Search Results

You are looking at 1 - 10 of 13 items for

  • Author or Editor: Bernadett Szabó x
Clear All Modify Search
Authors: Zsófia Koltai, Bernadett Szabó, Judit Jakus and Péter Vajdovich

Messenger RNA levels of oncogenic tyrosine kinases were determined in canine mammary tumours using real-time RT-PCR. The following tyrosine kinases and vascular endothelial growth factors (VEGF) were examined in malignant and healthy mammary tissues of 13 dogs: VEGFR1, VEGFR2, EGFR, ErbB2, PDGFR1, c-KIT and c-MET. Expression levels of all these factors were significantly higher in tumour samples than in normal mammary tissues taken from the same animal. Higher grading was associated with higher VEGFR1 levels. Grade III tumours showed significantly higher VEGF, c-MET and c-KIT mRNA expression, while Grade I tumours with lower malignancy showed significantly higher PDGFR1 and EGFR expression than tumours classified as Grade II or III. The increased presence of VEGF, VEGFR1, c-KIT and c-MET is a negative prognostic factor as these signal transduction molecules contribute to increased tumour malignancy. The presented data provide evidence, for the first time, for the existence of a complex overexpression and dysregulation of VEGF and several oncogenic tyrosine kinases such as VEGR1, PDGFR1, c-KIT and c-MET in canine mammary tumours. Therefore, canine mammary tumours may be potential targets for tyrosine kinase inhibitor therapy.

Open access
Authors: Judit Csöndes, Ibolya Fábián, Bernadett Szabó, Ákos Máthé and Péter Vajdovich

Inflammatory markers and adrenocorticotropic hormone (ACTH) stimulation test results may help us recognise critically ill dogs with poor disease outcome. Systemic inflammatory response syndrome (SIRS) criteria, the fast version of the Acute Patient Physiologic and Laboratory Evaluation Score (APPLEfast), complete blood count, albumin and C-reactive protein (CRP) levels, baseline and stimulated cortisol levels and Δcortisol value were recorded in 50 client-owned dogs admitted to the Small Animal Hospital of the University of Veterinary Medicine Budapest with various inflammatory or neoplastic conditions. Increasing APPLEfast score was associated with a decreasing chance of survival (P = 0.0420). The Δcortisol value was significantly higher in SIRS dogs than in non-SIRS dogs (mean ± SD ΔcortisolSIRS: 342.5 ± 273.96; mean ± SD Δcortisolnon-SIRS: 175.3 ± 150.35; P = 0.0443). Elevated baseline or stimulated cortisol levels were associated with a higher chance of non-survival (P = 0.0135 and P = 0.0311, respectively). These data indicate that pathologically higher baseline and stimulated cortisol levels represent an exaggerated stress response in critically ill dogs, which is negatively associated with survival.

Open access
Authors: Bernadett Lévay, Györgyi Szabó, Attila Szijártó and Eldin Mohamed Gamal

