Search Results

Összefoglaló. A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) a leggyakoribb non-Hodgkin-limfóma (NHL), az összes NHL-es eset mintegy 40%-a tartozik ide. A betegek kétharmada az első vonalbeli kemoimmunterápia hatására meggyógyul, azonban harmaduknál rendkívül agresszív DLBCL alakul ki. A rendelkezésre álló új terápiás lehetőségek ellenére a kemoimmunterápiára rosszul reagáló csoportban a terápiás siker egyelőre várat magára, aminek hátterében a betegség rendkívüli heterogenitása és ebből következően a klinikai vizsgálatokba történő nem megfelelő betegszelekció állhat. A jelenleg alkalmazott DLBCL besorolás a génexpresszió alapján meghatározott sejteredetnek megfelelően három csoportot különít el: a csíracentrum-eredetű (GCB), az aktivált B-sejt-eredetű (ABC) és a nem klasszifikálható DLBCL-es eseteket. Bár a GCB csoportba tartozó eseteknek jellemzően kedvezőbb a kórlefolyása, mint az ABC csoportba tartozóké, az egyes csoportokon belül továbbra is rendkívül sokszínű a várható kórlefolyás. A molekuláris diagnosztikai módszerek utóbbi évtizedekben látott fejlődésének köszönhetően olyan molekuláris eltérésekre derült fény, melyek egy új klasszifikációs rendszer alapköveiként szolgálhatnak. Az új, molekuláris genetikai klasszifikáción alapuló modellek célja olyan prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítása, amelyek elősegíthetik a betegek személyre szabott rizikóstratifikációját, valamint potenciális terápiás célpontként szolgálhatnak. Jelen összefoglaló közleményünkben a DLBCL-lel kapcsolatos legfrissebb molekuláris genetikai eredményeket tekintjük át.

Summary. Diffuse large B-cell lymphoma is considered to be the most common non-Hodgkin lymphoma, representing 40% of all cases. While almost two third of DLBCL patients can be cured using first line chemoimmunotherapy, the remaining patients develop refractory or relapsed disease with poor outcomes. Despite the wide range of therapeutic options, the success rate in patients poorly responding to chemoimmunotherapy has not met the expectations, potentially resulting from the molecular heterogeneity of the disease. The DLBCL classification used in current diagnostic routine distinguishes three groups based on cell of origin: germinal center B-cell-like, activated B-cell-like and unclassified cases. Even though the GCB subgroup generally has a favorable outcome, compared to the ABC group, there is still a remarkable heterogeneity in each group regarding individual prognosis. Owing to the advances of molecular diagnostic methods, the recently described molecular alterations may serve as cornerstones of a new classification system. Current research focuses on incorporating alterations harboring prognostic or predictive significance into molecular genetic classification systems moving one step closer to paradigm shift in lymphoma management: integrating personalized precision medicine into clinical practice. Hereby, we review the most recent genetic studies, and we provide an overview and comparison of the novel molecular-based DLBCL classification systems published in the past few years.

Absztrakt:

A follicularis lymphoma terápiájában a rituximab alkalmazásának köszönhetően a betegek várható élettartama számottevően megnőtt, azonban a betegség jelenlegi tudásunk szerint továbbra is gyógyíthatatlan. Az utóbbi 10 év kutatásainak eredményeként sikerült feltárni a follicularis lymphoma genetikai hátterét, ami a betegség rizikóbecslésének és terápiájának szempontjából is kiemelkedő fontossággal bír. A számos jelátviteli útvonalban azonosított visszatérő mutációk közül napjainkig a legnagyobb gyakorlati jelentőségűnek az epigenetikai szabályozást érintő mutációk bizonyultak. Az EZH2 hiszton metil-transzferázt a funkciónyeréssel járó mutációi a follicularis lymphomás betegek mintegy 20%-ában ígéretes terápiás célponttá teszik. Több gyógyszercég is szelektív EZH2-inhibitorok fejlesztésébe kezdett, amelyek közül az Epizyme tazemetostat (EPZ6438) nevű EZH2 gátlószere bizonyult a leghatékonyabbnak, melyet mára II. fázisú klinikai tanulmányokban alkalmaznak follicularis lymphoma kezelésére. In vitro kísérletek alapján a szelektív EZH2-inhibitorkezelés fokozott mértékben csökkentette az EZH2-mutációt hordozó sejtek proliferációját a vad típusú sejtekhez képest. A klinikai vizsgálatok megerősítették az EZH2-mutációval rendelkező betegek fokozott érzékenységét a tazemetostatra, amellyel II. fázisú klinikai tanulmányokban kezelve az EZH2-mutációt hordozó follicularis lymphomás betegeket, az esetek 71%-ánál teljes válaszadási arányt értek el. Az EZH2-gátló terápia további sikeres klinikai eredmények esetén a célzott, mutációs státuszon alapuló epigenetikai terápia prototípusa lehet follicularis lymphomában, mely reményeink szerint tovább növeli a betegek várható élettartamát, továbbá a jövőben lehetőséget nyújthat kemoterápia-mentes protokollok kialakítására is.

