Search Results

You are looking at 1 - 10 of 18 items for

  • Author or Editor: Beáta Gasztonyi x
Clear All Modify Search
Restricted access

It is difficult to define the optimal timing of the antiviral treatment in women infected with hepatitis C virus, who have child-bearing potential. Antiviral treatment is strictly contraindicated during the pregnancy and breast-feeding period. Data are conflicting about the question of treatment with modern drugs (peginterferon and ribavirin) before or after pregnancy. The risk of vertical transmission from mother to child is estimated about 5%. The mother’s viraemia seems to be the main transmission factor. There is a worse prognosis in nulliparous and postmenopausal women in the natural history of viral hepatitis C. Poor outcome in gestational age, maturity and Apgar score was not associated with hepatitis C virus infection. Combined antiviral treatment has frequent gynecological and other side-effects. The timing of the antiviral therapy in women in the child-bearing period is recommended individually.

Restricted access

A szerzők az endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia során kialakult szövődmények közül a viszonylag ritkán előforduló perforációkról (0,3–1%) számolnak be. Ezen szövődmények három fő típusát ismertetik keletkezési mechanizmustól és lokalizációtól függően. Az irodalom áttekintésével megállapítják, hogy leggyakoribb a periampullaris perforációk előfordulása és ritkább a peritonealis típusúaké. Az előbbiek döntő többségükben konzervatív terápia mellett gyógyulnak, míg utóbbiak esetében általában műtét szükséges. Felhívják a figyelmet a gyors diagnózis fontos prognosztikai szerepére, és arra is, hogy amennyiben alarmírozó tünetek lépnek fel (peritonealis izgalmi jelek, szeptikus tünetek), sebészeti konzílium, ellátás javasolt. Áttekintik az ismert, szövődményre hajlamosító tényezőket (például műtét utáni állapotok, tűkés-papillotomia, intramuralis kontrasztanyag adása, elhúzódó vizsgálat), amelyeknél eleve fokozott körültekintéssel kell a vizsgálatot elvégezni. Saját betegeik négy ezrelékében (10/2400) következett be perforáció, amelyből 9 periampullaris volt, egy pedig üreges szervi perforáció. Hat esetben történt műtét, halálos szövődmény nem volt. A szerzők megállapítják, hogy az egyénre szabott terápia alkalmazásával a perforációk halálozási aránya a korábbi 30–40%-ról jelentősen csökkenthető. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 248–254.

Restricted access

Az antivirális kezelés időzítése nehéz feladat a fogamzóképes korú, hepatitis C-vírus által fertőzött nők esetében. Bár a női nem jobb prognosztikai faktor a betegség lefolyását illetően, az egyes esetek aktivitása és a fertőzöttségi periódus jelentősen különbözhet egymástól, ami befolyásolhatja a reproduktív korúakban a terápia időzítését. Terhesség, szoptatás alatt az antivirális kezelés szigorúan ellenjavallt. Az irodalmi adatok megoszlanak azon a téren, hogy a gyermeket tervezők kezelése a modern kezelési formákkal (peginterferon + ribavirin) a terhesség(ek) előtt vagy azt követően történjen-e meg. A szülés kapcsán a fertőzés anyáról gyermekre való átvitelének valószínűsége mintegy 5% körüli, amit a leginkább az anyai viraemia befolyásol. Nem szült nők és menopauza kapcsán a prognózis a C-vírus-hepatitis lefolyását illetően rosszabb. A magzati fejlettséget, a koraszülések arányát nagy betegszámú vizsgálatokban sem befolyásolta a hepatitis C-vírus-fertőzöttség. A kombinált kezelés több nőgyógyászati és egyéb mellékhatással is járhat (vérzészavarok, libidó csökkenése, depresszió). A leginkább az ajánlható, hogy egyedi mérlegeléssel döntsünk még nem szült hepatitis C-vírus-fertőzött, gyermeket akaró nőbetegeink antivirális kezelésének időpontjáról.

