Search Results

You are looking at 1 - 10 of 50 items for

  • Author or Editor: Bettina Pikó x
Clear All Modify Search

A modern kultúra jelentősen átformálta a társadalmi valóságot, valamint az emberek életmódját, az egészséghez és betegséghez való viszonyulását. A tudományos haladás korában sokáig a problémák feltárása, a patológiás állapotok kiszűrése volt a középpontban, ami még jelentősebbé vált a 20. században a háborús és egyéb traumák hatására. A pozitív pszichológia fejlődése döntően a második világháború után kezdődött, de főként a 1970-es években erősödött meg. Célja azoknak a tényezőknek a felkutatása és erősítése, amelyek az egyének és közösségek jóllétét segítik elő. A védőfaktorok jelentősége különösen a posztmodern korban nőtt meg, amelyet kockázati társadalomnak is nevezünk. A pozitív egészségpszichológia kutatási eredményei hozzájárulhatnak a népegészségügyi programok hatékony megvalósításához. Ez a kelet-európai térségben különösen fontos, ahol a társadalmi folyamatok kevésbé járulnak hozzá, hogy az egyének belső kontrollját elősegítő stabil önbecsülés alakuljon ki.

Restricted access

Sok vita folyik az egészségi állapotbeli társadalmi egyenlőtlenségekről, különösen az ifjú és serdülő korban. Az irodalom arról számol be, hogy szemben a felnőttkori egyenlőtlenségekkel, fiatal korban bizonyos mérvű kiegyenlítődés tapasztalható. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az egyenlőtlenségek alacsony_t

Restricted access

A társadalmi egyenlőtlenségek testi és pszichikai egészségre gyakorolt hatását számos kutatás igazolta a modern társadalmakban. Ez a hatás azonban az életciklus folyamán nem mutatkozik egyenlő mértékben; gyermek- és felnőttkorban jelentős az összefüggés a társadalmi helyzet és az egészségi állapot között, a serdülők és idősek körében viszont kevésbé nyilvánvaló és koherens a kapcsolat. Míg serdülőkorban, ahol az egészségi állapot szintjén ritkán igazolhatók társadalmi egyenlőtlenségek, a pszichikai állapotban, akár az objektív, de főként a szubjektív társadalmihelyzet-indikátorok hatása egyértelműen kimutatható, mint például a pszichoszomatikus tünetek, az egészség önértékelése vagy a depresszió. Jelen tanulmány célja ezért a középiskolások pszichikai egészségének felmérése a szüleik által meghatározott társadalmi státusz tükrében. Kérdőíves adatfelvételünkre 2008 tavaszán került sor Szegeden, középiskolás diákok körében (N=881). A társadalmi helyzetet a következő mutatókkal mértük: szülők iskolai végzettsége és alkalmazási minősége, valamint a társadalmi helyzet önbesorolása; a függő változók között az egészség önértékelése, a depresszió, az élettel való elégedettség és az optimizmus szerepelt. Eredményeink szerint mind az objektív, mind pedig a szubjektív társadalmihelyzet-mutatók összefüggnek a középiskolások pszichikai állapotával. A szubjektív mutatók szerepe erőteljesebb és grádiensszerű; az objektív mutatók közül a szülők iskolai végzettsége és a végzettséggel összefüggő szellemi foglalkozása, illetve vállalkozói státusza gyermekeik jobb pszichikai állapotával jár együtt; az apa munkanélkülisége viszont a serdülők élettel való elégedettségét rontja.

Restricted access

Bevezetés: A stressz-szint már orvostanhallgatók körében is igen magas, ezért fontos lenne felkészítésük a megelőzésre. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki orvostanhallgatók stressz-szintjének, pszichoszomatikus tüneteinek, copingstratégiáinak, valamint az élettel való elégedettségük mértékének vizsgálatát. Módszer: Preklinikai orvostanhallgatókat (N = 155) kérdeztek a Szegedi Tudományegyetemen. Az adatgyűjtésre csoportos formában, önkitöltés útján került sor, önkéntes és anonim módon. Eredmények: A felmérésben részt vevő orvostanhallgatók stresszterheltségi szintje és élettel való elégedettségének mértéke megfelelt a nemzetközi, illetve a hazai adatoknak. Nemek szerint nem volt eltérés az élettel való elégedettség mértékében, a stresszterheltség és a pszichoszomatikus index viszont lányok esetében magasabb volt. Az élettel való elégedettséget elsősorban az észlelt stressz-szint, valamint a copingmódok befolyásolták. Következtetések: Preklinikai orvostanhallgatók stresszterheltsége, pszichoszomatikus tünetképzése, az általuk alkalmazott copingstílusok, valamint az élettel való elégedettség között jelentős összefüggések vannak. Az orvosképzés során szükség van olyan készségek fejlesztésére is, mint a hatékony konfliktusmegoldási vagy stresszkezelési technikák. Orv. Hetil, 2014, 155(33), 1312–1318.