Absztrakt:

A krónikus limfocitás leukémia klinikailag heterogén megjelenése genetikai diverzitással párosul. Hazánkban fluoreszcens in situ hibridizáció terjedt el a betegekben előforduló, prognosztikai jelentőséggel bíró kiegyensúlyozatlan abnormalitások analíziséhez. A jelenleg szűrt markerek alacsony száma miatt a módszer alábecsülheti a vizsgált leukémiás sejtpopuláció genetikai komplexitását. Tanulmányunkban a multiplex ligációfüggő szondaamplifikáció hatékonyságát vizsgáltuk genomikus kópiaszám-eltérésekkel járó aberrációk kimutatásához krónikus limfocitás leukémiában. Tizennyolc olyan beteg diagnóziskori mintáját analizáltuk SALSA P037 és P038-as szondakeverékekkel, akikben a korábbi diagnosztikai vizsgálat molekuláris citogenetikai eltérést jelzett. Öt, ibrutinibterápiában részesülő betegnél kezelés előtt és azt követően vett mintapárokat vizsgáltunk. Az eredmények egy részét fluoreszcens in situ hibridizációval validáltuk. A két alkalmazott módszerrel összesen 63 aberrációt azonosítottunk 18, célzott terápiában nem részesülő beteg mintájában. A multiplex ligációfüggő szondaamplifikáció 59 eltérést tárt fel, melyből minden olyan aberrációt sikerrel validáltunk (n = 38), melyhez rendelkezésre állt fluoreszcens in situ hibridizációs szonda. Utóbbi módszerrel további 4 eltérés mutatkozott, melyek mintában való reprezentáltsága 20% alattinak bizonyult, ezért nem igazolódott MLPA-val. Az öt, ibrutinibterápiában részesülő beteg közül két betegben jelent meg új kópiaszám-eltérés a kezelés megkezdése utáni mintában, egy esetben a kezelés előtti mintában azonosítható aberrációk eliminálódtak a kezelés során, két esetben pedig egyáltalán nem mutatkozott abnormalitás a mintapárokban. Intézetünkben beállítottuk a multiplex ligációfüggő szondaamplifikációt krónikus limfocitás leukémia vizsgálatához. A módszer hasznos eszköze lehet ezen entitás diagnosztikájának és kutatásának. A jelenleg használt technikákat kiegészítve teljesebb képet adhat a betegség genetikai komplexitásáról és segítheti az egyes betegek pontosabb prognosztikai besorolását.

Absztrakt:

A molekuláris biológiai technikák utóbbi évtizedekben látott fejlődésének köszönhetően a vérplazmában keringő biomolekuláknak, így például a tumor eredetű sejtmentes DNS-fragmentumoknak is korábban elképzelhetetlen mélységű vizsgálata vált elérhetővé. A minimális invazivitással járó folyadékbiopsziás mintavétel metasztatikus tumorok esetében lehetővé teszi eltérő anatómiai lokalizációval megjelenő genetikai aberrációk egyidejű feltérképezését, azok nyomon követését, illetve a klonális evolúció következtében megjelenő további abnormalitások kimutatását is. Ebből következően számos, szolid tumorokat vizsgáló, folyadékbiopsziás mintavételt alkalmazó tanulmány jelent meg az utóbbi évtizedben, néhány entitás vonatkozásában pedig az eljárás már a rutindiagnosztikában is alkalmazásra került. Onkohematológiában az ebből a szempontból legintenzívebben kutatott megbetegedések közé a diffúz nagy B-sejtes limfóma, a Hodgkin-limfóma, illetve a plazmasejtes mielóma tartozik. Saját, illetve irodalmi adatok alapján a tumor eredetű sejtmentes DNS vizsgálata hasznos lehet a kezelést megelőző prognózisbecslésben, a célozható molekuláris eltérések azonosításában, a terápiás hatékonyság és a minimális reziduális betegség monitorozásában, valamint a terápiarezisztens klónok kimutatásában. Jelen összefoglaló közleményünkben a folyadékbiopszia-vizsgálatok onkohematológiai alkalmazásait tekintjük át.