Restricted access

Abstract

Post-operative biliary tract injuries have traditionally been treated by surgery; since the 1990s, however, this was replaced by endoscopic methods. These complications occur most frequently after laparoscopic surgery. Whenever biliary leakage is suspected, a close cooperation between endoscopists and surgeons is essential. Immediate visualisation of the biliary tract by endoscopic retrograde cholangio-pancreatography (ERCP) is mandatory to confi rm the diagnosis and locate the exact site of the lesion. Various endoscopic techniques have proven to be effective in the treatment of post-cholecystectomy biliary leaks. The crucial point is to equalise duodenal and biliary tract pressures so that bile fl ow into the duodenum is ensured and healing of the lesion is facilitated. This can be achieved by endoscopic sphincterotomy either alone or in combination with subsequent implantation of a plastic stent. These methods seem to be equally suitable; for greater lesions, however, insertion of a stent is advisable. For biliary tract strictures, multiple stenting is recommended, the results of which are promising in the long run as well.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Veronika Sági, László Herszényi, Zsolt Tulassay and Beáta Gasztonyi

A statinok tumorképződésre gyakorolt gátlóhatása állatkísérletekben és humán daganatsejtvonalakkal végzett vizsgálatok során többféle emésztőrendszeri tumor esetében is igazolódott. A statinok kemopreventív hatásmechanizmusa még nem teljesen tisztázott, de a megnövekedett oxidatív stressz, a fokozott autofágia, a pro- és antiproliferatív fehérjék expressziójának megváltozása és a sejten belüli jelátviteli útvonalak befolyásolása szerepet játszik. A nagy esetszámú, randomizált klinikai tanulmányok egyelőre nem igazolták a kísérletes adatok alapján várt eredményeket. Jelen összefoglaló célja, hogy bemutassa a statinok kemopreventív szerepéről eddig megjelent irodalmi adatokat az egyes emésztőrendszeri daganatok vonatkozásában. A klinikai vizsgálatok eredményei alapján elmondható, hogy 10–20 mg/nap dózisú statin esetén nem vagy csak minimális tumorprotektív hatás észlelhető. Hidrofil statinok esetén nincs, hidrofób statinoknál azonban szignifikáns a kemopreventív hatás. 30–40 mg/nap dózisban történő, hosszan tartó szedés hatásairól kevés adat áll rendelkezésre. A statinok hatásának hosszú távú vizsgálata – vegyülettípus és dózis szerint alcsoport-analízist végezve – valamennyi emésztőrendszeri daganat esetében szükséges a későbbiekben. A statinokkal történő kemoprevenció nem része a mindennapi orvosi gyakorlatnak. A statinok kemopreventív céllal történő alkalmazása nem helyettesítheti a rendszeres onkológiai szűrést és követést. Orv. Hetil., 2014, 155(18), 687–693.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Sohár, Mónika Kovács, Andrea Györkös and Beáta Gasztonyi

Absztrakt

A szerzők hyperthyreosis miatt gondozott beteg esetét ismertetik, akinél a kezelés során propiltiouracil indukálta vasculitis igazolódott renalis érintettséggel, amely a gyógyszerelhagyást követően, illetve kortikoszteroidterápia mellett rendeződött. Ezt követően tiamazolkezelés során agranulocytosis alakult ki lázas állapottal. A vérképeltérések normalizálódása után átmeneti lítium-karbonát terápiát követően a hyperthyreosis sikeres műtéti megoldására került sor. A hyperthyreosis kezelésében alkalmazott gyógyszerek ilyen súlyos mellékhatásainak halmozott előfordulása ritka, amely jól mutatja, hogy ezen gyakori kórkép kezelése is tartogat kihívásokat a klinikus számára. Orv. Hetil., 2016, 157(22), 869–872.

