Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A kétoldali gégebénulások esetén kialakuló légszomj azonnali sebészeti beavatkozást tesz szükségessé. A nervus laryngeus recurrens esetleges regenerációja heteket, hónapokat vehet igénybe, előre nem jósolható meg. Az elmúlt évtizedekben a tracheotomia helyett számos nyitott és endoszkópos eljárást fejlesztettek ki a dyspnoe megszüntetésére, ugyanakkor ezek az eljárások a gégestruktúra reszekciója miatt irreverzibilis károsodást okoztak, mely a hangképzés minőségét hosszú távon gyengítette. Célkitűzés: Az endoszkópos arytenoid abdukciós lateropexia kétoldali gégebénulás esetén elfogadott reverzibilis eljárás, amely a kannaporc lateralizált helyzetben történő rögzítésével megszünteti a nehézlégzést. Célunk a hangszalagmozgások regenerációját követően a lateralizáló varrat eltávolítása után a beteg hangminőségének és légzésfunkciójának meghatározása. Módszer: Két, endoszkópos arytenoid abdukciós lateropexiával kezelt, kétoldali gégebénulásban szenvedő betegnél a hangszalagmozgások részleges, illetve teljes regenerációját követően eltávolítottuk a lateralizáló varratokat. Objektív és szubjektív módszerekkel vizsgáltuk a légzésfunkciót és a hangminőséget. Eredmények: Mindkét esetben megfelelő légzésfunkciós eredmények mellett jó hangminőséget sikerült elérni. Következtetések: Eredményeink bizonyítják a minimálisan invazív, endoszkópos arytenoid abdukciós lateropexia nagyfokú reverzibilitását. A hangszalagmozgások részleges vagy teljes visszatérése esetén a lateralizáció megszüntethető, ezt követően közel fiziológiás hangképzés észlelhető. Orv Hetil. 2018; 159(29): 1188–1192.

Összefoglaló. A veleszületett légúti szűkületek gyakran kombináltan jelentkeznek, és más szervrendszert is érintő kísérőbetegségekkel, illetve malformációkkal is társulhatnak. Figyelembe véve ezeket a tényezőket, illetve a csecsemőkori légút speciális anatómiáját és sérülékeny szöveteit, a felső légúti szűkületek sebészi kezelése újszülött- és csecsemőkorban igen nagy kihívást jelentő feladat, melynek célja a mihamarabbi definitív, stabil légút biztosítása a hangképzés és a nyelési funkció megőrzésével. A laryngomalacia, a hangszalagbénulás és a subglotticus stenosis együttesen a gége veleszületett rendellenességeinek megközelítőleg 90%-áért felelős. A szerzők erre a három kórképre fókuszálva egy-egy eset kapcsán bemutatják a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján működő légútsebészeti munkacsoport által rutinszerűen alkalmazott innovatív sebészi módszereket. A bemutatott sebészeti megoldások egy lépésben, tracheostoma, sztentelés és graft beültetése nélkül azonnali stabil légutat biztosítanak jó hangminőséggel és nyelési funkcióval a supraglottis, a glottis és a subglottis dinamikus és statikus szűkületei esetén egyaránt. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2100–2106.

Summary. Congenital airway stenoses occur frequently in combinations or may be associated with comorbidities and malformations affecting other organ systems. Considering these factors as well as the special anatomy and vulnerable tissues of the pediatric airway, surgical treatment in neonates and infants is an extremely challenging task. The ultimate goal of the management is to ensure a definitive and adequate airway as soon as possible with the preservation of voice and swallowing. Laryngomalacia, vocal cord palsy and subglottic stenosis together account for approximately 90% of congenital laryngeal disorders. Focusing on these three diseases, the authors – the airway surgery working group at the Department of Otolaryngology and Head and Neck Surgery, University of Szeged, Hungary – present their routinely applied innovative surgical strategies in connection with three cases. The presented ‘one-step’ surgical solutions provide immediate stable airway with good voice quality and swallowing function without tracheostomy, stenting, or graft implantation for both dynamic and static stenoses of the supraglottis, glottis, and subglottis. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2100–2106.