Absztrakt

Bevezetés: A hasüregben hagyott epekövek okozta septicus szövődmények jól ismertek az irodalomból. Hasüregi tályog, bélperforatio gyakran leírt szövődmény, de leírtak már epekövet sérvtömlőben is, sőt, hivatkozás történt egy betegre, aki expectorálta epekövét, amely a rekeszen át került be a légutakba néhány év alatt. A szövődmények megjelenése epeműtét után néhány héttől évekig tarthat. Anyagok és módszerek: A szerzők egymást követő 50 tervezett cholecystectomia (36 nő / 14 férfi, átlagéletkoruk: 60,8 ± 6,8 év) során minden hólyagból egy darab epekövet izoláltak, majd az ebből készített kőoldatot és epét mikrobiológiai vizsgálatra küldték, majd ezek eredményeit elemezték. Eredmények: A szerzők által kivett 50 darab epekőben 16 esetben fordult elő baktérium. Ebből 4 acut gyulladás jeleit mutató epehólyagból, 8 krónikusan gyulladt hólyagból, 4 epekő empyemás epehólyagból került vizsgálatra. Enterális kórokozó (Esherichia coli, Enterococcus faecalis, Enterobacter cloacae) 13 esetben, nem enterális (Klebsiella penumoniae, Streptococcus alfa-haemoliticus) 3 esetben volt jelen. Nőktől származó epehólyagban 12 esetben volt pozitív a tenyésztés, míg férfiaknál 4 esetben. Következtetések: Az epekövek egy részében baktériumok azonosíthatóak, amelyek felelősek lehetnek a későbbi gyulladásos szövődményekért.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A medialis orbitofrontalis kéreg fontos szerepet játszik a táplálkozás és az anyagcsere szabályozásában. Az itt található glükózmonitorozó idegsejtek e folyamatokbeli érintettsége, jellemző működési sajátosságaik azonban még kevéssé ismertek. Célkitűzés: Kísérletsorozatunkban e kemoszenzoros idegsejtek funkcionális jelentőségét kívántuk megvilágítani. Módszer: A multibarrel mikroelektroforetikus technika segítségével elektrofiziológiai kísérleteket folytattunk, valamint a glükózmonitorozó neuronok sztreptozotocinnal való szelektív elpusztítása után anyagcsere-vizsgálatokat végeztünk. Eredmények: A vizsgált sejtek mintegy 15%-a bizonyult az előagyi glükózmonitorozó ideghálózat elemének. E glükózmonitorozó és a glükózra válaszkészséget nem mutató, úgynevezett glükózinszenzitív idegsejtek eltérő neurotranszmitter- és ízérzékenységet mutattak. Akut glükóztolerancia-tesztben, a sztreptozotocinnal kezelt patkányok 30 és 60 perces vércukorértékei a kontrollállatokéinál szignifikánsan magasabbak voltak. A sztreptozotocinkezelt csoportban a plazmatriglicerid-koncentráció a kontrollokban mértnél szintén nagyobbnak bizonyult. Következtetések: Eredményeink azt igazolják, hogy a medialis orbitofrontalis kérgi glükózmonitorozó idegsejtek a belső és a külső környezet ingereinek integrációjával, az anyagcsere-folyamatok monitorozásával nélkülözhetetlenek az egészséges homeosztázis fenntartásában. Orv Hetil. 2017; 158(18): 692–700.

Restricted access
Authors: Judit Szabó, Bernadett Falkus, Éva Simon, Szilveszter Brünner and Ferenc Baranyay

Az invazív lobularis emlőcarcinomát – amely az emlőcarcinomák mintegy 10%-át teszi ki – szövettanilag, molekuláris genetikailag, klinikumát, metasztatizálási sajátságait tekintve különálló emlőcarcinoma-entitásnak tartják. Szemben a ductalis invazív emlőcarcinomával, késői metasztázisai főként a gyomor-bél traktust érintik. Emlőcarcinoma ritkán metasztatizál a gastrointestinumba. Általában 3–20 évvel a primer tumor felismerése után jelentkeznek a gyulladásos megbetegedést, második malignoma gyanúját keltő hasi tünetek. Az 53 éves korában meghalt emlőcarcinomás nőbeteg esetét mutatjuk be, akinél 8 évi tumormentesség után felhasi görcsös fájdalmak léptek fel, amelyek körkörös jelleggel a hátba sugároztak. A radiológiai vizsgálat Crohn-betegséget véleményezett. Az elvégzett ileumbiopszia negatív volt, a beteg ex juvantibus szteroidterápiában részesült. Mechanikus ileus lépett fel és a terminális ileum, valamint a felszálló vastagbél részleges eltávolítására került sor. Három héttel a műtét után úgynevezett késői varratelégtelenségben, peritonitis szövődményeiben meghalt. A terminalis ileum metszeteiben a beszűkült, megvastagodott bél fali rétegeit kiterjedten infiltráló kis sejtes diffúz carcinomás szövetburjánzás volt megfigyelhető. A metasztatikus carcinomás sejtek immunhisztokémiai vizsgálatokkal breast carcinoma antigénnel (BCA-1) és CA-15-3 savóval reagáltak. A beteg vörösvértest-fenotípusa alapján AB vércsoportú volt, és a carcinomás sejtek ABH vércsoport-specifikus lektinekkel és monoklonális antitestekkel intenzíven reagáltak. Orv. Hetil., 2010, 40, 1666–1671.