Restricted access

Ma már köztudott, hogy a megelőzhető halálozás legfontosabb oka a dohányzás, ennek ellenére a fiatal populáció dohányzásának megelőzése ma sem megoldott népegészségügyi probléma. Az orvostanhallgatók dohányzása azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert az egészségügyi szakemberek dohányzáshoz való viszonyulása szerepmodellként érvényesül a betegek körében. Célkitűzés: A jelen kutatás célja a szegedi preklinikai (első- és másodéves) orvostanhallgatók dohányzói státusának, dohányzási gyakoriságának és a dohányzással kapcsolatos attitűdjeinek megismerése volt. Módszer: Összesen 212 hallgatót vontak be az elemzésbe, az évfolyamok mintegy 50%-a adott információt a dohányzásról, illetve a dohányzással kapcsolatos vélekedéseikről. Az attitűdök megismeréséhez a The Students’ Health and Lifestyle Study, The University of Western Ontario (Kanada) skálájának 20 állítását alkalmazták, amelyek adaptálása már korábban megtörtént. Eredmények: Kimutatták, hogy az 1990-es évek kutatási eredményeihez viszonyítva a dohányosok száma nem csökkent, sőt némi emelkedést figyelhettek meg. Sem az első, sem a második évfolyamon nem volt különbség a férfi és női hallgatók között a dohányzói státus szerint. Több nem dohányzó hallgató fogadja el saját modellszerepét. Következtetések: Az addikciókat érintő interdiszciplináris kurzusok mellett szükség van olyan gyakorlatorientált, betegcentrikus kurzusokra is, ahol a dohányzásról való leszoktatás módszereinek alapjait is elsajátíthatják a hallgatók. Emellett szükség van a dohányzó orvostanhallgatók számára olyan programra, amely segíti a leszokást.

Restricted access

A személyiség egzisztenciális/spirituális tartományának szerepe a serdülőkori egészségmagatartásban az egészségpszichológia szempontjából kevéssé vizsgált terület. Jelen tanulmányunk erdélyi serdülők (N = 406; 15–18 évesek, átlagéletkor = 16,5 év; 42,1% fiú, 57,9% lány) körében végzett vizsgálat eredményein alapul, amelynek fókuszában az élet értelmessége és az egészség-, valamint rizikómagatartások összefüggésének vizsgálata áll. Esélyhányadosok segítségével elemzésünk rávilágított az értelemkeresés és a reményvesztettség ellentétes irányú összefüggésére (például az értelem keresése és a rizikómagatartás összefüggésére az esélyhányados: OR = 0,798, 95% CI = 0,674–0,946, p < 0,01; a reményvesztettség esetében ugyanakkor OR =1,149, 95% CI = 1,032–1,279, p < 0,05). Adataink kiemelik, hogy az élet értelmességére irányuló keresés nem negatív hiányállapot, hanem ellenkezőleg, a jelentésteremtéssel összefüggő aktív, kognitív-motivációs struktúra. Az eredmények ugyanakkor rámutatnak, hogy serdülőkorban az egészség- és rizikómagatartások viszonylatában az értelemkeresés befolyása az élet értelmességénél meghatározóbb.

