Search Results

You are looking at 1 - 10 of 49 items for

  • Author or Editor: Balázs Nemes x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A szerző a magyarországi májátültetési program adatait elemzi (1995–2006 között), retrospektív vizsgálattal. A hepatitis C-vírus (HCV) talaján kialakult cirrhosis miatt végzett májátültetéseket külön elemzi. Összefüggést keres a korai C-vírus-rekurrencia és a szérumban mért HCV-RNS-titer, valamint a graftbiopsziákban észlelt szövettani elváltozások és a PCR-módszerrel vizsgált, endoplazmatikus reticulum stresszt moderáló hepatocellularis chaperonok expressiója között. Ismerteti, hogy a műtétek száma 10 év alatt megnégyszereződött. Az időszakokra bontott 1, 3 és 5 éves kumulatív betegtúlélés 55%, 45% és 39% (1995–1997), 72%, 64% és 61% (1998–2000), illetve 78%, 77% és 77% (2001–2004) volt. A teljes mortalitás 53%-ról 31%-ra, a 60 napon belüli halálozás 24%-ról 5%-ra csökkent. A HCV miatt transzplantált betegek 1, 3 és 5 éves kumulatív túlélése 64%, 55% és 51%, minden más krónikus indikáció esetén ez 73%, 66% és 63% volt. A HCV miatt transzplantáltaknál az 1 éven belül észlelt víruskiújulás aránya 43% volt összességében. A betegtúlélést befolyásoló tényezők Cox-regressziós multivariációs analízise alapján a műtét utáni veseelégtelenség, a hepaticus artéria thrombosisa, epeúti necrosis, cholangitis, valamint a pulmonalis és hasüregi fertőzés, intraoperatív kolloid infúzió (HES) és a vértranszfúzió mennyisége voltak. A HCV miatt májátültetett betegek posztoperatív biopsziáiban az XBP1, ATF6, HSP70, GRP98, GP96, Calnexin és Calreticulin chaperonok expressiója szignifikánsan magasabb volt az interferonkezelés előtt, mint egy év antivirális kezelés után, függetlenül a szérumban mért vírus-RNS-titertől. Acut rejectio esetén a chaperonexpressio szignifikánsan és nagyságrenddel kifejezettebb volt, mint a hepatitis C-vírus reaktivációjának szövettani jelei esetén. Megállapítja, hogy a HCV miatt végzett májátültetések után, a korai víruskiújulás összefüggésbe hozható a májátültetés után a szérumban mért emelkedett vírus-RNS-titerrel. Ez számszerűen is kifejezhető egy határérték formájában, amely felett a szövettani jelek és a klinikum is progresszív májkárosodást jelez. Ezeknél a betegeknél a statisztikai túlélés is rosszabb.

Restricted access

Abstract

Cerebrovascular disease, including stroke, represents the third-leading cause of death in Hungary and a leading cause of disability among the elderly population. The majority of all strokes are ischemic, mostly secondary to thromboembolic disease of the supraaortic vessels. We investigated new therapeutic methods in the endovascular treatment of these diseases. Surgical revascularization of supraaortic trunk stenosis is associated with high morbidity and mortality rates. Balloon angioplasty has become an increasingly accepted treatment of stenoocclusive supraaortic arterial disease. Natural history data and treatment guidelines do not exist for innominate and proximal common carotid artery lesions. We have confirmed in a large series of innominate artery angioplasties that it is a safe and effective procedure with an excellent initial success rate, with a lower complication rate than the surgical option and with a similar long-term patency rate as for surgery.

In the largest published study on transfemoral angioplasty of ostial and proximal common carotid artery stenosis we have proved that endovascular treatment has high success rate with low stroke/death rate. Carotid stenting (CAS) is an evolving alternative to surgery in the treatment of patients with carotid stenosis. Stent selection is influenced by several factors, including the carotid anatomy and lesion characteristics. We examined the wall adaptability of a new closed-cell carotid stent (NexStent), which was designed for carotid bifurcation treatment. Data obtained from angiographic and computed tomographic images indicate that the stent provides adequate expansion and adaptation to the carotid bifurcation.

There are two types of restenosis after carotid artery interventions: the early restenosis develops mainly within the first 24 months after the revascularization procedure and its pathological background is myointimal hyperplasia; on the other hand late restenosis is rather due to progression of primary atherosclerosis and occurs more than 2 years after carotid endarterectomy (CEA). We compared the early restenosis rate in a consecutive series of CAS versus CEA patients at a single cardiovascular institution. The data suggest that the incidence of restenosis after stenting was less common than after surgery.

Our results may help vascular surgeons and interventional radiologists to consider risk versus benefit when deciding treatment options for supraaortic arterial stenosis.

Restricted access
Authors: Kálmán Hüttl, Balázs Nemes, Edit Dósa, Dániel Varga and Viktor Bérczi

Absztrakt

Szerzők a carotis stentelés indikációját, technikai részleteit valamint nemzetközi irodalmát foglalják össze. Az elmúlt 3 évben, intézetükben beültetett carotis stentelések adatait ismertetik. 2003. január 1. és 2006. július 31. között 703 betegen végeztek carotis stent beültetést (CAS). Az átlagos életkor 67 év (39–91 év) volt. A vizsgálatban 273 nő (39%) és 430 férfi (61%) vett részt. A beavatkozást megelőző fél évben 154 betegnek (22%) voltak releváns neurológiai tünetei, 549 beteg (78%) tünetmentes volt. A carotis intervenció indikációjánál tünetes betegek esetén a NASCET ajánlásokat vettük figyelembe. Tünetmentes esetben az ACST tanulmány volt a mérvadó. A szűkületek átlagos értéke 87% volt. A 703 beavatkozásból 684 (97,3%) sikeres volt. A 19 sikertelen eset többségében (n = 12) az anonyma vagy a bal a. carotis communis mélyen ülő eredése és/vagy jelentős fokú elongációja akadályozta meg a vezető katéter felvezetését. A beavatkozások során distalis embolisatio ellen védő eszközt minden esetben használtunk. A 24–48 órás perioperatív 3,11% stroke/halálozási ráta megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