Restricted access

Bos primigenius , the wild aurochs is believed to be the ancestor of European domestic cattle, Bos taurus . The geography and climate of the Great Hungarian Plain were well suited for these large grazing animals in the Late Neolithic. Till now, there are just a few aurochs mtDNA fragments available from two geographically restricted area, the British Isles and Italy. To increase our knowledge about the genetics of the European aurochsen livestock, and to investigate the phylogenetic position of a late Neolithic aurochs, excavated from the Carpathian Basin, mitochondrial DNA was extracted from a fragment of corpus mandibulae using ancient-DNA techniques and a portion of mitochondrial hypervariable region was amplified by PCR. The resulting sequence was aligned with GenBank sequences of 11 aurochsen. Our new sequence is identical with the sequence of two British aurochs. The 6000-year-old Hungarian aurochs shows a mtDNA sequence pattern, that occurs only among 6–12,000-year-old North European aurochsen, and it does not occur among modern, domesticated cattle.

Restricted access

The Hutterites and Habans produced coloured-glazed, mostly blue- and yellow-coloured vessels alongside their white-glazed faience ware. However, the production technology of the coloured-glazed vessels, specifically the nature of the glaze, is a matter of debate among scholars. Both coloured tin glaze and coloured engobe covered with a transparent lead glaze were thought to have been applied on the ceramics.

Around 140 objects of blue-glazed Hutterite and Haban museum objects and archaeological artefacts were analysed using a handheld XRF spectrometer. In addition, small fragments of selected ceramics were studied by electron microprobe analysis (EMPA).

According to the XRF measurements the blue glaze of all except one of the studied Hutterite and Haban ceramics contains tin in variable amounts (from about 0.015 wt% up to 13 wt%). The EMPA technique showed that tin in the form of tin oxide opacifier was deliberately added to the single-layered alkali– lead or lead–alkali glaze. These data confirm that the tin glaze technique was used during production of blue-glazed ceramics, and in this respect they can be regarded as faience. The blue glaze of the Haban vessels produced by a “mining town” workshop contains tin in very low concentrations (Sn <0.2 wt% by XRF), therefore the opacity of the glaze is mainly caused by the abundant silica and arsenate particles.

Restricted access
Authors: Viktor Zoltán Szabó, György Lázár, Béla Borda, Csaba Lengyel, Tamás Várkonyi, Zoltán Hódi and Bernadett Borda

Absztrakt:

A szerzők esettanulmányukban egy nem gyógyuló talpi seb kórtörténetét foglalják össze. A 63 éves férfi beteg papucs levételét követően forró betonra lépett, és a bal talpán II. fokú égési sérüléseket szenvedett. Klinikánkra történő felvételekor már lokális kezelésben részesült, de a kezelés hatására a seb gyógyhajlamot nem mutatott. A lábról kétirányú röntgenfelvétel készült, mely osteomyelitist nem igazolt. Ekkor lágyrész-drenázs történt, a sebből a tenyésztés során methicillinrezisztens Staphylococcus aureus tenyészett. A láb vízben való áztatását követően lábháti phlegmone és septicus lázmenet alakult ki. Ismételt röntgenvizsgálat után az osteomyelitis igazolódott. A bal láb I. ujjának enucleatióját és metatarsusreszekciót végeztünk. Naponkénti kötéscseréket végeztünk, sebtoilettel. Inzulinját diabetológus segítségével módosítottuk. A műtétet követő 7. hónapban a seb teljes gyógyulását értük el, a beteg szénhidrát-anyagcseréje rendeződött. Esetünk bizonyítja, hogy kiemelten fontos felhívni a beteg figyelmét a lehetséges szövődményekre (diabeteses láb és annak megfelelő ápolása). A lábszárfekély kezelése multidiszciplináris összefogást igényel. A kezelés a diabetológus és a sebész együttes munkáját jelenti, szükséges a szénhidrát-anyagcsere egyensúlyban tartása, valamint a seb rendszeres ellátása. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1727–1730.