Absztrakt:

Bevezetés: A veleszületett csecsemőkori dyspnoe és inspiratorikus stridor leggyakoribb oka a laryngomalacia. Célkitűzés: Jelen összeállításban a szerzők egy új, minimálisan invazív, ultrapulzációs (ultra dream pulse) lézeres gégesebészeti módszert mutatnak be, amely jóval kisebb karbonizációs zónát hoz létre, mint a korábbi CO₂-lézeres beavatkozások, így kisebb az esély a posztoperatív gégeödéma és hegesedés kialakulására. Módszer: A szerzők 2012 és 2015 között 10, egy évnél fiatalabb, súlyos fokú stridort okozó laryngomalaciás betegen végeztek endoszkópos ultrapulzációs-lézeres supraglottoplasticát. Eredmények: A beavatkozás után a stridoros panaszok javultak, a korai posztoperatív időszakban ödéma egy esetben sem jelentkezett, a későbbiek során hegesedés sem alakult ki, tracheotomiát nem kellett végezni, reoperációra nem került sor. Következtetés: A késői utánkövetéses vizsgálatok során visszaesést egy alkalommal sem tapasztaltunk. Orv Hetil. 2017; 158(33): 1288–1292.

Absztrakt:

A jelenleg is zajló SARS-CoV-2 okozta pandémia miatt a betegek 6%-ában tartós gépi lélegeztetést igénylő légzési elégtelenség alakul ki. A későbbi felső légúti szűkület létrejöttének veszélye miatt „békeidőben” korai tracheotomia jönne szóba. A jelen helyzetben azonban a fokozott aeroszolképződéssel járó beavatkozások kerülendők, ezért a javallatok újragondolására van szükség. A nemzetközi ajánlások alapján alakítottuk ki saját eljárásrendünket. Orv Hetil. 2020; 161(19): 767–770.

A dysphagia a nyelési folyamat előkészítő vagy transzportzavaraiból adódó betegség. A laesio helye szerint oropharyngealis és oesophagealis dysphagiát különböztetünk meg. A fül-orr-gégészeti szakvizsgálat az oropharyngealis fázist érintő eltérésekre koncentrálódik, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a dysphagia okának differenciáldiagnosztikája, kivizsgálása és kezelése sokszor multidiszciplináris szemléletet és együttműködést igénylő, komplex feladat. A Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján fiberoszkóppal végzett funkcionális nyelésvizsgálati módszer (FEES) került bevezetésre, melynek segítségével a fül-orr-gégészeti és a neurológiai eredetű nyelészavarok vizsgálata, illetve a betegek nyelésminőségének objektív elemzése is lehetővé vált. A FEES olyan, minimálisan invazív eljárás, melynek segítségével a nyelés oropharyngealis fázisa vizualizálható, a dysphagiát okozó anatómiai eltérések vagy beidegzési zavarok is azonosíthatók, így a vizsgálat a későbbi betegrehabilitációban szintén meghatározó szerepet játszhat. Közleményünkben fej-nyaki daganat miatt parciális gége- és garatműtéten átesett és légúti szűkület miatt operált betegeinknek, illetve a Neurológiai Klinikával létrejött együttműködéssel a különböző neurológiai eredetű, oropharyngealis nyelészavarral küzdő pácienseknek a vizsgálatai során szerzett tapasztalatainkról számolunk be. Orv Hetil. 2023; 164(46): 1817–1823.

Absztrakt:

A hangszalag-immobilitást okozó kórképek terápiás lehetőségeinek fejlődése megkövetelte a diagnosztikai módszerek párhuzamos megújulását is. Az utóbbi években ez a tendencia vezetett a már 70 éve ismert laryngealis electromyographia újrafelfedezéséhez. A nemzetközi irodalom áttekintésével és saját tapasztalataik alapján a szerzők bemutatják az eljárás alkalmazásának indikációját, technikai követelményeit és módszertanát, különös tekintettel az eredmények értékelésére. A laryngealis electromyographia lehetővé teszi a beidegzési zavarból és a mechanikus fixációból adódó hangszalag-immobilitás elkülönítését. Hangszalagbénulás esetén továbbá segítséget nyújt az idegsérülés fokának objektív megbecsülésében, a betegség prognózisának felállításában, az esetleges hangréstágító beavatkozás indikációjában és pontos típusának meghatározásában. A dinamikus rehabilitációs beavatkozások várható egyre szélesebb elterjedése sem képzelhető el az eljárás rutinszerű alkalmazása nélkül. Ezek a lehetőségek mindenképpen szükségessé teszik a laryngealis electromyographia bevezetését a gégészeti centrumokban. Orv Hetil. 2018; 159(8): 303–311.