Restricted access

Annak ellenére, hogy az élet értelmessége kiemelt fejlődés-lélektani cél, a szakirodalom elenyészően keveset foglalkozik az élet értelmességét meghatározó tényezőkkel serdülőkorban. Jelen tanulmányunkban egyéni szintű, szociokognitív és család szintű, kapcsolati tényezők szerepét vizsgáltuk az élet értelmességének a megélésében 15–19 éves (47,8%-a fiúk) erdélyi középiskolásoknál (N=1944). Míg az énhatékonyság, az önszabályozott viselkedés, a szülői társas támogatottsággal való elégedettség és az anyai elfogadó bánásmód pozitív, az apai ellenőrző bánásmód negatív összefüggést mutatott az élet megélt értelmességével, a vizsgált mintában. Ugyanakkor a társas összehasonlítás csak a fiúk, az apai elfogadó bánásmód pedig csak a lányok esetében függött össze az élet értelmességével. A talált eredmények felhívják a figyelmet azokra a szociokulturális hatásokra, amelyek a nemiszerep-szocializáció által érvényesülnek az élet értelmességének a megélésében serdülőkorban, egyben támpontokat adva a preventív és fejlesztő célú beavatkozások számára.

Restricted access

Kutatásunkban a proszocialitás és az élet értelmességére irányuló keresés szerepét vizsgáltuk a szerhasználattal összefüggésben erdélyi serdülőkorúak mintájában (N = 980, átlagéletkor = 14 év, a minta 59,7%-a fiú). Míg az első változó kapcsolata a szerhasználattal széleskörűen vizsgált, a második változóval kapcsolatban az empirikus eredmények hiányosak és ellentmondásosak. A logisztikus regresszióelemzés az értelemkeresés és a proszocialitás nemenként eltérő összefüggés-mintázatát tárta fel a dohányzási és szeszesital-fogyasztási státusz vonatkozásában. Az élet értelmességére irányuló keresés a fiúk esetében mindkét vizsgált pszichoaktív szer (dohányzás: OR = 0,893, p<0,01; 95%-os CI = 0,855–0,917; szeszesital-fogyasztás: OR = 0,884, p<0,001; 95% CI = 0,835–0,928) esetében negatív prediktornak bizonyult, a lányok esetében viszont csak a szeszesital-fogyasztás esetében (OR = 0,963, p<0,01; 95% CI = 0,935–0,999). Továbbá, a lányok körében a konstruktív magatartás a dohányzásra (OR = 0,905, p<0,001; 95% CI = 0,879–0,938), valamint a szeszesitalfogyasztásra (OR = 0,934, p<0,05; 95% CI = 0,899–0,971) vonatkozóan bizonyult védőfaktornak, az együttműködés pedig a szeszesital-fogyasztással (OR = 0,951, p<0,05; 95% CI = 0,921–0,992) mutatott összefüggést. A fiúk esetében a szociális aktivitás a dohányzás (OR = 0,917, p<0,05; 95% CI = 0,871–0,941) és a szeszesital-fogyasztás (OR = 0,891, p<0,01; 95% CI = 0,851–0,937) megbízható prediktora. Eredményeink megerősítik a proszocialitás és az élet értelmességére irányuló keresés lehetséges egészségvédő következményeit a serdülőkorú populációban.

Restricted access

A serdülők által használt megküzdési (coping-) stratégiák speciális módon kapcsolódnak az egészség-magatartásokhoz. A fiatalokat egyre több újszerű, normatív stresszor éri, és ezeket adaptív és diszfunkcionális coping-stratégiával egyaránt megkísérlik kezelni. Általánosságban a megközelítő coping tekinthető adaptívnak, amely a stresszor felé orientálja az egyént. Ezzel ellentétben az elkerülő coping, amely a stresszortól távolítja az egyént, általában diszfunkcionális copingnak fogható fel. A megküzdési stratégiák harmadik típusa a társas támogatás, amely mind adaptív, mind diszfunkcionális is lehet. A jelen tanulmányban a coping-stílusok és az egészség-magatartások közötti összefüggésekkel kapcsolatos hipotéziseket elemeztünk stepwise módszerű lineáris regresszióanalízissel egy 236 fős, 7—8. osztályos általános iskolás diákokból álló mintán. A hipotézisekkel összhangban a megközelítő, problémafókuszú coping-módok az egészségvédő viselkedéseknek pozitív, az egészségkockázati viselkedéseknek pedig negatív prediktorai voltak. Az elkerülő megküzdési módok viszont az egészségkockázati viselkedések pozitív és az egészségprotektív viselkedések negatív magyarázó változói voltak. A társas támogatással kapcsolatos megküzdési módok (főként a barátkozás) pedig mind az egészségkockázati, mind az egészségvédő magatartások pozitív magyarázó változóinak bizonyultak. Az eredményeket a gyakorlati megfontolásoknak megfelelően tárgyaljuk, kiemelve a kortárshatások szerepét.

Restricted access