Restricted access
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Aurél Ottlakán, Éva Kemény, Viktor Szabó, Zoltán Hódi and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A transzplantációs várólistán szereplő betegek számának folyamatos növekedése miatt az ideális donor kritériumainak kibővítésére van szükség. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy vesetranszplantáció után egy és öt évvel van-e szignifikáns különbség a vesefunkcióban és/vagy -morfológiában a marginális és ideális donorból származó vesével rendelkező betegek között. Módszer: A vizsgálatba 275 beteget vontak be, közülük 97 marginális és 178 „ideális” veserecipiens volt. A marginális és az „ideális” veserecipiensek körében vizsgálták a donoralapadatokat és elemezték a transzplantáció után egy és öt évvel a funkcionális és hisztopatológiai változásokat. Eredmények: A graft funkcióját vizsgálva a transzplantáció után egy évvel nem volt különbség a két betegcsoport között, míg az ötödik évben a szérumkreatinin szignifikánsan magasabb (p = 0,0001) és a glomeruláris filtrációs ráta szignifikánsan alacsonyabb volt (p = 0,003) a marginális veserecipiensek csoportjában az ideális veserecipiensek csoportjához képest. A vese morfológiai elváltozásait vizsgálva már egy évvel a transzplantáció után a tubulitis (p = 0,014), valamint az interstitialis gyulladás (p = 0,025) szignifikánsan gyakoribb volt a marginális veserecipiensek csoportjában. Következtetés: A vesetranszplantáció után egy évvel a vese funkciójában még nincs szignifikáns különbség a marginális és „ideális” veserecipiensek között, de a szövettani elváltozásokban már szignifikáns különbség mutatkozik. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 298–301.

Restricted access
Authors: Bernadett Borda, Edit Szederkényi, Csaba Lengyel, Tamás Várkonyi, Zoltán Hódi, Éva Kemény, Viktor Szabó and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A vesetranszplantáció után az egyik leggyakoribb szövődmény az újonnan kialakult diabetes mellitus. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy a vesetranszplantáció után felmérjék a cyclosporin-A-t (n = 95) és tacrolimust (n = 102) szedők körében az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát, és ennek hatását a T-sejt-mediált rejectio gyakoriságára. Módszer: Transzplantáció után egy évvel vizsgálták az életkort, a laboratóriumi eredményeket, a vesefunkciót és morfológiát. A szövettani mintákat az 1997-es Banff-klasszifikáció 2007-es módosítása alapján értékelték. Eredmények: A cyclosporin-A-alapú immunszuppresszióban részesültek körében 12%, a tacrolimust szedőknél 24% volt az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakorisága (p = 0,002). Az albumin nem, de a húgysavszint (p = 0,002), valamint a recipiens életkora (p = 0,003) szignifikánsan eltért a diabeteses és nem diabeteses betegcsoportok között. A vesefunkciót vizsgálva a szérumkreatinin, a becsült glomeruláris filtrációs ráta, a szérumurea nem különböztek szignifikánsan. A szövettani mintákat vizsgálva az újonnan kialakult diabetesmellitus-csoportban a T-sejt-mediált rejectio szignifikánsan nagyobb arányban fordult elő (13 vs. 8 beteg; 37% vs. 6%; p = 0,001). Következtetések: Az újonnan kialakult diabetes mellitus kóros hatása már a korai időszakban megmutatkozik a vese morfológiáján. Orv. Hetil., 2015, 156(19), 785–789.

Restricted access