Restricted access
Authors: Imre Fehérvári, Balázs Nemes, Dénes Görög, Zsuzsa Gerlei and László Kóbori

Absztrakt

A Magyarországon évente 6,5–7 ezer ember halálát okozó májzsugorodás egyik gyakori szövődménye a hepaticus encephalopathia. Kialakulásában jelenlegi ismereteink szerint a szérum-ammóniaszint növekedése játszik szerepet, azonban súlyosságát egy, a közelmúltban publikált vizsgálat alapján a parenchymás dekompenzáció részeként észlelhető szisztémás gyulladásos válasz jelentősen befolyásolja. A szerzők ennek kapcsán áttekintik és elemzik a jelenleg alkalmazott kezelési módokat, illetve klinikai vizsgálatban igazolt jelentőségüket. A bizonyítékon alapuló orvoslás alapján a jelenleg általánosan elfogadott és javasolt peroralis diszacharid-, neomycin- vagy metronidazol-kezelés esetén csak részlegesen lehetett klinikai hatékonyságot igazolni. A jelenleg egyedül I. szintű bizonyítékkal bíró rifaximin esetén az alkalmazást korlátozó tényező az igen jelentős kezelési költség. A témában 2011 októberéig megjelent publikációk feldolgozása kapcsán észlelték, hogy nincs egységes irányelv a hepaticus encephalopathia kezelésére, noha annak foka szignifikánsan meghatározza a májátültetésre váró betegek várható túlélését. A feldolgozott forrásanyag alapján a szerzők javaslatot tesznek igazoltan hatásos kezelési mód alkalmazására, illetve felvetik az egységes kezelési elv kialakításának szükségességét.

Restricted access

Abstract

Arterioportal fistula — either acquired or congenital — is a rare syndrome, which is a real challenge in gastroenterologic diagnostics. We report a case of a 76-year-old female, who was admitted to the hospital with symptoms of permanent abdominal pain and a bruit in the epigastric region. Twelve years prior she underwent Billroth II gastrojejunostomy due to a perforating duodenal ulcer, followed by cholecystectomy 6 months later. CT and MR angiography showed a fistula between the gastroduodenal artery and the portal vein. Successful treatment of the arterioportal fistula was achieved by intravascular coil embolization resulting in the resolution of the symptoms. After six years of follow-up, abdominal ultrasonography did not show any novel findings and our patient is still doing well with no recurrence.

Restricted access
Authors: Tamás Mirkó Paukovits, Balázs Nemes, Kálmán Hüttl and Viktor Bérczi

Az arteriaanonyma-stenosisok kezelésében az intervenciós radiológia (ballonkatéteres tágítás, illetve stentbeültetés) beavatkozásai kerültek túlsúlyba a sebészi terápia helyett. A szerzők az anonymaszűkületek kezelése során nyert tapasztalataikat mutatják be az olvasóközönségnek. A nemzetközi irodalomban fellelhető két legnagyobb esetszámú retrospektív analízisük beteganyagából emelnek ki két beteget, akik példáján az arteriaanonyma-laesiók kivizsgálását, kezelését, majd utánkövetését illusztrálják. A megbeszélésben pedig részletes irodalmi áttekintéssel támasztják alá e kezelés eredményességét és biztonságosságát. A 74 éves dohányzó férfi beteg hypertonia, hypercholesterinaemia és alsó végtagi claudicatio korábbi diagnózisaival, szédüléssel és felső végtagi claudicatióval jelentkezett. Kivizsgálása során 30 Hgmm felső végtagi vérnyomáskülönbség, a carotis-Doppler-ultrahangon szignifikáns stenosisra utaló poststenoticus nyomásgörbe, az arteria vertebralisban retrográd áramlás volt kimutatható. Diagnosztikus angiográfia során 80%-os stenosist igazoltak az arteria anonymán, amit egy ülésben primer ballonkatéteres tágítással és stentbeültetéssel oldottak meg. A beteg öt hónapos utánkövetése során neurológiai komplikáció vagy szignifikáns restenosis nem igazolódott. A második beteg 59 éves, szintén dohányzó nőbeteg volt, aki ismert hypertoniában és 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedett. A beteg jobb felső végtagi zsibbadással jelentkezett kivizsgálásra, amely során szubokkluzív arteriaanonyma-szűkület igazolódott. A diagnosztikus angiográfiát megelőző fizikális vizsgálat a jobb felső végtagon radialis pulzus hiányát igazolta, egyidejűleg az arteria carotis communisban proximalis, szignifikáns szűkületre utaló nyomásgörbe volt fellelhető. Primer ballontágítást követően a beteg 15 hónapos utánkövetési idő után is panasz- és tünetmentes, preoperatív tünetei nem tértek vissza, új neurológiai tünetek nem alakultak ki. Az esettanulmány két betegen illusztrálja a szerzők nagy esetszámú retrospektív tanulmányaik során nyert tapasztalatait, melyek szerint a transfemoralis arteriaanonyma-intervenció stentbeültetéssel vagy a nélkül jó sikerrátájú, biztonságos, napjainkban elsődlegesen választandó terápiás beavatkozás. Az irodalmi áttekintés adatai megerősítik, hogy az a. anonyma intervenciós radiológiai kezelése, ballonos tágítása, illetve stentelése eredményes és biztonságos. Orv. Hetil., 2011, 152, 1745–1750.

Open access