csökkenteni tudjuk nitrát tartalmukat.
Kísérleteink az alábbi két típusba sorolhatók: rizoboxos- és tápoldatos kísérletek.
Rizoboxos kísérleteinkben három különböző koncentrációjú Mo-kezelést alkalmaztunk: 30, 90, 270 mg/kg. A kontroll talajhoz pedig nem adtunk molibdént.
Tápoldatos kísérleteinkben a kezelések a következők voltak: 0,01 μM, 0,1 μM, 1 μM Mo koncentrációk. A kontroll tápoldat nem tartalmazott molibdént.
Az eredményekből egyértelműen látható, hogy a Mo-kezelések hatására, a kukori ca csíranövények Mo koncentrációja jelentősen megemelkedett. A kísérleti növények hajtásának és gyökerének külön történő vizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a gyökerekben mért Mo-koncentrációk nagyobbak a hajtásban mért értékeknél. Ez arra utal, hogy a gyökerekben, a vizsgált körülmények között a nitrát akkumulációja intenzívebb volt. A molibdénnel ellentétében a kén és a vas koncentrációjának alakulásában nem figyeltünk meg egyértelmű, jelentős növekedést.
Összefoglalás
A növények nitrogén asszimilációja bonyolult biokémiai folyamatok összességén keresztül valósul meg. Növényeink a nitrogént a talajból több formában vehetik fel. A felvett formától függetlenül valamennyi forma ammóniummá alakul, hogy a növény hasznosítani tudja.
Célkitűzésünk volt, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgáljuk, hogyan hat a növekvő koncentrációjú molibdénellátás a különböző nitrogén-formákra, valamint hogyan befolyásolja a nitrátasszimiláció folyamatát.
Kísérleti növényként egy kétszikű (napraforgó, Helianthus annuus L. cv Arena PR) növényt választottunk, melynél külön vizsgáltuk a hajtás és a gyökér molibdén koncentrációját.
Kísérletünkkel igazoltuk, hogy a nitrátasszimiláció egyik lényeges mozzanatának, a nitrátredukciónak a zavartalan lejátszódásához a molibdén nélkülözhetetlen. A megfelelő molibdénellátás a nitrát-reduktáz enzim aktivitását növeli, így elkerülhetjük, hogy a nitrát káros mennyiségben halmozódjon fel növényeinkben.
A molibdénellátás és a nitrátredukció közötti összefüggés vizsgálatának gyakorlati értékét különösen a levél- és gyökérzöldségek termesztésénél hasznosíthatjuk, mivel ezek a növényeink a nitrátot az átlagostól jóval nagyobb koncentrációban tartalmazzák. Amennyiben gondoskodunk róla, hogy a talajaink molibdén koncentrációja elérje a növények fiziológiai molibdén szükségletét (0,01 μM), csökkenteni tudjuk nitrát tartalmukat. Ez az eredmény humán-egészségügyi szempontból lényeges.