Restricted access

A diabetes mellitus kezelésének ellenőrzésében napjainkban egyre elterjedtebben használt módszer a folyamatos cukormérő rendszer, mely a hagyományos mérések között rejtve maradó vércukor-ingadozásokat rögzíti. Betegek és módszer: A szerzők 53 betegen végzett 79 mérés eredményeit elemzik. A betegek közül 48/53 fő (90,5%) (30 nő, 18 férfi, átlagéletkor 26,3 ± 16,8 év) 1-es típusú, 5/53 fő (9,5%) (4 nő, 1 férfi, átlagéletkor 58,4 ± 6,2 év) 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedett. A módszer technikai ismertetését követően a szerzők saját betegeken végzett mérések eredményeit, illetve más vizsgálók tapasztalatait is felhasználva bemutatják a rendszer előnyeit és hátrányait. A szerzők az átlagosan 3–4 napos mérésekhez a MiniMed cég által kifejlesztett eszközt, illetve szenzort használták. Eredmények: Az elvégzett vizsgálatok alapján a módszert elsősorban a hajnali jelenség, valamint az észrevétlen hypoglykaemiák kimutatásában találták leginkább használhatónak, de számos esetben láttak tartós hyperglykaemiás időtartamokat is. A módszer az esetek 64,5%-ában jelentett segítséget a terápiás döntésekben, beszámolnak azonban szenzorhibából adódó sikertelen mérésekről, illetve olyan esetekről, amikor a vizsgálat elvégzése után sem tudtak érdemi terápiás változtatást javasolni. Megbeszélés: A szerzők – a saját eredmények, valamint más vizsgálók tapasztalatai alapján – széles körű indikációs listát vázolnak fel, bemutatva a módszer alkalmazhatóságának területeit, valamint korlátait. Kiemelik, hogy 2-es típusú diabéteszes betegek esetében nem nyújt érdemi segítséget. Az eredmények bemutatásával fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a módszerrel a hagyományos mérésekhez képest olyan többletinformációkhoz lehet jutni 1-es típusú diabéteszes betegek esetén, melyek segítségével e betegek glykaemiás kontrollja, ezáltal életkilátása javítható.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Völgyi, Tünde Fischer, Mária Szenes and Beáta Gasztonyi

Korábban a posztoperatív epeúti sérüléseket sebészi úton kezelték, azonban a 90-es évektől a sérülések ellátását az endoszkópos módszerek vették át. Ezen szövődmények elsősorban a laparoszkópos műtéteket követően fordulnak elő. Amennyiben epeúti sérülésre van gyanú, a szoros endoszkópos és sebészi együttműködés elengedhetetlen. Az epeutak mielőbbi endoszkópos vizualizációja szükséges a sérülések igazolására, illetve a lokalizáció megítélésére. Többfajta endoszkópos módszer is hatásos az epeműtét utáni sérülés kezelésére. A döntő tényező a duodenalis és a biliaris nyomás kiegyenlítése, ezáltal az epe elfolyásának biztosítása és a sérülés gyógyulásának elősegítése. Az önmagában végzett endoszkópos sphincterectomia vagy az endoszkópos sphincterectomia és az azt követő stentbehelyezés alkalmas erre. Epeúti szűkületek megoldására többszörös stentelés javasolt, amelynek hosszú távú hatásai is jó eredménnyel kecsegtetnek.

Restricted access
Clinical and Experimental Medical Journal
Authors: Tünde Fischer, Márta Tiboly, Péter Tóth, Mária Szenes, Zoltán VÖlgyi, Otília Bali and Beáta Gasztonyi

Abstract

Whipple's disease is a chronic, systemic, relapsing bacterial illness, which always has a fatal outcome without treatment. It represents a significant diagnostic challenge for both clinicians and pathologists. In 80% of cases, the disease affects middle-aged white men belonging to the Caucasian race. Case report: The authors present three cases and review the aetiology, clinical features, presumed pathomechanism and the possibilities of treatment. Conclusion: Several immunologic mechanisms underlying Whipple's disease have emerged, but their primary or secondary nature has not yet been elucidated. First of all, this is a gastrointestinal disease; however, extraintestinal symptoms may often precede final diagnosis by several years. The histological hallmark for the diagnosis is the presence of numerous macrophages in the duodenal mucosa showing periodic acid — Schiff (PAS)-positive inclusions as well as polymerase chain reaction. The choice of antibiotics and the duration of therapy are empirical, but in most cases, there is an immediate response to the treatment. Relapses are common, particularly in patients with central nervous system involvement.

Restricted access