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a posztoperatív fájdalom és a sebgyógyulás tekintetében prospektív vizsgálattal hasonlították össze gyermekeken (67 fő, 1–12 év) a hagyományos hidegeszközzel történő extracapsularis tonsillectomiát (23 fő) a microdebriderrel (23 fő) és a coblatorral (21 fő) végzett intracapsularis tonsillotomiával. Módszer: A vizsgálatok a betegek által kitöltött kérdőívek, valamint prospektív klinikai adatgyűjtés alapján történtek. Eredmények: Az intracapsularis tonsillotomia gyógyulási idejét 50%-kal rövidebbnek találtuk, és az első 13 napban szignifikánsan kevesebb fájdalommal és fájdalomcsillapító igénnyel járt, mint az extracapsularis tonsillectomia eseteiben. A tonsillotomiás csoporton belül egyedül a posztoperatív első napi fájdalom tekintetében észleltünk szignifikáns különbséget a két különböző módszer között a coblator javára (p<0,05). A vizsgálatokat retrospektív áttekintéssel is kiegészítettük, 4 évi gyermek- (1–15 éves) tonsillaműtéten átesett beteganyagunk (1487 fő) eredményeinek feldolgozásával. Tonsillectomia (1253 fő) után 7,7%-os utóvérzési arányt észleltünk, műtéti vérzéscsillapításra 1,3%-ban volt szükség. Tonsillotomia esetén (234 fő) 0,43%-os utóvérzési arányt regisztráltunk. Ebben a csoportban vérzés miatt nem, de 2 esetben ismételt obstrukciót okozó hypertrophia, 1 esetben góctünetek miatt reoperációt végeztünk (1,28%). Következtetés: Eredményeiket a szerzők a nemzetközi ajánlások tükrében elemezték. Az intracapsularis tonsillotomia kisebb fájdalommal, kisebb vérzéssel és kisebb megterheléssel jár. A közösségbe való aktív visszatérés akár egy hét után lehetséges a tonsillectomiára jellemző 3 héttel szemben, mindez jelentős szocioökonómiai előnyökkel járhat. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Summary. Introduction and objective: Examining operated children in this prostective study inditerscompared (67 pts, 1–12 yrs) the extracapsular tonsillectomy with conventional cold-knife (23 pts) to extracapsular tonsillotomy with microdebrider (23 pts) and coblator (21 pts) for postoperative pain and wound-healing disorders. Method: The study was based on patient-completed questionnaires as well as prospective clinical data collection. Results: The recovery time of intracapsular tonsillotomy was found less than 50%, with less pain than in the cases of extracapsular tonsillectomy. Postoperative pain was significantly less in the tonsillototomy group than the tonsillectomy group. Within the tonsillotomy group, a significant difference was observed between the two different methods in favor of the coblator for only the postoperative first-day pain. The studies were supplemented with a retrospective review by processing the 4 yrs results of their pediatric (1–15-yrs) patients who underwent tonsillectomy (1487 pts). After tonsillectomy (1253 pts), a postoperative bleeding rate of 7.7% was observed, and surgical hemostasis was required in 1.3%. In the case of tonsillotomy (234 pts), a postoperative bleeding rate of 0.43% was recorded. In this group, reoperation was not performed due to bleeding, whereas it was neccesary in 2 cases due to hypertrophy causing repeated obstruction, in 1 case due by virtue of focal symptomes (1.28%). Conclusion: Our results were analyzed on the basis of international recommendations. Intracapsular tonsillotomy is associated with less pain, less bleeding, and less strain. Active return to the community is possible after up to a week compared to the 3 weeks typical of tonsillectomy, all of which can have significant socioeconomic benefits. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.